Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-09 / 8. szám

1987. január 9., péntek Dunántúlt napló 5 Közgazdasági társasági tervek -1987 Országos közgyűlésére készül a Magyar Közgazdasági Társa­ság. Erre is figyelemmel, teg­nap vezetőségi ülést tartott az MKT Baranya Megyei Szerve­zete a pécsi Technika Házá­ban, ahol dr. Kisvári András elnök adott tájékoztatást az előkészületekről. A közgyűlés­nek két kiemelt témája lesz: a közgazdaságtudomány szerepe a gazdasági feladatok megol­dásában, továbbá a közgaz­dászoknak és magának a tár­saságnak a helyéről a magyar társadalomban. Ezen kívül több más ajánlás kerül a résztve­vők elé, így például az érdek- képviselet erősítésének, a tu­domány és a gyakorlat közöt­ti kapcsolatok szorosabbra fű­zésének kérdései. A február 7-én lezajló közqyűlésen ter­mészetesen a társasáq bara­nyai küldöttei is ott lesznek és hallatiák hangjukat meavénk közgazdász társadalmának képviseletében. A tegnaoi vezetőségi ülésen ezután körvonalazták az idei első félévre szóló munkaproq- ramot. A társaság tevékenysé­gének homlokterében a feb­ruár 20-március 20. között esedékes baranyai tudomá­nyos hetek rendezvényei álla­nak. A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövet­sége Baranya Megyei Szerve­zetével közös rendezvénysoro­zat ezúttal a munkakultúra kérdéseit tűzi napirendre, e köré csoportosulnak az elő­adások. Az ülésen fölvetődött, az érdekképviseleti munkát erősítendő, a társaságnak se­gítenie kellene a fiatal köz­gazdászokat — már az egyete­mistákat is —, hogy megfelelő munkahelyre találjanak, s vi­szont, a vállalatokat is tájé­koztatni az állást keresőkről vagy változtatni akarókról. A társaság most keresi a formá­ját ennek. Végül dr. Herich György tit­kár több bejelentéssel szol­gált: a pécsi Technika Házá­ban hamarosan megnyílik a Széchenyi-klub, melyet techni­kailag is igyekszenek jól fel­szerelni, s a megyei közgazda­sági élet egyik központjává tenni. Január 24—26-a között rendezik meg az ifjú kögazdá- szok országos találkozóját, me­lyen a baranyai fiatalok is részt vesznek. A társaság a fia­taloknak az idén pályázat meghirdetésével is nagyobb lehetőséget kíván biztosítani szakmai fejlődésükhöz. A pé­csi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Közgazdaságtu­dományi Karával az idén is megrendezik a hagyományos megyei közgazdászbált, mely­nek időpontja január 24., szín­helye pedig a pécsi Szliven étterem. Február 15-ig köthető szerződés Magántermelők hozzák a dohánylevelet Dohánytermesztés Baranyában Emelkednek az átvételi árak A dohány minőségben és mennyiségben ismét jó termést adott 1986-ban, hasonlóan a korábbi évekhez. Ezt tapasz­talták a nagyatádi dohánybe­váltó üzem dolgozói az e hé­ten tartott idei első pécsi átvé­teli napon. — Baranya középkötött és vályogos homok talajai igen alkalmasak a kerti dohányfaj­ta termesztésére - tájékoztat Selmeczy István üzemvezető. — És mivel a dohánygyárak ré­széről fokozódott a kereslet e fajta iránt, ez évtől az átvételi árak mázsánként ötszáz-ötszáz forinttal emelkednek az A és B olytályba sorolt szárított do­hánynál, C és D minősítés ese­tén változatlanok maradnak. A megyénkben élő kistermelő­ket az árváltozás kedvezően érinti, hiszen az itt leszedett és szárított kerti dohány hetven százaléka A és B minőségű. A mostani átvételnél azonban még a tavaly szerződött ára­kon számolnak, az A kategória mázsánként 7800-at, a B 6100-at, a C 4200-at, a D 2500-at jelent. A hektárra át­számított átlagtermés 1,8 ton­na. Az ipari növény jövedelme­zőségéhez a számítások alap­ján semmi kétség sem férhet. Mégis mindössze ötven hektá­ron termesztettek dohányt Ba­ranyában az elmúlt évben. A nagyatádi dohánybeváltó üzemmel csak magánszemélyek kötöttek szerződést, a termelő- szövetkezetek közül egyik sem foglalkozott ezzel az értékes növénnyel. A Dráva térsége kifejezetten jó dohánytermesztő vidék .le­hetne talajadottságai miatt. Mégis csak 200 mázsa terem ott, a megyei össztermés alig egyötöde. Kistermelőként vagy háztájiban bárki vállalkozhat dohánytermesztésre, saját vágy- bérelt földön. A dohánybeváltó üzem körzeti felügyelője, Rad­nai Antal február 15-ig min­den kedden a Pécsi Dohány­gyárban várja a szerződést kötni kívánókat. Csupán egy személyi igazolvány szükséges a megállapodáshoz. A dohánymag költsége mi­nimális, hektárra számítva száz forint. A palánták kiültetése április-májusban történik. A dohányt peronoszpóra ellen Ri- domillal kell permetezni, két- szer-háromszor. Szedéskor és szárítás előtti felfűzéskor csa­ládi összefogást igényel a két méter magasra felnövő, 18— 20—25 leveles kerti dohány. Az átvétel körüli nagy nyüzs­gésben néhány termelőt meg­szólítottam: nagy részük főál­lás mellett űzi e növényter­mesztést. Kozármislenyben például sokan foglalkoznak dohánnyal: — Belenőttem a dohányter­mesztésbe, mivel már a nagy- szüleim is ezt csinálták - mondja Gajdos Pál, a BÉV építésztechnikusa. Feleségén kívül két tizenéves fia is részt vesz a család plusz jövede­lemhez juttatásában. — Gondozni kell és megad­ja az árát - árulja el a titkot Blandl Antalné, az MSZB gép- k®2e^°jei aki Szabolcsfaluban hétszáz négyszögölön termel dohányt. Férj-feleség mellett tizenhat éves fiúk is kiveszi ré­szét a munkából. Keresetén motort vett, megdolgozott ér­te. Jureczkyné Illés Ildikó az éves keresetét megtermeli a gyes mellett, ötödik éve fog­lalkozik dohánnyal. A földet Kozármislenyben bérlik. A januári további átvételi napok 20-án és 22-én lesznek a Pécsi Dohánygyár területén. Ekkor is lehet 1987-es szerző­déseket kötni — régi és új do­hánytermelőknek egyaránt. L. Cs. K. Munkaidő után Ügyfélfogadás a pécsi Vánhivatalnál Már az elmúlt években is eltért a vámhivatal ügyfélfoga­dásának rendje az egyéb ál­lamigazgatási szervekétől. Mun­kanapokon reggel 8 órától délután 17 óráig álltak az ügy­felek rendelkezésére, január 1- től pedig munkaidőn túl is. A megyei parancsnokságon min­den hétfőn 18 óráig, a pécsi Vámhivatalnál pedig minden csütörtökön 19 óráig. — A külkereskedelmi árufor­galom zökkenőmentes bonyolí­tása érdekében a korábbiak­ban is 19 óráig tartottunk Rázott" a DOISO Felújítják Pécs művelődési házát Működnek a szakkörök Áll a bál a DOZSÓ-ban. Most azonban nem zenekar, hanem az Erővill gmk diktálja a tempót Felújítják ugyanis az öreg palota villamos háló­zatát, amely az utóbbi években életveszélyessé tette az épüle­tet. Kert László igazgató sze­rint a tűzoltóság évek óta csak ideiglenes engedélyt adott az intézmény működtetésére. Az itt dolgozóktól hallottuk, hogy vil­lanyszerelő hosszú ideje nem vállalt munkát a DOZSÓ-ban, annyira össze voltak kuszáivá a vezetékek. Egy ízben, amikor a vizes falhoz érintették a fá­zisceruzát, lelkiismeretesen ki­jelzett a műszer... Tucatnyi indok van tehát a hálózat felújítására, amelyet összekötnek az épület helyisé­geinek festésével, mázolásával, Egy új kereskedelmi rendelet nyomában Szeszmentes reggelek? Az új év első napjaiban a baranyai üzletekben is megje­lentek azok a felhívó táblák, amelyek a szeszesital-értékesí­tés korlátozásáról tájékoztatják a fogyasztót. A tapasztalatok szerint néhány boltban máris érzékelhető a rendelet kedvező hatása. Például néhány koráb­ban a reggeli órában forgal­mas üzletben megszűnt a zsú­foltság, a lökdösődés, javultak a vásárlási körülmények. Az első napok gyors mérle­ge alapján az ABC-ben, élel­miszerboltokban csökkent a tö- ményszesz-forgalom. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a szeszesital-fogyasztás mérsék­lődött volna, a kereskedők vé­leménye szerint csupán orról van szó: az ünnepek után min­dig csökken a kereslet, keve­sebb fogy, mint máskor. A vásárlók általában meg­értéssel fogadták, hogy hétfő­től péntekig a reggeli órákban semmilyen szeszesitalt nem ve­hetnek. Igaz, az első napok­ban akadtak olyanok is, aki­ket figyelmeztetni kellett, még mások különféle trükkökkel pró­bálkoztak. A szövetkezeti és ál­lami üzletekben dolgozók azon­ban igen komolyan veszik a rendelet betartását, amit egyébként szigorú ellenőrök vizsgálnak. A szombat kivételével reggel 9 óráig tartó szeszmentes reg­gelek hatására néhány terüle­ten máris átalakultak a vásár­lói szokások. Komlón például azt tapasztalták, hogy az ita­los polcok környékén délutá­nonként, esténként megnőtt a forgalom. Másutt elmondták, ismét divatba jött a sósbor- szesz, sőt a kisebb palackozá­sé „innivalót" is többen kere­sik. Kósza hírek terjedtek el ar­ról, hogy bizonyos helyeken a feltűnést kerülve, raktárakon vagy hátsó ajtókon keresztül, némi kemény forintért kilenc óra előtt is lehet szeszelni. Az érintettek szerint ilyesmit ugyan csak a másik kárára éhes kon­kurencia terjeszt, de az is le­het, hogy nem ok nélkül zö­rög a haraszt. F. D. sőt néhány kisebb átalakítás­sal is. Tegnap délelőtt lázas mun­kában találtuk a gmk tagjait. Nem csoda: versenytárgyalá­son nyerték el a munkát öt másik vállalkozó előtt.- Végül is 1 millió 300 eze- ,rért vállalták el. A tanácstól 2 millió forintot kaptunk a fel­újításra, ami a legszüksége­sebbre elegendő — tájékoztat az igazgató, nem hallgatva el, hogy az összeg duplája kel­lene ahhoz, hogy hosszú évek­re megoldja a DOZSO gond­jait. Az alagsori helyiségek már elkészültek, tapétázzák a Me­csek Táncegyüttes irodáját, s lehet festeni a tanácstermet is. Most a színházteremben a leg­sürgetőbb a munka, hogy a jö­vő héten elkezdhesse a próbá­kat a tánccsoport.- A versenytárgyalás során az egyik feltételünk az volt, hogy a kiscsoportok működését ne hátráltassa a felújítás. Ed­dig nem is volt fennakadás, minden klubunk, szakkörünk működik. Az elkövetkező hetek­ben kerülnek sorra az emeleti helyiségek - ez lesz a legne­hezebb időszak. Átalakítjuk a lenti büfét, kellemes társalgó lesz a helyén. Megmarad per­sze a büfé is — igényli a kör­nyék népe -, de jobban elvá­lasztva a többi helyiségtől. Lesz végre ruhatárunk is - mondja Kert László.- Határidő?- Ha semmi nem jön köz­be, május végére mindennel készen leszünk, H. J. ügyeletet — mondja Gáber Já­nos százados. Még a késő dél­utáni órákban is gyakran ke­resnek bennünket vámkezelés végett, például akkor, ha a ka­mionok, vasúti kocsik be- és kirakodását sürgősen el kell vé­gezni. A vállalatokat érintő meghosszabbított ügyfélfogadás továbbra is fennmarad, egy személy látja el az ügyeletet. Az export—import tevékeny­séget folytató vállalatok részé­ről most nagy az érdeklődés, mert 1987. január 1-től szak­képzett vámközvetítő közremű­ködését teszi kötelezővé a jog­szabály. A vámhivatal tisztjei csak vizsgázott vámközvetítővel állnak szóba. A tanfolyam egyébként két félévből áll, s mint hallom, nem könnyű, mert tavaly például a hallgatók mintegy ötven százaléka lemor­zsolódott. Februárban indulnak vámközvetítői tanfolyamok, amelyekre jelentkezéseket még elfogadnak. A tanfolyamokat a Külkereskedelmi Minisztérium Oktatási Központja, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Megyei Parancsnoksága szervezi a szaktantárgyakat — vámjog, vámtarifa — a megyei parancs­nokság tisztjei tanítják. A lakossági ügyfélfogadást két munkatárs látja el. — A nagyobb forgalomra április körül számítunk, az ide­genforgalmi idény kezdetekor — mondja Kunvári Gábor törzsőrmester. S mint látja, csendes ez az első meghosz- szabbított ügyfélfogadási nap. Tavasszal és nyáron persze munkaidőben is állandóan csengenek a telefonok, jönnek az érdeklődők. Miből, mennyit lehet kivinni, illetve behoza­talnál milyen értékhatárig nem kell vámot fizetni. S a devi­zális üqyek egy része is itt csapódik le, a kiviteli korláto­zásokkal kapcsolatban itt kér­nek tájékoztatást és nem az MNB-nél. Tegnap este személyesen ér­deklődő nem volt a pécsi Vám­hivatalnál. Mindössze néhány telefon, kik majd a tavasszal utaznak, de előzetesen tájé­kozódnak, s eqy-két érdeklődő, akik a szeszadóról, a szeszfőz­dék üzemeltetéséről kérdeztek. M. Oy. Befejeződött a cukorgyártás A cukorgyárakban befejező­dött a répa feldolgozása. Az új termésből raktárakba került a lakosság és az élelmiszer- ipari üzemek ellátásához újabb egy esztendőre elegendő cukor. A Cukoripari Szolgáltató Kö­zös Vállalatnál elmondták: az ország tizenegy gyárában a felvásárolt 3 millió 577 ezer tonna répából az elmúlt idény alatt 454 ezer tonna cukrot ál­lítottak elő. Ez még kiegészült azzal a 30—32 ezer tonnával, amely — magyür alapanyag­ból, szerződés alapján — ju­goszláv cukorgyárakban ké­szült. A tavalyi aszályos időjárás a vártnáf végül is kisebb ki­esést okozott a cukorrépa-ter­mesztésben; bár a növény át­lagtermése nem lett magas, a gyökér cukortartalma mégis fö­lötte volt az elmúlt tíz év át­lagának. Ezzel párosult, hogy a feldolgozó üzemek az eddigi legnagyobb cukorkihozatalt ér­ték el, vagyis: ebben az idény­ben egy tonna répából csak­nem 130 kilogramm kristálycuk­rot nyertek. A kőművesek a művelődési hői folyosóján dolgosnak Fotó: Läufer László

Next

/
Thumbnails
Contents