Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-29 / 87. szám
Gólnélküli döntetlen Siófokon Siófok—Debrecen 0-0 (Tudósitónk telefonjelentése) Siófok, 4000 néző. V.: Nagy L. Siófok: Kovács - Brettner, Pardavi, Olajos, Kolovics — Jancsika, Palkovics, Sza-jcz (Zsadányi a szünetben.), Qu- riko — Lakatos (Marosán a 70. percben), Adi. Edző: Kúszás Gábor. Debrecen: Mező — Lu- dánszky (Duró a 68. percben). Nagy, Takács. Plókai - Supka, Bűcs, Szabó L., Szabó J. — Mörtel, Sándor (Héjas, a 69. percben). Edző: dr. Puskás Lajos. Az első negyedórában mindkét csapat egymással ismerkedett és a kapuk nem forogtak veszélyben. A 18. percben Pardavi előrevágott labdájára Adi jól ugrott ki és 18 méterről hajszállal lőtt mellé. A 23. percben Plókai csúnyán felvágta Adit a 16-os oldalvonalánál, a szabadrúgást a sértett végezte el, és alig lőtt fölé. A 26. percben Lakatos és Adi együttesen vezették be a labdát a vendégek büntetőterületére, két debreceni játékos kezét is érte a labda, de a játékvezető nem látott szándékosságot. A 30. percben Kolovics kapu elé ívelt labdáját Jancsika Hatalmas erővel a jobb oldali kapufára lőtte. A 38. percben Szabó J. 'hosszan belőtt labdáját Brettner fejjel oly szerencsétlenül találta el, hogy a labda a felső sarok irá. nyába tartott, de Kovács óriási bravúrral kitenyerelte. Szünet után, a 48. percben Jancsika ugrott ki jól, de 8 méterről gyatrán fölé lőtt. Az 53. peroben Olajos remek labdával ugratta ki Adit, aki 12 méterről jól irányzott lövést eresztett meg, ami újból a kapufán csattant. Az 58. percben Mörtel lefutotta a siófoki védőket és az 5-ösre ért, amikor Kovács merész előrevetődéssel szedte le a csatár lábáról a lobdát. A 67. percben Quriko szabadrúgását (ami a léc alá tartott) Mező nagy bravúrral öklözte ki. Hiába támadta és irányította végig a mérkőzést a hazai Bányász, nem tudott megbirkózni a szervezetten és igen jól védekező vendégvédelemmel. Amikor a védőkön túljutottak, a remek formában lévő Mezővel találták szemben magukat és a kapus több gólnak látszó lövést is hárított. Az eredmény kialakulásában közrejátszott, hogy a Bányász küzdött ugyan, Fejpárbaj a debreceniek kapuja előtt. Fotó: Gerendássy Tamás de játékban meg sem közelítette az elmúlt négy fordulóban nyújtott teljesítményt. A helyzetek alapján többgólos siófoki győzelemnek kellett volna születnie, de a tehetetlen csatársor miatt végül is az egy pontnak is örülhettek a hazaiak. Jók: Pardavi, Olajos, Palkovics, Adi, ill. Mező (a mezőny legjobbja), Nagy, Szabó J., és Mörtel. Molnár József Kiszámíthatatlan körülmények a Hungária körúton Legalább donfeflent- remél a PMSC Már a mérkőzés előtt vibrál a levegő, ha az MTK-VM— PMSC mérkőzés szóba kerül. Sok minden közrejátszott ebben, de legfőképpen az, hogy a múlt hétvégi Eger—MTK-VM találkozó botrányosra sikeredett. Az utócsatározások végeredménye, hogy mind Verebes József, mind Kőrös bíró ellen fegyelmi eljárást indított az MLSZ. A fővárosi kék-fehérek három játékosa ugyancsak erre a sorsra jutott, így mesterük tegnap csak keretet tudott hirdetni, összeállítást még nem. — Boda eltiltása kifejezetten jól jöhet — mondta szombaton Garami József, a pécsiek mesteredzője — hiszen egy magas, tankszerű játékos nagyon kellemetlen ellenfél mindenkinek. Egyébként az egri mérkőzés utáni huzavona kiszámíthatatlan körülményeket teremtett. Nem tudni ugyanis, milyen hatással lesz mindez az MTK-játékosaira. Félek, a felfokozott hangulat amolyan „csakazértis megmutatjuk" légkört teremthet a Hungária körúton, s ez nem nekünk kedvez. Emellett a hazaiaknak különben sem mindegy mi lesz az eredmény, hisz bajnokok akarnak lenni, s az Újpest, a Tatabánya és a Honvéd viszont a sarkukban van. Garami József hozzáfűzte: a piros-feketéknek is nagyon kellene legalább az egyik pont. A sérülések viszont gondot jelentenek az összeállításban. Czérna nem is tudott elutazni a csapattal, Bodnár szintén nem játszhat, s Túri játéka is kétséges. — A középpályás végiged- zette ugyan a hetet, de — bár nem vallotta be — úgy láttam húzza a lábát — mondta Garami József. — Lovász játéka is kérdőjeles, vele régóta nem vagyok elégedett. Még nem döntöttem pályára küldöm-e, ha nem, Balogh Attila játszik a helyén. A mérkőzés előzményeihez a játékvezető-küldés is hozzátartozik. A találkozó levezetésére ugyanis az a Bay volt kijelölve, aki az előző fordulóban, Egerben Kőrös partjelzője volt. Eleinte nem is ódzkodott elvállalni a dolgot, pénteken azonban visszalépett a feladattól. Helyettesítésére Molnár Lászlót jelölte ki az MLSZ azt a bírót, aki az elmúlt bajnokságban az ominózus FTC—PMSC mérkőzésen is fújta a sípot (itt rúgta le Hámori Lovászt). Molnár közismert arról, hogy engedi a kemény játékot, s ez sem tartozik a legjobb előjelek közé, hisz a kék-fehérek repertoárjából — mint az az elmúlt hét végén is kiderült — a néha már-már durvaságba csapó játékmodor sem hiányzik. A PMSC várható összeállítása: Kollár — Kónya. Torna, Bérczy, Brezniczky dr. — Megyeri, Márton (vagy Túri), Lő- rincz, Mészáros — Nagy, Balogh (vagy Lovász). A találkozó 11 órakor kezdődik. A forduló utolsó mérkőzését 18 órakor rendezik a Fóy utcában, ahol a párosítás: Vasas —Békéscsaba. P. Zs. GÖLTOTO A Siófok—Debrecen mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül a szerencse Szabó Ernő, Nagykanizsa, Bolgár Néphadsereg u. 8. sz. alatti lakosnak kedvezett, nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje pénteken déli 12 óra, melyeket szerkesztőségünk cimére kérünk eljuttatni (7601 Pécs, Hunyadi út 11.). Pályázni csak a VDN-böl kivágott szelvénnyel lehet. Főmérkőzés: PMSC Dunaújváros ................................................ P ótmérkőzés: Bp. Honvéd—Siófok ................................................ A pályázó neve: ........................................... ................................ L akcíme: ............................................................................................. További eredmények Eger—Haladás 0-0. Eger, 4000 néző. V.: Makó. Jók: Lengyel, Smuczer, illetve Papp, Vörös Cs. Dunaújváros—Ú. Dózsa 2-0 (0-0). Dunaújváros, 8000 néző. V.: Németh L. Jók: HoHó, Menyhárt, Dienes, Lehota, illetve Herédi, Rostás. Bp. Honvéd-Rába ETO 2-1 (1-0). Győr, 12 000 néző. V.: Győry. Góllövők: Kovács, Lippo i, ill. Szentes. Jók: Sall'ai, Csuhay, Kovács, illetve Ulbert, Bordás, Rubold. Ferencváros-Tatabánya 2-0 (1-0). üllői út. 22 000 néző. V.: Bognár. Jók: Strausz, Keller, Bánki, Du- kon, illetve Moldván, Szalma. Videoton-ZTE 0-0. Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Fekete M. Jók: Disztl L., Novath, Németh, illetve Balázs, Pecsics, Péter. az NB i. Állasa : 1. MTK-VM 2. Ú. Dózsa 3. Bp. Honvéd 4. Tatabánya 5. Ferencváros 6. Pécs 7. Haladás 8. Videoton 9. Vasas 10. Debrecen 11. Békéscsaba 12. Rába ETO 13. Siófok 14. ZTE 15. Eger 16. Dunaújv. 19 12 20 11 20 11 20 11 6 10 6 11 35-14 28 35-13 27 30- 26 26 31- 17 25 18- 12 23 18-11 22 21-22 21 19- 18 18 27-27 18 22-26 18 19- 24 18 26-31 15 20- 28 15 15- 23 14 16- 40 14 14-38 12 Megszerzi első tavaszi győzelmét a Komló? A címben feltett kérdésre azonnali és határozott igennel válaszolt Rónai István, a komlóiak edzője. Bár a csapat eddigi tavaszi szereplése nem ad okot különösebb optimizmusra, az edző biztosra veszi, hogy vége szakad a rossz sorozatnak. — A csapat minden tagja átérzi, hogy nyerni kell, s ezzel megindulni felfelé — mondta. — Igaz, nem vagyunk csúcsformában, de akarni, hajtani kell, s ezzel biztosan föléjük tudunk kerekedni. Az ellenfél a kiesés ellen küzdő Nagykanizsai Olajbányász a legutóbbi fordulóban a Csepelt fektette kétvállra. Ez még hazai pályán is bravúrnak minősül, hiszen a fővárosiaknak ez volt a második idegenbeli vereségük. A kanizsaiak esélyeit csökkenti, hogy eltiltás Mai sportműsor LABDARÚGÁS. MTK VM-PMSC, Hungária körút, 11.00; Komló—Nagy- kanizsai Olajbányász, NB II. mérkőzés, Komló, 16.00. Területi bajnokság: MÁV NTE—Sellye, Nagykanizsa, 16.00. DVMSE—Marcaíi, Dombóvár, 16.00. Siklós—D. Vasas, Siklós, 16.00. Szigetvár—PVSK, Szigetvár, 16.00. Bonyhád—Mohács, Bonyhád, 16.00. Mázaszászvár—Kisdorog, Mázaszász- vár, 16.00. Boly—Paks, Boly, 16.00. Megyebajnokság: Drávátok—PBTC, Drávafok, 15.00. Szentlőrinc—Zsolnay, Szentlőrinc, 15.00. Somberek—Steinmetz, Somberek, 15.00. Drávasza- bölcs—Harkány, Drávaszabolcs, 15.00. Bükkösd—Újpetre, Bükkösd, 15.00. ASZTALITENISZ. Megyei újonc, serdülő és ifibajnokság, egyetemi tornacsarnok, 8.30. RÖPLABDA. Vörös Meteor—Keszthely, NB II. női mérkőzés, öz utca, iron. KOSÁRLABDA. Oroszlány-PVSK, NB I. férfi mérkőzés. 11.00. miatt nem szerepelhet a védelemben Kormos, ismét játszik viszont o komlóiakat jól ismerő Martinkovics, s joggal tarthatnak a komlóiak a villámgyors Fuisztól és a játékszervező Lászlótól. Azon dőlhet el a két pont sorsa, hogy a hazai támadók hibára tudják-e kényszeríteni az ellenfél védőit. Rónai nem tervez változtatást. Marad az Ózd elleni kezdőcsapat, a kis- padról pedig Zrínyinek és Papp dr.-nak van esélye pólyára lépni. G. G. Ökölvívás lövőre sem lesz NB l-es csapata Komlónak Gyorsan eldőlt szombaton este Komlón, hogy a Borsodi Bányász jut oz ökölvívó NB I- be. A két NB 11-es csoport- győztes, első osztályozó találkozója Sajószentpéteren 19-9- es hazai győzelmet hozott és a komlói sportcsarnokban rendezett visszavágó kezdő öt párjában is a borsodiak győztek, így 10-0-ás vezetésük már a felsőbb osztályba jutást jelentette. Mind a négy ifjúsági párban vendéggyőzelem született, bár 54 kg-ban Bartának, 71 kg-ban pedig Hajnal G.- nek alig valamivel több kellett volna, hogy ne csak a közönség, a bírók is őket lássák jobbnak. A felnőtteknél egy ellenfél nélküli győzelem után eltűnt a borsodi fölény. A Komlónak előbb Lakatos egyhangú pontozásos, majd Dunai döntő fölényes győzelme ért két pontot. Kalányos kikapott az EB-kerettag Szőkétől, de aztán Hajnal Gy., és Urszán ellenfél nélkül, Bozsér és Horváth pontozással nyert, Sárinak pedig csak 45 mp kellett a sikerhez. 14-12-re vezetett az utolsó pár előtt a Komló. A bajnoki ezüstérmes borsodi Po- rubjánszki ellen nem adtak esélyt, a komlói Brenjaknak, a nehézsúlyban, aki ennek ellenére már az első percben padlóra küldte ellenfelét. Balszerencséjére még ebben a menetben megsérült a könyökén, így nem tudta folytatni a küzdelmet. Végeredményben: Komlói Bányász—Borsodi Bányász 14- 14. Komló, osztályozó ökölvívómérkőzés NB l-be jutásért. (33- 23-as összesítéssel a borsodiak jutottak az NB l-be.) Grünwald Géza Honvéd Táncsics SE-Nagy- atád 0-0. Kaposvár, 150 néző. V.: Varga. Honvéd: Tihanyvári - Gregovics, Balassa, Vidék, Ézsi, Szomor (Illés), Vecsei, Gi- litsch, Uhrik, Kádár, Becker. Edző: Nagy Előd. Nagyatád: Vörös — Kovács, Dekanics, Vi- dák, Czink (Pintér) - Horváth, Szigeti, Mohácsi - Kovács. Tátrai (Németh), Rácz. Edző: Nagy J. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Táncsics idei leggyengébb játékát nyújtotta. A döntetlen a vendégcsapat számára kedvező, a 85. percben Gilitsch 11-est hibázott. Kiállítva: Mohácsi az 55. percben. Vasasi Bányász-P. Kinizsi 5-0 (2-0). Vasas, 150 néző. V.: Berták. A jól játszó bányászcsapat biztosan szerezte meg c győzelmet. G.: Pavlovsky (2), Kosmela, Varga, Pál. Női kézilabda NB I. B PMSC—EMG 21-16. Pécsi győzelem a nyitó mérkőzésen. G.: Dézti (5), Szabó, Dolmány, Tóth (4—4), Menszer (2), Gergely, Ancil (1 1). Sport — Nagykanizsán Kosárlabda. MÁV Nagykanizsai TE-Székesfehérvári Ikarusz 66-64 (44-36), Nagykanizsa, NB II. női mérkőzés, az 1—4. helyért. Ld.: Simonné (29). Röplabda. Nagykanizsai Olajbányász-Kaposvári Sl 3-1 (-11, 4, 11, 13). Nagykanizsa, NB II. női mérkőzés. TOT O 1. Dunaújváros—Ú. Dózsa 2-0 1 2. Rába ETO—Bp. Honvéd 1-2 2 3. Nürnberg—Leverkusen 1-1 z 4. Hamburg—Bayern München 1-2 2 5. Schalke 04—VfB Stuttgart 2-1 1 6. Darmstadt—Aachen 2-2 i 7. Aschaffenburg—Bielefeld vasárnap játsszák 8. Stuttg. Kickers—St. Pauli 1-2 2 A többi mérkőzést vasárnap játsz- szák. Szinte hihetetlen! Győződjön meg róla ön is, hogy igaz, és keresse fel műszaki osztályunkat, ahol • ATARI 800 XL számítógép 8 800 Ft-ért, • ATARI 1050 floppy 16 200 Ft-ért, • ATARI 1029 printer 24 900 Ft-ért, vásárolható, amíg a készlet tart! A gépek osztályunkon működés közben megtekinthetők! ÖNT IS VÁRJUK! AKONZUM SKÁLA-COOP ÁRUHÁZBAN PÉCS, KOSSUTH TÉR Megyebajnokság Pécsi Postás—\/Hiány 2-0 (0-0). PVSK-pálya, 100 néző. V.: Tóth. Közepes iramú mérkőzésen, második félidei jobb játékával győzött a Postás. Góllövők: Telegdi, Szabó. Hunor-Beremend 1-0 (0-0). Pécsbányatelep, 50 néző. V.: Szinger. A lelkesen játszó kesz- tyügyáriak megérdemelt győzelmet arattak esélyesebb ellenfelükkel szemben. G.: Tóth L. Geresdlak-U. PEAC 0-1 (0-0). PVSK-pálya, 100 néző. V.: Szőke. A szerencsésebb vendégek „ellopták" a két Dontot az egyetemistóktól. Góllövő: Zsolt L. (öngól). Ásztalitenisz Universitas PEAC—Veszprémi Volán 21-4. NB II-es férfi mérkőzés, Pécs, 50 néző. Pécsi győztesek: dr. Davidovics (5). Pataki (5), Diófási (5), Kiss (4), Sinkovits (2). vasárnapi Dunántúli napló A* MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 1° óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12 421 Kiadó telex: 12 320 Flófizetési díj egy hónapra 11,- Ft negyedévre 33,- Ft íélévre 66,— Ft egy évre 132,- Ft Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12 211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és lapellátási Irodánál (HEIIR) Budapest. V., József nádor téri., - 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEI IR 215^6162 pénzforgalmi jelzőszámra. ISSN 0133-2007 Indexszám: 25 054 Labdarugó MB l.-ll. Területi bajnokság