Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-04 / 3. szám
Bőséges volt- a jogszabály- tórmés Puha fonalak, elegáns vonalak ♦ Egy vadriasztó rejtólye Készülnek a „Láng-kockák" Vasárnapi szakácstanács az 5. oldalon. Profizmus az ökölvívásban? ♦ Teszler, a szekszárdi kötóltóncos ♦ A tórülef-i bajnokságban Mohács az élen Téli tavasz után hideg, szeles idő Bosszú, kromofúggal Ülést- tartott a Miniszt-ertanács A Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője közli: a Minisztertanács szombaton ülést tartott. Lázár György, a kormány elnöke az ülésen tájékoztatást adott Nyikolaj Rizskovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével 1986. december 23-án • Moszkvában folytatott tárgyalásairól, amelyeken megkülönböztetett figyelmet fordítottak a legfelsőbb szinten elért megállapodások végrehajtására. A Minisztertanács nagyra értékelve a tárgyalások eredményét, a tájékoztatást jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megvitatta a Magyar Hírlap munkájáról szóló jelentést. Egyetértőén tudomásul vette, hogy a Magyar Hírlap a jövőben is mint a kormány félhivatalos sajtó- orgánuma jelenik meg. A kormány meghallgatta a Központi ‘Népi 'Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a közérdekű bejelentések és panaszok kezelésének tapasztalatairól, valamint az egészségügyi intézmények műszerellátásáról. Mindkét jelentéssel kapcsolatban kötelezte az illetékeseket a tapasztalatok alapján levonható következtetések hasznosítására. A Minisztertanács áttekintette az idegenforgalom 1986. évi alakulását. Megállapította, hogy az ágazat az ismert kedvezőtlen körülmények ellenére eredményes évet zárt, s ez jó alapot ad az 1987-re kitűzött célok eléréséhez. RepulőgépszerencséHenség Szombaton hajnalban Abidjan közelében lezuhant a brazil Varig légitársaság Boeing 707-es utasszállító gépe — jelentette be a légitársaság szóvivője. Fedélzetén 39 utas és 12 főnyi személyzet tartózkodott, a szerencsétlenségnek csak két — súlyos égési sebeket szenvedett - túlélője van. A gép a Varig Abidjan-JRio ■menetrend szerinti járatán közlekedett. A pilóta közvetlenül a felszállás után jelentette az irányítótoronynak, hogy az egyik hajtóműben tűz ütött ki, és kényszerleszállást kísérel meg. A gép hajnali két órakor az elefántcsontparti főváros közelében egy erdőre zuhant. Ebben az évben karácsony és szilveszter táján, szerencsére, legalább egy szempontból negatív rekordot állított föl a lakosság: egyetlen olyan bejelentés sem érkezett a Hungária Biztosító Acsády utcai gépjármű kár- rendezési fiókjához, ahol az autókban a kárt csillagszóró vagy petárda dobálása okozta volna. De, ahogy dr. Szaftián Béla fiókvezető elmondta, volt ehelyett éppen elég másfajta kár.- Okozott kárt a karácsony előtti bevásárlás előidézte idegesség, a „jókedv kiváltotta" vandalizmus, az elmaradhatatlan értelmetlen rongálás, sőt a személyes bosszú is. S van mindezeken kívül egy külön kategória: az új Kertváros belső közlekedési rendje. Érdekes módon itt sokkal több koccanás fordult elő, mint a város többi részében, mindez arra figyelmeztet, hogy köÜnnepek alaH-i gépjárműkárok vetkezetesen szabályozni kellene Lvov-Kertváros belső közlekedési rendjét: vagy sebességkorlátozást kell bevezetni vagy mindenütt ki kell helyezni az elsőbbségadást jelző táblákat. A kár- rendezési fióknál pontosan lemérhető a karácsony előtti bevásárlást jellemző ideges hangulat; ebben az időben kisebb koccanásokat közel hétszázat jelentettek be — sőt voltak olyan vezetők is, akik kiszállván az autóból, még dulakodni is kezdtek - de hát ez már nem a Hungária Biztosítóra tartozik. Jellemző azonban, hogy még a december 24-én délig tartó ügyeletén is tizennégyen jelentkeztek, s hasonló volt a helyzet a 31 -i ügyeletén Is. De az „igazi” károk bejelentése, ami meghaladta a tavalyit, csak az új évben kezdődött. Sok autót azért ért kár, mert ilyenkor a tapasztalatlanabb vezetők is hosszabb útra indulnak - és, valljuk be, az év utolsó vagy első napján legtöbbször a nők vezetik a kocsit. Január 2-án 120 bejelentés érkezett a biztosítóhoz, ezek egy része totálkáros, ennek felmérése még folyik. Nyolcvan százalékuk rendezhető kárügy, itt a következő tipikus esetek fordultak elő: tetőhorpadás, ablakbetörés, ablaktörlők letörése, az autók rugdosása, gumilyukasztás — egyszóval az értelmetlen rongálás végtelen számú változatával lehet találkozni és sajnos, ez év kezdetén jóval többel, mint tavaly. S az idei „legizgalmasabb” eset, aminek ugyan nincs meg a tettese, de feltételezhetően nem lehet más, mint személyes bosszú: valaki egy új Ladát szilveszter éjjelén alaposan leöntött kromofággal, aminek az lett a következménye, hogy a kromofág a festéket teljesen lemarta Az utak Dél-Dunántúlon járhatók a kocsiról, ami pillanatnyilag tökéletesen „fémtiszta”. Hát, körülbelül ennyit a rosszul értelmezett szilveszteréji „szórakozásról” D. Cs. A pécsi ókeresztény mauzóleum november 28-i ünnepélyes megnyitása óta nagy látogatottságnak örvend, erről tanúskodik a vendégkönyv is, melynek a beiről között egy sydney-i férfi nevét is olvastuk. Szombaton délelőtt sokan keresték fel a páratlan műemléket, a képen az első látogatók. (Tudósításunk az 5. oldalon). A tegnapi nap mindenkinek csalódást okozott. Nem is voltunk olyan vidámak, mint pár napja, inkább komoran szemléltük az ugyancsak komor eget, két sálat tekertünk nyakunk köré, s a hidegtől vöröslő füleinket dörzsölgettük buzgón. Természetesen az időjárásról lesz most szó, amely alaposan megtréfált bennünket. Az elsejei langyos szellő viharos széllé nőtte ki magát, az újév napján lekívánkozott kabát duplán kívánkozik vissza, s a napsütés sem kényeztet minket túlságosan. Hirtelen jött a front, s az orvosok óvatosságra intenek. Türelmetlenebbek, idegesebbek, szédülékenyebbek, fáradtabbak, ingerlékenyebbek vagyunk. Vigyázzunk hát egymásra, legyünk megértőbbek! Nézzük eme jótanácsok után, mit mond a meteorológia! Tegnap, a hajnali órákban még nulla fok fölött volt a hőmérséklet, ez aztán fokozatosan csökkent, s délután három órára már mínusz öt fokot mutatott a higanyszál. Egész nap vad, viharos északnyugati szél tombolt, ami a hidegérzetet még inkább fokozta. Dél körül elkezdett szállingózni a hó — de nem szépen, csak úgy ím- mel-ámmal —, még örülni sem lehetett neki. Szóval: rossz nap volt a tegnapi. Tavaly január harmadikán jobban éreztük magunkat, mert egész nap meleg volt, plusz hőmérséklet, hét- ágra sütött a nap, és tizenegy centiméteres hónak örülhetett gyerek, felnőtt. A mostani morcos idő nemcsak az idegeinknek okozott problémákat. Dunántúl négy megyéjében — Baranyában, Tolnában, Somogybán, Zalában néztünk széjjel: milyenek az utak, kimerészkedhetünk-e autóval? A pécsi, a kaposvári, a szekszárdi és a zalaegerszegi Közúti Igazgatóság emberei tegnap hajnalban alásózták az utakat, s mindenünnen azt jelentették: fennakadás a közlekedésben nem volt, baleset sehol sem történt. Csak Tolna megye mellékútjain van kevés hó, egyébként a főutak mindenhol járhatóak, hómentesek. Baranyában vasárnap hajnalban szakaszosan síkosak voltak az utak, aki ilyenkor utazott, remélem vigyázott. Somogy megyében helyenként sókásás az aszfalt, ez azonban nem veszélyes. Zalában a folyókon átívelő hidakon fordulhat elő síkosság a páralecsapódás miatt, erre ügyeljenek az autózók. A tűzoltóknak csendes napjuk volt a szombat. A viharos szél kíméletes volt, egyetlen csatornát sem szakított le és a kémények is mind a helyükön maradtak tegnap. Ó. Zs. Ma is wäsärolhatö kenyér Pécsett kevésnek bizonyult □ kenyér tegnap, a kora délutáni órákban több boltból jelezték a hiányt. A kenyérgyárban meghosszabbították a műszakot, és délután 5 óráig további 20 mázsa kenyeret sütöttek, amit kiszállítottak az üzletekbe. Ez sem volt elegendő és ezért ma, vasárnap, egész nap lehet kenyeret vásárolni a Pécsi Kenyérgyár teherportáján, Engel János utca felöl. Világ proletárjai, agyesüljetek! vasárnapi Dunántúlt napló XLIV. évfolyam, 3. szám 1987. január 4., vasárnap Ara: 2,60 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A Mecseken q behavazott Mandulásban már délelőtt megjelentek az első kirándulók Fotó: Läufer László Nem okozott kárt a vihar