Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)
1987-02-06 / 36. szám
1987. február 6., péntek Dunántúlt napló 3 Milliós értékek a szemétben Melléktermék- és hulladék- hasznosítás, poesékolás Sok mindennek nincs még meg a becsülete, így az anyagoknak sincs. Nem is oly régen még arról cikkeztek a hazai lapok, hogy a tőkés vevők kifogásolják: ugyan annak a terméknek — legyen az gép, berendezés vagy más ipari termék — lényegesen nagyobb az összsúlya, ha az Made in Hungary. Tehát fölöslegesen (!) sokkal több alap- és nyersanyagot építünk bele a megkívántnál és szükségesnél. Miért? Az indokolási lista túlontúl hosszú, így elég, ha csak a legalapvetőbb pontjait emelem ki: az alapanyaggyártásban még messze vagyunk az elfogadott világszínvonaltól. Hajlamosak vagyunk — és az az ösztönző, normatív szabályzatokban is polgárjogot nyert — hogy több anyagot építsünk bele, hisz a monumentalitásában is lenyűgöző végtermék a súlya és mérete alapján megér (?) annyit, amennyit szerintünk meg kellene érjen. A valóságban semmi se ösztönöz egyértelműen arra, hogy csínján bánjunk az anyagokkal — van bőven!? —, a munkaerővel és sok minden mással. Képtelenek vagyunk vagy nem is tudjuk elhinni, hogy a beépített, azaz bedolgozott szellemi termék az igazán konvertálható... De hadd ne soroljam tovább. Hisz gyártásunk ma még legtöbb helyen elismerten és anélkül is anyag- és energiapocsékoló. De ha az új anyaggal nemtörődöm módon bánunk, akkor miért épp a melléktermékekkel és hulladékanyagokkal kapcsolatban gondolkodnánk ésszerűbben? Pedig vannak üzemek és termelő egységek, ahol már a jó gazda gondosságával számolnak az ilyen forintokkal is. Igaz, ehhez a felismeréshez már messze nem elég a „valahogy eddig is volt, eztán is lesz" személet. A gondos gazdálkodáshoz — és ebbe alapvetően beletartozik, hogy miként kezelik a melléktermékeket és a hulladékanyagokat — másfajta szemléletmód és észjárás, és mondjuk ki nyíltan: fejlesztési, netán beruházási pénz is szükséges. Átgondolt és bizonyíthatóan hasznos tervhez kormányprogram keretében kedvező hitel is felvehető. Ezt sokan még nem tudják, vagy egyszerűen csak nem akarják tudni. Feledékenységükkel viszont óhatatlanul is kárt okoznak. Megrövidítik szűkebb közösségüket, valamennyiünket. És nemcsak forintra kiszámíthatóan, hanem a környezetünket is. Dívik még sok helyütt a kényelem szülte szemlélet: a melléktermék és a hulladékanyag nem érték. Pedig az! Felmérések szerint népgazdasági szinten egy százalék hulladékhasznosítás egymilliárd forintot jelent. Amíg hazánkban mindösz- sze 3—5, az NDK-ban 15—20, ugyanakkor az NSZK-ban 30 százalékos az újrahasznosítás. „Könnyű nekik, van rá pénzük" — mondják. Igen, van rá pénzük — épp azért, mert az újrahasznosításból telik az újraA melléktermékek és hulladékanyagok hasznosítása kényszerű és ráfizetéses, avagy mindenképpen kifizetődő tevékenység? A jelenlegi körülmények között a válasz: is-is. Mert van ahol tessék-lássék módon foglalkoznak e kérdéssel, ugyanakkor van, ahol komolyan veszik és mindenféleképpen hasznosnak tartják. Hasznosnak, mert korábban elguruló forintokat fog meg, de azért is, mert a kárbavesző anyagok megmentése még mindig kevesebb ráfizetéssel jár, mint annak eltékozlása. Az elmúlt évben a Baranya Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is körbejárta „A melléktermékek és hulladékanyagok hasznosítása az ipari üzemekben” témakört. Érdemes megállapításaikkal foglalkozni, tanulságképpen is. Á baranyai és pécsi NEB- vizsgálat tapasztalatai hasznosításra. Ráadásul, már a gyártás során becsülete van az anyagnak, és abból eleve csak a legszükségesebb mennyiséget használják fel. Van még előrelépni valónk: ezt a lépést mielőbb meg kell tennünk a saját, jól felfogott érdekünkben minden területen. tonna fémet, majd ugyanennyi üveget és majd 5—8 ezer tonna szervesanyagot dolgoztak be a dózerek a kökényi szemétbányába. Hozzávetőlegesen több mint 34 millió forint értéket. Ebből így már valóban szemét lett. Hasznavehetetlen, környezetet szennyező szemét, Érkezik a hulladék Pécsett a MÉH Gomba utcai telepére Fotó: Läufer L. Míg a megyei NEB az ipari üzemekben vizsgálódva tett megszívlelendő megállapításokat mindennapi pazarlásainkról és környezetszennyezésünkről, addig a városi NEB a Pécs városban keletkezett kommunális szilárd hulladékok kezelésének és hasznosításának lehetőségeit vesézte ki. A pécsi szemétbánya (?) sokkal inkább értéktemető, hisz valójában milliós értékek mennek ott veszendőbe. Szegénységünk szülte kényszerhelyzetben földeljük el a milliós értékű nyersanyagokat, éspedig egyre növekvő mennyiségben. A felmérések szerint 1985-ben több mint 12 ezer tonna papírt, majd 4 ezer tonna műanyagot, megközelítően 2 ezer ahelyett, hogy értékes és újrahasznosítható melléktermékként, vagy hulladékanyagként számolhatnánk vele, és gazdagodhatunk általa. De mivel nincs más megoldás — méregdrága fuvarral továbbra is a súlyos milliókért kialakított kökényi szeméttelepre kénytelen hordani a köztisztasági vállalat a város kommunális szemetét — ahol gondosan elföldelik a milliós értéket. Évente több mint 100 ezer tonnányit. A két testület vizsgálata továbbra is nyitva hagyja a kérdést: a melléktermékek és hulladékanyagok hasznosítása kényszerű és ráfizetéses, avagy mindenképpen kifizetődő tevékenység? Végső megállapításuk: mindenképpen kifizetődő lenne! Murányi László „Az lesz majd a jó világ, amikor nem.kell már félni a puskás emberektől ...” — idézi Gorkij 1910-es években írott reménykedő jóslatát egy közelmúltban megjelent könyv előszavában egy „puskás ember". Bár paradoxonnak tűnhet, mégsem az: a munkásőrség a párt fegyveres testületé, s ennek okán országos parancsnoka igenis „puskás ember”. A fenti Gorkij-idézetet Róder László „Született a párt és a nép bizalmából" című könyvének az emlékezés jogcímén a kötet margójára írt ajánlásában Borbély Sándor a következő gondolattal fűzte tovább: „Mi megértük ezt a világot. Nem féli, inkább félti egy nép, egy nemzet fegyveres fiait”. Róder László könyve éppen arról az időszakról szól, amikor ez a világ épp hogy csak megszületett Magyarországon: 1956 késő őszéről, teléről, 1957-ről, a munkásőrség megalakulásának előzményeiről, létrejöttének és szerveződésének történetéről. A harmincadik évforduló kapcsán az elmúlt hónapokban számos könyv, tanulmány, visszaemlékezés jelent meg az 1956-os magyarországi ellenforradalom, a munkáshatalom megvédésének, megszilárdításának és megújulásának történelmi tanulságairól. Róder László könyve sajátosan illeszkedik ezek sorába, hiszen egy társadalmi alapon szervezett önkéntes fegyveres testület születésének körülményeit, jelentősebb állomásait, tevékenysége kibontakozásának első, legfontosabb hónapjait mutatja be szükségszerűsége felismerésétől tevékenysége teljes kibontakozásáig. A vékony, kis méretű kötet mindössze 130 oldal. Ebből is egyharmad rész az előzményekkel foglalkozik, azzal a harccal és tanulságokkal, amelyekről Münnich Ferenc a következő summázatot írta: „Az ellenforradalom idején tanultuk meg, hogy milyen nagy hiba volt éveken át fegyver nélkül hagyni a munkásosztályt. A proletárdiktatúra megvédésének elkerülhetetlen feltétele ez, törvényszerűség.” Bemutatja a munkásosztály felfegyverzésére tett kísérleteket az 1956-os ellenforradalmi támadás idején, a forradalmi erők felfegyverzését és szerepét az ellentámadás kibontakozásában. Ezekről a témákról más könyvek talán alaposabban, s főképpen bővebben és elemzőbben szólnak, viszont a leg- újabbkori történelmünk iránt komolyabban érdeklődők számára is kevésbé ismert információkkal szolgál, amikor felidézi a munkásőrség megalakulását megelőző vitákat, a jellegére, szervezeti felépítésére, elnevezésére vonatkozó elképzeléseket, tervezeteket, amelyekből a testület végleges formája kialakult. A könyv olvasója történelembe ágyazott képet kaphat a munkásőrség kezdeti szervezeti felépítéséről, szerveződéséről, a konszolidáció döntő szakaszában folytatott tevékenységéről, s arról is, hogy milyen volt a testület személyi állományának összetétele társadalmi osztályok, i^tegek, foglalkozások szerint 1957-ben. Mivel a munkásőrség megalakulásának történetéről szól ez a könyv, felvetődhet a kérdés: kiknek a számára íródott? Csak a testület egykori és jelenlegi tagjainak? Hatalmas olvasóbázis lenne így is, hiszen c munkásőrségben az elmúlt 30 év alatt félmillión vállaltak önkéntes szolgálatot. A megszívlelendő választ a kötet ojánló sorai adják: Ez a könyv „nem derűs szórakozást ígér, hanem eligazodást a történelmi tegnapok között. Azért, hogy ne csak éljük, de értsük is a mát.” Erre pedig nemcsak a munkásőröknek van szüksége. \ D. I. Született a párt és a nép bizalmából A pártszervezetek parlamentje Kezdődnek a beszámoló taggyűlések A beszámoló taggyűlések az idén február hónapban kezdődnek. Az alapszervezetek nagy része jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a beszámoló taggyűlés előkészítésében és megszervezésében. A tapasztalatok értelmes hasznosításának azonban semmi köze nincs a rutinszerűséghez. Erről nemcsak azért célszerű szólni, mert mindig akadnak olyanok, akik hajlamosak a rutinszerű megoldásokra, hanem azért is, mert ennek az évnek egy sor olyan sajátossága van, amelyeket a politikai munkában is messzemenően szem előtt kell tartanunk. Mindig igaz, hogy egyik év sem olyan, mint a másik, ezért a politikai munka értékelése, megtervezése is mindig konkrét adottságokra épül, és annak megfelelő követelményeket elégít ki. Az idei esztendő ilyen szempontból különös figyelmet érdemel. Ehhez nélkülözhetetlen eliqazodóst nyújt a Központi Bizottság 1986. november 19—20-i határozata. A mostani beszámoló taggyűlésekkel szemben alapvető politikai követelmény a KB-hatórozat fő politikai útmutatásainak újbóli átgondolása. Ennek alapján indokolt összegeznünk, értékelnünk a végzett munkát, és ebből kiindulva célszerű kimunkálnunk egész évi teendőinket. A beszámoló taggyűlés alapvető célja, hogy a pártszervezet vezetősége számot adjon az elmúlt év során végzett munkájáról. Arról, hogy hogyan irányította az alapszervezet politikai tevékenységét, mennyire tudott megfelelni hivatásának. A szervezeti szabályzat rögzíti a vezetőségnek ezt a kötelességét, illetve a tagoknak azt a jogát, hogy értékeljék párt- alapszervezetük tevékenységét, minősítsék a vezetőség munkáját. A taggyűlés természetesen nem térhet ki minden részletre, az alaptevékenységgel ösz- szefüggő politikai munkára kell összpontosítania. így például a vállalatoknál működő párt- szervezetek azt állítják figyelmük középpontjába, hogy a politikai munka eszközeivel hogyan segítették a gazdasági feladatok megoldását, a párt gazdaságpolitikájának érvényre juttatását. Nem arról van szó, hogy a taggyűlés vállalati mérlegbeszámoló szerepet töltsön be, és az adatok halmazával árassza el a párttagokat. Az össztevékenyséaét kell minősítenie, hogy az a'apjai- ban mennyire van összhangban a politikai követelményeivel. A gazdasági vezetés politikai megítélésének alapja csak az lehet, hogy milyen eredménnyel, milyen erőfeszítést fejtettek ki ennek érdekében. A politikai értékelés fontos összetevője, hogy mind az eredményeknek, mind a lemaradásoknak okairól reális állásfoglalás szülessen: mi az, amivel mint objektív körülménnyel kell számolni, és mi az, ami szubjektív tényezőkön múlik. A pontos elhatárolás teszi lehetővé az elismerés és a felelősség meggondolt és megalapozott alkalmazását. A Központi Bizottság novemberi határozata alapján a gazdasági tevékenység politikai elemzése is összetettebb, bonyolultabb vizsgálódást követel. Feltétlenül tekintettel kell lennünk olyan szempontokra, mint a korszerűség, a nemzetközi mércével mért összehasonlítás, a megújulási készség, a fejlesztési dinamizmus, a minőség, a teljesítményelv érvényesítése, az érdekeltségi viszonyok befolyásolása, a napi és távlati gondolkodás osszhangjának biztosítása. E szempontok nemcsak az előző év értékelésében kell hogy vezető szerepet játsszanak, hanem az idei feladatok 'kimunkálósáA gazdasági tevékenység politikai minősítése megköveteli annak vizsgálatát is, hogy mit tett a pártszervezet a feladatok teljesítése érdekében, hogyan, milyen módszerekkel segítette a munkát, miben érdemli ki az elismerést, netán az elmarasztalást. Ide tartozik az is, hogy a pártcsoportok mennyire állták meg helyüket, és milyen színvonalon érvényesül a kommunista példamutatás, mennyire biztosították az eredményes gazdasági munkához szükséges társadalmi-politikai háttért. Végeredményben a politikai munka minősítésének egyik fő mércéje, hogy a kommunista kollektíva képes volt-e magával ragadni, jobb és nagyobb teljesítményekre hangolni a dolgozók közösségét, adott-e elegendő támogatóst o kezdeményezőknek, az újítóknak, a fejlesztés főszereplőinek. A gazdasági kérdések politikai munkájának középpontba állítása nem merítheti ki a beszámoló taggyűlés témakörét. Különösen figyelemre méltó, hogy az alapszervezet a maga működési területén mennyire tölti be a politikai munka fő irányítójának és szervezőjének szerepét. Többek között nem szorulhatnak háttérbe a párt- szervezet belső viszonyaival összefüggő kérdések sem. Az elmúlt év, a beszámolási időszak bővelkedett izgalmas eseményekben, a politikai közvéleményt foglalkoztató kérdésekkel, társadalmi gondjaink sem lettek kevesebbek. Ilyen körülmények között a közhangulat alakítása, politikai befolyásolása nem kevés feladatot adott pártszervezeteinknek. Érdemes ezeknek a tapasztalatait is számba venni, nemcsak azért, mert hozzátartoznak az elmúlt év politikai mérlegéhez, hanem azért is, mert tanulságai a jövőre nézve is hasznosak. Különösen annak vizsgálata időszerű, hogy a pártszervezet, az egyes kommunisták nehezebb körülmények között mennyire állják meg helyüket, milyen az elvhűségük, eszmeipolitikai szilárdságuk, kiállásuk. A Központi Bizottság 1986. novemberi határozatának feldolgozása a pártegység vonatkozásában is fontos tanulsággal szolgál minden pártszervezet számára. Nyilvánvalóbbá tette, hogy milyen kérdések körül vannak a viták —, miben tapasztalhatók eltérő vélemények, hol szorul erősítésre az eszmei-politikai nevelőmunka. A beszámoló taggyűlések fontos feladata, hogy értékelje az alapszervezethez tartozó párttagok ideológiai, politikai egységét, cselekvési készségét, és meghatározza az ezekkel összefüggő tennivalókat is. A decemberi párttaggyűlések, a januári munkásgyűlések és pártnapok során az alapszervezetek sok politikai kérdést tisztáztak, számtalan konkrét helyi teendőre irányították a figyelmet. Teljes egészében azonban nem oldották és nem oldhatták meg sem az elvi tisztázással, sem pedig a konkrét intézkedések kimunkálásával kapcsolatos sokrétű feladatot. Ezt a munkát most a beszámoló taggyűlések fórumát is felhasználva folytassuk tovább. Kovács Péter, az MSZMP KB alosztályvezetője
