Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-25 / 55. szám

1987. február 25., szerda Dunántúli napló 3 Gyarapodó kapcsolatok Párizsi diák- kórus Pécsett Kedves, hangulatos diákta­lálkozó jegyében hangzott el pénteken este egy francia ifjú­sági énekkar és a pécsi Ko­dály Gimnázium kórusainak hangversenye. A Tutti canti Pa­ris kamarakórusként érkezett hazánkba, a veszprémi városi művelődési központ hasonló együttese meghívására. Ottani koncertjeik után egy napot töltöttek Pécsett, majd a fővá­rosba utaztak. Pécsi hangversenyükön elő­ször a vendéglátó gimnázium vegyeskara és Bartók Béla leánykara énekelt a maga re­pertoárjából, ellenállhatatlan szépséggel és zeneiséggel; Kertész Attila vezénylésével, az egyedülálló miliőt árasztó Csontvóry-teremben. A párizsi „Tutti canti" szereplése is meg­nyerte a részben felnőtt, rész­ben diákközönség tetszését: kedves bájjal előadott, főképp reneszánsz (Praetorius, Mor- ley, Marenzio) és klasszikus (Haydn, Mozart) művekkel; majd a második részben fran­cia és néhány közép-európai szerző népdalfeldolgozásaival. Mindkét együttes a fiatalság és a muzsika együtthatásában hagyott kellemes emlékeket bennünk. Mint a párizsiak karnagyá­tól, Claire Marchand-tál meg­tudtam, együttesük 10 éve mű­ködik, 40 tagú és az ,,Á Coeur Joie" kórusszövetség képvise­letében érkezett Magyaror­szágra. Ez a francia kórusszö­vetség egyik alapító tagja az Europa Coníaf-nak, s mindket­tőnek elnöke, régi kedves is­merősünk, Marcel Courneloup, aki az 1988-as pécsi találkozó szervezése mellett jó néhány franciaországi és magyar együttes között segített életre- •hívni kapcsolatokat, szereplé­seket. Együttesüknek többségében egyetemisták a tagjai. Gondot is épp ez okozott: náluk most „dühöng" a vizsgaidőszak, emiatt csak 25-en, s mindössze öt fiúval jöhettek el. . . Heten­te egyszer találkoznak próbán egy párizsi templom kriptájá­ban, mivel rendkívül magas a próbatermek bérleti díja.' Láto­gatásukat, a magyar kórusmű­vészet ismeretében igen nagy jelentőségűnek ítélik, bizakod­va a mielőbbi viszontlátásban. W. E. Felvételire készít, gyakorlati képzést ad Változatok a fakultációra Kísérletek a továbbfejlesztésre A negyedik osztályosok már „profi” módjára írnak a gépeken Fotó; Kóródi Képernyő előtt A ma mérnöke Elhangzik a kérdés. Négy- szemközt vagy kisebb társaság­ban középiskolásokkal, taná­rokkal vagy tanügyi előadók­kal, a válasz előtt mindenki mély lélegzetet vesz és meg­fontolja szavait, megpróbálja indulatait visszafojtani. A gim­náziumi fakultáció a téma. A fakultáció szó eredeti je­lentése tetszés szerinti, nem kötelező, szabadon választha­tó. A négy-öt éve megkezdett gimnáziumi fakultáció jelen­tése: kötelezően választható tárgyak. Különös ismertetőjele: egyidőben vezették be a sza­bad szombatokkal, az ötnapos munkahéttel. Furcsasága: har­madik és negyedik osztályban, heti négy órában a kötelező óraszámba beleszámítva tanít­ják a legtöbb helyen, ezen belül iskolánként eltérő beosz­tásokkal, úgynevezett sávokkal. Eredeti célja: a tehetséggon­dozás egyik formájaként plusz­tudást adni a továbbtanulók­nak, gyakorlati ismeretekhez juttatni azokat, akik a gim­názium után dolgozni mennek. Sámik Gabriella, a Leöwey Gimnázium negyedikese: „Sze­retek a fakultációs órákra jár­ni, azért is, mert sokban kü­lönböznek a rendes tanítási ■óráktól. A biológián például rengeteg gyakorlati ismeretet veszünk, 'kísérleteket végzünk. A társaság is több osztályból verbuválódott, jó megismerni mások tapasztalatait is. Per­sze, hallottam rosszakat is a la- kultáciáról. Szerintem a taná­ron múlik az egész." No, meg a diákokon, teszem hozzá. A különböző elméleti és gyakorlati „sávok" és a kö­telező választás miatt is sok­szor olyan, mint egy tanítási óra, ahol jobb és rosszabb képességű gyerekek is részt vesznek. Veres János, a Kodály Gim­názium igazgatója: „1985 szeptemberétől egyedi engedély alapján folyamatosan kísérle­tezünk a fakultáció csiszolásá­val. Bevezettük, hogy aki nem akar, ne járjon fakultációra, hanem a négy órában foglal­kozzon önműveléssel vagy bár­mi mással. Azért gondoltunk erre, mert így is 6—8 órája van a gyerekeknek naponta, amit én megterhelőnek tartok. Amikor eltöröltük a kötelező jelleget, érdekes módon min­denki jelentkezett a fakultá­ció valamilyen formájára. Leg­többen humán jellegű tárgya­kat választottak, gondolván, ezekkel könnvebben boldogul­nak. így a fakultációs órákon ■ott ülnek a gyengébbek is, hát­ráltatva ezzel az igazi célt, a felvételire felkészítést. Per­sze, senkinek sem tilthatom meg, hogy járjon. Nem is aka­rom ezt tenni, főként amíg látom a tanulókon: „minden­képp elmegyek a fakultációra, hátha lemaradok valamiről . . .” Mindenesetre tovább folytat­juk a kísérletezést." * A gimnáziumok többféle gya­korlati órát is hirdettek, meg­próbálva ezzel is oldani a fe­szültséget. Idegenvezetéssel, gépírással, gyorsírással, számí­tógép-kezelési ismeretekkel, könyvtárismerettel, nevelési alapismeretekkel, gépjármű ügyintézéssel is találkozni. Igaz ugyanakkor az is, hogy az említetteknek csak törekéke in­dulhat, hiszen korábban nyolc tanulónál kevesebbel nem kez­dődhet a fakultáció, és beha­tároltak az iskola technikai és más lehetőségei is. Már az utcára kihallatszik az írógépek jellegzetes zaja. Reggel hét óra múlt néhány perccel és húsz janusista lány várja a gépírás fakultáció kez­detét a Kodály Gimnázium géptermében. Hetente kétszer járnak ki hajnalonként, már több mint egy éve. Ök vállal­ták. Negyedikesek. Dombai Gabriella, a IV/E. osztályba jár: „Azért válasz­tottam a magyar mellé a gép­írást még harmadikban, ,mert akkoriban olyan sávbeosztások voltak, hogy mást nem is na­gyon tehettem. Most már nem bánom, idén úgysem felvéte­lizek, mert kevés pontot vin­nék. Egy évig el tudok menni valahova gépirónőnek. Úgy tudom a többiek közül is töb­ben azért járnak ide, mert nem feltétlenül akarnak tovább­tanulni. Igaz, hetente kétszer fél hatkor kelek, de elég jól megtanuljuk a gépirást. Fá­rasztó egy kicsit, mert ma még négy órám lesz a tanúsban." A fakultatív tárgyakat ugyan­úgy osztályozzák, mint a töb­bit. Igaz, ez az eredmény a továbbtanuláshoz szükséges pontátlagba nem számit bele. A legtöbb helyen harmadik félévkor vagy év végén vál­toztathat a tanuló, ezt álta­lában akkor veszik igénybe, ha módosultak gimnázium utáni terveik. * Kétségtelen tény, hogy a fakultáció önmagában nem rossz kezdeményezés, főként, ha megvannak hozzá a fel­tételek. Most, hogy hamaro­san a demográfiai hullám el­éri a középiskolákat, tovább lehet gondolkozni a Tnódszer csiszolásán, megfontolandó len­ne városi szintű fakultációk szervezése is bizonyos tárgyak­ból, esetleg külön kezdő, kü­lön „haladó" fokon egyes tár­gyakból vagy egész egyszerűen az iskolákra bízni, döntsenek ők — diákjaik bevonásával: mi­ként élnek a pluszórák, a régi szakköri rendszert, öntevékeny köröket felváltó fakultáció le­hetőségével. Bozsik László Csak sejthetem, hogyan érez­hetik magukat mérnökeink ma, amikor egyebet sem hallanak, mint hogy rajtuk a világ sze­me, rajtuk múlik jövőnk, tech­nikai haladásunk, egyszóval a haza sorsa úgy mindenestül. És hallják mindezt több évtizedes hallgatás, mellőzöttség után, olyan évek után, melyekben tehetetlenül kellett végignéz­niük helytelen gazdasági dön­tések következményeit. A most hozzájuk intézett felhívások tettekre, akcióra szólítanak, és­pedig haladék nélkül. Nem véletlen, hogy az ak- tuálitásokat napirendre tűző szavazóműsor, a Hatvanhat is mérnököket hívott meg leg­utóbbi szeánszára, vendégül pedig dr. Tóth Jánost, az MTESZ főtitkárát. Ügy vélem, rég volt Bán János műsorában ilyen színvonalas gárda, rég fogal­mazódott meg annyi megszív­lelendő gondolat, mint az el­múlt szerdán. Hisz a műszaki fejlesztésről gondolkozván, fel­tör belőlünk a kérdés, vajon mennyire sínylette meg a mér­nöki munka a több évtizedes háttérbe szorítottságot. Vajon hogyan élt tovább az a mű­szaki reneszánsz, amit a ma­gyar mérnökök virágoztattak fel - a múlt század végén és századunk első évtizedeiben? Csak jelzéseket adhatott a mű­sor arról, milyen kár esett ma­gában a műszaki értelmiség tudatában, mit ártott kezde­ményezőképességüknek, tenni- akarásuknak, bátorságuknak a Több mint két évtizedes ha­gyományt folytat az idén 300 esztendős pécsi Nagy Lajos Gimnázium. Február 27-én, pénteken 18 órai kezdettel ismét megrendezi Bemutatkozunk el­nevezésű diákhangversenyét az intézet dísztermében. A vegyes­kor, a vonószenekar, az Orff- együttes mutatja be repertoár­ját Ivasivka Mátyás karnagy vezetésével, aki éppen 30 éve vezeti a gimnázium zenei éle­tét. Két ősbemutató is elhang­zik a diákhangversenyen: Vár­nai Ferenc Barátság című szvit­Kezdődik a Budapestet maj­dan körülvevő, 90 kilométer hosszú MO-ás autópálya-gyűrű építése. A Közúti Beruházó Vállalat bonyolításában, az Aszfaltútépítő Vállalat kivitele­zésében, a nagyszabású prog­ram részeként, az első 16 kilo­méteres szakasz kialakításához bürokrácia túlereje, a háttér­be szorítottság. Kitűnő helyzetelemzéseket hallottunk a Hatvanhat pad­soraiban helyet foglaló mérnö­köktől. Generációk szólaltak meg a kamerák előtt: olyanok, akiknek egész pályáját végig­kísérte a háttérbe szorítottság,, olyanok, akik legjobb éveiket szentelték az 1968-ban meg­kezdett reformfolyamat ügyé­nek. Ott voltak az ellentmon­dásokkal teljes hetvenes évek mérnökei és a legfiatalabbak. Olyan szakemberek, akik soha­sem voltak hajlandóak passzi­vitásba süllyedni, lemondani a megoldások kereséséről. Akkor sem, ha a bürokráciával kellett újra és újra szélmalomharcot folytatniuk. Mert akkor sem tudtak volna lemondani a cse­lekvésről, a gondolkodásról, ha praktikus meggondolásból ezt az utat választották volna. A Hatvanhat első felében pol.i ti kusai n któl láttunk film­idézeteket: valamennyien a műszaki értelmiséghez szóltak, a műszaki haladás mai jelen­tőségét hangsúlyozták. A fele­letet máris várja az ország, mi­vel nincs tovább késlekedni valója. És az igazi feleletet nem is csupán a megoldások­kal, a javaslatokkal előálló mérnökök tudják majd meg­adni, hanem az a gazdasági, társadalmi környezet, amelyjk képes (vagy nem képes) fo­gadni az értelmiség javaslatait. G. O. je Orff-zenekarra és leónykó- rusra, — baranyai, magyar, horvát és német gyermekdalok felhasználásával. A másik mű­vet a vegyeskar mutatja be: a fiatal Győri Kornél Pilinszky János versére írta Harmadna­pon című kórusművét. Hangsze­res kamaraegyüttesek, versmon­dók mellett közreműködik még a Leöwey Klára Gimnázium énekegyüttese Bagi Dániel ve­zetésével. a német tagozat leánykara (karnagy: dr. Szabó Szabolcsáé), valamint a ve­gyeskor és a női kórus (kar­nagy: dr. Szabó Szabolcs.) látnak hozzá a napokban oz építők. Ez Budapest alatt az M5-ÖS és az M6-os utat köti majd össze, áthaladva a Cse- pel-szigeten. így a ráckevei Duna-ág felett és Háros-sziget déli csücskénél két új híd is átível majd a folyón. Bemutatkozik a Nagy Lajos Gimnázium Rajt az MO-ás körgyűrű építésében Ábrándok és realitás Amatőrök a HEMO-ban Az „amatőr" szóhoz tapadó kevéssé hízelgő jelentéstartal­makat évtizedek alakították ki, és alighanem további évtizedek kellenek (kellenének) ahhoz, hogy kellemes képzeteket kelt­sen az emberben. Pedig eredeti jelentése szerint akár hízelgő is lehetne: a művészetekkel nem hivatásszerűen foglalkozó ember nem feltétlenül dilettáns. A dilettantizmus az arányté­vesztés tipikus esete: a szak- szerűség látszatát keltő hozzá- nemértés széles körben elter­jedt, sokkal szélesebb körben, mint az amatőr festés vagy fa­faragás. Az „amatőrség" nem érték­kategória, elég, ha a hatva­nas-hetvenes években hazánk­ban is virágzó amatőr színját­szásra gondolunk, amelynek ér­tékteremtő voltához kétség nem férhet. Sajnos, az utóbbi idők, amikor sok amatőr csoporttól vonták meg a támogatást, nem kedveznek az amatőr mozgal­maknak. Ám a festés-rajzolás, szövés vagy a mintázás öröme még mindig sokakat vonz. Erre voll az a tény is, hogy Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Ott­hon kiállítótermében rövid időn belül a második ilyen jellegű kiállítás látható, meglehetősen sok résztvevővel. (Korábban az idős alkotók munkáit mutatták be.) E mostani bemutató jól illusztrálja azt a képzettségbeli, szemléleti sokféleséget, amit az amatőr festők, szobrászok, gra­fikusok a dolog természetéből adódóan képviselnek. Ezek a munkák a személyes mondani­valókon kívül elsősorban a stí­lusok iránti fogékonyság kifeje­zői. Az amatőr nem képzett technikailag, ezért fokozottab­ban támaszkodik előképekre, vizuális konvenciókra. Számom­ra szimpatikusabb maga­tartás az, hogy ha hiányos fel- készültségét nem igyekszik ügyetlen másolatokkal pótolni, bár ez utóbbi lehetőség tűnhet a legkézenfekvőbbnek és nem is róható fel. Ellenszenvessé csak a-kkor válik, ha az auten- tikusság pózában tetszeleg, és olyan emelkedett és áporodott formát ölt, hogy ebben való­ban vetekedhet akármelyik „hi­vatásos műkedvelővel". Annál hitelesebbek, teljeseb­bek azok a munkák, amelyek az élmény közvetlensénét a meafelelő eszközökkel képesek kifeiezni, nagyotmondás és ön­csalás nélkül. Ebbe a körbe sorolom D. Szabó Margit virá­gait, Teial Béláné kis portré­szobrait. Kovács Ferencné, Har- math Gvörgyné gobelinjeit, Wirth Zoltán. Nőt Béla mun­káit, NoQv Attila aroteszk ke- ,-ámiafiauróit és folytathatnám még a sort. A kiállítás számomra legkel­lemesebb színfoltja Tóth György és Schmieder Ruschy képeinek együttese. Nem tudom, hogy az egymásratalálás a véletlen mű­ve-e vany a rendezői szándé­ké, mindenesetre ők azok, akik a legtisztábban illusztráliók az „amatőr" eredeti, műkedvelő jelentését. Tóth Gvörgy tájké­peket állít ki, amelyek szinte már közelebb állnak a naiv fel­fogáshoz, annyira frissen köz­vetítik azokat az érzéseket, amelveket e hétköznapi táj csendes széoséae ébreszt az alkotóban. Eszközei épp olyan egyszerűek, amilyen egyszerű az az életérzés, amelyhez kap­csolódnak. Schmieder Ruschyról ugyan­ezt lehetne mondani, bármilyen nagy is köztük első pillantásra o stiláris különbözőség: egy városi fiatalember ábrándokból és realitásból szőtt valósága, amelyet a maga nyíltan naiv módja jelenít meg. Technikai hiányosságait nem leplezi fé- lig-meddig elsajátított modo­rossággokkal, legfeljebb az an­gol cím tűnik némileg mester­kéltnek. Kovács Orsolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents