Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-21 / 79. szám

Heti jegyzetünk Magasan a léc Salbert Ferenc a liévini fe­dettpályás atlétikai Európa Bajnokságon túljutott az 585 cm-es magasságon, a grenob- lei Mesterek Tornáján az 590- en. Az egykori magyar bajnok, ma francia állampolgár és fran­cia színekben versenyző rúd­ugró ezzel „beugrott" az itt­honi sajtóba is. Eredményeinek a visszahangja már-már sztáro­lásnak tűnhet. Akik a^ korábbi eredményeiről csak keveset, vagy éppen semmit sem tud­tak, azok is megismerkedhettek a Salbert sztorival Lehet, hogy többen hajlamosak vol­tak áldozatnak, igaztalanul „elüldözött" tehetségnek tekin­teni az egykori magyar bajno­kot. Ám aki az összes róla szóló cikket végigolvasta, -tud­hatja — és ezt Salbert is meg­erősítette - nem kiüldözték öz országból, hanem önként tá­vozott, anélkül, . hogy igénybe vette volna az ehhez szükséges hivatalos eljárásokat. „Kint­maradt" - így fogalmazza még ezt a köznyelv, majd azóta megkapta a francia állampol­gárságot. Ennyi dióhéiban a történet. És a tanulság? Salbert maga mondta el, hogy Franciaországban rosz- szabb körülmények közé került, mint volt itthon. Egyszerűen ke­nyérgondokkal is meg. kellett küzdenie. A közepes eredmé­nyeit ott nem siettek anyagi juttatásokkal is elismerni. Ide­haza császár volt az 550 cen­timéteres eredményével, min­dent megkapott. Lakást, sport­állást, minden idejét a sport­nak szentelhette. Csak egyet nem kapott meg: kényszerítő ösztönzést.- A „császárnak" nem volt szüksége arra, hogy összeszorított fogakkal küzd­jön a centiméterekért, (a fo­rintokért). így fogalmazott Sal­bert Ferenc: Most, hogy Gre- nobleban megnyertem a Mes­terek Tornáját, kaptam száz­ezer frankot. Ezzel kezdek fel­jönni a víz alól. Ebből az derül ki, hogy Sal­bert új hazájában csakis, és kizárólag a tejlesitményért fi­zetnek. Aki meg akar élni — akár a rúdugró pályán, akár másutt — annak produkálnia kell. Salbert 35 centimétert ja­vult. Azóta javultak az életkö­rülményei is. Olvashattuk: ál­láshoz jutott a párizsi városhá­zán, ahol napi négy órát kell dolgoznia, mint kiváló sportoló­nak, teljes fizetésért. Igaz az, hogy a lejgobb minőségű ug- rórudakhoz jut most Francia- országban, igaz, hogy kiváló edzők irányításával dolgozhat, igaz, hogy a klasszis verseny­társak is sarkallják a jobb eredményekre. De mindennél fontosabb tanulsága lehet a Salbert-történetnek az, hogy mai hazájában a közepes tel­jesítményt nem ismerik el. Nem díjazzák. Abból nem le­het megélni. A közepesekkel nem törődnek. Aki felkapasz­kodik a csúcsra, az igen, arra odafigyelnek, megfizetik, sztá- rolják. Azt, hogy miként lehetne nálunk is elérni, hogy csak a nemzetközi klasszisok lehesse­nek „császárok", nem tudom, de gondolom, ez nagy lépés­sel segítené az eredmények javulását is. —K­Törlések a totóban A Sportfogadási és Lottó Igaiga­tóság közlése szerint a március 21— 22-i, 12. heti totószelvényről a 4-es FC Homburg—Dortmund, az 5-ös Blau—Weiss 90—VfB Stuttgart és a 6-os Freiburg—Darmstadt nlérkőzé- seket törölték. A törölt mérkőzések helyett a Lecce—Pescara, a Sambe- nedettese—Pisa és a Lanerossi—Bo­logna olasz találkozók számítanak főmérkőzésnek. KUBAI VACSORAESTEK A FIÁKERBEN 1987. március 22—23—24-én 18 órától kubai koktélok, ételek, DÉL-AMERIKAI TANCSHOW Helyfoglalás az üzletvezetőnél, Felsőmalom u. 7. Vissza akarja szerezni pozícióját a PMSC e Melyik arcát mutatja Ózdon a Komló? A labdarúgó NB I. 19. for­dulójának kettős rangadója előtt (szombaton hét, vasár­nap egy bajnokit játszanak) a Népstadionban érdekelt négy csapat közül három képviselői biztosak a két pont megszer­zésében. Mindössze a Vasas vezető edzője fogalmazott úgy, hogy inkább az ellenfelük az esélyes. Mindez persze csak csalétek részéről az Újpestnek, ami pedig az FTC—Bp. Honvéd találkozót illeti, valóban vérre- menő mérkőzés lehet belőle. A találkozó tétje, hogy Dal­noki Jenő zöld-fehér csapata megelőzi-e a kispestieket, akik 22 pontjukkal jelenleg a 4. he­lyen állnak. Ami az Eger-MTK-VM ösz- szecsapás előtt érdekes: Kiss Tibor, az egriek mestere, szá­mos sérült játékosa ellenére is hiszi, hogy megszerzik első ta­vaszi pontjukat. A Zalaeger­szegen fellépő debreceniek egy pontban bíznak, feltéve, ha egyáltalán lesz mérkőzés, mi­vel a pénteki hír szerint Eger- szegen hó borítja a pályát. Békéscsabán úgy hiszik: a hét­közi változás (a vezető edző Gellei Imre szerződést bontott a győriekkel) megviselte a Rá­ba ETO-t. Ebből arra következ­tetnek, hogy mindkét pontot otthon tartják majd. Szombat­helyen két olyan csapat néz farkasszemet - Haladás-Vi- deoton - amelyik egyáltalán nem lehet megelégedve a ta­vaszi nyitánnyal. Az egyetlen vasárnapi találkozón, a kiesés elől menekülő Dunaújváros a fölfelé tartó Tatabányához lá­togat. Pécsett az a nagy kérdés, hogy a tavasszal jól indult sió­fokiak okoznak-e meglepetést a három vereséggel kezdett PMSC ellen? A statisztika per­sze mást mutat: hiszen a Ba- laton-partiak nemhogy pontot, de még gólt sem szereztek a baranyaiak ellen. Igaz, a lab­darúgás is játék, s abban min­den lehetséges. Csakhogy nem szabad egy lapra tenni a sió­fokiak tavaszi sikereit, vala­mint a pécsiek három veresé­gét. Ugyanis a PMSC a három veresége ellenére is a 6. he­lyen áll, ami a statisztika sze­rint is azt>-jelenti, hogy nem számítva a csapat tavalyi he­lyezését, ezen a helyen — hosz- szú évtizedek alatt - csupán egyszer állt a pécsi gárda. Ami pedig a vereségeket ille­ti : igaz így egymást követően sorozatban sokkolta a nézőket, no és a csapat játékosait is, ám ha jobban fontolóra vesz­szük egyenként, ugyan ki vet­het a piros-feketékre követ?... Újmecsekalján nagyon fo- gadkoznak, hogy megkezdik a pontgyűjtést, s nemcsak meg­állnak a tabellán történő csú­szásban, de vissza is szerzik elveszített pozícióikat. — Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk — kezdte nyilatko­zatát tegnap Garami József, a pécsiek mestere. — Nemcsak azért, mert a siófokiak tavaszra egy markáns, stílusos csapattá értek, akik ráadásul éppen a vidéki találkozóikon szerezték eddigi meglepő, de megérde­melt pontjaikat, de azért is, mivel az elmúlt hetekben sok volt csapatunkban a bizonyta­lan pont. Kevés lehetőségünk volt a katonaságtól visszatért, vagy éppen a sérülések miatt távol maradt emberek csapat­ba építésére, Mindezek ellené­re egy nagy harcban kivívott győzelmet várok a fiúktól. Garami József szavaiból az is kitűnt, hogy az összeállítás­ban is tartogat meglepetése­ket, s nemcsak az ellenfélnek, de a pécsi közönségnek is. Nagy a valószínűsége annak, hogy ismét hazai színekben lát­hatja a közönség a Zalaeger­szegről visszatért Nagy Imrét, minthogy annak is nagy a va­lószínűsége, hogy a hónapo­kon ót sérült Brezniczky is el­foglalja helyét a védelem bal­szárnyán. Mindezek után a várhatóan pályára lépő csa­pat: Bodnár - Kónya, Torna, Bérczy vagy Márton, Brezniczky dr„ vagy Palaczki — Megyeri, Czérna, Lőrincz — Nagy, Mé­száros, Lovász. K. L. * Még a bajnokság tavaszi folytatása előtt mondta Rónai István, a Komlói Bányász NB ll-es labdarúgóinak edzője, hogy 5—6 pontot vár az első négy fordulótól. Ez már csak úgy teljesíthető, ha vasárnap nyernek Özdon, s utána hazai pályán a Nagykanizsát is két vállra fektetik. i— A nyitófordulóban a Vác ellen egy félidőt kiválóan fut­balloztunk, s a második játék­részben is elfogadhatót nyúj­tottak a fiúk. Utána viszont a Budafok ellen csapnivalóan játszottak — értékelte az első két fordulót Rónai. — Ezek- után nem lehetek túlságosan bizakodó, s megmondom őszin­tén, nem tudom melyik arcát láthatom a csapatnak Ózdon. Ráadásul a vendéglátók re­mekül kezdtek. 5-0-ra verték a Nyíregyházát, majd a felju­tásra esélyes Csepel otthoná­ból tértek haza döntetlennel. Növelt az edző aggodalmát, hogy az ózdi csapat magassá­gi fölényben lesz, a Komlónak pedig régóta gondja a kapu elé ívelt-lőtt magas labdák el­leni játék. Bartát a héten megműtötték, s valószínűleg műtét vár He­gyire is. Hüber sem tud még gyakorolni, de már elkezdte az edzéseket Zrínyi és Stem- ler. Rájuk egyelőre még nem számít az edző. Az biztos, hogy Vigh helyén Takács játszik majd, s lehet, hogy a balhót- véd posztján Klonfár helyett Hammer kezd. G. G. Bayern Münchén— Real Madrid elődöntő a Pénteken Genfben elkészítet­ték a három európai egyesü­leti labdarúgó kupasorozat elő­döntőinek sorsolását. Kétség­kívül „csúcsmérkőzésnek" ígér­kezik a Bayer München—Real Madrid összecsapás a BEK- ben. Ugyanitt a Dinamo Kijev a portugál bajnok FC Porto ellen lép pályára. Oleg Blohin és társai jó eséllyel pályáznak döntős helyre. Ha minden jól megy, akkor a KEK-védő elnyer­heti a legértékesebb trófeát, is ... Az elődöntők mérkőzésnap­jai: első találkozók április 8- án, visszavágók április 22-én. A sorsolása: UEFA Kupa: IFK Göteborg (svéd)—FC Tirol (osztrák), Dun­dee United (skót)—Borussia Mönchengladbach (nyugatné­met). KEK: Zaragoza (spanyol)— Ajax Amsterdam (holland), Girondins Bordeaux (francia) — Lokomotív Leipzig (NDK-beli). BEK: Bayer München (nyu­gatnémet)— Real Madrid (spa­nyol), FC Porto (portugál)— Dinamo Kijev (szovjet). Röviden A LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY ALLASA Tamási-csoport 1. Szajk 16 12 2 2 41-11 26 2. P. Gázmű 16 12 2 2 36-13 26 3. K. Carbon 16 9 6 1 38-16 24 4. Borjád 16 9 4 3 22-12 22 5. Lippó 16 8 4 4 30-22 20 6. Nagynyárád 16 7 3 6 31-23 17 7. Magyarszék 16 5 6 5 31-23 16 8. Töttös 16 6 4 6 31-25 16 9. Szederkény ■ 16 6 3 7 26-19 15 10. Nagykozár 16 6 2 8 24-20 14 11. Pécsvárad 16 6 2 8 24-29 14 12. Magyarbóly 16 6 1 9 30-36 13 13. Olasz 16 3 4 9 16-24 10 14. Véménd 16 3 4 9 21-41 10 15. Dunaszekcső 16 3 1 12 9-49 7 16. Hidas 16 3 — 13 17-56 6 Kézilabda. Középiskolás Kupa (lá­nyok) : Pécsi Komarov Gimn.—Bp.-i Dózsa Gimn, 26-13. Úttörő Kupa, Nagykanizsa (lányok) : TASI—Nyír­egyháza 12-10, TASI—Olajbányász 13-12, TASI—Veszprém 20-8. A vég­eredmény: 1, Pécsi TASI, 2. Nagy- kanizsai Olajbányász, 3. Nyíregy­háza, 4. Veszprém. Különdíjak: a legjobb kapus: Rutai, a gólkirály: Sütő (mindkettő TASI) lett. Tenisz. A Pécs Városi Tenisz Szö­vetség az idén is megrendezi a csapatbajnokság versenyeit. Az al­só ágnak május 8—10. között a műjégpályán, a felső ágnak 22—25. között a DÉDASZ pályáin. Az elő­zetes nevezést írásban az alábbi címre kell március 27-ig megkülde­ni: MISO, 7601 Pécs, Megye u. 21. Bicskei kerete Szerdán a BKV Előre Knopp utcai sporttelepén 14.30 óra­kor a magyar és szovjet után­pótlás-válogatottak (21 éve­sek) mérik össze tudásukat. Bicskei a következő keretből válogat szerdán: Kapusok: Petry, Rózsa (Ü. Dózsa), Szeiler. Mezőnyjátékosok: Bérczy, To­rna, Kovács E„ Szalma, Már­ton, Máriási, Illés, Fitos, Esze- nyi, Kecskés, Sándor, Somogyi, Fischer, Sass, Jován, Lovász. A jelöltek vasárnap 17 óra­kor találkoznak az MLSZ-ben, majd Dunavarsónyba utaznak. Onnan csak szerdán jönnek fel a fővárosba. A 17 évesek válogatottja csehszlovákiai „villámlátogatá­son” vett részt. A magyar fia­talok Losonc területi bajnok­ságban szereplő együttesét 2-0 (2-0) arányban legyőzték. A hétvége sportműsora MARCIUS 21., SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB I.: PMSC— Siófoki Bányász, Újmecsekalja, 15.00, NB I., juniorok: PMSC—Sió­foki Bányász kovácstelepi pálya, 13.00. Megyebajnokság: Pécsi BTC ■—Somberek, bőrgyári pálya, 10.30, Pécsi Kinizsi—Drávafok, Kovácstelep, 10.30, Pécsi Zsolnay—Drávaszabolcs, porcelángyári pálya, 10.30, Vasasi Bányász—Villány, Bányatelep, 15.00. A KISZ Pécs Városi Bizottságának jubileumi teremtornája: városi sport- csarnok, 8.00. KOSÁRLABDA. NB I., nők: PVSK —BSE, városi sportcsarnok, 16.00. TEKE. NB I., férfiak: Dombóvár- Pécsi Gázmű, Dombóvár, 10.00. RÖPLABDA. NB II., nők: Mohácsi TE—Székesfehérvár, Brodarics tér, 11.00, Kaposvári Sl—Pécsi Vörös Meteor, Kaposvár, 11.00. Férfiak: SAÉV—H. Steinmetz SE, Kaposvár, 11.00. ÚSZÁS. Expressz Kupa, Nevelési Központ, 9.00. KÉZILABDA. FIN Kupa. POTE-csar- nők, 14.00. MARCIUS 22., VASARNAP LABDARÚGÁS. NB II.: Ózdi Ko­hász— Komlói Bányász, ózd, 15.00, Szekszárdi Dózsa—Metripond, Szek- szárd, 15.00, Szolnok—Baja, Szol­nok, 15.00, Nagykanizsa—Csepel, Nagykanizsa, 15.00, Budafok—Ka­posvári Rákóczi, Budafok, 15.00. Te­rületi bajnokság: PVSK—Siklósi Tenkes, vasutas-pálya, 15.00, Mohá­csi Új Barázda Tsz SE—Szigetvár, Mohács, 15.00, Nagyatád—Máza- szászvárj Bányász, Nagyatád, 15.00, Sellye—Bólyi MEDOSZ, Sellye, 15.00, Kisdorog—Bonyhád, Kisdorog, 15.00, Dombóvári Vasas—DMVSE, Dombóvár, 15.00, Marcali—MÁV NTE, Marcali, 15.00, Paks—Táncsics SE, Paks, 15.00. Megyebajnokság: Steinmetz SE—Pécsi Hunor, Postás­pálya, 10.30, Újpetre—Universitas PEAC, Újpetre, 15.00, Harkány—Pé­csi Postás, Harkány, 15.00, Geresd- lak—Szentlőrinc, Geresdlak, 15.00, Beremend—Bükkösd, Beremend, 15.00, Pécs Városi KISZ Bizottság jubileumi teremtornája, városi sport- csarnok, 14.00. KÉZILABDA. NB I., férfiak: PMSC —Békéscsabai Előre Spartacus, vá­rosi sportcsarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I., férfiak: PVSK—Tungsram, városi sportcsar­nok, 12.30. ATLÉTIKA. Megyei mezei futó­bajnokság. Pogány, 9.20. ÚSZÁS. Expressz jubileumi ver­seny. Nevelési Központ, 10.00. Nemesfém felvásárlási kampány az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat, Pécs, Kossuth L. u. 19. sz. alatti Óra-ékszer boltjában márcjus 24—25-én. FELVÁSÁROLJUK TORT- ÉS FAZONARANYAT, . DRÁGAKŐVEL DÍSZÍTETT ÉKSZERÉT, VALAMINT TORT- ÉS FAZONEZUST TÁRGYAIT, A LEGMAGASABB NAPI ARONI E LM' j Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: .12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft,* negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Labdarugó MB I. — MB II. Nagy versenyfutás volt ősszel Siófokon a fehér mezes pécsi Bérczy és a hazai kapus Kovács között. Otthon kettőjük versenyében a kapus volt a győztes. Vajon ki nyer Pécsett?

Next

/
Thumbnails
Contents