Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-08 / 7. szám

1987. január 8., csütörtök Dunántúli napló 5 Két hónap Göteborgban Egyetemi oktatók külföldön Nemzetközi érdeklődés magyar műszer iránt Hatékony a védőoltás? Vírus okozta betegségek Baranyában Eddig nem észlelt altípus variánst figyeltek meg 30 éve alakult a munkás­őrség Ünnepi egységgyűlések A munkásőrség, a párt tár­sadalmi alapon szervezett fegyveres testületé ez év feb­ruár 18-án ünnepli megalaku­lásának 30-ik évfordulóját. A testület jubileumával kapcsola­tos megyei rendezvényekről, megemlékezésekről tartottak tegnap sajtótájékoztatót a Munkásőrség Baranya Megyei Parancsnokságán. Czilják József, a Munkásőr­ség Baranya megyei parancs­noka tájékoztatójában elmon­dotta, hogy Baranya munkás­őrei sikeresen teljesített szol­gálati és kiképzési évvel ün­nepelhetik a testület megala­kulásának 30-ik évfordulóját: a Munkásőrség országos pa­rancsnoka — miként 1985-ben Is — kiválóra értékelte 1986. évi tevékenységüket. A megyei parancsnok ezután néhány jellemző, meghatározó adatot említett a testület bara­nyai állományának összetételé­ről, munkájáról. Baranyában a termelő üzemek, intézmények 70, a települések 60 százalé­kában van képviselőjük a mun­kásőröknek. Az állomány 85 százaléka tagja a pártnak, 22,4 százaléka a KISZ-nek. Munkásőri pártmegbízatásuk mellett az állomány 30 száza­lékának van más közéleti fel­adata, választott tisztsége. A baranyai munkásőrök több mint 70 százaléka szocialista brigádtag. A megemlékezésnek ünnepi fórumai a januárban e hét vé­gével kezdődő évzáró-évnyitó egységgyűlések lesznek, ahol külön köszöntik, kitüntetik a testület alapító tagjait Az ün­nepségek fényét emeli, hogy a pécsi, a szénbányász, a mohá­csi és a siklósi egységnél ek­kor kerül sor a csapatzászló cseréjére, az új zászlóra való felesküvésre. Az egységgyűlé­sek sorát a pécsi „Landler Je­nő" munkásőregység állomány­gyűlése nyitja meg január 10- én 10 órakor a POTE aulájá­ban. A pécsi egység magas kollektív kitüntetésben részesül. A Mecseki Szénbányák „Stéin- metz Miklós" munkásőregysé- ge január 11-én 10 órától szintén a POTE aulájában tart­ja meg állománygyűlését. Ja­nuár 17-én lesz a siklósi „idősb Kréth Imre" és a mohácsi „Ró­zsa Ferenc" munkásőregység gyűlése, január 18-án a me­gyei parancsnokság törzséé és közvetlen alegységeié, január 24-én a szigetvári „Tömpe Jó­zsef" és a komlói „Csizmazia Gyula" munkásőregységé. A pécsi egyetemek és főis­kolák oktatói 'közül tavaily is sokam jártak külföldön. A ki­utazások közvetlen módon (ál­lamközi kapcsolatok révén), egyetemközi megállapodások alapján, különböző meghívá­sok teljesítésére, és ritkábban munkavállalásra jönnek létre, legtöbbször tapasztalatcse­réken, konferenciákon vesznék ■részt az oktatók. A Jamus Pannonius Tudo­mányegyetemről tavaly 107 ok­tató volt hivatalos úton szo­cialista országban, 47-en tő­kés országiban '•jártak, a Pol­lack Mihály Műszaki Főisko­láról 57-en jártak szocialista országban, míg Nyugaton 21- en voltak. Az orvosegyetemről, 1985-ös adatok szerint, 148-am töltöttek hosszabb-rövidebb időt tőkés országokban, 95-en szocialista országokban. A ta­valyi adatok hasonlóképpen alakú Itak. Dr. Kett Károly, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem docen­se két hánaipot töltött a svéd­országi Göteborgban, nemré­giben érkezett haza:- Több ezer olyan páciens van hazánkban, akik vastag­bél-, vékonybél-, vagy vizelet- ürítéssel kapcsolatos problé­mák miatt stómávol (művi szájadékkal) élnék, elvesztve akaratlagos befolyásolását az ürítésnek. Régi kezdeményezés — a többnyire idősebb korú emberek — szocializálása; tö­rekvés arra, hogy környezetük­ben ne érje őket megkülön­böztetés. Az ezekkel összefüg­gő stómasebészettel és a kü­lönböző segédeszközök kifej­lesztésével magam is több éve foglalkozom. Ennek köszönhe­tem a göteborgi egyetem vi­lághírű sebészprofesszorának, Kocknak a meghívását. Kook professzor műtéti eljárásait igen sok helyen használják a világon, így különösen érdekes volt tanulmányozni a helyszí­nen rs ezeket a módszereket. A POTE-n országosan fs elis­merten foglalkoznak ezzel a témával, az ország minden ré­széről hozzánk fordulnak ilyen problémákkal. eszközöket, amelyek javítanak a stómás betegek életminősé­gén. Kock professzor is érdek­lődést tanúsított az eszközök iráni Elképzelhető, hogy az eddig exportból beszerzett ké­szülékek helyett hazai gyártá­súak állhatnak majd a bete­gek rendelkezésére. Az álta­lam kifejlesztett műszerek iránt nemzetközi érdeklődés is van - fejezte be a beszélgetést dr. Kett Károly, a POTE egyetemi A selyem- gyárban túlteljesítették a tervet I r • rr r rr Jo minőségű termékeket készítettek a brigádok A Magyar Selyemipari Vál­lalat Mohácsi Szövőgyárában 1986-ban a gazdasági nehéz­ségek ellenére sikerült 106 szá­zalékban túlteljesíteni a szö­vetgyártási tervet. — Az üvegszövetnek jobb a nyereséghozama, s a szövet- gyártáson belül az előirányzott 900 ezer négyzetméter helyett 1 046 000 négyzetméter üvegszö­vetet tudtunk gyártani, ez 116,3 százalékos túlteljesítést jelent. Nemcsak mennyiségileg értünk el jó eredményt. Külön kiemel­ném a jó minőséget is: az el­múlt évben 97,2 százalékos részarányban terveztük az első osztályú termékek előállítását, ehelyett elértük a 97,9 száza­lékot. Ezt nem tudtuk volna megcsinálni a jó kollektívák, a dolgozók ösztönzése, érdekelt­té tétele nélkül mondja Sense János igazgató. A három műszakban dolgozó brigádok számára tavaly a munkaversenyben módosításo­kat vezettek be. Valamennyi Magyar- kambodzsai barátsági gyűlés Magyar—kambodzsai barát­sági gyűlést rendeztek szerdán, Kambodzsa- nemzeti ünnepe al­kalmából az érdi Benta-völgye Termelőszövetkezetben. A ma­gyar és a kambodzsai himnusz elhangzása után Miskolczi Ka­talin, a Hazafias Népfront vá­rosi titkára köszöntötte a részt­vevőket, majd Chim Nguon, ai Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövete mondott beszédet. Megemlékezett 1979. január 7-ről, amikor a kam­bodzsai nép — a testvéri Viet­nam segítségével — megdön­tötte a kegyetlen polpotistai rendszert. Azóta, mint elmond­ta, a társadalmi, a gazdasági és a politikai élet minden te­rületén jelentős eredményeket értek el. Újjáteremtették a me­zőgazdaságot, megindult az ipar termelése. Végezetül a nagykövet köszönetét fejezte ki a magyar népnek Kambod­zsa újjászületéséhez, újjáépíté­séhez nyújtott segítségért A nagygyűlés az Internacionálé hangjaival zárult. brigáddal külön-külön minő­ségre orientált szerződést kö­töttek, így ösztönözve az első osztályú termékek arányának növelését. S természetesen az elért sikereket díjazták is, még­pedig menet közben. Egy-egy szakmány öt brigádot fogott össze, s őket negyedévenként tízezer forinttal jutalmazták, ez a korábbi jutalmaknak három­szorosa volt. Ez a módszer be­vált, s így ebben az évben is hasonló módon próbálják ösz­tönözni a gyár húsz brigádját, akik közül tavaly a legkiemel­kedőbben a nyolcfős Ságvári brigád dolgozott. Az 1965-ben alakult brigád 1985-ben elérte az ezüst foko­zatot, most pedig, tavalyi tel­Amint arról már tegnap hírt adtunk, a fővárosban tombol az influenzajárvány. Következő cikkünkben a baranyai helyzet­ről és a védőoltások hatékony­ságáról kérdeztük dr. Kerényi Sárát, a Baranya Megyei KÖ­JÁL járványügyi osztályának helyettes vezetőjét. — Az influenza halmozott előfordulása november köze­pétől március végéig aktuális. Hogy pontosan mikor jelent­kezik, az kiszámíthatatlan, így már novembertől megkezdődik jesítményük alapján, az arany fokozat várományosai. Az el­múlt évben az általuk előállí­tott termékek 95,6 százaléka volt első osztályú, s a „Dolgozz hibátlanul” munkarendszer 80 pontos követelménye helyett 130 pontot értek el. Lehman Róbertné brigádve­zető:- Biztos vagyok benne, hogy azért tudtunk ilyen eredményt elérni, mert ez valóban egy jó kollektíva. Nemcsak a munka­helyen belül vagyunk együtt, hanem szabadidőnkben is rendszeresen találkozunk, csa­ládos programokat szervezünk, s így egyre szorosabb barátsá­gok alakulnak ki. Márpedig szerintem ez nagyban befolyá­solja az együtt végzett munka eredményét is. Akik nem ide­genek egymásnak, azok össze- tartóbbak a munkában is, és szívesen vállalkoznak egy-egy nagyobb teljesítményre, ami­ből mindenki egyaránt kiveszi a részét. S szeretnénk ebben az évben is hasonlóan jól dol­gozni, s ennek, úgy látjuk, meg is vannak a feltételei és anyagilag is jobban járunk. A gyár idei tervében kétmil­lió négyzetméter selyemszövet előállítása szerepel - ez a ko­rábbi szintnek felel meg —, üvegszövetből azonban még a tavalyihoz képest is fokozni szeretnék a termelést. A kitű­zött cél eqymillió-százezer négyzetméter. Ez az igényekkel is egybevág, s emellett 4-5 millió forintos nyereséget is je­lent. Ennek eléréséhez kisebb beruházásra is sor kerül: nem­sokára megérkezik két osztrák félautomata gép, amelyeket már az első negyedévben be­állítanak a termelésbe. D. Cs. az egész megyére kiterjedő fi­gyelő szolgálatunk. Az idei szezonban eddig egy alkalom­mal, december 8-án jeleztek influenzás tüneteket Komló bá­nyászlakta területéről. Szeren­csére csak két gócon belül terjedt el a járvány, ugyanis vizsgálatunk során kiderült, hogy valóban influenzáról volt szó, sőt az „A" vírus HiNi al­típusának egy olyan variánsá­ról, amelyet még nem észlel­tünk. — Számos ismerősöm köhög, tüsszög és állítja, járvány van a városban. Ezek szerint alap­talanul? — Igen. Több vírusos fertőzés is terjeng, de egyik sem inf­luenza. Rengeteg a hurutos, légzőszervi megbetegedés, s az így legyengült szervezetek kevésbé ellenállók. A jelentő­szolgálat hétfőn beérkezett friss adatai szerint azonban jelenleg nincs influenzás be­teg Baranyában. Sajnos a köz­tudatban az él, ha valaki nát­hás, köhög, fáj a torka, akkor influenzás. A kór tünetei vi­szont egyedül a láz, az elesett- ség és az izomfájdalom. A gyakran egyidejűleg jelentke­ző légzőszervi panasz egy társ­vírus velejárója, amit aztán később önállóan jelentkezve is, a legtöbben influenzának hisznek. — Több mint 20 éve alkal­maznak védőoltást. Milyen eredményekkel? — Amennyiben az oltás utón a járvány kezdetéig a védettség kialakulásához szük­séges két hét rendelkezésre áll, a szervezet éllenálló. Bár tapasztalataink szerint az ol­tóanyag több hónapos védett­séget biztosít, hatékonysága függ az oltás és a járvány kezdete között eltelt interval­lumtól. Ezenkívül közrejátszhat az időjárás és az emberek ma­gatartása. Pihennek-e eleget? Megfelelően öltözködnek-e? Magukhoz veszik-e a szüksé­ges vitaminmennyiséget? Ke- rülik-e a tömeges összejövete­leket? Nehéz feladata van a vakci­nát gyártó Országos Közegész­ségügyi Intézetnek is. Nem mindegy milyen összetétellel dolgoznak. Az alfajok varián­sai között vannak ugyan átfe­dések, de az oltás 100 száza­lékosan csak az általa tartal­mazott vírus ellen hat. Ezért kivételes év az idei. Annak el­lenére, hogy a szezonra való oltás már november végén, de­cember elején megtörtént, al­kalmazkodva a nemrégiben meghatározott új vírushoz, a teljes biztonság érdekében megismételték a gyártást. Az oltások már tartalmazzák az influenza „A” HiNi altípusát nak ezt a bizonyos, szóban for­gó variánsát. Az új oltóanyag a hét végén érkezik Baranyá­ba és remélhetőleg sikerrel beválik a decemberben meg­figyelt, eddig még ismeretlen vírussal szemben. Németh A. Kacsótai változások Elhatározás született, hogy a Mecsektej korábbi, kacsótai üzemének egy részét elbont­ják. Ezzel együtt a régi telep­helyről elköltözött az iroda is az új épületbe. A korábbi iro­daházat a Szentlőrinc és vidé­ke ÁFÉSZ vásárolta meg, és itt a jelenlegi elavult, 'korszerűt­len körülmények között műkö­dő vegyesbolt helyett átépítés után új üzletet nyit. Mi is kifejlesztettünk olyan Nincs sorban állás Nyújtott ügyfélfogadási idő Baranya megyében ez év január elsejétől vezették be, hogy a tanácsok egységesen minden hét hétfőjén, illetve szerdáján este hat óráig nyújtott ügyfélfogadási időt tartanak. Minderre azért volt szükség, hogy a munkaidő károsodása nélkül intézhessék az emberek ügyes-bajos dol­gaikat. Már folyamatban van az az intézkedés is, amely elrendeli, hogy szombaton­ként délig, vagy egy óráig is tartsanak a tanácsok fogadó­órákat. A rendelkezés szép — elméletileg. És gyakorlati­lag? Nem ismerik, nem igénylik? A pécsi Kossuth téri hiva­talban, Szigetváron, Komlón és Mohácson érdeklődtünk tegnap öt és hat óra között. A tanácsok — úgymond — kongtak az ürességtől, má­sutt a lakosság mérsékelt ér­deklődést mutatott. Ahogy több ügyfélfogadó tanácsi dolgozó is elmondotta, az emberek annyira hozzászok­tak ahhoz, hogy o korábbi években, sőt évtizedekben a munkaidőt használták fel ügyeik intézésére, hogy a nyújtott műszak egyelőre hi­degen hagyja őket. Ezért ta­pasztalható a mostani érdek­telenség: nehéz az átállás. Január elsejétől szigorúbbá válik (vált) a munkakezdés és -végzés időpontja. Talán ez­által jobban kihasználják majd a tanácsok nyújtott mű­szakja adta lehetőségeket. Pécsről például azt a hírt kaptuk, hogy délután három óra után már senki sem ke­reste fel a hivatalt. A Kom­lói Városi Tanács műszaki osztályán ketten jártak: egy iparos kért adóigazolást, egy ,másik pedig építési enge­délyt. A gyámügyön viszont — kivételként — nagy volt a forgalom, bár legtöbben pa­nasz- és pletykairodának használták fel az osztályt. Szi­getváron 14-en tartottak ügyeletet — egyetlen ügyfél­nek, aki adóügyben „té­vedt" be a tanácsra. Mohá­cson 5—10 emberre lehet szá­mítani. A kérdés: érdemes? A vá­laszt az elkövetkező hetek adják majd meg. Ó. Zs. docense. Bozsik L. Az üvegszövet hozza a nyereséget A Ságvári brigád munkahelyén, a szövődében. Fotó: Läufer László

Next

/
Thumbnails
Contents