Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-31 / 30. szám
2 Dunántúli napló 1987. január 31., szombat Nem értik el a tervezett termelésnövekedést Az Elnöki Tanács ülése (Folytatás az I. oldalról) módon, hogy mind a kőolaj, mind a földgáz-felhasználás részesedése emelkedett. A villa mosenerg ia-termelés 28 milliárd kilowattóra volt, közel 5 százalékkal több, mint 1985- ben. A Paksi Atomerőmű, a 3. sz. blokk üzembe helyezésével, a villamosenergia-termelés 27 százalékát szolgáltatta. A nettó villamosenergia-import 3 százalékkal csökkent, aránya az összes villamosenergia-fel- használáson belül 27 százalékra mérséklődött. A széntermelés 23 millió tonna volt, majdnem 1 millió tonnával, 3,8 százalékkal kevesebb az előző évinél. A 2 millió tonna kőolaj- termelés megközelítette az előző évi mennyiséget. Földgázból 7,1 milliárd köbmétert termeltek, 5 százalékkal kevesebbet, mint 1985-ben. A vaskohászat termelése 1,2 százalékkal emelkedett. A vas- kohászati termékek kivitele rubelelszámolású viszonylatban fokozódott, a konvertibilis elszámolású piacokon jelentősen csökkent. A gépipar termelése 2,8 százalékkal nőtt. A villamosgépipart kivéve valamennyi gépipari ágban bővült a termelés, legnagyobb mértékben, 4,8 százalékkal a híradás- és vákuumtechnikai iparban. A kapacitás-kihasználás több területen romlott. A vegyipar termelése 1,3 százalékkal emelkedett. A kőolajfeldolgozó ipar termelése meghaladta az előző évit, a szerves és szervetlen vegyiparé ugyanannyi, a műtrágya- és növényvédőszer-gyártásé kevesebb volt, mint 1985-ben. Számottevően növelte termelését a háztartási és kozmetikai vegyipar, a gumiipar és néhány más ágazat. Az építőanyag-ipar 1,9 százalékkal termelt többet, mint 1985-ben. A korszerű építőanyagok - gázbeton falazóa- nvagok, betoncserép — termelése többszörösére emelkedett. A könnyűipar termelése és értékesítése az 1985. évi szinten maradt. Jelentősen nőtt a papír- és a nyomdaipar termelése. Ehhez hozzájárult többek között, hogy a csepeli papírgyár bővítette hullámlemez, illetve hullámdobozgyártó kapacitását. A ruházati ágazatok termelése összességében csökkent. Az élelmiszeripar 1.5 százalékkal fokozta termelését. Emelkedett többek között a vágott baromfi, a növényolajipari termékek. a tartósítóipari cikkek termelése. Építőipar Az országos építési-szerelési munkák volumene 1 százalékkal kevesebb volt az 1985. évinél. A kivitelező építőipar termelése megközelítette az előző évit, az építőiparon kívüli szervezetek építési tevékenysége mintegy 6 százalékkal csökkent. A magánépítkezések volumene kb. 4 százalékkal növekedett. A kivitelező építőipar építési munkáinak körülbelül háromnegyede beruházási, egynegyede fenntartási jellegű volt. Az exportra végzett építési munkák volumene nem érte el az 1985. évit, aránya a kivitelezők teljesítményében 5— 6 százalék körül alakult. Mezőgazdaság - erdőgazdálkodás A mezőgazdasági termékek bruttó termelése a tervezettnél kisebb mértékben, kb. 1 százalékkal haladta meg az 1985. évit. A növénytermelés és az állattenyésztés azonos mértékben nőtt. 1986-ban összesen 14,2 millió tonna gabona termett, közel 600 ezer tonnával, 4 százalékkal kevesebb az előző évinél. A terméscsökkenés fő oka a kalászos gabonák termésátlagának az aszályos időjárás miatti visszaesése volt. Búzából 5,8 millió tonna termést takarítottak be, 12 százalékkal kevesebbet az egy évvel azelőttinél. A búza vetésterülete 3 százalékkal, 4,36 tonnás hektáronkénti hozama csaknem 10 százalékkal maradt el az 1985. évitől. A 7,2 millió tonna kukoricatermés 6 százalékkal haladta meg az előző évit. A több termés teljes egészében a vetésterület növekedésének eredménye, a termésátlag 6,28 tonna volt, lényegében azonos az 1985. évivel. A cukorrépatermés a vetés- terület és a hozamok csökkenése következtében 8 százalékkal kevesebb lett az 1985. évinél. Napraforgóból az eddigi legnagyobb, mintegy 860 ezer tonnás termést takarították be. A terméstöbbletben a vetésterület és a hektáronkénti hozamok növekedésének egyaránt szerepe volt. Az 1,3 millió tonna burgonyatermés 8 százalékkal kevesebb az 1985. évinél. Gyümölcsből összesen 13 százalékkal több termett, mint egy évvel azelőtt. A tergiés kétharmadát adó plma mennyisége megközelítette az 1,2 millió tonnát, ami 22 százalékos növekedésnek felelt meg. Szőlőből 660 ezer tonnát szüreteltek, 43 százalékkal többet, mint az előző évben, de 15 százalékkal kevesebbet az 1981—1985. évek átlagos termésénél. Az 1987. januári állatszámlálás előzetes adatai szerint az ország sertésállománya 8,7 millió darab volt, 4,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A szarvasmarhák száma ugyanekkor 1,7 milliót tett ki, 2,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt. A juhállomány tovább csökkent. A vágóállat-termelés meghaladta a 2,2 millió tonnát, az előző évhez képest 3 százalékkal mérséklődött. Ezen belül azonban a vágóbaromfi termelése 9 százalékkal emelkedett. A fontosabb állati termékek közül tejből valamelyest többet, gyapjúból és tojásból 3—4 százalékkal kevesebbet termeltek, mint 1985-ben. A mezőgazdasági üzemek alaptevékenységen kívüli tevékenysége mintegy 4 százalékkal bővült. Az ágazat összes bruttó termelése majdnem 2 százalékkal meghaladta az 1985. évit. Az aktív keresők száma a mezőgazdaságban és az erdő- gazdálkodásban 36 ezer fővel, 3,7 százalékkal kevesebb volt, mint 1985-ben. A létszámcsökkenés nagyobb része az alap- tevékenységet végzők körében következett be, de mérséklődött az ipari, építőipari stb. munkákon dolgozók száma is. A mezőgazdaság műtrágyafelhasználása az előző évhez képest lényegében nem változott. 1986-ban a mezőgazdaságban beruházásra fordított összeg nagyjából azonos volt az előző évivel, ezen belül építkezésre kevesebbet folyósítottak. _ Termelő infrastruktúra A közlekedési vállalatok és szövetkezetek az 1985. évinél 4,6 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak, árutonna- kilométer-teljesítményük - a szállítási távolság rövidülése folytán - lényegében az előző évi szintén volt. A vasúti közlekedésben mérsékelten, a csővezetékes szállításban jelentősebben nőtt a teljesítmény, a közúti közlekedésben megközelítette az előző évit, a vízi közlekedésben - a tenger- hajózásban bekövetkezett mérséklődés miatt - csökkent. A távolsági személyszállítást valamivel kevesebb utas vette igénybe, mint 1985-ben. Ezen belül a vasúton utazók száma tovább mérséklődött, az autóbuszokon viszont megállt az utasszám több éve tartó csökkenése. A helyi tömegközlekedés utasforgalma 1 százalékkal emelkedett. A helyiérdekű vasút utasainak száma némileg mérséklődött, az összes többi járműfajtáé nőtt. A közforgalmú vasúti hálózat fejlesztése során - többek között - 244 kilométer vágányt átépítettek, 20 kilométernyi pályaszakaszt villamosítottak, 73 kilométernyi pályához térközbiztosítókat szereltek fel. Folytatódott a vasútállomások rekonstrukciója. A vasút jármű- beszerzései 22 új villamosmozdony, 10 motorvonat és kocsi, továbbá 238 teherkocsi forgalomba állítását tették lehetővé. Az év ^folyamán a korábbi éveknél több, összesen 118 000 új személygépkocsit értékesítettek. Az állomány az év végéig 1 millió 539 ezerre nőtt. Ebből 1,5 millió a lakosság tulajdonában volt. A távbeszélő-hálózat fejlesztése a lakossági források bevonásával gyorsuló ütemben folytatódott. Az év során összesen 57 ezer fő- és mellékállomást kapcsoltak be és számuk ezzel meghaladta az 1,5 milliót. A rádió műsorszóró hálózata 4 új adóval gyarapodott, a televízió-átjátszóadók száma 17-tel nőtt. 1986 végén az állami és szövetkezeti kiskereskedelem 55 600 boltja és vendéglátóhelye, valamint mintegy 29 ezer magánkereskedő biztosította a lakosság áruellátását. A vízgazdálkodás tervszerű fejlődése nyomán a közüzemi vízművek napi átlagos termelő kaoacitása 3.1 százalékkal bővült és meaközelítette a napi 5,5 millió köbmétert. Külkereskedelem 1986-ban a behozatal volumene 2 százalékkal nagyobb, a kivitelé 2 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi forgalom 53 százalékát a szocialista országokkal bonyolították le, valamivel nagyobb részét, mint az előző évben. Rubelelszámolásokban tovább bővült a KGST-országok- kal folytatott kölcsönös árucsere: a behozott áruk meny- nyisége 4 százalékkal több, a kivitt áruké ugyanannyi volt, mint az előző évben. A nem rubel elszámolású külkereskedelmi forgalomban a behozatal volumene 1 százalékkal nőtt, a kivitelé több mint 3 százalékkal csökkent. A behozatal elsősorban ipari késztermékekből, a termelés műszaki színvonalának korszerűsítését szolgáló gépekből, valamint fogyasztási iparcikkekből fokozódott. A népgazdaság 1986. évi összes behozatalának értéke jelentősen meghaladta a kivitelét. Idegenforgalom 1986-ban 16,6 millió külföldi látogatott Magyarországra, 1,5 millió fővel, 10 százalékkal több az előző évinél, és több, mint az 1980-as évek bármelyikében. A külföldiek háromnegyed része szocialista országból érkezett. A Magyarországot felkereső külföldiek közül 10,6 millió volt a turista, aki egy napnál hosz- szabb időt töltött az országban. Számuk 900 ezer fővél, 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A magyar állampolgárok külföldi utazásainak száma 6,3 milliót tett ki, ez az 1985. évihez képest 800 ezres, 14 százalékos emelkedést jelent. A kiutazások 86 százalékában szocialista ország volt az úticél. Jövedelem, fogyasztás Az egy lakosra jutó reáljövedelem 1986-ban a tervezett 1—1,5 százalékkal szemben mintegy 3 százalékkal emelkedett. A növekedés mögött a munkából származó jövedelmek és a társadalmi jövedelmek hasonló ütemű bővülése állt. A tervezettet meghaladó reáljövedelem-növekedésben a nominális jövedelmek gyors kiáramlása játszott meghatározó szerepet, a fogyasztói árak színvonala a tervezetthez közelálló mértékben, 5,3 százalékkal nőtt. 1986-ban egy munkás és alkalmazott bruttó havi átlagkeresete 6540 forint, a mezőgazdasági szövetkezetekben doj>- gozók közös gazdaságból származó átlagkeresete 5760 forint volt. A pénzbeli társadalmi jövedelmek összege 1986-ban körülbelül 148, 5 milliárd forint volt, 8 százalékkal több az előző évinél. Családi pótlékra 1986-ban 21,5 milliárd forintot fizettek ki, 1 százalékkal többet az előző évinél. 1986-ban a lakosság egy főre jutó fogyasztása a tervezettet meghaladóan, körülbelül 3 százalékkal emelkedett. Az alapvető élelmiszerekből és élvezeti cikkekből a kínálat az év egészében kielégítő volt. A takarékbetét-állomány az év folyamán kamatokkal együtt 30 milliárd forinttal emelkedett és december 31-én 274 milliárd forintot tett ki. A kötvényekbe fektetett lakossági megtakarítások összege 1986- ban több mint 3 milliárd forinttal emelkedett. Népesedés, egészségügy, oktatás 1987. január 1-jén az ország népessége 10 622 000 fő volt, 18 ezerrel, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 1986-ban 128 000 gyermek született, mintegy 1700-zal kevesebb, mint 1985-ben, de valamivel több, mint 1983-ban és 1984-ben. Az ezer lakosra jutó élveszületések száma 12,1 volt. Tavaly 146 ezren haltak meg, közel 1200-zal kevesebben, mint 1985-ben. Az ezer lakosra jutó 13,8 halálozás némileg kisebb, mint az előző évben volt. A csecsemőhalandóság ugyancsak csökkent. Ezer élveszületett közül egyéves kora előtt 19 halt 'meg, eggyel kevesebb, mint 1985- ben. 1986-ban javult az egészségügyi ellátottság színvonala. A tízezer lakosra jutó orvosok száma 32,9-re emelkedett. Az év folyamán az általános orvosi és gyermekorvosi körzetek száma 72-vel, a községi fogorvosi körzetek száma 6-tal emelkedett. Az egy körzeti orvosra és körzeti gyermekgyógyászra jutó lakosok száma 24 fővel, 1913-ra csökkent. A fejlesztések és megszűnések egyenlegeként a működő kórházi ágyak száma az év folyamán 1500-zal, 103 900-ra bővült. 1986-ban tízezer lakosra 97,8 kórházi ágy jutott. Az 1986-1987-es tanévben az általános iskola nappali tagozatán 1 342 ezren tanulnak, csaknem ugyanannyian, mint egy évvel korábban. Az osztálytermek száma 1986-ban 744-gyel bővült. A tanulók 41,9 százaléka napközis. A 8. osztályt befejezők 94 százaléka tovább tanul: a korábbiakhoz hasonlóan fele középiskolában, fele szakmunkásképző, illetve szokiskoló- ban. A középiskolák nappali tagozatain_ mintegy 800 fővel többen, a szakmunkásképző iskolákban ezerrel kevesebben tanulnak, mint az előző tanévben. A középiskolákban tanulók egyötöde lakik diákotthonban. 1986-ban 52 300 fő érettségizett nappali tagozaton, 3600 fővel több, mint az előző évben. A felsőoktatási intézményekben közel 100 ezren tanulnak, ebből 64 900-an nappali tagozaton. A 18-22 éves népességből a felsőoktatásban részesülők aránya 9,6 százalék. A nappali tagozatos hallgatók 47 százaléka lakik diákotthonban. 1986-ban 24 700-an szereztek diplomát. Budapest, 1987. január 30. Központi Statisztikai Hivatal Pénteken ülést tartott a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. A testület, megtárgyalva a Mihisztertanács előterjesztését, módosította a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvényt. Az új jogi szabályozás az Országos Munkavédelmi Felügyelőség, valamint annak fővárosi, megyei felügyelőségei szabálysértési hatósági jogkörét állapítja meg. E rendelkezés célja, hogy eredményesebb legyen a munkavédelmi felügyelet, hatékonyabb a munkaügyi szabály- sértések feltárása és szankcionálása. Egyes munkaügyi szabálysértések tekintetében a munkavédelmi és munkaügyi felügyelők hatáskörét a Minisztertanács rendelettel külön szabályozza. Az Elnöki Tanács áttekintette és megtárgyalta az 1986-ban elintézett állampolgársági és kegyelmi ügyek tapasztalatait. A magyar állampolgárság megszerzésére, megszüntetésére irányuló, megnövekedett számú ülést tartott az Országos Béketanács Pénteken az Építők Rózsa Ferenc Székházában ülést tartott az Országos Béketanács. A harmadrészt új tagokból álló testület Nemes Péternek, az OBT tagjának elnökletével megválasztotta az Országos Béketanács tisztségviselőit és 36 tagú elnökségét. 4 MOSZKVA: A moszkvai Kreml kongresszusi palotájában pénteken megkezdte munkáját a szovjet nők országos konferenciája. A konferencia munkájában részt vesz Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Rizskov minisz- tenelnök, valamint Andrej Gro- miko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke is. 4 VARSÓ: Zbigniew Messner lengyel kormányfő pénteken Varsóban fogadta lohn Whitehead amerikai külügyminiszter-helyettest, aki munkalátogatáson tartózkodik Lengyel- országban. Whitehead, aki szerdán érkezett a lengyel fővárosba, csütörtökön Marian Orzechowski külügyminiszterrel folytatott megbeszélést a kétoldalú kapcsolatokról. • Kiadvány készül az SZKP KB januári üléséről A Kossuth Könyvkiadó a széles körű hazai érdeklődésre való tekintettel a közeli napokban különkiadványban jelenteti meg a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága januári ülésének dokumentumait. kérelmekben a döntéseket az állampolgárságról szóló törvény érvényre juttatása és a nemzetközi egyezmények rendelkezései határozták meg, « más humánus szempontok indokolták. A határozatok meghozatalát a belügyi, a tanácsi és a külképviseleti szervek gondos előkészítő munkájukkal segítették. A kegyelem gyakorlására az Elnöki Tanács részéről elsősorban az elítélés után bekövetkezett, kivételes méltánylást érdemlő körülmény miatt — súlyos betegség, nehéz családi helyzet esetében - vagy más rendkívüli okból került sor. A kegyelmi eljárásban a döntések előkészítését az igazságügyi szervek a törvényességnek és a jogpolitikai elveknek megfelelő, alapos körültekintéssel végezték. A továbbiakban kinevezésről döntött, bírákat mentett fel és választott meg az Elnöki Tanács. Szovjet pártmunkásküldöttség Magyarországon Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Viktor Rjabovval, az SZKP KB tudományos és oktatási osztálya helyettes vezetőjével és élen január 26-30. között szovjet pártmunkásküldöttség tett látogatást hazánkban, és tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait a társadalomtudományi képzés és kutatás terén. A vendégekkel - akiket fogadott Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a Társadalom- tudományi Intézet főigazgatója, Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Radics Katalin, a KB osztályvezetője - Stark Antal, a KB osztályvezető-helyettes folytatott megbeszélést. A New York-i főpolgármester látogatása Edward Kochot, New York város főpolgármesterét — aki rövid magánlátogatást tesz Budapesten - pénteken fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. A vendéggel megbeszélést folytatott Ivónyi Pál, a Fővárosi Tanács V. B. elnöke. Edward Koch-hal találkozott Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás, a KB titkára. Edward Koch, New York magánlátogatáson Budapesten tartózkodó főpolgármestere pénteken a magyar és a külföldi sajtó képviselőivel találkozott a Fórum Szállóban. 1987. FEBRUÁR 2—14-IG. Férfi kötött kesztyű 95 Ft helyett 57 Ft. Bakfis kötött sapka 171 Ft helyett 102,60 Ft. Kamasz pulóver 520, Ft helyett 312 Ft. Női pulóver 469 Ft helyett 281,40 Ft. Női csizma 1850 Ft helyett 1110 Ft. Női csizma 1760 Ft helyett 1056 Ft. Női cipő 850 Ft helyett 510 Ft. Női cipő 1250 Ft helyett 750 Ft. Páccá fonal 74,50 Ft helyett 44,70 Ft. Csillám fonal 520 Ft helyett 312 Ft. Férfi szövet dzseki 2710 Ft helyett 1626 Ft. Férfi pantalló 900 Ft helyett 540 Ft. Bakfis télikabát 2600 Ft helyett 1560 Ft. Női télikabát 3500 Ft helyett 2100 Ft. Dzsörzé méteráru 70 Ft helyett 42 Ft. Szövet 325 Ft helyett 195 Ft. Frottír fürdőlepedő 580 Ft helyett 348 Ft. Függöny 129 Ft helyett 77,40 Ft. hW\ PÉCSI f///Centrum Áruház © ÓRA A NAGYVILÁGBAN