Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-15 / 73. szám

Vasárnapi szakacstanäcs Chop suey publicista módra Debora, a kétéves, ám játé­kos kutyus, fotóriporter kollé­gám kötött sapkáját azonnal az asztal alá viszi. Mitsem tö­vei, ahol Szántó Péter, az Élet és Irodalom publicisztikai ro­vatvezetője feleségével, Ágnes asszonnyal apróra vágnak tu­catnyi tálba sokféle mismást. s közben „ferde szemmel" néz­nek minden lábatlankodóro. Érthető: kínai ebédre toppant be a VDN szakácstanács rova­tának ügyeletes stábja. Péter 1977. november 1-ig la­punk újságírója volt, aztán a Népszava, majd az ÉS követ­kezett. A zsír már serceg a serpe­nyőben. ,- Büszkén vállalom, hogy Pécsett vettem a startot. Hi­szed, nem, sokáig abból éltem, amit ott tanultam. De nemcsak én mondhatom ezt. Itt, bizo­nyos sajtóberkekben már-már „pécsi maffiát" emlegetnek, oly sokan vagyunk a Mecsek vidé­kéről elszórmoztottak ... Ágnes közbeszól:- Na-na! ... A csirkemell odakap. Péter írt egy szociográfiát, egy irodalmi riportkötetet, hat rádiójátékot és két színdarabot. Győrben az Ágyrajárók komé­diája 50 előadást megéri. „Rá­diójáték" című rádiójátéka a kritikusok nyomán az év leg­jobbja díját kapta, rövidesen sugározza a West Deutsche Rundfunk és a BBC. És ő írta az első kínai szakácskönyvet is magyarul - a háború után.- Te kínai koszton nőttél fel?- Pécsi menzákon. Ezért va­gyok ilyen nyeszlett. Csak az igazság kedvéért: Péter kicsit túlsúlyos, inggomb­jai pattognak. Érdekelte a ke­leti filozófia, s örömmel vette észre,- hogy Lao-cse vagy Kon* fucius egy-egy élet-tételt mond­juk a tojásrántotta-sütéssel iga­zolt. Erre ő is összekapcsolta a gondolatokat az ízekkel, s jókat főzött. így aztán a kér­dés most is Jogos?- Mit eszünk? Az ünnepi asztalra — ma ku­tyahideg- szerda van — ánizsos csirkeleves, chop suey és édes- savanyú sertés került. A leves: zöldség, petrezselyem, zeller, sárgarépa, gomba, metélőhagy­ma, hagyma vékony laskára vágva, egy csirkemell csontja, néhány kocka húsleveskivonat vízzel felöntve, megfőzve, cseppnyi ánizzsal és szója­szósszal ízesítve. (A szója Con­chita - kubai ételízesítő néven sokhelyen kapható!) A chop- suey, ejtsd: csopsuej, a kínai konyha vezérétele. Nagy hagy­mát karikára vágunk, s forró zsírban megdinsztelünk. Ha kész, ebbe sorrendbe belera­kunk egy reszelt sárgarépát, vágott gombát, tört fokhagy­mát és szójában-pálinkában pácolt . húsfalatokat. (Sertés vagy bélszín.) Ha kész, fél po­hár vízben elkeverünk 1 kanál kukoricalisztet, ráöntjük, meg­keverjük, kis szójával utánaíze­sítünk, és már tálalhatunk. Az édes-savanyú sertés: apróra vágott húsdarabokat kukorica- lisztből készült palacsintatésztá­ba mártogatunk, s forró zsír­ban .kisütünk. Evéskor a 4 ka­nál mézből, 4 kanál szójából, 1 kanál kukoricalisztből, 1 ka­nál ecetből, 1 pohár erőleves­ből, pici paradicsompüréből és tört fokhagymából készült, las­sú tűzön kikevert mártásba for­gatjuk, s hamm — bekapjuk. Főleg, ha le nem esik a pál­cikákról ... Kozma Ferenc Lezajlott a PVVE- vetélkedő ■ • • r I •• i //• kozepdontoje A döntőt közvetíti a városi televízió * ' ■ ­ift magyar turista másként véiékedik mm Nyáron, napközben legdrágább az átkelés Első osztályú kiszolgálással kelleti magát a TT Milyen komp (volt) a Herald of Free Enterprise? Tíz pécsi általános iskola 25, öt középiskola pedig 15 nö­vendékével képviseltette magát tegnap délelőtt a Pécsi Város­szépítő és Városvédő Egyesület „Pécs az én városom" c. ve­télkedőjének a középdöntőjén. Az Apáczai Nevelési Központ két előadótermében dr. Marton István egyesületi elnök és Bar­na Viktor tanár vezette le a vetélkedőt, melynek során a „jelölteknek" 40-nél több iro­dalmi, történelmi, földrajzi és építészeti-művészeti tárgyú kér­désre kellett írásban válaszol- niok. Olyanokra, hogy pl. mi volt a város északi kapujának a neve (vaskapu), hol és mikor volt a pécsi disputa (Minden­szentek templomában 1588- ban), milyen közös kapcsolata volt Petőfinek, Vörösmartynak és Táncsicsnak Pécshez (1848. március 19-én díszpolgárrá vá­lasztották őket), milyen Pátzay- szobrok vannak Pécsett (Hu­nyadi, Nővérek) .. . Voltak, akik kitűnőre vizsgáztak, és voltak, akik elégségesre — akár egy iskolai vizsgán. Akadtak kér­dések - mint pl. a magyar tör­ténelemnek a pécsi vonatkozá­sait firtatok -, amelyek bizony mindenkinek akadozva mentek, s bármily furcsa, nagyon keve­sen tudták, hogy Pécsről mely külföldi városba lehet közvet­lenül eljutni. Természetesen Eszékre, s nem Zágrábba, Bel- grádba, vagy Bécsbe, amint sokan hitték. Az eredményt dr. Marton István hirdette ki. Eszerint mindkét csoportból az 5 leg­jobb vesz részt a március 30-án az ANK-ban megrendezendő döntőn. Az általános iskolások közül: Kötél Emőke (Bártfa u. 8/B, Kajtár Edvárd (Nevelési Központ l.'7/C, Kiss Farkas Gá­bor (NK-I., 6/B), Somogyvári Attila (NK-I. 8/B) és- Pálinkás Csilla (Egyetem u. 7/A), a közép- iskolások közül pedig Berták Krisztina (Művészeti, 2/B), Bu- nyevácz Tünde (Nagy Lajos, 3/C), Török Angéla (Művészeti, 2/B), Gyarmati Melinda (Szé­chenyi, 1/B) és Tatár Gábor (500-as, 1/18) lesz ott a döntő­be^, amelyet teljes egészében közvetíteni fog majd a városi televízió. A program azzal kez­dődik majd, hogy az általános iskolások egy-egy pécsi múze­umot mutatnak be felvételrőj, a középiskolások pedig egy- egy jeles pécsi személyiséggel beszélgetnek. Katasztrófákkal terhelt ko­runkban is, amikor naponta kapunk hírt repülőgépszeren­csétlenségről, földrengésről stb., szokatlan volt, ahogy a múlt heti angol kompszeren­csétlenséggel foglalkozott a világsajtó. Mindennap új in­formációt kaptunk magáról a katasztrófáról, és újabb felté­telezéseket a szerencsétlenség okairól. Mi most — egy tavalyi elegáns kiállítású menetrend­füzet alapján - a dolgok mö­gé vetünk egy pillantást: ho­gyan kínálja magát a Town­send Thoresen cég, a szeren­csétlenül járt Herald ol Free Enterprise (Szabad Kezdemé­nyezés Hírnöke) nevű komp­hajó tulajdonosa. A TT — ezt az emblémát láthattuk a féloldalra dőlt kompról közölt képeken - hét átkelő járatot üzemeltet a csatornán, ezek egyike a do- wer-zeebrugge-i, s az 1985- ösekhez képest „hihetetlenül" olcsó árakat kínált tavaly (amiről a magyar turistáknak homlokegyenest ellenkező volt a véleményük). Az árakkal el­sősorban természetesen a brit üzletfeleiket vették célba az­zal, hogy a kontinensre kínált csábító utazási lehetőségeket. A zeebrugge-i járatot például azzal kínálta, hogy onnan kö­zelíthetők meg a legjobban az észak-európai utazási célok. „Miért megy csak egyszer egy évben?" - felkiáltással je­lentős kedvezményekkel is „bűvöli" utasait a TT, és ezek — az árak ismeretében - csak­ugyan jelentősek. Egy 60 órás kontinentális utazásra 50, öt­napos utakra pedig 25 száza­lékos kedvezményt nyújtanak, és ezt úgy kínálja, hogy „nincs jobb, mint vinni az autót a ki­rándulásra, s nincs egysze­rűbb, mint igénybevenni a TT autószállitó komphajóit". Mert a túloldalon oda megy az em­ber, ahova akar, s azt csinál, amihez kedve van ... És akkor mindjárt essen szó a viteldijakról, hogy érzékel­jük a kedvezmény nagyságát. Dover és Zeebrugge között na­ponta hatszor közlekedik oda­vissza a komp, a menetidő 4— 4 és fél óra. Az átkelési díja­kat napszakonként és négy ta­rifaosztály szerint állapítják meg. Legolcsóbban az év első három hónapjában (éjjel és nappal egyaránt) lehet átkel­ni, akkor személyenként 10^50, gyerekeknél 4-14 éves korig 5,50, gépkocsinként pedig egy­ségesen 18 fontot kell fizetni. Legdrágább az átkelés július közepétől augusztus végéig a napközbeni járatokon: a gép­kocsik viteldíja a hossztól füg­gően 49 (4 m), 58 (4,5 m), vagy 60 (5,5 m) font. Barátságos, udvarias, első­osztályú kiszolgálással kelleti magát és kompjait a TT, s er­re is találunk tájékoztatást a menetrendfüzetben. A dover- zeebrugge-i járaton van pl. bár, önkiszolgáló és hagyomá­nyos étterem, ajándékbolt, vámmentes szupermarket, valu­tabeváltó, video-szoba, de ka­bint is lehet bérelni . . . Mindez —• pillanatnyilag legalábbis — nem érvényes a Herald of Free Enterprise-ra. De talán nem olyan nagy a baja, hogy a kiemelés után ki­javítva a „drága" nyári fősze­zonra ismét szolgálatba ne álljon. H. I. Rádió mellett. „Ma aztán minden össze­jött ..." — sóhajt fel az em­ber, amikor sűrítve érik gon- dak-bajok-rossz hírek, akár személyét illetően, akár a rádiós hirek információs özö­nében össznépi méretben. Gondolhattam volna arra, hogy talán a műsor szerkesz­tője kissé 'szelektálhatná a megdöbbentő közleményeket és beszámolókat, de hát mit tehet ő is, ha egyszer ilyen zaklatott a világ, amelyben élünk, gyakran félőn behú­zott nyakkal. Még a múlt hét péntekjén a belga partoktól rrem messze felborult a közel nyolcezer tonnás angol He­rald of Free Enterprise nevű komphajó 543 utasával és 80 főnyi személyzetével. Azóta minden nap értesülhetünk a fejleményekről — a most már kiderített áldozatok számá­ról - és arról a vitáról, mi­szerint a komp konstrukció­ja volt hibás (NSZK gyárt, mány) más vélemény szerint a hajó személyzete (ango­lok) okozták a bajt. ... És akkor ismétlik, eny- nyi és ennyi ember lelte ha­lálát és ha elnyom az álom egy röpke pillanatra, arra ébredsz, hogy egy dél-ame­rikai ország légterében le­lőttek egy ismeretlen repülő­gépet, amely valószínű ká­bítószert csempészett, de ki­derült, a gépen nem volt heroin. „Csak" három halott. Kábítószer. . .? Az a „korta­lan", sápadt, hosszú arcú férfi, oki a csempés falba kapaszkodva vánszorog ki a aki tegnap halt meg a ma­ga ágyában ..." - „Kinek oz ágyában?” — kérdem riadtan. „A magáéban. Ma­ga került a helyébe . . ." Átváltok másik műsorra a rádiómban, elkapok egy utolsó mondatfoszlányt: Rossz napok... folyosóra (pedig mindunta­lan a markába szorítják a csengőzsinórt) mégis csak elindul és nem tudja hova tart, ez az emberroncs soha nem szedett kábítószert és mégis . .. Szóval, rossz rá- gondo'lni. Csak nézzük - egy gondo­lattal - eit az embert, aztán a szomszédom felsóhajt, hozzámfordul: „Tudja, ez a szerencsétlen is úgy 'néz ki, mint az a szegény asszony, „Sajnos, Magyarországon a 'rosszindulatú daganatos megbetegedések száma egy­re növekszik . .." Itt van vé­ge a műsornak, hírek követ­keznek és O. Gy. régi jó kollégám jelenti, hogy a ■francia kormány 900 millió frankot adott oz AIDS-'be- tegséggel kapcsolatos kuta­tásokra. Tele van vele a vi­lág. Az AIDS-el. Az „éccel”. „Éc”. Egy hazai egészség- ügyi szervezet — rádióból hallva, toll és papír nélkül meg nem jegyzem a nevét — pályázatot hirdet az „éccel” kapcsolatos szlogenre. Pél­dának meg is említenek kettőt, két jelmondatot, hogy mire gondolnak. Az egyik: „Házastársi hűség-, szük­ségszerűség . . ." Elhűlök. A huszadik század egyre terje. dő pestise, az AIDS — mond­juk, hogy az „éc" tehát már a jelmondatok témájává vált. „Még egy ilyen, aztán mindjárt megmondom, hogy hova méc!" — küldöm gon­dolatban a morbid választ a morbid szlogen ötletadó­jának. De hát a rádióval nem lehet üzenni, csak be­lfogadni mit kiad maaából. Műsor és hallom: „X. Y. fia­talasszony — tudja, hogy ha­lálos betegségben szenved, azt kérdezi, kire marad kis vagyonkája, ha meghal .. ." Elképesztő. Mi van máma? A folyosón tétlenkedünk: a tétlenkedés, a tétlenkedés szünetében - felidézett em­lékek a külvilágról. Azt me­séli csendesen egy szikár, szomorú szemű fér.fi: „Még együtt ebédeltem jó apám­mal, félóra múlva hívnak le a telepről, eredj, apád meg­halt. A szobában úgy érte a halál, hogy az ajtó elé zu­hant, anyám nem tudott be­nyitni. Valahogy bejutottunk, aztán később lemostam az öregemet, megborotvóltam, felöltöztettem, szépen rend­be tettem . . ." Még nincs vé­ge a napnak. Régi jó bará­tomat hozzák. Infarktus. Fáj­dalmai vannak. Roppant fá­radt. Száraz a szeme, szája. Később az intenzívre viszik; a hordágyon megcsókolom a kezét. Meg ne halj nékem, az úristenit! vasárnapi 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents