Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-22 / 80. szám
Labdarugó Megszenvedtek győzelmükért a pécsiek PMSC—Siófoki Bányász 2-1 (M) Kovács kapus ebben a pillanatban még nem tudhatta, hogy csak beleütni tud a labdába, amit végül is Brezniczky továbbit a hálóba. (Folytatás az 1. oldalról) radt volna a gólgyártásban, mind többször bocsátkozott páros jelenetek előadásába. Feltűnő volt, hogy a nagy hézagokkal területet védő hazaiak között milyen veszélyesen kezdeményeztek a vendégek. Fél óra elteltével megemberelte magát a hazai gárda, mert a 32. percben egy Lovász-Mészáros, majd a 33. percben egy egész pályát átfogó Kónya-Mészáros-Msgye- ri támadás végén alakulhatott volna ki helyzet Kovács kapuja előtt, ám a belőtt labdákról rendre lekéstek a társaik. A pécsiek támadókedvének éledésével egyre szigorúbbak lettek a vendégek, s bizony ezen időszakban félő volt, hogy a lojális játékvezető miatt átlépik a keménység! határt. Sjünet után - a 3. percben Bodnár helyett beállt Kollár 'kivételével — ugyanazon ösz- szeállításban jött ki mindkét együttes, amivel kezdték a játékot. Tehát mindkét edző elégedett volt az első 45 percben látottakkal. Annyi változás azért mégis történt, hogy előrébb húzódott az egész hazai csapat, leszűkítve ezzel a teret a vendégek támadásszövéséhez. Aktívabbá vált a hazai tómadósor, minek eredményeként az 50. percben Mészáros perdített egy labdát a jobb oldalon felfutó Megyeri elé, aki kibújva három védő között, lőtt kapura. Kovács kiejtette a nvesett labdát, ám a lábbal előre távolról beugró Nagy elől Brettnernek sikerült elvinni a labdát. Tíz percen át ismét a vendégek kísérleteztek többet, ám a 60. percben már megint a •hazaiak kerültek helyzetbe. Megyeri szögletét 'Mészáros fejjel továbbcsúsztatta, ám Torna nem tudott megfelelően rádőlni a lövésre, így a labda méterekkel a felső léc fölött hagyta el a pályát. Három perc múlva a mért kőzás legnagyobb gólhelyzetét hagyta kihasználatlanul Nagy. Mészáros a félpályától iramodott meg, keresztbe lőtt a 16- os vonalán, ahol Lovász elvitte magával az egyetlen védőt, így Nagy egyedül törhetett kapura. A Pécsre visszatért csatár a lerogyó siófoki kapus mellett 8 méterről lőtt a háló mellé. A 68. percben Kollár nagy jelenetének tapsolhattak a nézők, mert a vele szemben egyedül labdát felvezető Szajcz lövését védte lábbal. Hét perccel később viszont a csereként beállt Balogh vezethette egyedül az egész siófoki térfélen a labdát, de mielőtt átléphette volna a 16-os vonalat, Brett- ner csúnyán felvágta. Ezt már Hamar sem nézhette el, így sárga lapos figyelmeztető lett belőle. Már vészesen közeledett a végső sípszó, amikor szögletet harcolt ki a pécsi együttes. Lőrincz jobb oldalról becsavart labdáját Kovács csak felütni tudta, ami a kapu oldalsó lécéről a mezőny felé pattant, és a védők között berobbanó Brezniczky nem kegyelmezett. (2-1). Elkeseredett támadásokat kezdeményezett a még visszalévő négy percben a Siófok, de a pécsieket már aem lehetett kicsalni a kapujuk elől. Izgalmas, sok hibával tarkított 90 percet láthattak a nézők. A tavasszal még pont nélkül álló hazai együttes, valamint a jól indult vendégek összecsapása már eleve nem ígérhetett futballcsemegét. Nem Ígérhetett, hiszen mindkét együttesnek az az alap- felállás, hogy biztonságos védelmében, no és kevés gyors csatárában bízva veszi fel a küzdelmet ellenfeleivel. A hazaiakat ráadásul még az is sokkolta, hogy idén még nem tudtak örömet szerezni szépszámú szurkolóiknak. Nos, az első félidei játék alapján úgy tűnt, hogy az idegen szerepléseiről jó híreket küldő siófokiak akarata érvényesül. Ráadásul nekik kedvezett a vastag, puha, süppedős szőnyeghez hasonlító pálya is, ahol csak néhányon tudtak megbirkózni a talajjal. Mindehhez persze az is kellett, hogy a szélekről beívelt, belőtt labdák rendre a kapu mögött értek talajt, igy még csak helyzeteket sem tudtak kierőszakolni a pécsiek. Döntőnek bizonyult, hogy a hazaiak két középpályása: Megyeri és Mészáros végig bírta a mérkőzést, és az általuk kiharcolt számtalan szöglet után, kettőből gól született. A feltűnően bátran, helyenként a keménységet is átlépő harcmodorával végig egyenrangú ellenfélnek bizonyult a siófoki együttes. Ezúttal az döntött ellenfelük mellett, hogy azok élni tudtak egy tudatosan alkalmazott játékelemükkel, a pontrúgásokat követő helyzetek megoldásaival. Bodnár gyors kiválásával Kollár került a jó alakítás lehetőségéhez, az első csapat kapujába csak ritkán került kapus jól ellátta feladatát. A hátvédsorban Torna és a góllal visszatért Brezniczky voltak a legjobbak. Mindketten kivették részüket a pécsi gólokból. Bérczy nehéz feladatot kapott a mély talajon, minthogy Kónyának is sokszor meggyűlt a baja a gyors Lakatossal és Adival. A középpályásokról szólva, Megyeri és Mészáros bejátszotta szinte az egész pályát. Ök mozgatták az együttest. Lőrinczet szögletlövései mentik, mig Czérna még azt sem hozhatja fel mentségére, minthogy ugyanúgy nem találnak mentséget a csatárok, Lovász és Nagy sem. A vendégeknél Kovács kapus a második gólban ugyancsak benne volt. A védelem legjobbjának Olajos bizonyult, annál is inkább, mert nemcsak hátul látta el jól feladatát, de a 2. percben lőtt, csatároknak becsületére váló gólja az egész csapat fölé emeli. Mellette Pardavi volt a megbízható, míg a középpályán Szajcz és Palkovics okozott sok gondot a hazaiaknak. A két fiatal: Adi és Lakatos megmozdulásai azt sejtetik, hogy megkeserítik még ők az ellenfelek védőinek életét. Garami József: - Nehéz mérkőzésen végre nyertünk. Ezzel elmozdultunk a holtpontról. Kaszás Gábor: — Balszerencsénk volt. . . Kapu László További eredmények Bp. Honvéd—Ferencváros 3-2 (1-1). Népstadion, 35 000 néző. V.: Divinyi. Góllövők: Détári (2, egyet 11-esből), Fitos, illetve Fischer, Bánki. Haladás—Videoton 2-2 (1-0). Szombathely, 6000 néző. V.: Hartman. Góllövők: Vörös Cs., Dómján, illetve Novath, Szabó. Vasas—Ü. Dózsa 1-1 (0-0). Népstadion, 30 000 néző. V.: Krchnak (csehszlovák). Góllövők: Szíjjártó, illetve Kovács E. Eger—MfK-VM 2-2 (2-0). Eger, 8000 néző. V.: Kőrös. Góllövők: László (2), illetve Balogh, Boda. Kiállítva: Varga István (80. p.). Rába ETO—Békéscsaba 1-1 (1-1). Békéscsaba, 8000 néző. V.; Huták. Góllövők: Hajszán, illetve Kurucz. Elmaradt a ZTE—DMVSC mérkőzés. Zalaegerszegen elmaradt a ZTE—Debreceni MVSC NB l-es labdarúgó találkozó, miután Nagy Béla játékvezető mérkőzésre alkalmatlannak találta a pályát. A csaknem kétnapos hóesés miatt előbb jelentős hó, majd víz alá került a pálya 80 százaléka. AZ NB 1. ÁLLÁSA 1. MTK-VM 19 12 4 3 35-14 28 2. Ú. Dózsa 19 11 5 3 35-11 27 3. Bp. Honvéd 19 10 4 5 28-25 24 4. Tatabánya 18 10 3 5 28-14 23 5. Pécs 19 9 4 6 18-11 22 6. Ferencváros 19 6 9 4 16-12 21 7. Haladás 19 8 4 7 21-22 20 8. Vasas 19 7 4 8 27-27 18 9. Békéscsaba 19 5 8 6 19-24 18 10. Videoton 19 6 5 8 19-18 17 11. Debrecen 18 6 5 7 22-26 17 12. Rába ETO 19 3 9 7 25-29 15 13. Siófok 19 4 6 9 20-28 14 14. Zalaegerszeg 18 3 7 8 15-23 13 15. Eger 19 4 5 10 16-40 13 16. Dunaújváros 18 2 6 10 15-35 10 TOTO 1. Vasas—0. Dózsa 1-t i 2. Ferencváros—Bp. Honvéd 2-3 2 3. Bochum—Kaiserslautern 3-1 1 4. FC Homburg—Dortmund törölve 5. Blau-Weiss 90—VfB Stuttg. törölve 6. Freiburg—Darmstadt törölve 7. Fortuna Köln—Hannover 1-1 z A többi mérkőzést vasárnap játsz- szák. COLTOTO A PMSC—Siófok mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül a szerencse Szabó Károly Bár, Szabadság u. 19. sz. alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje pénteken déli 12 óra. A szerkesztőségünk cime: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. Pályázni csak a VDN-ből kivágott szelvénnyel lehet. Főmérkőzés: Siófok—Debrecen: .................................................... Pó tmérkőzés: Videoton—Zalaegerszeg: .................................... A pályázó neve: ................./.......................................................... L akcíme: .............................................................................................. A Pécsi Mezőgép Vállalat — értékkönyvelőt, — perfekt német nyelvtudású kereskedelmi levelezőt és — gépészmérnököt VESZ FEL. Érdeklődni a személyzetioktatási osztályvezetőnél. Telefon: 10-822 Kosárlabda Vasutas bravúr PVSK—BSE 74-63 (35-37) Mindkét csapat játékosai a labda útját követik tekintetükkel. Sztojkovics és Hollós (fehér mezben) a pontszerzés miatt, mig ellenfeleik azért, hogy célt tévesztett-e a dobás? Fotó: Preiner Tamás NB I. nők, rájátszás az 1-4. helyért. Pécs, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Szécsi, dr. Gencsev. PVSK: Pott (9), Hollós (18), Sztojkovics (27), Halász (5), Balázs (9). Csere: Horváth (-), Kiefer (4), Veres (2), Nedoba (-). Edző: Varga Ferenc. Visszafogottabban kezdtek a pécsiek kulcsemberei, ez is közrejátszott abban, hogy az első félidőben szinte végig a BSE vezetett, 5—6 ponttal. Röviddel a szünet előtt összeszedték magukat a vasutasok, felzárkóztak. A fordulás utón fordult a kocka. Feljavult a PVSK védekezése, és támadásban is egyre biztosabbak lettek a játékosai. Előbb Hollós percei következtek (8 pontot dobott 5 perc alatt), majd Sztojkovics kitűnő megmozdulásai jöttek. A 38. percben 72-59-es hazai vezetést mutatott az eredméhyjelző. Ami azt is bizonyította, hogy Balázs (32. perc) és Sztojkovics (37. perc) kipontozódását is el tudták viselni a pécsiek. A PVSK csereemberei — mint például Kiefer és Pott — a döntő pillanatokban nem hibáztak, ennek is köszönhető a teljesen megérdemelt PVSK- győzelem. A BSE legjobb dobói: Gulyás (21), Sepsei (16) és Knopp (14) voltak. Varga Ferenc: - A második félidőbeli jobb védekezésükkel és Sztojkovics eredményes játékával tudtunk lorditani, és ezzel nyerni. Dr. Bácsalmásy László: - A döntő pillanatokban a PVSK jobban bírta erővel és idegekkel. Nem maradt más hátra: kétszer kell nyernünk ellenük, hogy a bajnoki címért mérkőzhessünk. H. L. Teke NB I. Dombóuöri Spartacus —Pécsi Gázmű 6-2 A Dombóváron lejátszott találkozón az első 200 dobósban 54 fa előnyt szereztek a hazaiak, amiből a második párás 28-at lefaragott, a Pécs. A befejezés azonban nem sikerült, mivel a hazaiak tudtak jobban hajrázni. Az 5202-5048-as faarány alakításából a következőképpen vették ki részüket a játékosok: Tarsoly 934, Mándli 931, Illés 860, Horváth 859, Berta B. 814, Kollár 804, illetMai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II.: Ózdi Kohász— Komlói Bányász, Ózd, 15.00, Szekszárdi Dózsa—Metripond, Szék- szárd, 15.00, Szolnok—Baja, Szolnok, 15.00, Nagykanizsa—Csepel, Nagykanizsa, 15.00, ' Budafok—Kaposvári Rákóczi, Budafok, 15.00. Területi bajnokság: PVSK—Siklósi Tenkes, vasutas-pálya, 15.00, Mohácsi Új Barázda Tsz SE—Szigetvár, Mohács, 15.00, Nagyatád—Máza- szászvári Bányász, Nagyatád, 15.00, Sellye—Belyi MEDOSZ, Sellye, 15.00, Kisdorog—Bonyhád, Kisdorog, 15.00, Dombóvári Vasas—DMVSE, Dombóvár, 15.00, Marcali—MÁV NTE, Marcali, 15.00, Paks—Táncsics SE, Paks, 15.00. Megyebajnokság: Steinmetz SE—Pécsi Hunor, Postáspálya, 10.30, Újpetre—Universitas PEAC, Újpetre, 15.00, Harkány—Pécsi Postás, Harkány, 15.00, Geresd- lak—Szentlőrinc, Geresdlak, 15.00, Beremend—Bükkösd, Beremend, 15.00, Pécs Városi KISZ Bizottság jubileumi teremtornája, városi sport- csarnok, 14.00. KÉZILABDA. NB I., férfiak: PMSC —Békéscsabai Előre Spartacus, városi sportcsarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I., férfiak: PVSK—Tungsram, városi sportcsarnok, 12.30. ATLÉTIKA. Megyei mezei futó- bajnokság. Pogány, 9.20. ÚSZÁS. Expressz jubileumi verseny. Nevelési Központ, 10.00. ve Körmöczi 888, Labancz 856, Berta S. 849, Fábián 843, Kis- mihály 812, Schiffer 800. vasárnapi Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12 421 Kiadó telex: 12-320 Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ft negyedévre 33,— Ft félévre 66,— Ft egy évre 132,— Ft Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor téri., — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. ISSN 0133-2007 Indexszám: 23 054