Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-13 / 43. szám

war, fcbfifór tg« jpéffc* Donantor nqpift Keszkenyös Imre egy személykocsi javítását kezdi meg. Fotó: Läufer László Önálló KIOSZ- alap­szervezetben a pécsi szállítók Az iparosok saját kez­deményezésére ez év ja­nuárjában összehívták a pécsi szállítók küldöttgyű­lését a pécsi KlOSZ-szék- házban. A küldöttek egy­hangúlag megszavazták, hogy a magántaxisok és árufuvarozók — az ország­ban elsőként — önálló KlOSZ-alapszervezetet ala­kítsanak. A pécsi KIOSZ- ból kiválva, február else­jétől a megyei KIOSZ fel­ügyelete alá tartoznak. Az alapszervezet elnöke Jung Gyula, titkára dr. Leidgép János lett. A pécsi KlOSZ-szervezet túlságosán zsúfolt volt már: a közel 3000 iparos mellett a több, mint 700 taxissal is foglalkozniuk kellett. Nem is szólva ról, hogy a személy- és áruszállítás nem kimondot­tan kisipari tevékenység. A pécsi szállítók körül­belül 50 százaléka eddig is szervezett csoportokban működött, mint például a Kockás, a Mecsek, a Pé­csi, a Baranya Taxi vagy a T-7-esek, összesen 16 csapat. A másik fele vi­szont szabadúszó volt, ezért olyan szabályozási forma vált szükségszerűvé, amelyben az egységesség, a rend a vezető elv. Egy homogén alapszervezetben a szállítók koncentráltab­ban tudnak saját gond­jaikkal foglalkozni. Elsődleges feladatként jelölték meg szolgáltatá­saik minőségének javítá­sát. A gyorsaság, pontos­ság és megbízhatóság mellett az olyan apró dol­gok sem mellékesek mint, hogy az utas tiszta kocsi­ba üljön bele, vagy hogy a taxiállomáson ne álljon lezárt autó. A tarifák egy­ségesítését is megoldják a közeljövőben, természete­sen adathatárokon belül. Elképzeléseik közé tarto­zik, hogy felkeresik azokat a vezető szerveket, akikkel együtt tudnak működni a lakosság jobb ellátása ér­dekében. Nem utolsósor­ban az adó és az sztk-díj fizetéseket is mielőbb egy­ségesen rendezni kívánják. Távolabbi céljaikban a taxisok alaposabb kiválo­gatása, rostálása szerepel. Egy taxis például tökéletes helyismerettel rendelkez­zék: ne forduljon elő olyan, hogy az utas mond­ja meg, hogyan is juthat­nak el a megadott címre. Ó. Zs. A MÁV Pécsi Igazgatósá­gának kocsijavítójában mind négy vágányon vagonok, személykocsik sorakoznak. Az egyik zárt vagon tolóajtaja kiszakadt a vezetősínből, most féloldalason lóg, a másikon jókora lyuk tátong - talán egy rakodógép harapott be­le -, odébb pedig egy törött lépcsőjű személykocsi áll.- Két évvel ezelőtt készült el a 3500 négyzetméteres mű­helyünk. A pécsi vasútigazga- tóság kocsijavításainak negy­ven százalékát tudjuk itt meg­csinálni - mondja Kovács László, a kocsijavító vezetője. — Tavaly 11 000 tehervagon és 400 személykocsi időszakos javítását, valamint hiba- és sérüléselhárítását végeztük el. Két műszakban dolgozunk, a létszámunk 110 fő, melyből 85-en foglalkoznak kocsijaví­tóval. A feltételeink jók, a csarnokhoz kapcsolódó szak­műhelyeinkben, korszerű be­rendezéseink vannak. Valószí­nűleg a közeljövőben még en­nél is többre leszünk képesek. Gerecs László, a Pécsi Vontatási Főnökség vezetője elmondja, hogy az igazgató­ság szerződést kötött a Bu­dapesti Műszaki Egyetemmel. Ennek értelmében a pécsbó- nyarendezői javítóbázist „min­taműhellyé” szeretnék nyilvá­nítani. Mit jelent ez? Az adottságokat és a lehetősé­geket jobban kihasználva az egyetem munkaszervezési rendszert, s ehhez igazodó technológiai sort tervez, mely­nek célja a javítások haté­konyabbá tétele. * A majd száz méter hosszú, csarnok második vágányán több vagon áll, az egyiken kis csoport dolgozik. A „kala­pácsos” ritmusosan veri a vagon sarkát, az ütések nyo­mán lassan visszahajlik az erős vas. Miután abbahagyja, szinte furcsa a csend. A majd kétméteres fiatalember tavaly végezte el a szakmunkáskép­zőt, s azóta mint vasúti jár­műszerelő itt dolgozik. — Miért ezt a szakmát vá­lasztottam? — kérdez vissza Keszkenyös Imre. - Az egyik barátom erre jelentkezett, gondoltam én is megpróbá­lom. Nem bántam meg, jó szakma, nem rossz cég a va­sút. Ebben a pillanatban a sú­lyos homlokajtó kitámasztása leesik, s az ajtó nagy csatta- nással becsukódik. — Imre, ne hozzunk ide va­lamit? - kiált felénk egy svójcisapkás férfi. Keszkenyös Imre int, hogy hagyják, mindjárt visszamegy. A kalapácsot — szinte játék­szernek tűnik termetéhez ké­pest - beszélgetés közben sem teszi le. — Sokat kell dolgozni? — Ha az ember keresni akar, igen. A fizetésünk egy része ugyanis a teljesítmény­től függ. Én havonta olyan 4500 forintot viszek haza. * Kezdődik a délutánosok munkája. Az egyik személy- kocsinál a síneken futó eme­lőket állítja be Walter János és társa. Nemsokára leemelik a kocsiszekrényt — az utaste­ret — a futóműről, s elvégzik az előírt ellenőrzéseket, javí­tásokat. — A sokadik ilyen munkát csinálom, azt hiszem ennél nem lesznek különösebb gon­dok, - mondja a szakállas fi­atalember, aki szakmája sze­rint kovács. — Honnan lehet ezt tudni innen kívülről? — Rutin. Nézze meg, sehol nem látszik rozsda, a fémek szinte csillognak. Nem hin­ném, hogy belül meglepetés érne. — Hogyan lesz egy kovács­ból vagonjavító? — Manapság már egyre ke­vesebb kovácsra van szükség, így 1985-ben idejöttem, ahol nem kimondottan a szakmám­ban dolgozom, de néha szűk-, ség van ezekre az ismeretek­re is. Aztán megragadtam, jól érzem magam, sok a fia­tal, jó a kereset. Sok idő nincs beszélgetés­re, a kocsi áll és vár... Nem küszködnek munkaerő- hiánnyal, de vasúti járműsze­relőből elkelne még néhány ember. Talán azért kevésbé vonzó ez a szakma, mert egy céghez — a MÁV-hoz — kö­tött? — Bizonyára ez is oka lehet, de inkább az, hogy roppant speciális munka — mondja Szaszkó László vasúti jármű­szerelő, brigádvezető. A har­minc éves férfi „öreg szaki­nak” számít, 12 éve dolgozik a vagonjavítóknál. Hisz a je­lenlegi csarnok elkészülte előtt két helyen, télen-nyáron a szabadban folyt a munka. — Bár most hideg van, azért jó, hogy nem esik be a hó, a körülmények, a felszerelések is összehasonlíthatatlanul, job­bak, mint korábban. Például nézze meg ezt — mutat egy zárható fadobozban lévő mű­szerre. Régebben a kerékter- helés-mérést órával végeztük, most ezzel a berendezéssel, mely digitális kijelzésű, egy­szerűbben és pontosabban tudjuk ezt megtenni, — Mi tartja itt a vasútnál? — Nagyon jó a csapat, s szeretem ezt a munkát. Érde­kes, hogy több mindenhez kell érteni. A javítóbázis előtti vágányokon törött oldalú va­gonok várakoznak. Maholnap ügyes kezek ezeket is megfol­tozzák. Bent a műhelyben ... Roszprim Nándor ar­a A név bizonyára idegenül hangzik: TSZKER exporttartalé­kokat föltáró központ 1-es szá­mú gyáregysége, Baks. A ter­melési érték mór figyelemre mél­tó: meghaladja az egymilliórd forintot. Amiért pedig igazán érdemes megismerkednünk a Csongrád megyei kisközség üzemével, annak oka az, hogy bár a távolság jelentős, az itt végbe ment változások igen közel állnak .gyorsítást, megúj­hodást sürgető szemléletünk­höz: a helybeli tsz tetemes veszteséggel vegetáló gomba­üzeméből néhány év alatt 70 millió forintot meghaladó nye­reséggel működő méz- és gesztenyeföldolgozót varázsolt Révész Ferenc igazgató vezeté­sével a TSZKER. Baranyából oda kerül a fölvásárolt geszte­nye szinte az utolsó szemig, és a méz fele. Ugyanakkor a gesz­tenyepüré mára kizárólag in­nen jut az asztalunkra, és in­dul külhon meghódítására a magyar méz. — Az évi export meghaladja a 11 millió dollárt — tájékoztat Révész Ferenc. — Kizárólag tő­kés piacokra kerül a földolgo­zott méz, az NSZK, Olaszor­szág, Ausztria, Franciaország, Spanyolország és Belgium leg­főbb vásárlóink, de termékeink eljutottak már Ciprusra, Szaúd-Arábiába. Újabban je­lentkezett Japán, amennyiben harmadik, 66 tonnás akácméz szállítmányunk szerencsésen célba ér, és minőségi kifogá­sok sem lesznek. 500 tonnás megrendelésre van kilátásunk. Törekszünk a nyitottságra, új­szerű követelményeknek is ele­get teszünk. Japán például ed­dig Kínától vásárolta az akác­mézet, és ez világosabb tónu­sú, mint a legtöbb magyar. Emiatt az országos hálózaton keresztül olyat vásárolunk föl válogatotton, mely megfelel az igényeknek. A japán szakem­ber egyébként minden munka­fázist műszerekkel ellenőriz, a helyszínen figyeli a folyamatot. A Hungaronektár mellett a TSZKER a legfőbb hazai átve­vő, annak ellenére, hogy csak három éve lépett be. Az elkö­vetkező években Baranyában is tovább növelik ennek arányát, és ez újabb területek meghó­dítását eredményezheti. Ki­sebb mennyiségben megveszik a viaszt, propoliszt, virágport is és zömében Jugoszláviában értékesítik. Spanyolországba, Belgiumba elsősorban ipari mézet visznek, piacaik többsé­gén azonban a közvetlen étke­zési célokat szolgáló fajták, il­letve továbbföldolgozott ter­mékek a keresettek. Tiszta, szép csarnokokban dolgoznak, nem csoda, hogy valamennyi külföldi látogató elismeréssel szól a látottakról. Révész Ferenc a pihentető tar­tályban habját sörszerűen föl­dobó folyadékot mutatja, odébb pedig a gömbvákuumot — a mézet ezen keresztüljuttat­va állítható be a víztartalom. Készenlétben áll a palackozó gépsor, bár most épp pihen, a jopán szállítmány kannában utazik. A sorban ezután jön a gesztenyeföldolgozó, a cukrá­szati célokat szolgáló kétkilo­Hova kerül a mecseki gesztenye és méz? Folyékonyműtrágya üzem Szentlőrincen Áprilistól próbaüzem Segédmunkásokat keresnek 1987. feltehetően a fordulat éve lesz Baranyában a szántó­földek műtrágyázását illetően. Míg eddig szilárd hatóanyag­gal történt a talajerő-utánpót­lás, addig ez évtől mór homo­gén elosztású, a növények ál­tal könnyen hasznosítható, kör­nyezet- és talajvédő folyékony­műtrágyával valósulhat meg tizenhárom mezőgazdasági nagyüzemnél a megyében. A próbaüzem áprilistól kez­dődik a szentlrőinci folyékony- műtrágya-üzemben. Az 1980- ban épült bábolnai referencia- üzem mintájára a bárányain kívül még hét készült vagy éppen készül az országban. Az ezekben előállítható nitro­gén oldat és a közel harminc­féle kombinációjú nitrogén- foszfor-kálium szuszpenzió ösz- szesen ötszázezer hektár szán­tóterület tápanyag-visszapótlá­sára elegendő. A Szentlőrinci Folyékonymű­trágya Gazdasági Társulásba a Bábolnai Iparszerű Kukorica- termelő Közös Vállalaton kívül a megyéből tizenegy me­zőgazdasági termelőszövetke­zet és két állami gazdaság lé­pett be. — Az agrokémiai körzetekből kieső, úgynevezett ellátatlan területeket kerestük meg el­sődlegesen az észak- és dél­baranyai mezőgazdasági egy­ségeket. A társult tagokkal kö­tött szerződések alapján har­minc-harmincötezer hektárra jut mór ez évben folyékony ha­tóanyag — tájékoztatott Föld­vári János, a szentlőrinci üzem vezetője. grammos és a háziasszonyok által kedvelt negyedkilós, mély­hűtött masszából itt hegyek emelkednek. Hazánkban a gesztenye teljes • mennyiségét ők veszik meg, mint mondják, a Mecsek lankáinak termesz­tői megbízható partnereik közé számítanak. Régi törekvésük, hogy a szezonális jelleget csökkentsék, ezért is jelentek meg néhány éve a gesztenye­püré konzervekkel. Ezek eddig — tároló kapacitás híján — po­rított gesztenyéből készültek, a már idén átadott, új, 100 va- gonos hűtőházuk belépésével tovább javítják minőségüket. Natúrmasszát használnak a gyártáshoz. Itt is kínálkozik ki­viteli lehetőség: Kanada és az USA rendelt egymillió üveggel. A tervek között a hűtőház mind teljesebb kihasználása érdeké­ben csonthéjas gyümölcsök, cseresznye, felezett kajszi, il­letve zöldségfélék, broccoli, spárga termeltetése, tárolása, autszriai exportja szerepel. Sz. Koncz I. 1988-ban éri el az üzem a teljes kapacitási szintet: nit­rogénoldatból a tízezer, szusz­penzióból az ötvenezer tonnát. A hektáronkénti szükséglet megközelítőleg egy tonna. A társult tagok igényén felül gyártott mennyiséget szabadon értékesítik. A termelés folya­matos április—májusban, majd július végétől novemberig al­kalmazkodik a felhasználási időszakokhoz. Az öt —öt és fél hónapos üzemelést kétszer tizenkét órás műszakokkal old­ják meg. Az alapanyagok igen agresszívak, a berendezéseket évente fel kell újítani. A téli hónapok ezzel telnek el. Ezért nagyrészt olyan többszakmás embereket kívánnak foglalkoz­tatni, akik a gépkezelés mel­lett a karbantartást is elvég­zik. Jelentkezők már e kombi­nált munkakörökre vannak. Ugyanakkor segédmunkások alig-alig kopogtatnak. Pedig az anyagok vasúton érkeznek, így vagonrakó-brigádra min­denképpen szükség lesz. En­nek tagjai tulajdonképpen be­segítenek a rakodógép munká­jába: lapáttal nyúlnak majd oda, ahová a gép képtelen. A vagonokat rakodás után nagynyomású vízsugárral tisz­tára mossák. A műtrágya-alap­anyag maradéktalanul á gyár­tási folymatba kerül, ugyanis az üzem területén a térburko­latot úgy alakították ki, hogy központi gyűjtőbe jut a tíz­ezer tonnás fedett téri táro­lót netán érintő csapadék, va­lamint a vagonmosásra hasz­nált víz. A kétszáz köbméteres tartályba felnyomatott — ha­tóanyagtartalmú — vizet szű­rés után felhasználják. Egy­részt területszennyezés így nem történhet, másrészt az alap­anyagveszteség fogolma isme­retlen lesz. A készterméket a Szentlőrincen, Máaocson, és Siklóson épített több száz köb­méteres tárolókban fogadják, s ezektől szállíthatják el a mezőgazdasági felhasználók. Folyékony műtrágyából az egységnyi hatóanyag ára nyolc százalékkal alacsonyabb, mint a szilárd állapotú komplex műtrágyából. A műveleti költ­ségek csökkennek, ugyanis más agrotechnikai műveletek­kel egyszerre vihető a talaj kí­vánt rétegébe a műtrágya. A felhasználók megszabadulnak a korábbi beszerzési-fogadási- tárolási gondoktól, a több hó­napos készletezésektől. A szentlőrinci üzem 120 mil­lió forintba kerül. Az építkezést a Budapesti Közmű- és Mély­építő ^Vállalat, a Kaposvári KÉV és a Baranya Megyei Ta­nácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat végezte. L. Cs. K. 1 Fotó: Proksza László Vagonjavítók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents