Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-28 / 58. szám

Dilettánsok Tájképfestészet után Pouer Gyula, Érmezei Zoltán, Rausenberger János festményei Dilettantizmus: valamely művészetnek vagy tudomány­nak a kellő hozzáértés vagy tehetség nélküli felszínes, fe­lületes művelése. Dilettáns: műkedvelő, hozzá nem értő, avatatlan. ,,/gen tisztelt Szerkesztőség! Először is bocsánatot kér.ek, hogy merészkedek önökhöz for­dulni. Egy egyszerű, sokat küz­dött asszony vagyok. Mi 1944 szeptemberében menekültünk el Erdélyből. Szüleim két há­borút küzdöttek át és a há­ború után meghaltak. Mindig nagyon magányosnak éreztem magam. Már egészen fiatalon verseket Írtam, de azok elvesz­tek a menekülésben. Én tu­dom, hogy a tanult emberek között a legutolsó helyen ál­lok-, és ágy is tessék elbírálni a verseimet. Ezek voltak egész életemben a vigaszaim. Mara­dok hálás köszönettel és tisz­telettel idős Pálli Ferencné sz. Orbán Ilona, Dunaszekcsö." ,— Maroshévízen születtem, a Gyergyói-havasok lábánál. Ré­gebben Toplicának hívták ezt a helyet, a folyócska nevéről, ami ott folyik el a kertek alatt. És a Maros! Ez a fénykép a hídján készült, a falu közepén. Apám udvarhelyi székely, anyám örmény származású. Ha már látott szép vidé­ket! Azok a gyönyörű fenyve­sek, az a szép Bánffy-fürdő! Még télen is sokan úszkáltak, benne. És azok a rétek:, itt nincs is virág azokhoz képest . . . „Alkonyi lény veri vissza lé­nyét l arany koronát Ion / a Kelemen-havas hósipkás tete­jén. / Aranylényét szétszórja büszke I kilenc csúcsa tete­jén. / Kelemen-havas égig érő büszke csúcsaidat / azúrkék fátyol lengi körül / hósipkás csúcsaidon az / aranykorona méltón tündököl.”- Négy osztályt járhattam csak magyarul, az ötödiket és a hatodikat a románoknál. Itt reggel 8-tól déli 12-ig szőt­tünk, kézimunkáztunk, 2-től 4- ig tanultunk. Aztán varrni ta­nultam, a segédlevelemet a magyar bevonuláskor kaptam meg. Csak. a négy osztályomat ismerték el. Tizennyolc éves voltam, mi­kor jött a háború. ,,Nyár volt meleg nyár / a frontra vitték vőlegényemet / Az állomáson nagy volt a tö­meg, a vágányokon szerelvény szerelvényt takart / németet és magyart. / Egy német szerel­vény előtt álltunk / csak néz­tük egymást, fogtuk egymás ke­zét j szólni egy szót sem bír­tunk, / nem tudom mit érzett / arca fehér volt mint a fal, / biztos ugyanazt mint én, / hogy nem látjuk egymást többé so­ha." 1944. Folyt a harc, mindenki menekült. A padlón lepultunk, ha nem kőből van a ház, már nem élnénk. Az utolsók közt jöttünk el. Hosszú napokat töltöttünk teherautón, vagon­ban. Az egyik légitámadás a másik után. Egy éjjel a fejünk fölött dúlt a légiharc, láttuk, amint tüzes golyókkal lövik egymást. Máig nem felejtettem el azt a látványt: egyszerre volt borzalmas és gyönyörű. Mint egy nagyon furcsa álom. Aztán Ungvár, egy légitámadás után . . . Nem irtózik? Mondha­tom? A szétbombázott vasút­állomás, vagonroncsok minden­felé. Civil és egyenruhás ha­lottak. És az egyik vagon égett Orbán Ilona ajtókeretében egy női fej . . Gyönyörű, elomló szőke hajjal. Csak a koponya . . . Egy ideig Kisvárdán laktunk, aztán a húgommal elindultunk otthont keresni. Apám '19-ben részt vett a kommünben, jól ismerte Szakasits Árpádot, Rá­kosival is volt kapcsolata. Irt Rákosinak, hogy segítsen lakás­hoz jutni, de csak a titkárság válaszolt valamit. Mórágyon végre kaptunk egy kis házat 1946-ban, de az pár hét múlva félig összedőlt, így onnan a harmadik szomszédba költöztünk. Harminc évig lak­tunk Mórágyon. Szerettem, mert a dombjaival a Székely­földre emlékeztetett. Nagyon sokat dolgoztunk, hogy kinyögjük a ház árát, s hogy fölneveljük a gyerekeket. Három gyerekem halt el, egy kislány két és félhónapos' korá­ban. A két nagy fiam már a saját életét éli, a verseimet csak megmosolyogják. Sokáig a húgom, a férjem sem tudta, hogy írok! Pár éve derült ki, véletlenül. Éjszakánként néha fölkapcsolom a lámpát, föl - jegyzek egy-egy sort. Azelőtt varrás közben Írogattam, de ma már nem tudok dolgozni, a szemem miatt. Az uram délvidéki menekült. Tíz évvel ezelőtt azt mondta: „Mindig arra vágytál, hogy egyszer megint víz mellett élj. Hát menjünk el Dunaszekcső­re, van ott egy ház, közel a parthoz, talán meg tudjuk venni." Akkor költöztünk ide. Erdély? Eddig nem volt mó­domban visszamenni. Most már nem is akarok. Mondja a kiseb­bik fiam, hogy elvisz körülnéz­ni, de nem. Most már nem . . . * ,, Mélyen tisztelt Szerkesztő­ség. Nem hiszem, hogy elfo­gadják szerény kis versemet, amit betegen, ágyhoz kötve ír­tam. Többgyermekes szegény asszony vagyok, egy hobbim van, a rajz és a versek. Nem Kucsera Sándorné kérek érte semmit, csak őszin­te véleményt. Tisztelettel: Ku­csera Sándorné, Cseke Judit, Pécs." — Fölolvasom magának a verset. Jó, csak egy részletet. ,,Pár nap múlva karácsony lessz, I Zöldelő fenyők pompáz­nak / Feldíszítve kisfiúknak és kisleányoknak / Felnőttek ki­bontjuk a diszcsomagot / 5 azon az estén nem lesznek / Indulatok, sem rossz gondola­tok . . ."- Debreceni születésű va­gyok, az őseim állítólag nerne- sek voltak, lehet, hogy tőlük örököltem a versírási hajlamot. Apám katona, tiszthelyettes, nyugdíjazása után betegápoló, masszőr. Iskolába Pécsen jár­tam, sajnos, csak 7 osztályom van. Segédmunkásként, betaní­tott munkásként dolgozom, és a férjemmel rongyot, vasat gyűjtünk. Pesten ismerkedtünk meg, ő a második férjem, mi­után az első a nagyobbik lá­nyom születésekor elhagyott. A házasság után Szécsé'nybe köl­töztünk anyósomékhoz. Itt az ELZETT gyárban dolgoztam, amikor egyszer vállalati sza­valóversenyt hirdettek. Ady szc.- valóversenyt. A kötelező a Ha­dak útján volt, melléje a Mi köt ide címűt választottam. Gye­sen voltam akkor, és isten bizony csak azért neveztem, hogy esetleg a nyereményből meg tudom venni az ágyne­műt. Olyan tapsot kaptam, de olyat! S amikor kihirdették, hogy első: Kucseráné, magam­ról elfelejtkezve felkiáltottam: „Megvan az ágynemű!" Az ELZETT vállalatok köz­ponti szavalóversenyét Pesten rendezték meg. Mensáros, Ben- cze Ilona, Benedek Miklós . . . ilyenek voltak a zsűriben. Kö­rülnéztem a versenyzőkön. Ök nagyestélyiben, én dzsörzénad- rágban, pettyes blúzban. „Dá­mák! Milyen hidegen néztek rám! Lenéztek engem. De nem baj: Adyt is lenézték, kigúnyol­ták...” A mikrofon előtt mór nem érdekelt semmi. Az jutott eszembe, hogy én Munkás ci­git szívok, mert csak arra jut. A Sirasson meg-et szavaltam a kötelező vers mellett. Hatal­mas taps! Azt se vette észre senki, hogy egy versszakot ki­hagytam. Megnyertem a 3000 forintos első díjat és rengeteg könyvet a Magvetőtől. Mensá­ros megölelt, és nagyon me­legen gratulált Bencze Ilona is, aki akkor terhes volt. Az első verseimet Szécsény- ben írtam. Ezek elvesztek, pe­dig már le is voltak gépelve. Most is mindig írok, de a vers­hez csend kell, az pedig rit­kán van. öten élünk egy szük­séglakásban, talán pár hónap megkapjuk az újat. Szerintem csak az tud igazán verset Írni, aki megtanult szenvedni. Gye­reket nevelni, szűkösen élni, gyereket elveszteni. Nekem is lehetett volna még több gye­rekem. A kisfiút az utolsó pil­lanatban tartottuk meg. Akkor írtam a verset az abortuszról. „A hölgy folytatta, drága bútort akar / a lérjem s csak utána gyereket / Én meg csak Így leszek boldog, / de ha elve­szik, nem leszek! - / Három hónapos vagyok, él bennem ez az emberke, ez a kis magza­tom I Magának mondom csak el, de élni már / abortusz után én nem akarok!" — Különben én faragni is nagyon szeretek, meg rajzolni. A szomszédomtól franciául ta­nulok. Idős Szabó István Ben- cúrfalván azt mondta, az a híres szobrászművész: „Idefi­gyeljen. Maga ugyanolyan te­hetséges, mint én voltam. Csak nincs, aki segítsen ma­gának. Én sem tudok már." De azért nekem ajándékozta két remek angol vésőjét. A rajzai­mat elfogadták a Balokány melletti gyerekrendelőben. En­nek is nagyon örülök. Mert ne­kem ez a mindenem. A gye­rekek, a zene, a művészet, a vers. A lelkemet akarom kife­jezni. írok, s akkor megköny- nyebbülök. * Dilettare (olasz): gyönyör­ködtet, mulattat, szórakoztat. Dilettarsi: gyönyörködik, él­vezetet talál, kedvét leli vala­miben. Havasi János Általában mély ellenszenvet érzek a megnyitók és verni- szózsok iránt, s ellenszenvemet ezek a rendezvények igazolják is. Ezúttal sajnálom, hogy nem vehettem részt az első ízben kiállító, szakmai körökben már­is neves P. É. R. Y. Puci, fik- tív-pszeudo festő tárlatának va­lóban ünnepélyes, a szó szoros értelmében fényes megnyitóján. A fényesség abból eredt, hogy filmfelvétel folyt a Pécsi Galé­riában. Az események pompá­ját barokk zene és számos bu­dapesti kiválóság jelenléte emelte, jelezve, hogy az alka­lom valóban történelmi jellegű. A máris neves szerző, Péry Puci lénye, működésének mi­benléte körül egyelőre megle­hetősen nagy a homály, az ér­deklődők annyit azonban tud­hatnak, hogy a Dráva-part fes­tőjének mozaikneve valójában három művész nevéből ered: Pauer Gyuláéból, Érmezei Zol­tánéból és Rausenberger Jáno­séból. A „Puci" mint kereszt­név pedig éppúgy lehet unat­kozó úrihölqy, kissé affektált elnevezése (Beke László olvas­ta), mint ahogy lehetne akár éltes és jókedélyű műkedvelő beceneve is. A titokzatos fiktív úr lényegé­re vonatkozóan az egyik „atya", Pauer Gyula adhat igazán au­tentikus felvilágosítást: a há­rom művész magát egyrészt Pé­ry médiumának tekinti, más­részt Péry alkotójának. Az al­kotó személyiségének kérdése itt a művek kontextusának el­választhatatlan részévé válik: Péry mintegy az állandóan je­lenlévő hiányával hangsúlyozza azt a tényt, hogy ő művekben létező, csakis a müvek által meqfogható valóság, amely ki­zárólag önmagában nyeri ma­gyarázatát. Ha valakinek két­sége lenne Péry Puci fontos­ságát illetően, csak a kiállítás katalógusát kell fellapoznia, hoay eloszlassa a kétségeket. A kortárs maqvar művészettör­téneti olyan kiválóságai, mint Beke László vaqy Körner Éva boncolaatiák Péry lénvének és munkálkodásának művészettör­téneti-filozófiai jelentését, je­lentőségét. A festmények stilárisan so­kat vesznek át a hagyományos európai tájképfestészet jegyei­ből, a XVII—XVI11.sz.-i holland tájképfestészettől, a posztimp­resszionizmusig azontúl a sze- riális, kalligrafikus megoldá­sokat is felhasználják. Műfaji­lag szintúgy meglehetősen szé­les mezőt fognak át a vedu- táktól a századfordulós magyar körképeken át egészen a dísz­letfestészetig. Módszerük klasz- szikusnak nevezhető, amennyi­ben a vázlatok tanúsága sze­rint a négyzethálós képátvitelt alkalmazzák. Bdke László ta­láló megállapítása: „Péry fest­ményei megszólalásig olyanok, mintha tájképek lennének. Min- denben eleget tesznek a táj­képfestészet követelményeinek, mégsem csak tájképek. Még pontosabban: egyszerre tájké­pek is, meg tájképet imitáló képek is. Később: „Péry ké­pei pszeudo tájképek." Én to­vább mennék: Péry képei úgy tesznek, mintha festmények len­nének, valójában installációk, .melyek jól kivilágított termek­ben módot adnak a laikusok­nak arra, hogy narratív tájké­pekben gyönyörködhessenek, amelyek egy létező táj motívu­mait tablószerűen vonultatják fel, sajátosan keverve a lát-, vány rögzítésére való törekvést az absztrakcióval. A hozzáértő pediq leqalább ilyen zavarta­lanul tárhatják fel mélvehb ré­tegeiket, összefüggéseiket. Igv ezek a különös, nagy méretű vásznak, amelyeken a kiállító- termekben réq látott módon az ég esszenciálisán kék, a fű pe­dig zöld, furcsa módon a fes­tészeten túli lényegre mutat. Ilyenformán értelmetlen lenne eqyenként fölaggatni a kéoe- ket, hiszen épp a lényegüktől fosztaná meg őket a „hagyo­mányosán" modern festészet közeqe, elveszne iróniájuk, amely megemeli ezeket a mű­gonddal befestett, szakszerűen műkedvelő vásznakat. Kovács Orsolya ■ Jelenségek és történetek Bertha Bulcsu: Árnyak és lovasok Publicisztika — ennek a szó­nak csak a mi nyelvünkben van valamiféle elmarasztaló mellékízé. Mintha a rotációs papír huszonnégyórás halha­tatlansága eleve kizárná a maradandó gondolatokat. Mintha „komoly dolgokat" csak tudományoskodó szak­zsargonban, elvont bikkfanyel­ven lehetne megfogalmazni kis példányszámban megjelenő akadémiai kiadványokban. Ho­lott a nagykorú irodalmakban egész életművek születtek meg szerkesztőségi szobákban. Ho­lott az újkori francia és angol nyelvű irodalom mór életük­ben klasszikussá vált alakjai sosem hárították el, hogy új­ságokba, hetilapokba, folyó­iratokba, sőt magazinokba dol­gozzanak. Persze, volnának nálunk is biztató példák. Ady nagyvá­radi újságíróskodása és Párizs­ból küldött cikkei . . . Koszto­lányi életművének nagyobbik része... Krúdy tárcái... Mó­ricz folytatásokban megjelent regényei . . . Tulajdonképpen nem is érti az ember, hogy ilyen fényes nevek ellenére hogyan vette be magát a köz­tudatba az előítélet, c nóme- tes esztétikán felnőtt kategori­zálás: a publicisztika nem irodalom, a magára valamit is adó író messze elkerüli a zsur­nalisztika műfajait. Mindennek a fölidézésére Bertha Bulcsu legújabb könyve ad alkalmat. A kötet két ciklus­ban irodalmi hetilapunk, az Élet és Irodalom hasábjain megjelent cikkeket, valamint újságokban, folyóiratokban napvilágot látott tárcákat, no­vellákat tartalmaz. Amit Bertha Bulcsu asztalunkra helyez, nem méltatlan az elődökhöz, a ha­gyományokhoz, a fönt idézett nevekhez. Legföljebb Ady, Kosztolányi, Móricz újságírói munkájának gyümölcse csak posztumusz köteteikben vált újbál hozzáférhetővé, Bertha Bulcsu viszont - a mai magyar könyvkiadás jóvoltából - mar az írások megjelenése után nem sokkal könyvtestbe ren­dezheti publicisztikai írásait. Beitha Bulcsu az Élet és Iro- dalom-ban évek óta közli Je­lenségek rovatcím alatt írói jegyzeteit. Miről szólnak ezek a néhány flekk terjedelmű írá­sok? Többnyire növekvő rossz kedvét önti ki bennük, Válto­zik a világ, és nem minden­ben előnyére. Csukják már az ajtókat. Egy Bartókot adnak borravalónak Nő az agresz­szivitás. Épülnek a többmilliós paloták a jobb negyedekben . . . Egy burkolt önéletrajz és egy rejtett korrajz keveredik ben­nük. Egyrészt megtudjuk: az író új lakásba költözött, a nyara­kat 0‘ Balaton mellett tölti, a betegség kórházba kényszerí­ti .. . Másrészt képet kapunk arról, hogy kitört az „új gaz­dasági mechanizmus", jelszó és életprogram lett az érvénye­sülés, a vállalkozás, a siker, a reklám, a pénz, az érdekelt­ség .. . A cikkek összegyűjtött köz­lése módszerére is ráirányít­ja a figyelmet. Jellemző, ahogy elkezdi írásait. Többnyire egy köznapi ügy, egy mindennapi eset, egy személyes élmény ra­gadja meg figyelmét. „Álmo­dozva, félig csukott szemmel járok az utcán, mégis több mindenbe beleütközöm, például a kenyeret árusító kis teher­autókba." Az ügyről, amit a rangos hivatalban szerettem volna elintézni, kiderült, hógy elintézhetetlen.” „Régi bará­tom meghívott, nézzem meg új lakását." Egy- pillanatkép, egy köznapi történet, olyan, amiből naponta százat hallunk, ami mellett közönyösen elme­gyünk. De ő rácsodálkozik, kéz­be veszi, .megpörgeti, mint az első osztályú kosárlabdázó az ujja hegyére állított bőrlabdát. A kiválasztás, a kiemelés is biztos szemre vall, de ami le­köti figyelmünket, az a folyta­tás: a képzelet meglódulása, az eset ad abszurdum vitele, a látomásosság, a fantázia működése. A jelenségből le­szűrhető tanulságot aztán vagy maga mondja ki, vagy ránk bízza a következtetés levoná­sát. Látszólag egyszerű tehát a módszer, ennyiből áll a mutat­vány: megfigyelés, megpörge- tés, következtetés . . . Csak ép­pen utána csinálni nehéz. Csak éppen amíg az újságpa­pírra nyomott szövegek nagy része valóban elenyészik, az ő írása fénylik, irodalommá for­rósodik, maradandóvá nemese­dik. Pályája kezdetén újszerű lá­tásmódjukkal, atmoszférate- remfő erejükkel, kemény, ma­gabiztos hőseivel keltettek fi­gyelmet Bertha Bulcsu novel­lái. Egy megváltozott irodalmi ízlésben és divathullámban szépírói módszere ma csaknem tradicionálisnak, hagyományos­nak hat. Bertha bulcsu szem- melláthatóan nem rövid távú, hamari sikerre, hanem a ma­radandó értékteremtésre ren­dezkedett be. Új kötetének no­vellái, a Történetek talán' még a korábbiaknál is szikárabbak, csupaszabbak, keményebbek. Diákköri nyári emlékek, viz- parti meg hegyközségi törté­netek, a természet és az em­ber viszonya, sok-sok önélet­rajzi motívum . . . Legtöbb sze­retettel a gyerekekről és az öregekről ír. Talán azért is, * mert az egyik életkortól egyre jobban távolodik, a másikhoz pedig közeledik . . . Talán ezért is a kötet egyik legemléke­zetesebb, legsikerültebb, leg­szebb írása a Holtágban: a szökött intézeti lányt a telelő .tanyahajón egy idős és magá­nyos hajós fogadja be, de- a lány tőle is megszökik . . . Ha * az elmúlt évek magyar novel- Iisztikájánefk reprezentatív an- , tológiáját kellene összeállíta­ni, ez az írás nem hiányozhat­na belőle. (Szépirodalmi Könyv­kiadó) Tüskés Tibor HÉTVÉGE 9. P. E. R. Y. P.: Vasárnapi kép a Dráváról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents