Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-31 / 30. szám
A szakma mozgékonysága és a szövetség tekintélye Beszélgetés Eck Imrével A Táncművészek Szövetsége decemberben Budapesten rendezett közgyűlésén Eck Imrét, a Pécsi Balett művészeti vezetőjét választotta meg elnökének. A művészeti szövetségek vezetői közé viszonylag ritkán kerül be vidéken élő, de a beszélgetést Eck Imrével nem ez indokolja. A Táncművészek Szövetsége a közgyűlésen - a többi szövetségtől eltérően — az alapszabályt több ponton lényegesen módosította, de ennek a vezetőségnek is szembe kell néznie olyan feladatokkal, mint más szövetségek új vezetőinek: a művészeti műhelyek bizonyos fokú bezárkózásával, a különböző felfogások, Ízlések és divatok összeütközésével; érzékelnie kell. hogy a fiatalabb generáció a korábbinál naqyobb részt kíván a vezetésből, és tennie kell néhónv szociális kérdés megoldásáért. Erről beszélgettünk Eck Imrével. — Én már réqóta, méa operaházi korom óta elnökségi taa voltam — mondia bevezetőül Eck Imre- — Most n választás előtt nem volt arról szó, hoay hármiféle funkcióra javasolnak. A közavűlés ideiének legna- gvoh része az alaoszabálv módosításának vitájával telt el, így például a közgvűlés most mór nem csak elnökséget választott. amely a korábbi szokásoknak mea- felelően majd saját köréből választja meq a tisztségviselőket, hanem közvetlenül szavaztak minden tisztséare. lay kerültem be én az elnöki funkcióba, méqpedig mea kell mondanom, hogy távollétemben, mert utazási nehézségek miatt hamarabb el kellett jönnöm. Itthon várt Newák Ferenc értesítése, akit főtitkárnak választottak.- Melvek a Táncművészek Szövetségének hagyományos, hogy úav mondjam klasszikus leiadatai? — Magyarországon három műhelye van a hivatásos balettnek: az Operaház, a Győri Balett és a Pécsi Balett. Az itt dolgozó táncosokat, koreográfusokat, balettmestereket, a hivatásos néptáncegyüttesek tagjait és vezetőit valamint mindkét területen működő tudományos kutatókat, a társastánc hivatásos művelőit és irányítóit tömöríti magába szervezetünk. (Most lesz egy újabb tagozatunk is, amelynek keretei a^tévé könnyű műfajától a dzsesszen át a hivatásos, szórakoztató táncosokig terjednek.) Tulajdonképpen minden olyasmivel foglalkozhatunk és foglalkoznunk kell, ami segíti a művészi munkát, a továbbképzést és vannak szerény szociális feladataink is. így szervezünk szakmai vitafórumokat, külföldi tanulmányútokat, tapasztalatcseréket, díjakat alapítunk és hallatjuk hangunkat a mások által alapított díjak odaítélésekor. Versenyeket szervezünk és támogatjuk a versenyeken való részvételt.- Melvek a legsürgősebb tennivalók az új vezetőség előtt?- A választás után hamarosan leültünk beszélni Novak Ferenc főtitkárral, a kiváló inéptánc -koreográfussal, akit régóta ismerek. Egyetértettünk abban, hogy a szövetség belső élete elnehezült egy kicsit az utóbbi- években. Ebben az anyagi körülmények is közrejátszottak, a túlterhelés s talán bizonyos szakmai meq nem értés, egymás munkáia iránti ,- figyelmetlenség. Ezt megpróbáljuk feloldani vagy legalábbis oldani. Tudomásul kell vennünk, hoqy mind a balettben, mind a néptáncban itt toporog eay fiatal gárda, 25- 35 év közöttiek, táncosok és koreográfusok, akik másként látják a világot, mint elődeik. Ezt a nagy generációváltást nem fékezine kell a szövetségnek, hanem segítenie. Szeretnénk fórumot adni a kísérleteknek, szeretnénk a tájékozottságot nyelvi szakmai folyóiratunk, sajtószemlénk révén. És úgy is, hogy segítjük a külföldi utazást, amennyire csak erőinkből telik. Ugyanakkor a fiatal alkotóknak a mostaninál intenzívebb továbbképzésre lenne szükségük - óm ennek nemcsak az anyagiak szabnak határt, hanem bizonyos bezárkózás is. Egyre nehezebb egy-egy vitafórumra összehozni a szakmát. Valamikor a premierekre különautó- buszok utaztak egyik városból a másikba — ma ez nincs, pedig de jó lenne! A Táncfórum rendezvénysorozata is igen tanulságos bizonyos szempontból, ohol hazai és külföldi balett- és néptáncegyüttesek lépnek fel: ösztönözzük szakembereink részvételét ezen is. — Mii yen kapcsolatban van a három hazai műhely egymással? — Alig van köztük kapcsolat, és ez nem jó. Szeretnénk elérni, hogy a két vidéki együttes ne legyen annyira kirekesztve a szakma közéletéből — ennyit általában. De van aktuálisabb feladatunk is: megszüntetni a Győri Balett fáió távolmaradását a szövetségtől. Markó Ivánékat korábban sérelem érte, ezért ők nem is tagjai a Táncművészek Szö- vetséaének. Első dolqaink egyike volt felvenni velük a kapcsolatot. Nem zárkóztak el: fél év türelmi időt kértek, hoqy aztán újraértékeljék a helyzetet. — A szociális és tudományos kr-'dések közül melyek kerültek előtérbe? — A tudomónvos tapn'^a- latcserét már említettem. Állást foglaltunk a vitatott szűk szakmai kérdésben: hova tartozzék a szövetség archívuma. De.van más dolgunk is, hiszen nics, vagy alig van nálunk táncszak- könyv stb. Ismét napirendre tűzzük a hivatásos néptáncosok nyugdíjkorhatárának megállapítását. Ismeretes, hogy a balett-táncosok az első szerződéstől számított 25 év után jogosultak a nyugdíjra. A -hivatásos néptáncosoknak ez a kedvezmény nem jár, holott szerintünk jogos lenne.- Bízik abban, hogy sikerül élénkebbé tenni a szövetség életét?- Tény, hogy szakmánk nehezen aktivizálható. De bizakodó vagyok, mert az .elnökségbe most sok gyakorlati szakember, táncos, koreográfus került be. És hiszek abban, hogy ha a kétségkívül meglévő szakmai igény szerint szervezzük a szövetség tevékenységét, ha a művészek nevében értük nyilatkozunk és tevékenykedünk, akkor mozgékonyabb lesz a tagság és tekintélye lesz a szövetségnek. G. T. HMM OHBlBM Csorba Győző: Vissza Ithakába A válogatott verseskötet mindig ajándék alkalom: a költő felmérheti, összefoglalhatja azt, amit fontosnak, lényegesnek ítél munkásságából, amiről úgy érzi, hogy költészetének főáramában van a helye. Ez a fogalmazás persze némileg félrevezető, hiszen a kötet terjedelme mindenkor adott: óhatatlanul ki kell maradniuk olyan verseknek is, amelyeket alkotójuk nyilván -többre becsül. A válogatott kötet íny inkább az eszményi versgyűjtemén*' összeállításának lehetőségét ígérő alkalom. Csorba Győző számára ez az alkalom immár harmadszor adatott meg A lélek évszakai (1970) és a Válogatott versek, 1945-1975 (1979) után. Visz- sza Ithakába című, majdnem két és fél száz verset tartalmazó gyűjteményt A lélek évszakaival érdemesebb összevetni, hiszen ez is, az is a teljes költői pólyának adia másmás hosszmetszetét. Mindösz- sze hetven körül van azoknak a verseknek a száma, amelyek mindkét válogatásban megtalálhatók: ez azt is jelenti, hogy a korábbi versek közül százhetvennél több elmaradt, hogy ugyanennyi újabb versnek adia át a helyét. Százhetven „új" vers: a Vissza Ithakába mindenképpen egyedi kötetkompozíciónak tekinthető, amelyben előtérbe kerülnek az utóbbi pnósfél évtized alkotásai. A versek itt is laza időrendben, tematikus ciklusokba rendezve, a pálya három nagyobb egységének megfelelően követik egymást. Csorba Győző költészetének felfedezéséért ma már nincsen szükség különösebb hadműveletekre: monográfia született róla, idősebb és ^fiatalabb kritikusok, irodalomtörté8. HÉTVÉGE nészek méltatják művét Lengyel Balázstól, Rába Györgytől, Tüskés Tiboron, ót Csűrös Miklósia, Tandori Dezsőig. Személyét tisztelet és szeretet övezi, munkásságát elismerik. A Vissza Ithakába is a rendszeresen ismétlődő megállapítást példázza: lírája a hatvanas években emelkedett meg, s ezen az egységes időszakaszon belül is revelációszerűen hat a nyolcvanas évek két kötete, a Simeon tűnődése és a Görbül az idő; a jelen válogatás is ezt a revelációszerű változást helyezi előtérbe azzal, hogy a gyűjteménybe arányaiban ebből a két kötetből került a legtöbb költemény. A Vissza Ithakába című egy alapvetően romantikus létélményt sugall, amely klasszikus toposzhoz kapcsolódik: Odüsz- szeusz hazatéréséhez, és a térbeli, időbeli, szellemi elvágyódást, az eredethez való visszavágyódást érzékelteti. A visz- szavágyódásnak mindaz célja lehet, ami e költészet alapmotívumai közé tartozik: a család, a kert, a város, a szerelem, ez a világ, a költészet. Az alapmotívumok mögött a nagy egész, a rend talán a végső cél. ahogy érről a Ritmus, rend, zene sokat idézett két sora tanúskodik: „így szabálytalanul szabályos. / A kis káosz nágy geometria.” A „kis káosz" a vers, o „nagy geometria" a világ rendje, amit magunkban teremthetünk meg. A visszavágyás egyúttal megtévesztő is, hiszen életművét, annak alakulását, köteteit, verseit tekintve a költő alapmotívumaitól nem távolodott el. Szándéka sem költészettörténeti, sokkal inkább egy poétikai vágyakozás munkál mögötte: a felismerés, hogy mindig, minden műalkotás egyszeri jelenség. Vagyis, minden mű kísérlet, amelyben a dolgokat állandóan elölről kell kezdeni. A költészet így „egyetlenegy egész". A vágyódás létélménye mögött egy modern — és kétértelműnek tűnő — életérzés rejtőzködik: függetlenségvágy, de igény is a függőségre, a költészet fentebb sorolt kötőanyagaihoz való visszatérésre, a rendre. A rend metafizikus és földi egyszerre (Két metamorfózis), az iránta való igény miatt az értelmezés, a versértés is csak rátalálás lehet az állandóan újraalkotott - mert megírt — rendre. Igazuk van e líra értelmezőinek: Csorba Győző költészete nem markánsan változik, hanem sajátos belső alakulása van. Témái lassan, szinte észrevétlenül formálódnak át, kései költészetének legjobb darabjai kétségtelenül az öregkori bölcsesség mélysége, a tudás felé mozdulnak, az idő görbülésével pedig kiteljesedik versírásának legmegdöbbentőbb és legérzékletesebb vonása, az egyébként mór meglepően korán jelenlévő halálélmény. Ez a halálélmény mindig transzcendens, a test-metaforához, a családtagok, pályatársak elvesztése fölött érzett fájdalomhoz kapcsolódik, és a földön túl lévő dolgokig, az Istennel való „el- eltárgyalgatásig” terjed. A halálélmény éppen az élet határtalan ismeretéről, élettudásról beszél. A másik változás látványosabb. A pálya második felében kitapintható az az alakulás, amit a vers-sitüzsé megjelenésével lehet körülírni: a versekben gyakran feltűnik a történet, akár a legrövidebb, kétsoros formákban is, s nem egyszer ez a történet abszurddá válik: erre és a halálélmény kapcsolatára lehet példa a Jékely Zoltán halálára írt vers; a sorstörténet szerepét jelzi például Az utolsó Ítéletkor, a szüzsé klasz- szikus, bevett mintára épüő változatát mutatja a századunk diktátorainak ajánlott Mai La Fontaine. A versbeszédben gyakori a kibillentés, a szándékos döccenő, a szavak ismétlése, elhagyása. A retorikai alakzatok, azok eltorzításai egy birtokba vett, de nem bizonyosan megtartható költői nyelvről árulkodnak. Csorba Győző költészete maradandóságot, állandóságot tükröz. Találóak Parti Nagy Lajos szavai, aki azt írja, hogy Csorbának „nem iskolája van. hanem sugárzása". Ez a visj&ony fordítva is igaznak tűnik: az ő költészetesem valamelyik iskolához illeszkedik, a költőelődöktől, pályatársaktól maga is inkább sugárzást vesz ót; versei öntörvényűk szerint épülnek, néhol mintha Janus Pannonius, a késéi Arany, Babits, a köny- nyed Kosztolányi vagy Weöres Sándor szólna. Verseinek ez a vonása mégis talán csak felületi: a mélyebb kapcsolódások európai elődöket fednek fel: az antikvitást, a franciás szellemességet, derűt, a szó- zadvéa-századelő német költészetét, amelytől a filozófiához és a transzcendens élményvilághoz való vonzódás sem idegen. A maradandóságot ez a rokonság is kölcsönzi. A visszavágyódás (mely poétikai aktusként e költészet középpontjába ájlítható) gyakran térbeli és időbeli mozgáshoz csatlakozik, ahogy ezt köteteinek címei is érzékeltetik: anabázisról, elvonulásról beszél Csorba, sétáról és meditációról, időjátékról, az idő görbüléséről. Vajon a világ küszöbei átléphetők-e? A valóságban bizonyosan nem: Csorba Győző kétsége, mely- lyel a költészet lehetőségeit szemléli, időszerű gondolkodást sejtet erről. Az egyetlen mód: a versírás. Hiszen így: „akármikor átléphetem (akármikor indulhatok / ismerni hát hódítani". (Maqvető, 1986.) Csuhay István Krónika Irány a sárkány. ’ A tanulság megfogalmazása roppant egyszerű, de egyúttal az egyik legnehezebben megoldható feladat is: önmagunk pontos megismerése, szembenézés a hibáinkkal és azok megváltoztatása. A Bóbita Bábszínházban az Irány a sárkány című új bábjáték szereplői is a játék, a fantázia és mindennapi tapasztalataik alapján elindulnak a képzeletbeli útra. A rettegett sárkányhoz kívánnak eljutni, aki megfelel nekik, milyenek is ők valójában? A négy iskolás, a Masnis, a Szemüveges, az Álmodozó és az Erőszakos több változatban szembesül önmagával. Végül a sárkány — kinek négy feje nem is lehet más, mint saját tulajdonságaik felnagyított, alakot öltött képmása — tőlük varia a segítséget, felhívó a figyelmüket arra a tényre, hogy elsősorban mindenki saját maga befolyásolhatja egyénisége alakulását, a legfőbb segítséget ebben mindenkinek magamagának kell nyújtania. A kalandos út alatt pedig rendre kibukkan a szereplők hátrányos helyzete. Egyikük elvált szülők gyermeke, a másik félárva, a harmadiknak verekedés apukája, anyukája van, a negyediknek túl idősek a szülei. A bábjáték tragikomédia, szürrealisztikus, újszerűén karakterisztikus bábokkal — amelyeket a kis nézők tetszéssel fogadtak - pergő, a gyerekekhez közelálló párbeszédekkel és komplex színházi törekvéssel. Négy bábszínész — Illés Ilona, Újvári lanka, Hang Gábor, Tilesch Nándor - jó, „élőben!” játéka ötvöződik a bábok „szereplésével". A darabot Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház fiatal művésze írta és rendezte. Tavaly ő rendezte sikerrel az Ágacska című bábjátékot. A mostani bemutató is hordoz értékeket, ám döcög és sok minden keveredik benne. PélcJaul amint a széreplők elnevezéseiből is kitűnik, nem tisztázódik teljesen, külső vagy belső tulajdonságaik alapján ítéljük-e meg egyéniségüket. Az életszerű- problémák foglalkoztatják a gyerekeket, jelen van a katarzis élménye is, mégis kicsit szürke, tankönyvszerű marad mondanivalója. Viszont a felső tagozatosoknak is ajánlható a bábjáték, mivel ők már jobban megértik és elemzik a játékban rejlő rétegeket. B. A. Végső menedék. Kétszer kettő néha kettő: kétszereplős dráma, két előadás egymás után — egy angol s egy magyar nyelven — az eredmény két külön produkció a Pécsi Egyetemi Színpad előadásában. (Premier: január 10.) S nemcsak azért, mert Dávid Marianna és Schmidt Zoltán más-más alkat, mint Nagy Éva és Güth János, ^pedig szinte még ugyanazon koreográfia alapján mozognak a Pécsi Nyári Színház klubjának szűk tér mében. Annál is inkább, mert az amerikai rendező, Mart Clark csupáncsak arról instruálta színészeit, honnan hová menjenek, üljenek, ugorjának. A Home freel/Végső menedék című egyfelvonásos Lanford Wil son-tól afféle pszichoanalizáló kozmikusból redukált, posztegzisz tencialista „kiáltás" az ember kiszolgáltatottságáról, esendőségé- ről. Ha komolyán játsszák, amolyan lila nyavalygás. Bachmann Zoltán díszlete, középpontba állítva Einstein híres nyelvkiöltős képét azonban már jelzi, aki itten komolyra veszi a figurát, az megérdemli, hogy nyelvet öltsenek rá. Úgy tűnik, a két színészkettős közül a magyar nyelvű előadást produkáló Nagy—Güth páros az, aki az einsteini nyelvöltés szellemében játszik, afféle színházi így iótszotok-ot: még ki is mosolyognak a nézőre, ha úgy tetszik, paródia a paródióban-ként. Eléggé el nem ítélhető, hoqy angol nyelvtudás nélkül írok a másik előadásról, a Dávid—Schmidt-féléről. Szövegmondásuk szabatosságát meg nem ítélhetve, ők úgy adják elő a világfájdalmat, ahogy azt valóban előadhatták a fiatal értelmiségiek new- york-i pinceszínházában jó negyedszázaddal ezelőtt. S éppen ettől a kettősségtől lesz izgalmas az este azok számá ra is, akik nem bírják az angol-amerikai nyelvet (- mindaddig, míg Güth János fel nem épül a bemutatón szerzett sérüléséből). A darabot a JPTE tanára, Tárnáy László fordította, a jelmez Trése Zsuzsanna munkája. B. I. Király Csaba zongoraestje.------------------ - 1A komlói születésű fiatal muzsikus ielenleq a Zeneakadémia negyedéves növendéke, Kocsis Zoltán tanítványa. Rövid előadóművészi pályafutása alatt megnyerte a Magyar Rádió 1985. évi zongoraverse nyét, az 1986-os Liszt zongoraversenyen pedig negyedik helyezést ért el. Tavaly többek között Egyiptomban, Irakban, Törökország ban koncertezett, ahol elsősorban Liszt Ferenc zongoraműveit népszerűsítette. Az olaszországi Assisiben a „Festa Musica Pro“ elnevezésű zenei rendezvénysorozat rendszeres résztvevője. K irály Csabát Pécsett, a Liszt teremben most hallottuk először. Azok a hangversenylátogatók, akiket január 14-én este a meglehetősen zord időjárás sem tartott távol a koncerttől, nem csalód tak. A fiatal pianista o műsorát — Beethoven: D-dúr variációk (Op. 76.) című műve kivételével — romantikus szerzők darabjaiból állította össze. A nyitó számként elhangzott Beethoven-művet energikus, fegyelmezett előadásmód jellemezte. Előadóművészetének, zenei fölfogásának igazi tere azonban — úgy vélem — a romantika világa. Elmélyült, kontrasztokkal teli, magával ragadó volt a két Chopin-mű, a cisz-moll és a h-moll scherzo bemutatása. Energikus, virtuóz játékát Liszt: XV. Magyar rapszódia (Rákóczi induló) című zongoradarabiában hallottuk a megszokottnál nagyobb agogikákkal. Pregnáns billentése, logikusan fölépített, tartalmas előadása színvonalas hangszertudásról tanúskodik. Az est második részében Brahms: C-dúr (Op. 1.) szonátája csendült föl. E viszonylag keveset játszott, korai Brahms-mű előadása, különösen a szélső tételek frappáns karakterábrózolásóval méltán vívta ki a közönség elismerését. A hangverseny végén, ráaej^sként Improvizáció című saját szerzeményével zárta első pécsi önálló, koncertjét Király Csaba. T. Zs.
