Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-30 / 88. szám
1987. március 30., hétfő Dunántúlt napló 3 „Pécs az én városom” Ennek a címnek jegyében szerveződött az általános és középiskolás diákok városismereti vetélkedője, mely most érkezett a döntőhöz. A Kertvárosi Közösségi Televízió is a fenti jelmondatot választotta mai műsora mottójául. A szokásostól eltérően az adás 16 órakor kezdődik az általános iskolások vetélkedőjével. Ezután mintegy másfél órás információs blokk következik. A középiskolások vetélkedőjére 18.30 órakor kerül sor. Míg a zsűri értékeli a versenyzők szereplését, ma esti vendéglátónkkal, a Bűnmegelőzési Tanácsadó Szolgálattal ismerkedhetnek meg. Az eredményhirdetés és a díjkiosztás után Vári Éva. a Pécsi Nemzeti Színház művésze beszél életéről, pályájáról. A műsor házigazdája Németh Károly, a szerkesztő-riporter Zárai Tibor, a vetélkedőt Katona Ágnes vezeti. 1750 tonna csokoládé A tavalyinál nagyobb meny- nyiséget és szélesebb választékot kínál az idén a kereskedelem húsvéti csokoládé figurákból és díszes húsvéti csomagolású táblacsokoládékból, desszertekből, amelyeknek nagy része már a raktárakban, illetve az üzletekben van. összesen mintegy 1750 ton nát, a'z elmúlt évinél 4-5 százalékkal többet hoznak forgalomba a közkedvelt húsvéti édességekből. Különösen a figurák választéka gyarapodott: ezúttal 32 féle közül válogathatnak a vevők. A hatféle újdonság közt több az elegáns csomagolású, de van például fólia nélküli, doboza csomagolt csokoládényúl is. A kisméretű - 2-9 dekás -, valamint a nagy - 33-36 dekás — figu rákból körülbelül annyi lesz, mint tavaly, a 11-25 dekás, közepes méretű csokoládényulak. -bárányok, -tojások mennyisége azonban lényegesen gyarapszik. A figurák, a táblacsokoládék és desszertek mintegy 84 szó zaléka tejcsokoládé, arányuk magasabb, mint tavaly volt. A diétázókra, illetve a cukorbetegekre is gondolt az ipar és a kereskedelem: az elmúlt évi 14 tonnával szemben ezidén 17 tonna diabetikus húsvéti csokoládéfigura kerül az üzletekbe. TÖBB, MINT 31 MILLIÓS TARTOZÁS A kivétel csak erősítheti a szabályt! Romlott a társadalombiztosítási befizetési morál D. Z.-né esete a szabályt erősítő kivételnek látszik, a szabály pedig az, hogy a társadalombiztosítási járulékot mindenképpen meg' kell fizetni. Az asszony takarítóipart váltott ki, jócskán foglalkoztatott bedolgozókat, csak éppen elfelejtette fizetni utánuk a társadalombiztosítási járulékot. S abban, hogy két éve vissza kellett adnia az iparengedélyt, annak is nagy szerepe volt, hogy közel hétszázezres elmaradást „gyűjtött" össze. Mára a késedelmi kamatokkal tartozása nyolcszázezer fölé nőtt, pedig fizetésének 33 százalékát levonják. Valószínűleg ő is tudja, hogy végrehajtásra, pláne árverez- tetésre nemigen kerül sor, s azt is kiszámolta, „még mindig jobban jár", ha kis fizetésű helyen helyezkedik el. Az átlag azonban kisebbb összegekkel tartozik: néhány ezertől néhány tízezerig: kisiparosok, kiskereskedők, gmk-k, kisszervezetek - de együttes társadalombiztosítási tartozásuk 1986. december 31-én meghaladta a megyében a 31 millió forintot. S ez az összeg, sajnos azóta csak emelkedett. A Társadalombiztosítási Igazgatóság pedig fél év késedelem esetén iparjogosítvány-vissza- vonási javaslattal élhet, egy év késedelem esetén pedig kénytelen kezdeményezni az iparigazolvány megvonását. Majd minden harmadik kötelezett késedelmesen fizet, s Baranya összes társadalombiztosítási hátralékának nyolcvan százalékát a pécsi kisiparosok, kiskereskedők, gmk-sok hozzák össze. Rekorder a Speciál Építőmunkás GMK, mely jó egymilliós hátralékot gyűjtött ösz- sze - de nemcsak emiatt kell bíróság elé állnia a vezetőknek. A Társadalombiztosítási Igazgatóságon elmondták, a befizetéssel elmaradók három csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok tartoznak, akik vállalatoknak végeznek nagyobb értékű munkát, s mindaddig nem tudnak fizetni, míg a szállítás, munkavégzés után nem fizet nekik a vállalat. S bizony az is előfordul, hogy fizetésképtelen a vállalat, átmenetileg fizetés- képtelen a kisiparos, a gmk is, de ezen csoport tagjai általában rendezik adósságukat. A második csoportot azok alkotják, akiket hanyagnak minősíthetünk. Vagy azért hanyagok, mert „nem jut eszükbe" kifizetni a biztosítás összegét, vagy azért, mert hanyagul dolgoztak, s nem veszik át árujukat, szolgáltatásukat, s emiatt fizetésképtelenné válnak. A harmadik csoport tagjai eleve a gyors meggazdagodás reményében váltottak ki iparengedélyt, gyakran nem számolva annak terheivel, vagy eleve figyelmen kívül hagyva ezeket. Nos, az elmaradások után havi 2 százalék késedelmi kamatot számit fel az igazgatóság (ez évi 242%) - jobb tehát időben befizetni a saját jogú, vagy az alkalmazottak utáni társadalombiztositási járulékokat. Előbb-utóbb így is, úgy is behajtják, mégha a tanácsok adócsoportjai és maga a Társadalombiztosítási Igazgatóság is emberhiánnyal küszködik. Tavalyra kereken 220 millió forintot kellett befizetniük ezen címen a maszekoknak, gmkGofri sütő, olasz fagylaltgép, gyümölcslé hűtő-keverő Újdonságok a Baranya Megyei Vendéglátónál Palacsintasütő a Baranya bisztróban (Fotó: Kóródi Gábor) Néhány éve hazánkban is egyre inkább tért hódít az utcai gyors étkezés. Hamburgert, hot-dogot, gofrit fogyasztunk, olasz fagylaltkülönlegességeket ízlelgetünk a járdán, úttesten ballagva, vagy dolgaink után sietve . . . Szinte valameny- nyi rafinált falatokat kínáló bolt, üzlet és a bennük lévő különleges felszerelések magántulajdonban vannak. Sokan feltették már a kérdést: vajon az állami üzletek miért nem mozdulnak a divat- irányzattal egyidejűleg? Nekik nem éri meg, nem kell a haszon? Dehogynem! Csők sokkal nehezebb hozzájutnia egy nagyvállalatnak az új berendezéshez, mint egy maszeknak. Azért a vállalatok is próbálkoznak, hiszen igyekeznek megfogni a vendégeket és a pénzt is. így márciustól a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat új berendezésekkel próbálja visz- szacsalogatni a kuncsaftjait. A budapesti MÜÁRT-tól amerikai palacsintát Gofrit — sütő- berendezést vásároltak húszezer forintért. A gépet már e héten üzembe helyezték a Baranya bisztróban. Utcán át árusítják a csúsztatott palacsintához hasonló tésztájú, de sütés után téglalap alakú édességet, melyet különböző krémtöltelékkel dúsítanak, és tejszínhabbal díszítenek. A qép három perc alatt négy palacsintát süt. Eqy palacsintát 10 forintért kínálnak. Nyáron ezt o gépet utaztatni foaják: vagy Harkányba, vagy Orfűn, a strandon állítják fel. Gondolt a vállalat a fagylaltotokra is. Több mint egymillióért vették meg az olasz Carpi- giani fagylaltgépet, melyet a közelmúltban megnyitott Virág cukrászdában helyeztek el. Jelenleg nyolcféle — vanília, málna, csoki, puncs, pisztácia, zöldalma, rumosmeggy, citrom, kávé ízben — készül a hideg csemege. Nyáron már tizenötféle ízesítésben kerül a fogyasztók elé. Kiegészítésként olasz tejszínhab-adagolót is vásároltak. Meglepetést terveznek a fagylaltkedvelőknek: április közepétől 90 forint értékben — 30 gombóc fagyit lehet venni ezért — fagyibérletet kínálnak. Aki bérletet vált — plakátot, vagy egyéb ajándékot kap. Előnye, hogy nem kell sorbaállni jegyért a pénztárnál. Ugyancsak itt a Virág cukrászdában működik a speciális hűtő-keverőgép, mellyel a gyümölcslevek készülnek. Hasonló gyümölcslé hűtő-keverőgépet visznek nyárra a harkányi strand ételbárjába is. A pécsi Napsugár cukrászda pedig egy olasz fagylaltgépet kap. És hogy miért nem évekkel előbb vették meg ezeket a gépeket? A válasz egyszerű: korábban nem volt rá pénz, és nem tudták megvásárolni egyik berendezést sem. Most, hogy megvan valamennyi — megpróbálnak versenyezni a maszekokkal. Adóm Erika Pécsett még április 10-ig vásárolható 15 millió forint értékű színházkötvény vár gazdára A lakosság anyagi segítségére is számítanak a Pécsi Nemzeti Színház felújításánál, méghozzá a ma legdivatosabb formában: 49 millió ‘forint ér. fékben 11 százalékos kamatozású kötvényt bocsátott ki 1991-es és 1992-es visszafizetéssel a város és az OTP. Az akció elsődleges célja természetesen a kölcsön formájában történő hozzájárulás a felújítás költségeihez, de legalább ilyen fontosnak tartották azt, hogy a kötvények megvásárlása révén szorosabbá váljon a pécsiek kötődése a színházhoz, s ne csupán üzleti vállalkozás le. gyen. Ezért is szeretnék, ha a kötvények főleg Pécsett és Baranyában kelnének el. Március 27-ig - az OTP Baranya Megyei Igazgatóságától kopott közlés szerint - 34 172 000 forint értékű szin- házkötvényt vásároltak meg, a fennmaradó 14 828 000 forint értékű kötvények a következő címletekben várják a vásárlói, kát: 408 darab 1000 forintos, 892 darab 10 000 forintos és 110 darab 50 000 forintos. A kötvények április végéig kaphatók, de Pécsett, ill. Baranyában az OTP fiókjaiban csak április 10-ig lehet megvásárolni. Itt mondjuk el, hogy a köt. vénykrbocsátás kapcsán sokan érdeklődtek: kisebb adomá. nyaikkal hogyan segíthetnék a színházfelújítást? Megtudtuk, hogy a város a közeljövőben számlát nyit az OTP-nél az ilyen befizetések számára. A számla számát közölni fogjuk. Adogatás a Mecsektaxinál Tegnaptól díjtalan kiállás A sok és sokféle szolgáltatásoktól annak idején azt is vártuk, hogy a „kegyeinkért" folytatott konkurrenciaharc következtében gyorsabb, jobb és talán még olcsóbb is lesz az élet. Nos, ez összességében nem valósult meg, főképp az utolsó szempont szerint nem. Ám időnként mégis történik valami. Tegnap reggel például — teni'sznyelven szólva — a pécsi Mecsektoxi szerezte meg az adoaatás jogát: a vórosjelző táblák között, tehát Pécs lakott területén ingyenes a kiállás, ha nem szórakozóhelyre kéri valaki a kocsijukat. A kezdeményezésről Kántor György, a Mecsektaxi vezetője adott tájékoztatást :- Az ingyenes kiállás azt jelenti, hogy csak akkor indítjuk meg a taxiórát, amikor az utas beül a kocsiba, illetve csak ötperces várakozás után. Nyolcvanhat kocsink közül van néhány kombi típusú is: nos, 'ha valaki kifejezetten ilyent kér, de csak akkor, mert szállitatni szeretne valami terjedelmesebb holmit, akkor sajnos nem díjtalan a kiállás, mert kevés ilyen kocsink lévén, nagyobb kiállási utakat kell megtenni. További kedvezményeket is nyújtunk: vidéki fuvaroknál 100 kilométer felett 10, 200 km felett pedig 20 százalékos kedvezményt adunk a menetdíjból. Reméljük, ezen szolgáltatási kedvezményekkel, hasonlóan ahhoz, hogy havonta egyszer díjtalanul állunk az öt szociális otthon rendelkezésére, növelni tudjuk utasforgalmunkat. B. L. Kántor György, □ 126-os taxi vezetője indítja el az autó mérő óráját. nak. Nem érdektelen tudni, hogy mit kaptok érte cserébe: A kisiparosok családi pótlékára 25,1 millió jutott, a kiskereskedőkére 3,6, a kisszervezetek tagjainak családi pótléka pedig 5,2 millió volt. Táppénzre (ugyanezen sorrend szerint) 4,8, 1,1 és 1,2 millió fordítódott. Szerencsére a baleseti táppénzek összesített összege nem érte el a háromszázezret sem, de a gyes, a terhességi gyermekágyi segély és a gyerekgondozási segély együttes összege már a millió felé tart. S hát a befizetett társadalom- biztosítási összegekből fizetik a nyugdíjakat is - ez pedig egyetlen kisiparosnak, kereskedőnek, gmk-tagnak sem lehet érdektelen. Különösen nem, ha a nem behajtható követelés majdan megfosztja őket ezekre az évekre a nyugdíjjogosultságtól. B. I. Tegnap reggel hét órakor a pécsi Városháza órája már át volt állítva a nyári időszámításra, mint a lapunk első oldalán látható fénykép is bizonyítja, a Postaigazgatóság órája viszont megtéveszthette az erre sétálókat. Läufer László felvételei Az „ellopott” óra Esős, bonongós vasárnapra ébredtünk, az időjárás meghazudtolta a tegnap hajnalban beköszöntött nyári időszámítást. Szívesen aludtunk volna tovább, mindannyian, hát még azok, akik dolgoztak a hét végén. Mégsem volt különösebb késés egyik termelő vállalatnál sem. Részben talán azért, is mert a szombati számunkból véletlen folytán kimaradt a figye lemfelhívó — amiért utólag az olvasók szíves elnézését kérjük -, sokan hívták a tudakozót és szerkesztőségünket, mikor és merre kell átállítani az órát? És állandóan foglalt volt a Posta pontos idő automata telefonszáma is. Néhány, vidékre induló utas megfizetett feledékenységéért. A Volán-buszpályaudvaron öten késtek el, a vasútállomáson egy hölgy várta hiába a Mecsek expresszt, egy férfi pe dig az információnál kapott a fejéhez, amikor kiderült, hogy nem állította át az óráját és a miskolci gyors már régen elment. A nyilvános órák is sokáig késtek. Az egyik pécsi templomban például tegnap 1 órakor harangoztak delet. A Posta Távközlési Üzemének vezetője, Gál Béla tájékoztatott, hogy a kezelésükben lévő, 16 közterületi órát ma délig folyamatosan állítják be. N. A.