Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-17 / 75. szám
A Dunántúlt napló 1987. március 17., kedd MARCIUS 17., KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GERTRUD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.5S — nyugszik 17.S1 órakor A Hold kél 24.19 — nyugszik 6.36 órakar A BARANYA MEGYEI toils VÁLLALAT az alábbi munkakörökbe munkatársakat: — jogtanácsosi beosztásba kereskedelmi gyakorlattal rendelkező jogászt, valamint — közgazdászt, lehetőleg 2-3 éves kereskedelmi gyakorlattal. Bérezés: megegyezés alapján. Jelentkezni lehet: Baranya Megyei ZÖLDÉRT Vállalat, Pécs, Megyeri út 66. Személyzeti és oktatási osztály. Telefon: 11-711/109-es mellék. Kedd estig mindenütt megnövek- szik a felhőzet, hószállingózásra, kisebb havazásra lehet számítani. Kedden a felhőátvonulásokból futó hózáporok bárhol kialakulhatnak. Az élénk délnyugoti szél az éjsza- kai óráktól a Dunántúlon északnyugatira fordul és megerősödik, majd kedden lassan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és mínusz 7 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 2 és 7 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte több órás napsütés, majd megnövekszik a felhőzet és esőkre lehet számítani, az időszak végén a csapadékhajlam csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet az időszak elején és végén mínusz 1 és minusz 6 fok, az . időszak közepén minusz 1 és plusz 4 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején és végén 2 és 7 fok, az időszak közepén 5 és .10 fok között lesz. * Hétfő reggeli vízállások: őrtilos 72 cm, áradó, vizhő 3,4; Barcs — 40 cm, változatlan, vizhő 2,4; Dráva- . Szabolcs 26 cm, apadó, vizhő 0,6; •Hohác* 438 cm, apadó, vizhő 1,6 fok. Az elmúlt héten az OTP átutalási betétszámlatulajdonosok között értékes nyereményeket sorsoltak ki. A főnyereményt, egy Polski Fiat 126-os autót dr. Horváth László, az OTP Baranya Megyei Igazgatóságának igazgatója tegnap adta át Papp Jánosáénak, a szerencsés nyertesnek. Fotó: Kóródi Gábor Nemzetiségi kulturális tórum A Baranya Megyei Tanács Nemzetiségi Bizottságának és a Baranya Megyei Művelődési Központnak a rendezésében tegnap nemzetiségi kulturális fórumot tartottak a Nagy- kozári Művelődési Házban. A fórumon a megye délszláv és német nemzetiségi lakosságának képviselői mutattak be folklór műsort. Fellépett a Pécsi Hor- vát-szerb Gimnázium tánccsoportja, a villányi Német Asszonykórus és a székely- szabari Német Trió. Dél-Dunántúl négy megyéjében az elmúlt tanévben 5 millió 600 ezer Ft értékben gyűjtöttek hulladékot az iskolásgyerekek, melynek több mint a felét — 2 millió 290 ezer Ft értékben — a baranyai úttörők gyűjtötték, mégpedig 780 ezei kg papirt, 22 ezer kg textilt és 951 ezer kg fémet. Képünkön: a II. sz. Gyakorló Általános Iskola tanulói serénykednek a tegnap délutáni papirgyűjtési akción az iskola udvarán. ' ■ "■ * —————— Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: KASZAS ENDRE Ma délelőtt 9—12 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad a 10-046-os telefonszámon telefonon hivható HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig NAGY ISTVÁN a 10-053-as telefonszámon CB-rádiá hivójelünk: v,Napló—I." 16-19 óráig a 25-ös csatornán ELORG a Pannóniában Az Electronorgtechnika (röviden ELORG) szovjet számítás- technikai, külkereskedelmi vállalat szakmai kiállítása nyilt meg tegnap Pécsett, a Pannonia Hotel nagytermében. A vállalat az egyik legnagyobb elektronikai alkatrészek széles választékát kínáló exportőr a világon. Elektronikai komponenseit sok, köztük fejlett elektronikai iparral rendelkező országban vásárolják. Gyártmányaik nagyfokú megbízhatóságát és sokoldalúságát bizonyítja, hogy a vállalat tevékenységének kezdete óta exportja nyolcszorosára növekedett. A március 19-ig megtekinthető kiállítás mellett az ELORG képviselői előadásokat és konzultációkat tartanak a magyar számítástechnikai és elektronikai szakemberek számára. Magyar-szovjet agráripari tárgyalások Hétfőn Budapesten megkezdődött a magyar—szovjet agráripari állandó munkacsoport ülése. A találkozón a magyar küldöttséget Dobóczky István mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes vezeti, a szovjet delegáció vezetője Gennogyij Romanyenko, a Szovjetunió Agráripari Állami Bizottságának elnökhelyettese. — Rádióamatőr autós túra. A KISZ Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága és az MHSZ a KISZ megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére Rádió amatőr autós túrát szervez hazánkban. Valamennyi megye- székhelyet körüljárják, és bemutatják a rádióamatőrök műszereit. A HGO—FIN hívószámon lehet velük kapcsolatot teremteni. Akik ródiókapcsolatot teremtenek velük — emléklapot kapnak róla. A műszerekkel felszerelt mikrobusz március 18-án, szerdán 8—9 óra között a pécsi Zipernovszky Szak- középiskola udvarán tekinthető meg. — Dohánytermesztés. A tavalyinál 16-tal több, összesen 51 hektár földterületen termesztenek dohányt Baranyában ez évben. 130 termelő kötött szerződést a Dohánytermeltető Vállalat nagyatádi beváltó üzemével. Főként a Dráva mentén növekedett a termelői kedv.- Dokumentált minőségellenőrzés. Hétfőn angol gyártmányú elektronikus kontroli- rendszert állított üzembe az Egis Gyógyszergyár körmendi Lacta Tápszergyára. A mérő- berendezés a másfél éve dolgozó, 16 millió forintért vásárolt nagyteljesítményű — percenként két és fél, háromezer tablettát gyártó — tablettázó- géphez csatlakozva tetszőleges gyakorisággal ellenőrzi a készített tabletták fizikai paramétereit. — Magyar iskolai kórus a yorki Kodály-fesztiválon. Az angliai Yorkba utazott az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumának vegyeskara, hogy részt vegyen a napokban megrendezendő nagyszabású Kodály- fesztiválon. Az iskolai kórus több ízben is fellép a világhírű yorki székesegyházban, és több környékbeli kisvárosban is. — Kazinczy-verseny. A szakmunkástanuló iskolák Szép magyar beszéd országos versenyén Győrben, Pécsett: Pakricza Éva, az egészségügyi szakiskola, Müller Krisztina, az 508-as Ipari Szakmunkásképző tanulója képviseli. Baranyát: Kernes Gyöngyi 501-es komlói, Szondi Alida mezőgazdasági szakmunkásképző, pécsváradi tanulók képviselik. Ők jutottak tovább a napokban tartott megyei döntőn. Mai névnap: Gertrud A mai Gertrud nevünkben, az első szótag a „ger" ógermán szó, és jelentése „dárda", a második részo pedig a mai német nyelv „traut41 „meghitt" szava után, illetve annak korábbi jelentése; az ,*erős" miatt Mátray János névkutató a név értelmét „dárdabűvölő"-nek véli, Ladó János pedig a „dárdák varázslónője"-ként fejti meg. Germán nyelvekben a Gerda, Gerta, Gerty, a németben ezeken kívül még a Gertraude, Gertrude formában is szerepel. — Kisszövetkezet alakult. A Szigetvári Ipari Szövetkezet legutóbbi közgyűlésén úgy határozott, hogy kisszövetkezetté alakul, és a továbbiakban ilyen formában működik. A kisszövetkezet elnökévé Rózsás Lászlót, elnökhelyettessé Magyar Józsefet választotta a közgyűlés. — Jennyről és Ólról, a Love Story két főszereplőjéről szól Gergely Róbert pécsi színész legújabb sanzonja, amelyet a Tessék választani című könnyűzenei bemutató hangversenyen adott elő Budapesten, a Kongresszusi Központban. A felvétel ma hallható, a Petőfin, 22.03- tól. A szövegíró szintén Gergely Róbert, a zenét szerezte és közreműködik Papp Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere. — Tűzoltóautók Pécsről. Zsuk kistehergépkocsikból tűzoltóautókat készítenek a pécsi Pannonautó Autójavító Vállalatnál. Ebben az esztendőben tíz, önkéntes tűzoltók által használt járművet állítanak elő. Egy tűzoltóautó átalakítási költsége mintegy 170 000 forint. Miniszteri biztos a VÁÉV élén Időjárás • • KOZELET Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a japán kormány meghívására hétfőn Tokióba utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ryozo Mogi, Japán budapesti nagykövete. * Életmentő emlékéremmel tüntették ki Horváth László bala- tonfenyvesi lakost, a Baranya megyei KISZ-tábor gondnokát. Horváth László 1987. január 5- én a fenyvesi strandhoz közeli területen a parttól elszakadt, és a Balaton északi partja felé sodródó jégtábláról mentette ki Szőke Attila helyi lakost. Az életmentő - aki évek óta vízirendőr — a menti jégsóvon áttolva, majd evezve közelítette meg a mintegy háromszáz méternyi távolságban úszó — és az erős hullámzástól tovább töredező - jégtáblát. A kitüntetést hétfőn Kaposvárott, a Somogy Megyei Tanács épületében dr. Iharos Csaba vb-titkár adta át Horváth Lászlónak. * Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke március 14. és 16. között az NDK-ban tartózkodott, ahol részt vett a lipcsei tavaszi vásár megnyitásán. A kormány elnökhelyettese kinttartózkodása során a maqyar— NDK qazdasági és műszakitudományos együttműködés kérdéseiről és a szocialista gaz- dasáqi integráció időszerű témáiról tárgyalt Wolfgang Ra- uchfuss miniszterelnök-helyettessel, a qazdasági és műsza- ki-tudománvos együttműködési bixottsáq NDK-beli társelnökével. valamint Günther Kleiber miniszterelnök-helvettessel, az NDK állandó KGST-képviselő- jével. * Bényi József külüpvminiszter- helvettes és O Mun Han, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Kulturális KaDcsola- tok Bizottságának elnökhelyettese néav évre szóló kormányközi kulturális munkatervet irt alá Budapesten. Atntrinivi berendezési Kaposvárral Speciális javítóberendezést készített a Szovjetunió hovo- voronyezsi atomerőműve részére a Csepeli Egyedi Gépgyár kaposvári üzeme. A Kaposvári Nehézgépgyór szakemberei maguk helyezték üzembe a berendezést, és vállalták a kezelőszemélyzet kiképzését is. Az általuk szállított gép a reaktorokhoz csatlakozó gőzfejlesztő generátorok — a hagyományos hőerőművek kazánjaihoz hasonló berendezések — időszakos és szükség szerinti javítására szolgál, igen fontos szerepe van a biztonságos üzemeltetés és a környezetvédelem szempontjából. — Borverseny. Az Apáczai Nevelési Központ Művelődési háza, a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottsága és a kertbarátok és kistenyésztők klubja idén is megrendezi borversenyét. A nevezéseket március 20-án 9-20 óráig, valamint 21-én 14—20 óráig fogadják az ANK információjánál. Faitánként kettő 7 dl-es üveget kell leadni. A verseny március 23-án lesz. — Vegyesbolt-felújítás. Saját kivitelezésben korszerűsíti a kisherendi vegyesboltját az Újpetrei ÁFÉSZ. A 300 000 forintba kerülő munka során elvégzik az üzlet külső és belső tatarozását. A Minisztertanács határozata alapján a továbbiakban államigazgatási felügyelet alatt folytatja működését a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat, a VÁÉV — jelentette be hétfőn Veszprémben, a vállalati tanács ülésén Petrovai László építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. Ez az intézkedés, mint ■hangsúlyozta, egy olyan, már 10 éve tartó kedvezőtlen periódusnak vet véget, amelyben a vállalat tartósan alacsony hatékonysággal, illetve veszteségesen működött. Mindezek következményeként hitelező bankja — a Magyar Hitelbank Rt. - felszámolási eljárást kezdeményezett a vállalat ellen. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter a megszűnt vállalati tanács helyett - Krankovits Istvánt, a Győr- Sapron Megyei Állami Építőipari Vállalat nyugdíjas vezér- igazgatóját bízta meg a VÁÉV irányításával. Az ő feladata, hogy a csődeljárás megkezdéséig gondoskodjék a folyamatos munkáról, a vagyonvédelemről, a vállalat rendjéről. Jogában áll eszközök, szerződések eladása, ha ezzel javítja a pénzügyi helyzetet és gondoskodik a dolgozók béréről. Mint ugyancsak bejelentették, mór az átme. neti időszakban megkezdik a dolgozók elhelyezését.- Süteménykínálat. A Bólyi ÁFÉSZ cukrászüzeme évente mintegy 10 millió forintért 70— 80-féle süteményt készít. A finom édességeket a megye több részén árusítják, így például a pécsi Konzum Áruház ABC- jében, ahol előrecsomagolva kínálják. — Könyv és lemez. A könyvek mellett lemezt is kölcsönöznek a Pécsi Városi Könyvtár Ifjúsági Könyvtárában. Az 1595 darabos hanglemezállomány nagyrésze komolyzene, opera, operett, népzene, irodalmi és verses felvételek, nyelvi lemezek és jazz. A lemezparkot folyamatos vásárlással bővítik, darabjait a könyvekhez hasonlóan alkalmanként három hétre adják ki. Halálozás Mély tó ^dalommal tudatjuk, Hogy szorotott férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérem, sógorunk és kedves rokonunk, KÁRPÁTI ANTAL ny. erdész 63 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 18- án délután 3 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ä gyászoló család. 1 EB-05-07 Az elmúlt héten Baranya megye területén 11, személyi sérülését közúti közlekedési baleset történt. Három súlyos és nyolc könnyű sérüléssel végződött.