Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-14 / 72. szám

A tanács garanciát vállal A program folytatódik Három év alatt Pécsett 2101 fiatal család kapott lakást 140 millió forint támogatással December 31-én ért véget az ún. kiemelt társadalmi réte­gek hároméves lakásprogram­ja. Mit hozott a három év, amely valójában — naptár sze­rint — ennél kevesebb volt, hiszen az első esztendő — 1984 - az előkészítés volt, s a tanácsok, köztük a pécsi is csak az év második felében (és annak sem az elején!) tud­ták megtenni a maguk lépé­seit: meghatározni a támoga­tandók körét, a támogatás módját? Soron kívüliség fiataloknak Pécs eredményesnek, mi több:^ sikeresnek mondhatja a prog­ramot. Az előzményekről jó tudni, hogy 1983 volt a lakásigények második megújításának az ide­je, amikor is az igénylést már letéttel kellett nyomatékosítani. Ennek is tulajdonítható, hogy az addigi kb. 16 ezres igény­lőtömeg egyszeriben 5700-ra csökkent. Az igénymegújítás utón me­rült fel, éppen a fiatal lakás­igénylők nagy számának az is­meretében, hogy ezt a társa­dalmi réteget, amelynek kü­lönben a legkisebbek az esé­lyei, valami módon „soron kí­vül” lakáshoz kellene juttatni. De az is ismeretes volt, hogy a „soron kívüliség" önmagá­ban keveset ér, hiszen a csa­ládalapító fiatalok éppen a szükséges anyagiakkal nem ren­delkeznek — a „beugró" is százezrekben méretik: Ezt átér­het kell tehát valamiképp eny­híteni. Ekkor született meg a három forrásból táplálkozó tá­mogatási rendszer — a helyi és a területi (megyei) taná­csok a saját fejlesztési eszkö­zeiből e célra elkülönített ősz- szegek mellé központi támo­gatást is kaptak, s ehhez ne­gyedikként társult (vagy in­kább társulhatott volna?) a munkáltatói támogatás. A zá­rójeles kérdés válasza: a mun­káltatók - tisztelet a kivételek­nek — nem tettek tanúságot valami naqy buzgóságról, a tó-, mogatás terhe így a tanácsra, az államra nehezedett. A prog­ram második évében született döntés arról, hogy ún. kamat­mentes kölcsönt is adnak há­roméves törlesztési halasztással, úgy, hogy a kamattörlesztést a város magára vállalta. Lehetőségek és kötelezettségek Az országosan megállapított irányelvek alapján Pécsett úgy döntöttek, hogy az igénylőtö­megből kiemelendőnek tartják a fiatal házasokat, valamint a 2 és többgyermekes fiatal csa­ládokat — a 3 és többgyer­mekesek soron kívülisége eddig is gyakorlat volt Pécsett — ké­sőbb, 1986. január 1-jétől eh­hez jöttek az ún. töredékcsa­ládokból azok, amelyekben va­lamelyik szülő egyedül neveli 2 vagy több gyermekét. 1983. december 31-én — a program szempontjából mind­végig ez a nap volt a mérvadó — 5717 lakásigénylőt tartottak nyilván Pécsett, ebből a fent említett két kategóriába 2442­en tartoztak. A város azonban hosszas mérlegelés után úgy találta, hogy a lakásépítési le­hetőségek és az egyéb irányú kötelezettségek ismeretében 1917-nek a kielégítésére vál­lalkozhat a három év alatt. De ezt is úgy, hogy 1700-at lakás­sal, 217-et építési telekkel. Ti. a program keretében külön fi­gyelmet fordítottak azokra is, akik önerőből, saját ház épí­tésével akarják megoldani a lakásproblémájukat. A lakás egy része — kisebb része! — természetesen taná­csi bérlakásra vonatkozott. Ez­után következtek az átmeneti lakások. Az „átmeneti" jelző félkomfortosságot, komfortnél­küliséget jelent alacsony — 50—100 forint körüli — lakbér­rel és alacsony rezsivel, na­gyobb előtakarékossági lehető­séggel, viszont — nem a bel­városban, hanem a város peri­fériáin. Most, a három év le­zárultával megállapították, hogy • ezzel a lehetőséggel nem szí­vesen éltek. Viszont a program idején épültek meg Pécsett az első garzonhózak Lvov-Kertvá- rosban és a Budai városrész­ben. Az átmeneti, vagy gar­zonlakásba költözöttekkel szem­ben a tanács garanciát vállalt arra, hogy meghatározott időn belül — öt év elteltével — végleges otthonhoz juttatják őket. És most nézzük a program teljesülését! Pécsett a vállalt 1917-tel szemben 2101-en jutottak első lakáshoz a program keretében. A túlteljesítés nem sok, mégis jelentékenynek mondhatjuk, ha figyelembe vesszük a mögötte lévő állami és társadalmi te­hervállalást, s a lakáshoz jut­tatott fiatalok készségét is tu­lajdon gondjuk megoldására. Ez akkor is tiszteletre méltó, ha tudjuk, hogy az OTP-lakás­hoz jutott 902 fiatal családon kívül voltak még közéi 50-en kiválasztottak, akik a helyzetü­ket mérlegelve nem tudtak vál­lalkozni — a különféle támo­gatósok mellett is szükséges saját erőt nem tudták össze­hozni. 184-gyel többen A három esztendő alatt 624- en kaptak tanácsi bérlakást (ők semmit sem tudtak vállal­ni), 251-en átmeneti, 164-en garzonlakásba költöztek, 902- en jutottak OTP-lakóshoz, 42- en állami telekjuttatásban ré­szesültek, 110-en pedig önerő­ből építettek lakást. A folyósí­tott vissza nem térítendő álla­mi támogatás összege 93,7 millió forintot, a kamatmentes kölcsön 46 millió forintot tett ki. Ezen belül 123 millió forin­tot kaptak azok, akik OTP-la- káshoz jutottak. Bár a fentiekben befejezett­ként értékeltük a programot, ám valójában csak mint há­roméves program ért véget, s folytatódik tovább. Most az 1985. december 31-ig történt igénybenyújtás a választóvonal, a kamatmentes kölcsön átvált kedvezőbb kamattérítésű köl­csönre, emelkedik a knaható támoqatás összeqe . . . De — emelkedik a lakásár is. Hársfai István Gyopárosi Györgyék, az Irányi Dániel téri garzonházban kaptak lakást Fotó: Proksza László’ Kórház épül Szigetváron Építkezésen ilyen munka­tempót, sürgést, forgást még nem láttam. Legalább két­százan dolgoztak március 4. napja délelőttjén a 'szi­I getvári új kórház építésén. A felső szinteken csempé- zők, műanyagpadló-ragasz­tók, tapétázók - itt már elő­rehaladottabb a készültségi fok -, az alsóbb emeleteken kőművesek, és a legkülönbö. zőbb szakma szerelői tevé­kenykedtek. A sietség indo­kolt, hiszen a kivitelező, a Baranya Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat ígéretet tett, hogy május 31-én megkezdi szakaszosan az épület át­adását. Legelőször a 9 szintes épület tetőtér alatti (ohol gépészeti berendezések lesz­nek) legfelső emeletéről vo­nulnak ki. Itt lesz a műtő- ! blokk és az építők után a MEDICOR szerelői veszik át i a terepet. Ekkor adják át a következő két szintet is, a majdani sebészetet és bel- I gyógyászatot. A következő határidő augusztus 1., ez lesz I a központi laboratórium és röntgen szintje, szeptember [ 30-ig pedig az építők végleg elhagyják az épületet. I Ez az épütő új, 220 ágyas kórház a megye legkorsze- j rűbb egészségügyi létesítmé- I nye lesz. A belgyógyászati, sebészeti, szülészet-nőgyó- j gyászati, gyermekgyógyásza­ti osztályokon kívül korszerű diagnosztikai részleg áll j majd rendelkezésre: a köz­ponti laboratórium, és a röntgenosztály, ahol angiog- ] ráfiai és ultrahang vizsgála­tokra is lehetőség lesz. Hat­ágyas intenzív osztályt ren- j deznek be. Négy műtő lesz, í nőgyógyászati, .sebészeti, Az új kórházi szárny impozáns tömbje A legfelső szinteken már a falakat festik fül-orr-gégészeti és egy el­különített szeptikus műtő. Minden műtőhöz úgynevezett zsiliprendszeren keresztül lehet csak bejutni, ami azt jelenti, hogy belépés előtt e célra készített helyiségek­ben kötelező lesz mindenki­nek átöltözni steril ruhákba. Terveznek egy hatágyas fel­vételi osztályt. Ide kerülnek először azok a nem sürgős esetek, akiket valamilyen rosszullét miatt a mentő be­visz. Itt döntik el megfigye­lés után, hogy szükséges-e további kórházi ápolásuk, vagy sem és ha igen, melyik osztályra kerüljenek. A tervek szerint a MEDI­COR 1987. december 31-re vállalta a szerelőmunkák be­fejezését. Ezután kb. negyed év szükséges még a gépek, műszerek, finomabb beállí­tására, és a kórháznak a pró­baüzemelésre. Hiszen olyan dolgokat kell megszervezni és működés közben kipró­bálni, hogy mi módon szál­lítsák a tiszta ruhát, szeny- nyest, az ételt, a betegeket, úgyhogy egyik a másikkal ne ütközzön. Előreláthatóan jö­vő év második felétől már folyamatosan fogadhatják itt a betegeket. S. Zs. Proksza László felvételei Közúti tragédia Pécsett üvegcserepet. A szélvédőből hullottak ki, vagy talán vala­melyik első lámpából? * Két fiatalember autózott a belváros felé Pécsett, a 6-os úton. A Ladát Venczellák Zsolt (21 éves) vezette, mellette ba­rátja az ugyancsak 21 éves Hoffmann Ferenc ült. Évek óta ismerték egymást, s bár Hoff­mann Ferenc sorkatona volt, barátságuk nem szakadt meg, hisz együtt készültek a Ziper- novszky Szakközépiskolában a technikusi minősítő vizsgára, gyakran tanultak közösen. Február 23-án éjszaka az új- mecsekaljai Supermarket előtt egy taxis felfigyelt a kocsira: elmondása szerint azért, mert feltűnő volt, hogy milyen nagy sebességgel suhan el mellette a vele szemben érkező Lada. Elmondása szerint legalább 130 kilométeres sebességgel szá­guldott a kocsi ... * Részlet a rendőrségi vizsgá­latból: a nagy sebesség miatt a Tüzér úti csomópont előtt, az enyhén balívű kanyarban az autó kifelé kezdett csúszni, az Athinay utcáig sodródott - utó­lagos mérések alapján 75 mé­ter hosszúságú nyomot talál­tak -, a sportpálya közelében felvágodott a járdára, s a be­tonkerítésnek csapódott. Az ül­közés olyan erejű volt, hogy a Lada a kerítésről a 22,8 mé­terre lévő lámpatartó oszlop­nak vágódott, a kandelláber megpörgette, majd az úton keresztben megállt. A balese­tet senki sem látta, de a ké­sőbb a helyszínre érkező sze­rint elképesztő volt a látvány. Az autó. eleje a felismerhetet- lenségig összetört, cr szélvédő kiesett, a kormánytartó oszlop és a kormány a baloldali aj­tóig meghajlott, a jobboldali ajtó kifordult a helyéről ... A két fiatalember - egyiküknek sem volt bekapcsolva a bizton­sági öve - eszméletlenül, vé- rezve feküdt a kocsiban. A né­hány perc múlva megérkező mentők mindkét fiút kórházba szállították: Hoffmann Ferenc a mentőautóban meghalt, Ven­czellák Zsolt életét az orvosi beavatkozás megmentette. * Aznap éjjel a Ladával jóval száz fölötti tempóval közle­kedtek, a vezetőnek négyéves a jogosítványa, tehát tapasz­talat hiányáról nem beszélhe­tünk. Venczellák Zsolt vérében azonban a baleset után — két­szeri vérvétel eredményeként — 1,55, illetve 1,72 ezrelék alko­holt találtak. Szentesi László rendőrszózados szerint ez az alkoholszint hat üveg sörnek felel meg, ami elegendő ahhoz, hogy a járművezető, fizikai és pszichikai tényezőktől függet­lenül leküzdje gátlásait. S ekkor már a tapasztalat, a ru­tin sem számít. ,Ss Hoffmann Ferenc életének 21. évében közlekedési baleset során éjetét vesztette. Roszprim Nándor Alkohol es sebesség A közúti szerencsétlenség után tíz nappal nyomok idézik fel a helyszínen a tragédiát: a járdaszegély éléből darab­kák hiányoznak, a betonkerítés oldalán horzsolások foltjai, -odébb a vaskos lámpatartó osz­lop úgy nyolcvan centiméteres magasságban behorpadt. A ke­réknyomokat betakarja a fris­sen hullott hó, a személygép­kocsi összetört alkatrészeit fel­szedték, mindössze a kerítés tövében találok néhány apró HÉTVÉGE 1987. március 14., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents