Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-05 / 4. szám
Időjárás-jelentés és háttere Miéit füstölnek az autöbuszok? Ünnepek utón katónáéknál Jön: pécsi csokikrém ♦ Virágok félen ♦ Több véradó kell! Néptelen volt a pécsi konténer-pályaudvar. (Tudósítás az 5. oldalon). A világbajnok sántó volf Ülést tartott a Minisztertanács A Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője közli: a Minisrtertanács szombaton ülést tartott. Lázár György, a kormány elnöke az ülésen tájékoztatást adott Nyíkoiaj Rizskowol, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével 1986. december 23-án Moszkvában folytatott tárgyalásairól, amelyeken megkülönböztetett figyelmet fordítottak a legfelsőbb szinten elért megállapodások végrehajtására. A iMiniszterta- nács nagyra értékelve a tárgyalások eredményét, a tájékoztatást jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megvitatta a Magyar Hírlap munkájáról szóló jelentést. Egyetértőén tudomásul vette, hogy a Magyar Hírlap a jövőben is mint a kormány félhivatalos sajtó- orgánuma jelenik meg. A kormány meghallgatta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a közérdekű bejelentések és panaszok kezelésének tapasztalatairól, valamint az egészségügyi intézmények műszerellátásáról. Mindkét jelentéssel kapcsolatban kötelezte az illetékeseket a tapasztalatok alapján levonható következtetések hasznosítására. A Minisztertanács áttekintette az idegenforgalom 1986. évi alakulását. Megállapította, hogy az ágazat az ismert kedvezőtlen körülmények ellenére eredményes évet zárt, s ez jó alapot ad az 1987-re kitűzött célok eléréséhez. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunantüli napló XLIV. évfolyam, 4. szám 1987. január 5., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Repülőgépszerencséflenség Szombaton hajnalban Abidjan közelében lezuhant a brazil Varig légitársaság Boeing 707-es utasszállító gépe — jelentette be a légitársaság szóvivője. Fedélzetén 39 utas és 12 főnyi személyzet tartózkodott, a szerencsétlenségnek csak két - súlyos égési sebeket szenvedett - túlélője van. A gép a Varig Abidjan—Rio menetrend szerinti járatán közlekedett. A pilóta közvetlenül a felszállás után jelentette az irányítótoronynak, hogy az egyik hajtóműben tűz ütött ki, és kényszerleszállást kísérel meg. A gép hajnali két órakor az elefántcsontparti főváros közelében egy erdőre zuhant. Vasárnap a szigetvári kertészetben Több ezer szegfű Már van termő paradicsom és paprika Hétvégén is éjjel-nappali ügyelet van a Szigetvári Állami Gazdaság kertészeti ágazatában, amit legtöbben csak „hajtaténak" neveznek. Egy-egy ügyeleti műszakban - akárcsak tegnap délelőtt — négyen dolgoznak: a portás, a tmk-s, és két kertész, illetve kertésznő. Tegnapi kísérőnk Doszpod Fe- rencné volt, aki végigvezetett bennünket az üvegházban és a fólia-hajókban. Az üvegházban már terem a paradicsom, sőt a paprika is, virágzik a gerbera, nő ^ az uborka, a saláta, a frézia, újabb paprikapalánták várnak kiültetésre, s ma folytatják a saláták tápkockázását. — A hétvégi ügyelet alatt a mi dolgunk az öntözés, a kannás locsolás, a szemét kihordása, a hétközben elmaradt munkák elvégzése, a szellőztetés — ez elsősorban a szegfűre vonatkozik. Ha nem szellőztetnénk, a szegfű megpenészed- ne, tönkremenne. Nemcsak a már kiültetett és kiültetésre váró növényeket kell meglocsolni, hanem azokat a földkupacokat is, amikből másnap tápkocka készül, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Mindenkire körülbelül havonta egyszer kerül sor az ügyeleti beosztásban, ilyenkor is rendes munkaidőben, reggel fél nyolctól négyig dolgozunk, utána jön a váltás — mondja kísérőnk, miközben a fóliasátrakhoz vezet bennünket, hogy megnézzük a nyíló szegfűket. — öt fólia alatt van szegfű, tízen foglalkozunk vele, minden hajó két-két emberé. Ez a mi kettőnké - mondja, amikor belépünk az egyik 1200 négyzet- méteres fóliahajóba. Piros, fehér, sárga, lila, egyszóval mindenféle színű szegfű bimbózik és nyílik, vár szedésre. Hetente kétszer szednek szegfűt; a legközelebbi szedés, ma, hétfőn lesz. Ilyenkor egy-egy hajóból négy-ötezer szálat visznek eladásra. A fóliák alatt éppen nőnapra időzítve harmincezer szál tulipán nő, ezenkívül van itt retek, paradicsom, paprika, uborka, palántás saláta, zöldhagyma is. Mint ahogy azt mindenki tudja, érzékenyek a zöldségek, virágok. Gondosan kell ügyelni a fűtésre, öntözésre, szellőztetésre, no és persze az őrzésükre is, hiszen néha előfordul, hogy megpróbálnak betörni, mint ahogy nemrégiben az uborkás fóliánál történt. Ilyenkor hétvégén, aki ügyel, azt nem hozza ki autóbusz a kertészetbe a városból: oda- vissza gyalog kell megtenni az utat a városi autóbuszpályaudvartól és vissza. Ez jó négy kilométer. De, mondja Doszpod Ferencné, aki szereti a virágokat, az ezt észre sem veszi, az szívesen megtesz mindent, hogy azután nyílni lássa őket. D. Cs. Hol szikrázóan sütött a nap, hol «sti sötétre emlékeztetőén beborult és hózápor volt. Képünk egy ilyen zápor után készült, mely az úttestre fagyott és síkossá tette a Tolbuhin utat. Baranyában ma estére várható a hóesés Szokatlan hózáporok okoztak bosszúságot vagy örömöt - ki- nek-kinek vérmérséklete szerint - a hét végén Baranyában. Szombaton volt melegebb, a napi középhőmérséklet mínusz 1,7 Celsius-fok volt, ezen belül is a reggeli órák voltak enyhébbek. A hidegfront betörésével lehűlt a levegő, tegnap reggelre Pécsett közel mínusz öt fokig. A futó hózáporok menetrend szerint a déli órákban érkeztek, de nem okoztak fönnakadásokat a közlekedésben. Tegnap délutánra - ekkor már csak Tamási körzetéből jelentettek hó- szállingózást - a Dél-Dunán- túl valamennyi főbb útvonalát megtisztították, csak az alsóbb rendű utakon fenyegetett néhol jégborda. Az Utinform tájékoztatása is inkább a közepesnél erősebb szélre figyelmeztetett. Mint az Országos Meteorológiai Intézet prognózis osztályán megtudtuk, komolyabb havazásra csak ma délutántól kell számítanunk, Baranya térségét várhatóan az esti órákban éri el az a felhőzóna, mely kezdetben gyengébb, később erősebb csapadékot hoz. Mivel a szél is megerősödik, így mindazoknak, akiknek föltétlenül útra kell kelniök, azt tanácsolhatjuk, ne gépkocsival közelítsék meg céljukat. Egyébként mint valamennyi ünnep- és hétköznapon, úgy tegnap is folyamatos volt a szolgálat a Pécsi Meteorológiai Főállomáson. Minden órában végeztek műszeres méréseket, éghajlati megfigyeléseket. Az adatok följegyzése, tárolása és földolgozása mellett azokat egyezményes nemzetközi kód fölhasználásával továbbítók az országos központnak, mely rendszeresen összesít, és kicseréli az anyagot más országokkal. Valamennyi beérkezett adat birtokában időjárási térképeket készítenek, és a műholdfelvételekkel együtt ezek szolgálnak az előjelzés alapjául. Ottjártunkkor érkezett a hózápor, Szőcs Róbert percnyi pontossággal fölírta kezdetét és végét. Ezeket az adatokat gyakorta vissza kell keresni, a bűnüldözés, a közlekedési balesetek körülményeinek kivizsgálása, a tömegtájékoztatás megköveteli pontos vezetésüket. Szerződéses kapcsolatban állnak az Állami Biztosítóval, mely a családi házak tetőszerkezetében bekövetkezett kárért csak akkor fizet, ha a bejelentett időpontban a szél sebessége meghaladta a megállapított határértéket. Mint az állomás vezetője, Ferenczy Sándor kiemeli, növekszik a gazdasági életben betöltött szerepük is. A Mecseki Szénbányák például rendszeresen kér tőlük légnyomásadatokat, mert alacsonyabb értékeknél nagyobb a sújtólégrobbanás veszélye. Az Agrármeteorológiai Szolgálat informálásán túl, a velük kapcsolatban álló, környékbeli mezőgazdasági üzemeket is ellátják a talajhőmérsékleti értékekkel, ami vetések idején nélkülözhetetlen. A műszerek folyamatos működése mellett tegnap két alkalommal végeztek magassági szélmérést, az eredményeket számítógépes földolgozás után rádiótelefonon továbbították. Jelzett a figyelmeztető csengő is, a szélsebesség meghaladta a másodpercenkénti 12 métert — erről pedig már tájékoztatni kell a repülésirányító szerveket. Különleges föladatokat látnak el e tekintetben, a barométer által jelzett légnyomásértékek ismeretére már csak azért is szükség van, mert a repülés magasságát jelző műszert ehhez állítják a pilóták. Sz. Koncz I. Pillanatképek a tegnapi, dermesztő hidegben megtartott pécsi vásárról: az autópiacon szegényes volt a felhozatal, érdeklődő sem nagyon volt; az állatvásár szenzációja a sok különböző nagyságú malac volt; a bundaárus talán még egy irhát magára húzna áruiból, a hideg ellen; mások a pulóverek közt válogattak, egyesek forralt borral melegítették fel magukat; és a kalapot sem ártott vastagabb kucsmára cserélni. Läufer László felvételei