Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-07 / 37. szám

NEMZETKÖZI MAGIIZIN Es Meuadaban most is reng a fölei... Még néhány taktus ... Don Jósé a halott Carmenre borulva siratja kedve­sét. összecsapódnak a függönyök, s a közö nség tapsolja a szereplőket, az opera sztárjait. Majd egyemberként áll fel mindenki és tisztelettel ünnepük a be­lépő Herbert von Karajant. Salzburgi Ünnepi Játékok... Az Egyesült Államokba ellá­togató nagypénzű turisták, akiket még mindig vonz a haj­dani vadnyugat romantikája, megfordulhattak Texasban is, és felidézhették a kalandregé­nyekben oly sok hamisítással ábrázolt régvolt cowboy-világ emlékeit, a coltök dörgését, és az ivókban rendszerint halállal végződő drámákat. Sokan Amarillo városkába is eljutot­tak, ahol ugyan nincs túl sok látnivaló, de ha az elszántab- bak vették maguknak a fárad­ságot, és kiruccantak az innen alig 27 kilométerre északnyu­gatra fekvő, mintegy 40 négy­zetkilométernyi területet elfog­laló „Panter" vállalat birodal­mába, egy egészen új Texas- sal ismerkedhettek meg. „A link dolgoznak” És ez már semmiben sem hasonlít a lasszóvető tehenes- fiúk álromantikájára. Az igaz­gatósági épülethez közeli be­mutatóparkban a mindenre kíváncsi utazók — egyébként nem kis meglepetésükre — len­csevégre kaphatják az atom­kor legkorábbi időszakából származó nukleáris bombák makettjeit, köztük az 1945. augusztusában a japáni Na- gaszakira ledobott „Fat man", nek, „kövér fickónak” becézett plutónium-szerkezet hű máso­latát, és az 1960-as évek két „szuper-modelljét". Az idege­nek mozgástere itt azután be is fejeződik. Ha mór elkattogtat- ták fényképezőgépeiket, udva­riasan kitessékelik őket. Az automatikus kamerákkal és a 160 állig felfegyverzett őrrel körülvett titkos üzemet ugyan­is, ahol a föld alatti szerelő- csarnokokban a legkorszerűbb nukleáris töltetek készülnek, az illetéktelenek elől a legszigo­rúbban elzárják. Ide senki más nem léphet be, csupán az itt foglalkoztatott 2400 munkás, technikus és mérnök, no meg azok a különleges felhatalma­zású személyek, akik időnként ellenőrzik, megfelelő ütemben halad-e a Pentagonból meg­rendelt atomrobbanófejek gyár­tása? A külvilágtól legalább eny- nyire elszigetelt a nevadai si­vatagnak az a nagykiterjedésű körzete, ahol szinte állandó­an morajlik a föld, mintha ki­törni készülő vulkánok mag­kamráiban felgyülemlett rop­pant energiák keresnék a fel­színre vezető utat. Az innen nem túl nagy távolságban neon-fényreklámok özönében fürdő, játékkaszinóról híres- hirhedt Las Vegas épületei gyakran megremegnek. Ilyen­kor a rulett- és a kártyaasz­talok körül helyet foglaló benn­fentesek cinkosan összenéznek és jelentőségteljesen megjegy­zik: „Úgy látszik, a fiúk már megint dolgoznak . . Dolgoz­nak, bizony, és a házfalak egy­re sűrűbben rázkódnak meg. A szovjet „kihívás” Az 1960-as évek elejéig a nappal is vakító fényárban úszó távoli sziklaormok körvo­nalait láthatták messziről az erre vetődök. De több mint két évtizede megszűntek az efféle „tűzijátékok". A „fiúk" — mert erre kötelezte őket az 1963-as atomcsendegyezmény — abba­hagyták a légköri robbantáso­kat, és a föld alá vonultak. A Fehér Házban és a had­ügyminisztériumban a tanács­adók közben nem kis izgalom­mal újból és újból arról vitat­koznak, hogyan reagáljanak Moszkvának arra a „kihívásá­ra", miszerint ismét meghosz- szabbította az egyoldalúan vál­lalt atomrobantási moratóriu­mot. A közvéleménykutatási adatok szerint az amerikaiak többsége egyre kevésbé érti, a kormányzat miért nem csatla­kozik a fegyverkezésnek gátat vető kezdeményezéshez? Ro­nald Reagan a televíziós ka­merák előtt erre így válaszol: „Az Egyesült Államok és szö­vetségeseinek nemzetbiztonsá­gi érdekei megkívánják a kí­sérletek folytatását, ellenkező esetben a nukleáris elretten­tés elveszítené hitelét". Megálalkodottság A Pentagonnal szoros kap­csolatban álló tudományos ku­tatók váltig azt erősítgetik, az „űrvédelmi pajzs" megterem­téséhez még legkevesebb 100— 200 további föld alatti atom­robbantásra van szükség. Hans A. Bethe, a neves fizikus, aki annak idején oroszlánrészt vál­lalt az atomfegyverek megal­kotásában, például így véle­kedik: „Ha ki akarjuk fejlesz­teni a fantázia határait súro­ló tömegpusztító eszközöknek az atom- és hidrogénbombát követő harmadik nemzedékét, akkor sohasem hagyhatjuk fél­be a kísérleteket". Ezt a meg- átalkodottságot sokan most már Nyugat-Európában sem képesek felfogni és megérteni. Egyre többen vallják, hogy a szovjet példa nyomán el le­hetne jutni a nukleáris robban­tások általános és teljes betil­tásáról szóló szerződés meg­kötéséhez. A washingtoni vá­lasz erre az, hogy ha meg is állapodnának az atomcsend­ben, lehetetlen volna megbíz­hatóan ellenőrizni az egyez­mény betartását. 1887. február 1-jén, amikor egy Harvey Wilcox nevű üzlet­ember megjelent a Los Ange- les-i telekkönyvi hivatalban, hogy bejegyeztesse legújabb birtokát, nem sejtette, hogy egy legendának lett szülőaty­ja. A birtoknak a Hollywood nevet adta. Ez 100 évvel ez­előtt történt, de a szelíd lan­kákkal és narancsligetekkel körülvett vidék csak a XX. szá­zadban érdemelte ki a Csoda­város, az Álmok szigete, A filmígéret földje címeket. Az amerikai filmgyártás nem Hollywoodban, hanem New Yorkban kezdődött. Még a westernfilmeket is a New Jer- sey-i sík vidékén forgatták. Hollywood felemelkedését két fő tényezőnek köszönhette: Valóban? A szeizmológusok már eddig is cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy a ma rendelkezésre álló modern mé­rőműszerekkel a legkisebb nukleáris töltetek föld alatti robbantása is nagy pontosság­gal észlelhető és megkülön­böztethető minden más, föld­rengés okozta rengéshullámok­tól. Az idén, július 18-án például Szemipalatyinszk és Karkalinszk körzetében - ahol a szovjet kísérleti telep van - az oda vizsgálatok céljából meghívott amerikai szakértők is észlelték a sokadik névadói földmoz­gást. Egyikőjük, Paul Bodin, a következőket mondotta erről; „Mérnökként nagyon elégedett vagyok műszereink kifogásta­lan működésével. De mint az USA állampolgára, szomorúan vallom be, hogy az atomrob­bantás rengéshullámai nem Szemipalatyinszkból, hanem hazámból érkeztek. Nagyon szeretném, ha a szovjet kollé­gák, akik talán a mi szakem­bereinkkel együtt eljutnak kí­sérleti bázisainkra, egyszer majd onnan is csendet jelez­nének . . Az 1985. augusztus 6-a óta négyszer meghoszabbított szov­jet moratórium 1987. január első napján járt le. Hogy ez­után mi történik, az egyedül a Reagan-kórmányzaton múlik. Névadóban azonban egyelő­re reng a föld .. . Serfőző László klímájának, amely lehetővé tette a külső forgatást csak­nem az egész esztendőben és egyes producerek erőfeszítésé­nek, hogy megtörjék a Tho­mas Edison monopóliumát. 1907-ben William Selig ezre­des, Edison fő riválisa egy do­kumentumfilmet ' forgatott Los Angeles mellett és 1909-ben felépítette az első stúdiót. De csak Cecil B. de Mille 1913- ban történt megjelenése virá- goztatta fel Hollywoodot. A vi­lághírű filmrendező Arizoná­ban akart westernt készíteni, de nem talált megfelelő tere­pet. Több államot beutazott, s végül Hollywood nyerte meg tetszését. Felépítette stú­dióját és hamarosan más pro­ducerek is követték példáját. „Kérjük a látogatót, hogy öltözékében az ünnepi esemé­nyekhez alkalmazkodjon." Ez a felhívás olvasható a Salzburgi ünnepi Játékok belépőjegyének hátoldalán. Itt 6 hétig a muzsi­ka ünnepét tartják a világ leg­híresebb karmesterei, hangsze­res előadóművészei és opera­énekesei. ünnep az előadók, a közönség, de természetes a város lakóinak számára is. Ez meglátszik a város arcula­tán is. Salzburg a legszebb, a leghangulatosabb városok közé tartozik. Nemcsak szép, hanem galdag is. Vára, templomai, palotái, utcái és finom ízléssel berendezett üzletei ezt sugá­rozzák. Szállodái, éttermei iga­zodtak minden igényhez. Fő jövedelmi forrása, hogy szép­sége, különböző zenei rendez­vényei a világ minden tájáról ide vonzza a turistákat. Legrangosabb eseménye a július utolsó hetében kezdő­dő s augusztus végéig tartó ün­nepi játékok. Ezen idő alatt 8 helyen összesen 130 előadást ódnak a két művészt igénylő dalesttől a több száz főt felvo­nultató operaestig. A 8 színhely között legna­gyobb a Großes Festspielhaus. Valamikor lovarda volt, míg többszöri átépítés után a világ egyik legnagyobb és legmo­dernebb színpadával rendelke­ző, márványelőcsarnokos, kris- tálycsilláros, 2200 látogatót be­fogadó sziklábavésett nézőterű előadóterme lett. Különleges lépcsős mennyezete rejti a szín­padot megvilágító reflektorok sorát. Nemcsak színpada na­gyítható, hanem a nézőtér első sorai is. öt oldalkulissza nesz­telenül kijebb csúszik s máris szélesebb a színpaddal találko­zó rész 10 méterrel. A belépőjegy a megszokott­nál háromszor nagyobb. Víz- nyomásos, vastagabb papírból készült és az előadás címét is feltüntetik rajta. Külleme szinte okmányszerű. Érthető is, mert az ünnepi jelleg kihangsúlyo­zása mellett nagy értéket kép­visel, — a belépés árát. A leg­olcsóbb jegy a Großes Fest­spielhausban közel 2000 Ft, míg az első sorok 9000 forint­ba kerülnek. Itt kell azonban megjegyeznem azt is, hogy ugyanezen nyáron az Antibes- ben megtartott profi ökölvívó világbajnoki döntőt hirdető plakáton hasonló belépőjegy árakat olvashattunk. A sztár előadóművészek, karmesterek egy-egy fellépési díja általában 5—10 000 dollár. Ezt valakinek ki kell fizetni, s ez a valaki a közönség. Ugyanezen közönség teremti elő a Forma I. győzte­sének, a tenisz csillagainak milliós prémiumát is. Az is ter­mészetes, hogv a közönség egy része a politikai, gazdasági, művészi élet képviselőiből áll. Már a megelőző év decemberé­ben a rendezőség elküldi a részletes programot az általa A 20-as években aztán a „sztárrendszer kialakulásával" Hollywood a filmgyártás fővá­rosa lett, ahol évente 800 film készült. A virágzás a 40-es évekig tartott, ekkor két esemény törte meg a lendületet: a te­levízió megszületése, és egy trösztellenes törvény, amely különválasztotta a filmkészí­tést a forgalmazástól. A na­gyok, a Metro-Goldwyn- Mayer, a Paramount, a Fox, a Warner, a Columbia és az Universal hatalma csökkenni kezdett. Elmúlt az az idő, ami­kor a Warner 350 díszletet tartott készenlétben és az MGM 15 ezer férfi-, és 8 ezer női kosztümöt tárolt raktárá­ban. Költségvetési okokból fontosnak tartott személyeknek, akik elsőként választhatnak. Ja­nuár 7-től pedig elméletileg bárki rendelhet jegyet, amit áprilisig igazolnak vissza. Az is előfordulhat, hogy a helyszí­nen is váltható jegy, de ez rit­kaság. A művészek között igen ne­héz, de nem is tanácsos a rangsorolás. Mégis meg kell említeni, hogy a reklámok, pla­kátok, újságok Herbert von Ka­rajan nevét említik kiemelten. Pedig a karmesterek között ta­láljuk James Levin, Claudio Abbado, Lórin Mázéi, Kurt Ma- sur, Horst Stein nevét is. Yehu­di Menuhin dirigált is, hegedű­szólót is játszott. A zongoristák Herbert von Karajau között Maurizio Pollini és Ask- henazy neve a legismertebb. Az énekesek is felvonultatták a sztárjaikat. Christa Ludwig, Dietrich Fischer — Dieskau, Jo­se Carreras Peter Schreier, Marton Éva, James King. A ba­lettművészet legnevesebbje Maurice Bejárt sem hiányozha­tott az ünnepről. Természetes, számos, kevésbé ismert nevű fiatal művész bontogatta itt szárnyait, hogy tíz-húsz év múl­va arcképe szerepeljen a bol­tok kirakataiban, a taxik ajta­ján, a neonreklámokon. Marton Éván kívül is találkozhattunk magyar nevekkel az előadók között: Polgár László, Várady Júlia, Végh Sándor. Személyes élményem a Car­men előadásához kötődött, ami igen szerencsés volt, mert egy látványos opera a karmesteren, a főszereplőkön és melléksze­replőkön kívül legalább még 200 művészt foglalkoztat a ze­nekarban, énekkarban, gyer­mekkórusban és a balettban. Karajan vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, s minden előzetes híresztelés ellenére, — mely az idős mester betegségé­ből eredő fogyatkozásokra vo­natkozott, — kitűnően. Szemmel láthatóan sántított, s pálcát tartó jobb kezével csak mérsé­keltebb mozdulatokat tett, míg mind több filmet forgattak távol Hollywoodtól. A Hollywood név még min­dig a luxust, a dicsőséget, az álmokat idézi. De a városrész már nem érdemli meg ezeket a neveket. A sztárok sorozato­san elmenekültek. A Holly­wood Boulevard a prostitúció és a kábítószer utcájává lett. „A hajdani dicsőséges város­ka az elhagyott épületek zó­nájává vált, és az emberek félnek utcáin járni" — mondta Marian Gibbons asszony, aki a 80-as évek elején egyesüle­tet szervezett Hollywood fel­élesztésére. Az eredmények ugyan kezdenek mutatkozni — állítja Johnny Grant, Holly­wood tiszteletbeli polgármes­tere. (Az önálló városrészt 1910-ben Los Angeleshez csa­tolták.) Hollywood ma olyan, mint egy öregedő sztár, aki felvar­ratja arcráncait. Aranykora végképpen a múlté. a széles ívű, beszédes dirigálást a bal kéz végezte. Világosan, fegyelmezetten, szuggesztív erő­vel irányította a zenekart. Csak egy szünetet tartott, míg a má­sik két szünetnyi időben össze­vont karral, szfinksz-szerű moz­dulatlansággal tekintve előre, várta míg ismét szétnyílik a függöny. A Bécsi Filharmonikus Zene­kar játéka a legnagyobb élmé­nyek közé tartozik. A Carmen oly szépségeit hozták elő, amit még nem hallottunk^ korábban. A magyar közönség az újévi Strauss koncerteken láthatta- hallhatta őket. Hatalmas lét­számú, tömör', egységes hang­zású zenekar, amely megenged­heti magának, hogy piano játsszon oly részeket is, ame­lyeket más zenekar harsogva játszott. Az előadás énekes sztárja Jósé Carreras volt. Ezen az es­tén nem nyújtotta azt, amit ko­rábbi szereplése, lemezei alap­ján elvártunk tőle. Igen mérsé­kelt tapsot kapott. Van Dam Escamillojánál is hallhattunk már jobbat, pedig ő már be­futott énekes. Ez is csak azt bi­zonyítja, hogy világnagyságok sem tudnak állandóan legjobb formában szerepelni. Kirobbanó sikert aratott a Madridi Balett. Míg Bizet ze­néjére a „Salzburgi Balett” táncolt, a Madridból érkezett együttes egy külön 15 perces műsort adott qitór és énekkí­séret mellett. Először csak ültek és bonyolult szinkópás ritmus- képletre tapsoltak és topogtak. Óriási élvezet volt hallgatni ezt a zene nélküli ritmust. Majd kél gitáros énekére táncoltak fla- meneót, míqnem egv szédületes forgatag után egvszerre beáll­tak egv oózba mintha szobrok lettek volna. A qvermekkórust Bad Tölzből szerződtették a híres qyermek- énekkar iskolából. A leqalább száz tagot számláló statisztéria kórus a Bécsi Állami Opera és a Salzburai Hanaversenykórus taqiaiból állt. Szép hanqok, Dontos kezdések, finom árnya­lások és mindenekfelett óriási fegyelem jellemezte szereplé­süket. Az előadásnál fontosnak tartották a színészi alakítást, ugyanis az eredeti Carment ját­szották, ahol igen sok a próza, így-jelentős a színészi alakítás is. A kosztüm és a díszlet tel­jesen hagyományos volt. Az óriási színpad teret adott a fantáziának, így amikor Sevilla utcáit jelezték a díszletek, oly Tökéletes hatást értek el vele, hogy az ember érzése szerint szinte a nézőtérről folytathatta volna útját a házak között. De gyönyörködhettünk a csempé­szek sziklák között vezető útjá­nak, a kocsmának, az aréná­nak díszleteiben is. Az évtizedes vitákra lassan pont kerül. A közönség is és a művészek is elégedetlenek voltak a „sem- mi”-vel, azaz azzal a csekély jelzéssel, amivel a díszlet he­lyett utalni akartak az esemény színhelyére. Bayreuthban már a Wagner unokák is visszatértek a hagyományos díszletezésre. Nehéz volt ennyi benyomást rögzíteni néhány óra alatt. Em­lékei ismételten fel-felbukkan- nak azzal a reménnyel, hogy talán nem ez volt az utolsó zenei élményem Salzburgban. Dr, Szalai István HÉTVÉGE 7. Hollywood 100 éves

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents