Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-28 / 27. szám
1987. január 28., szerda Dunántúlt napló 3 Kétnyelvű iskolák I. Megbízás öt eure Németóra a mecseknádasdi német nemzetiségi általános iskola II. a osztályában. Fotó: Proksza László Mecseknádasd: ágy, mint magyarul Segítenek az ómamák Prémium a főhatóságtól Lassan oldódik a görcs. Egy egész generáció igyekezett elfelejteni ősei nyelvét, s most lassan, botladozva — időnként a múltra csodálkozva, de mór a jelen hasznát remélve - a fiák és unokák korosztálya ismerkedik a német nyelv szókincsével, szabályaival.- Milyen jó, hogy élnek még a nagymamák! — sóhajt fel a pedagógus. A családi tűzhely, az anyanyelv kincstárnokai. Mecseknádasdon, ahol két esztendeje nemcsak nyelvórákat tartanak, hanem bizonyos tantárgyakat németül tanítanak, az öregszüléket hívta ösz- sze konferenciázni az iskola. Hiszen velük találkozik legtöbbet az unoka: a Grossmutti dúdolgat neki a Christkindliről, ő 'lovagoltatja a térdén, hogy Ross, ross Rilhe . . . Az egyik leghasznosabb iskolakísérlet az utóbbi két évtizedben. Bolyban kezdődött, ahol már az ötödik évfolyamnál tartanak. Az első osztálytól németül tanulják az éneket, a környezetismeretet, németül tartják a testnevelésórákat is. ötödiktől a történelem- és a (öldrajzórákon is csak német szó haitik. Lazítás tánccal Mecseknádasdon két esztendeje, Villányban és a pécsi Belvárosi Iskolában az idei tanévben kezdődött a kétnyelvű tanítás. A kísérlet megyei irányítója Magyarlaki Józsetné dr., a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet információs központjának vezetője:- Mecseknádasdon valóban •az egész nép mozdult meg. Itt még egységes a falu, azok a szülők is nagyon akarták a •kétnyelvű oktatást, akik maguk már nem beszélnek németül. Tavaly a minisztérium önálló nemzetiségi osztályától közel hetvenezer forintot kaptunk arra a célra, hogy a német kétnyelvű oktatásban részt vevő pedagógusok különmunkáit kifizessük. Már eddig is nagyon szép tanulmányok gyűltek össze. Mecseknádasd. Környezetismeretóra másodikosoknak. Az öreg iskolaépület folyosóablakait tejüveggel vonta be a tél, de az osztályban kellemes meleg van. A termet valamikor sokkal több diákra méretezték, szinte elvész benne a tizenöt gyerek. Ledneczky Ferencné csaknem harminc esztendeje áll ezen a katedrán. Biztosan vezeti az órát, pillanatnyi lazítást sem engedve a gyerekeknek. Azaz, dehogyis nincs lazítás: énekkel, tánccal, itt a padsorok végében! Elég egy szó, máris eszébe jut róla egy dalocska, s már tereli is a kicsiket egy fordulóra. A beszélgetés németül folyik, időnként sváb dialektusban, ha a gyerek Így jobban érti. A varjú nevét például mindkét változatban megtanulják, csakúgy, mint a test szó irodalmi német, illetve sváb megfelelőjét. Vindics István igazgatóhelyettessel ülünk a vaskályha hatósugarában. A gyerekek nem zavartatják magukat, egy pillanatra sem zökkennek ki az óra varázsából.- Nem is szabad, hogy kizökkenjenek - jegyzi meg később Ledneczkyné. - Az egyik cél éppen az, hogy ez alatt az idő alatt „felejtsék el" a magyart, és németül gondolkozzanak. Ha csak nem feltétlenül muszáj, nem váltunk át egyik nyelvről a másikra: a teljes átálláshoz - ez pszichológiai tény — kell egy kis idő. Nem tagadom, irigylem ezeket a kis fickókat. Szinte belenőnek a kétnyelvűségbe! Előttük a pádon kiterítve egy NSZK-beli környezetismeret tankönyv, a tanári asztalon osztrák, NDK-beli olvasókönyv, nyugatnémet kiadású segédkönyvek.- A legtöbbet ajándékba kaptuk - mondja a tanítónő. - Egy idős háziasszony, valahol Stuttgart mellett, az egész osztály számára megvette a tankönyveket. De kaptunk kiadványokat a Goethe Intézettől is.- A legrosszabb, ha egy magyar tankönyvet fordítanak le idegen nyelvre — visszhangzik bennem Magyarlakiné megjegyzése. - Ez a baj a gimnáziumi tankönyvekkel is: egyszerű tükörfordítások. A történelemmel vagyunk a legnagyobb gondban, hiszen e tárgyban egyáltalán nem számíthatunk külföldi szakiroda- lomra. Ledneczkyné színes kis füzetet kap fel a pádról:- A Bumi című NDK-beli gyerekújság. Másodikos gyerekünk olvassa! Hivatalosan nyolcsoros olvasmányt lehetne olvastatni velük. S ők újságot böngésznek. Magyarból sem tartanak előbbre . . . »■ I rr ■ Szülői aggodalmak- Eleinte a szülők aggodalmaskodtak, hogy a kétnyelvű oktatás esetleg a magyar rovására megy - mondja Frey Mária igazgatóhelyettes, a kísérlet egyik kulcsembere, aki egyebek között a Német Szövetségen keresztül szerzett fontos híveket az ügynek. - Ma már látjuk, hogy semmi ok sincs az aggodalomra.- Megadtuk azt a lehetőséget, hogy akinek nem megy, vagy nem tetszik a kétnyelvű tanulás, az első év végén átmehet párhuzamos osztályba. Egy gyerek sem kívánta a cserét - toldjo meg Vindics István. Persze, a nádasdi óvodát is dicséret illeti, hiszen remekül előkészíti a kicsiket az iskolai órákra. Kati Jánosné vezető óvónőtől megtudom, hogy a német foglalkozásokon kivétel nélkül minden gyerek részt vesz - a színmagyar anyanyelvűek is. A nagycsoport foglalkozására ülünk be, éppen a Piroska és a farkast játsszák el németül, Ereth Imréné irányításával. Aztán helyi gyűjtésű mondó- kákkal, dalokkal szerepelnek, minden különösebb lámpaláz nélkül. Próbálom megfejteni a mecseknádasdi (bólyi, villányi) „titkot". A nemzetiségi tudat? Az ősök tisztelete motiválja egyre sürgetőbben és egyre nagyobb tömegeket mozgósítva a nyelvtanulást? Bizonyára. Talán ... De aligha járok messze az igazságtól, ha egy „rút" szót mondok: az érdek. Minden nyelv annyit ér, amennyire használni lehet. Mecseknádasd élénk kapcsolatokat tart fenn a németországi rokonokkal. A táncegyüttes szinte évenként utazik hozzájuk. Tucatjával fogadják a vendégeket. Egyre többen vállalnak munkát külföldön — német munkáltató keze alatt. Kell még több magyarázat? Havasi János (Következik — Mohács: több, mint illendőség . ..) el öt* A többé-kevésbé általános panaszkodás közepette jólesik beszámolót hallani, látni olyasmiről, ami több mint három évtizede sikeres vállalkozás. Titka, hogy a legmagasabb színvonalú árut kínálja, és az előállítók körét nem engedi felhígulni. örökérvényű aranyszabály ez? Úgy vélem, igen. És ettől semmilyen körülmények között nem érdemes eltérni. A Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségéről van szó, tehát „csak" művészetről és annak kereskedelméről. Róluk láttunk riportot szombaton este a televízióban. Ez a közösség a képzőművészet számára nem Pályázat iskolaigazgatóknak Nem a legfontosabb változás az oktatási törvényt követő rendelkezések sorában az, amely az oktatási és nevelési intézmények vezetőinek pályázat útján való kinevezésére vonatkozik, mégis: az „igazgató- választás” néven emlegetett jövendő aktusra nagyon figyelnek a pedagógusok: valóban beleszólhatnak-e, s nem csak formálisan, abba, ki lesz majd az elsőszámú vezetője az iskolának, óvodának, kollégiumnak. A szó hagyományos értelmében nincs szó választásról, de arról igen, hogy a nevelőtestületek a korábbinál erőteljesebben hallathatják szavukat vezetőik kiválasztásában. A 27/1986. (Vili. 31.) M. M. számú rendelet arra tesz kísérletet, hogy a tanácsi szak- igazgatási szervek és a tantestületek véleményét figyelembe véve bizonyos versenyhelyzetet teremtsen, és lehetőséget adjon a legjobb programmal fellépő pályázóknak az állás elnyerésére, a megmérettetésnek, a döntésnek a korábbinál nagyobb nyilvánosságot biztosítson. Az eddigi gyakorlat szerint az iskolaigazgatók megbízatása öt évre szólt. Az öt év lejártával alapos és hosszadalmas eljárás következett. A városi tanács művelődési osztálya mint munkáltató közölte az igazgatóval, hogy foglalkozik-e megbízatásának meghosszabbításával. Ha úgy döntött, hogy nem, ezt nem kellett indokolnia. Ha igen, akkor a munkahelyi szakszervezeti bizottság véleményét kérték, amelyhez az osztály csatolta saját minősítését, ezután a legkülönbözőbb szervekkel egyeztették a megbízás meghosszabbításának szándékát: a meqyei tanáccsal, a pártbizottságokkal) középiskollák esetében a KISZ- szel, a Művelődési Minisztériummal, szakközépiskolásoknál az illetékes szakminisztériumokkal. Ezután került a javaslat a tantestület elé, ahol lehetőség volt a tantestületnek a meghosszabbítással nem egyet érteni. Ám mivel a testületek gyakran érezték úgy, hogy az ennyi fórumot mór megjárt javaslat kész tények elé állítja őket, ezért véleményük csak formális volt. Másrészt a tanács illetékesei hiába szerettek volna alternatívát állítani, a testület támogatásának hiányában nem tudták megtenni. Vagyis az esetek többségében maradt a régi vezető, és nem jött létre a vezető tisztségekben szükséges rotáció. Az idézett rendelet a pályázati rendszert vezeti be, és ez vonatkozik az összes oktatási és nevelési intézmények vezetőire, beleértve a 3 csoportnál nagyobb óvodák vezetőit is, ahol eqyébként a rendelet nagy riadalmat okozott, mert eddig itt a munkaviszony meghatározott időre szólt. A tanács tehát köteles minden vezetői állást nyilvánosan meghirdetni. A Művelődésügyi Közlöny különkiadásában január végén, február elején jelennek meg az álláshelyek. A pályázat beadásának határideje: április 1. A rendelet értelmében mind a régi vezetőnek, mind valamennyi pályázónak pedagógiai programmal kell pályáznia. amelyben leírja, hogy az intézmény vezetőjeként mit és hogyan kíván tevékenykedni. Ehhez a programhoz az intézménynek is, a tanácsnak is minden információt meg kell adnia. A programhoz szakmai önéletrajzot kell csatolni. (De erkölcsi bizonyítványt nem: vajon miért nem?) Ezután a művelődési osztály elvégzi a szükséges egyeztetéseket, és a beszerzett információk - munkahelyi minősítés - alapján dönt, hogy a pályázók közül kit terjeszt a nevelőtestület elé. Akit erre alkalmatlannak talál, annak számára indoklást kell adnia. A javasoltak pályázati anyagát az osztály véleményé» vei együtt egy, a nevelőtestület által megbízott háromtagú bizottságnak adják át: ők ismertetik meg a pályázók szakmai pályafutását, terveit a testülettel. Ez a bizottság készíti elő és bonyolítja le a testület szavazását. Minden jelöltre külön szavaznak, titkoson, szavazategyenlőség esetén, vagyis, ha többen érnek el 51 százalékot - a megbízó végrehajtó bizottság dönt a vezető személyéről. A rendelet 1986. szeptember elsején lépett hatályba, ennek alapján eddig Pécsett két megüresedett iskolai vezetői állást töltöttek be: a mecsek- alji és az Egyetem utcai iskola igazgatói állását. Mindkettőt meghirdették, mindkettőre 3 pályázó volt. A közeljövőben Pécsett 12 általános iskolai igazgatói állásra hirdetnek pályázatot, (kettőre nyugdíjazás következtében, tíznél lejárt a megbízatás.) Kilenc vezető óvónő esetében térnek ót a meghatározott idejű megbízatásra, és lejár a megbízatása egy-egy kollégium és szakmunkásképző igazgatójának is. A pályázati rendszer kiszélesítésével az iskolai demokratizmus növelését kívánja az oktatási törvény elősegíteni. A pedagógusok és a tanügyi apparátus várakozásai is ez irányba mutatnak, bár nem kevés a fenntartás és a kétkedés. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy számos tisztázatlan kérdés van még a lebonyolítás rendjében a rendelet alapján. Ezért a minisztérium módszertani levél kiadását ígérte. A legtöbb tanácsot azonban majd a gyakorlat adja meq, amelyet - bizakodás ide, kétkedés oda — nagy figyelemmel vár a pedagógus-közvélemény. G. T. 200 éves lesz a pécsi állami zeneoktatás A napokban emlékbizottság alakult a pécsi állami zeneiskolai oktatás megindulásának 200 éves jubileuma méltó megünneplésére. 1788-ban - az akkori Magyarország városai sorában az első közt - rendelték el Pécsett a muzsika tanítását az állami elemi iskolákban. A városok iskolánként egy-egy zenetanárt alkalmaztak, a szakosított oktatás csak 1912-ben kezdődött meg, Kürschner Emá- nuel irányításával. Az alapfokú zenei képzés 1942-ben kibővült: megalakult a konzervatórium, amely lehetővé tette a tehetséges növendékek továbbtanulását. Ez az intézmény a felszabadulás utáni években a művészeti szakközépiskola megindulásával kettévált. 1967-ben kezdte meg működését a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola Pécs Zenetanárképző Tagozata, megteremtve ezáltal a felsőfokú zenei képzés lehetőségét (a Tanárképző énekzene tanszéke mellett). A bizottság elnökévé Dobos Lászlót, a Liszt Ferenc Állami Zeneiskola igazgatóját, titkárává Gádor Ágnest, a Pécsi Városi Tanács művészeti előadóját választották. Dobos László - akitől az ünnepségek alapötlete származik — már a bevezetőjében hangsúlyozta: az iskola nem kívánja kisajátítani az évfordulót. Ezt a szándékot tükrözi a bizottság összetétele is, amelyben mindhárom muzsikusképző intézet képviselteti' magát, s a tagok sorában zenei szakírót, levéltárost, aktív muzsikust egyaránt találunk. Mivel oz ünnepségek szervezése nagyon kezdeti stádiumban van, csupán 0 vázlatos terveket ismertetjük: 1988 tavaszán - az Europa Cantat nagyszabású rendezvénysorozatának mintegy előkészítéseként - egyhetes koncertsorozatot terveznek a pécsi zeneiskolából elszármazott egykori növendékek, mai tanítványok, valamint az országos zenei versenyek díjnyertes zeneiskolásai részvételével. Az ünnepségek idejére jelenne meg egy reprezentatív „évkönyv", amely olvasmányos stílusban ismertetné az állami zeneoktatás pécsi kialakulását és fejlődését: beszámolna a három intézmény elmúlt négy évtizedének eseményeiről és, rövid életrajzokat közölne az iskolák szép pályát befutott egykori növendékeiről. Fölmerült egy nemzetközi tudományos konferencia ötlete is. A bizottság tagjai legközelebb márciusban találkoznak, amikor már "vázlatos költség- vetés és részletesebb programtervezet is a rendelkezésükre álKmajd. H. J. Rézkarc harminc éve éppen kedvező korszakban alakult meg, több mint három évtizeddel ezelőtt. Kedvezőtlen volt ez az időszak a művészetek számára, mivel az ország lakóinak a festményvásárláson kívül egyéb gondjai is voltak. Másrészt érvényben volt még az a fajta kultúrpolitika, mely mindenestől elvetette a magánmecenatúrát, és azt hirdette, hogy a művésznek közösségi megrendelésekre kell dolgoznia. De ez sem ment úgy, mint a karikacsapás. Erre néhányon kitalálták ezt az alkotóközösséget Szőnyi Istvánnak, Borsos Miklósnak, Reich Károlynak és másoknak. Mozgatója és vezetője, Koller György semmi újat nem talált ki a művész és menedzsere viszonyában, de amit tudott erről, azt' igen jól és következetesen csinálta és teszi a mai napig. Az alkotóközösségbe csak a legjobbak nyertek felvételt, a vásárlók pedig párszáz forinttól több tízezerig vásárolhattak, s vehetnek ma is műalkotást - igen kedvező részletfizetések mellett. Mint D. Fehér Zsuzsa riportjából kiderült, eddig még senki sem csalódott, ami három évtized távlatában nem csekény dolog. A Rézkarcoló Művészek Alkotó- közösségének kollekcióval nemcsak a Budai Várban, a budapesti belvárosban vagy Szentendrén találkoztam, hanem ügynökük révén a tulajdon munkahelyemen is. Volt szerencsém válogatni képeik között, és fizettem az igen előnyös részleteket. A műsorban is megszólaló Borsos Miklós, Kass János, Reich Károly alkotásaiból választhatunk rézkarcot és újabban szobrot is. A riport egy több évtizedes vállalkozásról szólt tulajdonképpen, olyan típusúról, amilyent ma annyit reklámozunk. Nekem végül az jutott eszembe róla, Pécsnek sem ártana, ha az itt élő festők, grafikusok, szobrász- és fotóművészek alkotásai megvehetőek lennének hasonló körülmények között. G. O.
