Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-24 / 23. szám
Valljuk be, hogy úgy vagyunk a Széchenyi tér új, pásztorbot-kandeláberes közvilágításával, mint voltunk (és vagyunk azóta is) a városházával: nem győzünk betelni a látvánnyal. Mert valóban szép! Még akkor is az, ha vannak, akik fanyalognak miatta, sőt egyenesen pazarlással vádolják az illetékeseket, amiért a jelenlegi helyzetben ilyesmire költenek. Mondjuk meg rögtön: igaztalan a vád! A szakembert, Borkovits Györgyöt, a DÉDÁSZ műszo- ki fejlesztési főmérnökét kérdeztük erről, akinek jelentős szerepe van a pécsi belvárosi közvilágítás évek óta tartó korszerűsítésében. A korszerűsítés szempontjából pedig azt tartjuk lényegesnek, hogy több fényben fürdenek-e a belvárosi utcák, s ez kevesebbe kerül-e. Emögött másodlagos szempont, hogy milyen „tartószerkezetről” indul a fény. Ha az is szép, annál jobb. Fele annyiért kétszeres fényteljesítmény A Széchenyi téri közvilágítás-korszerűsítés előkészítése több éve kezdődött, s nem azért, hogy pásztorbot-kan- delábereket állítsanak fel. Hát akkor miért? Borkovits György szerint a következők miatt: 1. A mintegy negyedszázados oszlopok kiszolgáltak, a tőnél oly mértékben elvékonyította azokat a rozsda, hogy önmagában ez is szükségessé tette már a cserét. Ezeket az oszlopokat egyébként 1970-ben, amikor a fénycsőről áttértek a higanygőzlámpákra, a tetejükön megtoldották. 2. Az armatúrák a teljesítménycsökkenés miatt szorultak már cserére: a műanyag védőbúrák elöregedtek, homályossá váltak, a fényforrások mögötti tükrök megvakultak. Az eredetihez képest már 50-60 százalékkal kevesebb fényt sugároztak. 3. Az 1960-ban kiépített kábelhálózat élettartamát 15-20 évre tervezték, az elöregedés itt is nyilvánvaló. És mivel a föld alatti hibák felderítése egyre nehezebb lett, az oszlopokat évek óta a nem éppen esztétikus légkábelekkel kötötték össze. Szerencsére megkönnyítette a döntést, hogy a három tényező egyszerre jelentkezett, s tette halaszthatatlanná az általános felújítást. Ennek a keretében két új trafóállomás épült, új kábel6. HÉTVÉGE hálózatot fektettek le, s az eddigi 29 - összesen 24,5 kW teljesítményű — oszlopot felváltották 18 pécsi típusú pásztorbot-kandeláberrel, s „rásegítésül" a teret övező homlokzatokon 27 Tungsram -Schreder fényszórót helyeztek el. A kettős rendszer teljesítménye 11,1 kW, az olcsóbb üzemeltetés tehát egyértelmű. A fényteljesítmény viszont a kétszeresére nőtt, amit azonnal észleltünk, amikor először bekapcsolták az új világítást. Akadtak, akik vakítóan soknak tartották a nátriumlámpák erőteljes meleg, sárga fényét. A gömbkorszak és a falikarok A belvárosi közvilágítás korszerűsítési folyamatának egy roppant fontos'szakasza volt a Széchenyi tér, amihez a szakemberek e tekintetben 20—25 évig nem akarnak hozzányúlni. Ebből az alkalomból - gondoltuk — nem árt áttekinteni: mi történt, s fog még történni e korszerűsítés jegyében? Aminek a lényege — és ezt nem győzzük a félreértések elkerülése végett ismét hangsúlyozni — a több fény. Bizonyára emlékszik még az olvasó, hogy az egész a Sallai utcával kezdődött. És a gömblámpákkal, amelyek akkor, az addig hittel műemlékinek mondott, ám szegényesen primitív csőfalikarok helyébe léptek. És nem véletlenül kerültek éppen gömblámpák a Sallai utcába: akkoriban érte el hazánkat az Európát már uraló gömblámpa-korszak. Ma már, a hely szellemét erősítő pásztorbotok és falikarok ismeretében el-elhangzik a kérdés: nem kellene-e kicserélni ezeket a lámpákat is? De hallani így is: nem kellene ezeket is kicserélni! Való igaz, hogy a • gömbök ma már valahogy kezdenek kilógni a sorból. Bár ha azt vesszük, hogy o belvárosi közvilágítás ma még eléggé „sokszínű” ... A Káptalan utcába pl. egyáltalán nem illenek a tölcséres-tányéros lámpák, s nem igazán belvárosiak a még fellelhető, kirojtosodott szigetelésű átfeszített lámpák. Most az egységesítés idejét éljük - kicsit a nosztalgia jegyében is. Dehát mit tegyünk, ha eleink a belváros hangulatához jobban illő lámpaoszlopokat találtak ki, mint mi? A második menetben — a Mátyás és a Zrínyi utcában mintegy kísérletként — megjelentek az egykori pécsi gázlámpás falikarok hasonmásai új fényforrással. A kezdeti idegenkedés után ma _ már egyöntetűen tetszik, s ez is hozzájárult az elterjedésükhöz. Ilyent kap még néhány utca, pl. a Zetkin Klára, a Kazinczy, a Kis-Flórián, talán a Geisler Eta, d Székes- fehérvár, a Leonardo da Vinci . . . Általában a keskeny utcákban minden más helyett ez a kívánatos köz- világítási forma, hiszen ezek adják a hangulatot. Bizony, a belváros hangulata!... Erre gondoltunk, amikor 1970-ben, a pécsi gázgyártás centenáriuma alkalmából felvetettük: a még meglévő gázlámpakarok felhasználásával legalább egy belvárosi utcában kellene múltat idéző közvilágítást csinálni . . . Fehér fény a dzsáminak Most a Sétatér van napirenden. Már eldőlt, hogy itt ugyanazok a lámpaoszlopok lesznek, amelyek hajdan is voltak. Annak idején fák módjára vágták ki őket, a „tönkjük” mind a mai napig egy rosszul értelmezett korszerűsítési kampány memen- tóiként vannak a helyükön. Ezeknek az oszlopoknak a tetején, koszorúba foglaltan ült a lámpabúra. A téren ilyenek lesznek, körben a falakon pedig falikarok, A DEDASZ úgy szeretné, hogy a belváros nyugati felében ebben a tervidőszakban az elmondottak szerint újuljon meg a közvilágítás. A keleti fele még várat magára - a Kossuth Lajos utcában folyamatban lévő és ezután kezdődő Télújítások miatt nemigen lehet lépni, s ez hatással van a többi utcákra is. 1990. után bizonyára többet tudunk. Essék szó végezetül a díszvilágításról is, ami jelenleg szinte kizárólag a dzsámira vonatkozik. Pillanatnyilag sötét a Széchenyi tér közepe. Az új díszvilágítás az előkészítés szakaszában van, s még az első félévben elkészül. A fénykompozíciónál figyelemmel kellett lenni arra, hogy a tér „normál” világítása a nátriumlámpák miatt sárga színű lett, tehát a dzsámi ebben a sárga gyűrűben nem lehet még sárgább. Fehér fényt kap a természetes fényirányokat követő irányokból, azaz a napfényben is látható, színében helyes világítást. Az ablakokba viszont nátriumlámpák kerülnek, mintha egy melegfényű belső világítás kiszüremlése lenne. Megjegyzendő, hogy a dzsámi előtti reflektorvályuk el fognak tűnni, ezekre az új világításnak nem lesz szüksége. Valami rejtett és igen diszkrét világításra gondolnak a városfal számára is, annyira csupán, hogy éppen érezni lehessen a létét. A belváros fényeiről volt szó. A nosztalgiavilágításnak csak. itt lehet létjogosultsága, másutt a mostani századvég saját divatja szerint lehet megoldani a közvilágítást. Ezért is vetették el — nem éppen könnyű szívvel -, hogy az Aradi vértanúk úti házsorra falikarokat szereljenek. Hársfai István A Baranya Megyei Levéltár évkönyve Baranyai Helytörténetírás A Baranya Megyei Levéltár 783 nagyformátumú oldalt és 11 mellékletet tartalmazó új évkönyvével a levéltárosok, hely- történészek, könyvtári és múzeumi szakemberek azon a vitaülésen ismerkedtek meg, amelyet a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja és a Pécsi Akadémiai Bizottság Helytörténeti Munkabizottsága rendezett „Baranyai Helytörténetírás 1968—1986” címmel. Ezen a találkozón Til- kovszky Lóránt dr. egyetemi tanár, Dénes Béla nyug. főiskola; tanár és Vonyó József dr. egyetemi adjunktus tekintette át annak a (nemzetiség-, művelődés és politikatörténeti) munkának a fokozatos kibontakozását, amely méltán vonta magára eddig is a hazai és nemzetközi tudományos körök figyelmét. Ez a rövid áttekintés a Dunántúli Napló könyvbarát olvasóinak kívánja bemutatni a szűkebb, s tágabb értelemben vett hazánkra vonatkozó ismeretek újabb, jelentős gazdagodását hozó kötetet. Ezt az évkönyvet, akárcsak 1970 óta valamennyi elődjét Szita László kandidátus, a levéltár igazgatója szerkesztette. Közvetlen munkatársai közül hetet találunk a szerzők, kettőt a kitűnő reprodukciók, illetve grafikai munkák végzői sorában. A figyelmes olvasó azonban maga is észre fogja venni, hogy a Baranya Megyei Levéltár ma már nemcsak a hagyományos iratkezelés és -rende'zés otthona, hanem tudomány műveléséé is, amelyben a belső dolgozók a kívülről érkezettekkel együtt keresik múltunk titkait. Örömmel hívom fel a figyelmet arra is, hogy a levéltár belső munkatársain kívül a szerzők között található 5 egyetemi vagy főiskolai oktató, 2 akadémiai intézeti kutató, 1 helytörténész, 1 (pesti) levéltáros, 1 hadtörténész, 1 múzeológus, 1 irodalomtörténész és 1 gimnáziumi tanár. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy közülük 18 Pécsett, illetve régiónk területép él. Ez ugyanis nem jelent kevesebbet, mint azt. hogy a Baranyai Helytörténetírásnak a régión belül állandó és tekintélyes kutatógárdája van, amelynek tagjait a tárgyszere- teten kívül a rendszeres publikálási lehetőség és az ezzel járó erkölcsi elismerés tartja együtt. Mielőtt az értékes tanulmányok gazdag választékát kínálnák, utalnunk kell még arra az egyedül álló figyelemre, amellyel az évkönyv szerkesztői a nemzetiségek, életének kutatását kezelik évek óta. A fordulat az 1978-as évkönyvvel kezdődött, amelynek mind a 17 tanulmánya nemzetiségi problémákkal foglalkozott. Azóta már természetesnek vesszük, hogy az újabb és újabb kötetek 20-25 százalékát a nemzetiségek életével foglalkozó, önálló fejezet foglalja el. A hazai nemzetiségi kutatások segítésén túl a szerkesztők gondoltak arra is, hogy délszláv és német nyelvű rezümékkel könnyítsék tudományos eredményeik határainkon túli megismertetését. A kötetben közölt tanulmányokról és forrásközlésekről szólva előre kell bocsátanunk, hogy vannak közöttük olyanok, amelyek csak egy-egy községre vonatkoznak, de olyanok is, amelyek országos jelentőségű kérdéseket tárgyalnak. A 18-20. századi tanulmányok sorát Nagy Lajos dolgozata nyitja, amely a kurucok szlavóniai betörését, a szerb határőrök ellentámadását, Ba-, ranya kegyetlen feldúlását mutatja be hatalmas tudományos apparátus segítségével, de nem feledkezik meg Pécsről sem, amelynek pusztulását a szemben álló felek közösen okozták. Ódór Imre hézagpótló munkájában a baranyai köznemesség területi megoszlását, vagyoni rétegződését vizsgálja a francia háborúk korában. — Rozs András, a drávaszögi Ko- páes község 19. század eleji antifeudális panaszait, Márli Attlia pedig Baranya egyesületeinek életét dolgozta fel a kapitalizmus kibontakozása idején. Koroknai Ákos főlevéltáros a dualizmus kori parlamenti választásokat feldolgozó .tanulmányának itt közölt befejező részében a tartalmi értékeken túl, kitűnő modellt is ad más régiók kutatóinak e téma feldolgozásához. Szüts Emil az 1919-1921. évi ideiglenes szerb megszállás idején keletkezett baranyai-pécsi autonómia tervek realisztikus és irreális vonásait vizsgálja dolgozatában. Von yó József adjunktus pedig a Gömbös Gyula miniszterelnök által inspirált Nemzeti Egység Párt tevékenységével foglalkozik nagy alapossággal. Vargha Dezső is a két világháború közötti időszakot vizsgálja dolgozatában, amely Pécs város gazdálkodásával és-' alkalmazottainak helyzetével foglalkozik a válság idején. A gazdasági és művelődés- történeti tanulmányok és forrósok című fejezet lapjain négy értékes munkával találkozhatunk. A Dunántúli- Tudományos Intézet kutatói közül Erdősi Ferenc Baranya mai úthálózatának múlt századi megalapozásáról, T. Mérey Klára pedig Baranya megye iparának II. világháború előtti és utáni állapotáról közöl értékes tanulmányt. — A malomipar kitűnő szakértőjeként ismert Móró Mária Anna ezúttal a 18. századvégi Baranya vízimalom iparával foglalkozott. — Ennek a fejezetnek művelődéstörténeti részében Boda Miklós irodalomtörténész a Janus Pannonius után hátramaradott szövegek problématikáját, felkavaró sevillai kódexek világába vezeti el olvasóit. Az évkönyv nemzetiségi témákat közlő harmadik fejezete első helyen régiónkban otthonra lelt, és a magyar kultúra ősi elemeit hűségesen őrző bukovinai székelyek történetének forrásait közli Solymár Imre és Szőfs Zoltán tollából E forrásközlemény helye véleményem szerint az első fejezetben lett volna. A nemzetiségek igazi világába Sarosácz György vezet át bennünket, oki ezúttal a Pécs körüli bosnyák falvak közművelődési gondjait világítja meg nagy hozzáértéssel. Fogarassy László pozsonyi hadtörténész az I. világháború utáni magyar-szerb viszony alakulásához közöl eddig nem ismert adatokat. - Horvátit Csaba viszont azt kutatja dolgozatában, hogy a harmincas évek Baranyájának közgondolkodásában, mint tükröződnek a revíziós eszmék. — Szita László ugyanebben a korban a nemzetiségi nyelvtanítás állapotát vizsgálja és rámutat arra, hogy a németbarát kormányok mindenkor előnybe részesítették a német iskolákat. Tilkovszky Lóránt professzor annak a Bajcsy-Zsilinszky Endre által, a németek fogságában, német nyelven készült tervezetnek az 1959-ben készült magyar fordítását közli, amely az ország belső föderalizálása útján képzelte el a nemzetiségi problématika megoldását. Cseresnyés Ferenc az 1947/ 1948. évi baranyai telepítések világából közöl eddig ismeretlen forrásokat. — A tanulmányok sorát záró Füzes Miklós azokat a tényezőket vizsgálja- kitűnően dokumentált írásában, amelyek a népesség anya- ynyelv szerinti megoszlását motiválták a soknemzetiségű Baranyában. Kiss Z. Géza nyug. egy. docens kandidátus Cseri László felvétele A Széchenyi tér esti fényben 1%** -cSgf m maßt j' ^'ím v^,V'i» ■ T* »wl eBF®**” gäwä
