Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-19 / 18. szám
1M7. január 19., hétfő Dunántúlt napló 5 öt kazán fűt éjjel-nappal Tél a pécsi állatkertben Vasárnap virradóra 30 centi vastag hótakaró borította be a pécsi állatkertet. A sózatlan, szűz havon délig csak egytelen busz vágott neki a szerpentinnek, de a dömörkapui fordulónál az is elakadt. Ebéd után aztán megjelentek az első látogatók. Aki felment, nem bánta meg. A szibériai tigris láthatóan élvezte a havat, kattogtak is körülötte a fényképezőgépek. A rókáknál most jött el a szerelem időszaka, pompás téli bundát öltöttek erre az alkalomra. A sarki róka díszruháját nem győzték megcsodálni a látogatók. Ezek a ragadozók jól szaporodnak a Mecseken, a jelekből ítélve tavaszra sok apró Vük szaporítja majd az állatóvoda létszámát. A barnamedvék túl vannak a nászon. A hároméves nőstény medve feltehetően várandós, a kis bocs érkezését februárra várják. Oroszlánék- nál már biztos a dolog, az idei első újszülött az oroszlán bébi lesz, ha továbbra is minden jól megy, a hó végén jön a világra. Lehet azonban, hogy a szarvasgidák megelőzik. Az Indiából származó muntyák szarvas törpe állat, a kifejlett példány is alig 40 centi magas, parányi gidákat hoz a világra. A zord tél nem tett kárt az állatokban. Lemle Zoltán, a zoo vezetője szerint még soha ennyi olcsó fejessalátát, dinnyét, sárgarépát nem ettek meg az állatok, mint tavaly nyáron. Azonkívül olyan nagy meny-; nyiségű szénát, abrakot tároltak be, hogy tavaszig nincs gondjuk beszerzésre. A húsevők sem szenvedtek hiányt. A melegégövi állatok házait öt kazánnal fűtik éjjel-nappal, így aztán a csimpánzok, a madarak és a trópusi nagymacskák sem szenvednek a tél viszontagságaitól. A patásokat éjszakára bezárják, nehogy az eljegesedett kifutókban a lábukat törjék. Az állatkert dolgozói eddig megbirkóztak a téllel, s még a legzimankó- sabb napokon is nyitva tartottak. — Rné — A Hullámfürdőben... Kint a hőmérő higanyszála jócskán a mínuszokban jár, a pécsi Hullámfürdő jól fűtött sátra alatt nem kell veszekedniük az ott úszóknak, ki melyik pályán is menjen, hiszen ott- jártunkkor mindössze hatan- heten rótták kitartóan a métereket, az egyébként kellemes hőmérsékletű, tiszta vízben. Az uszoda téli forgalmáról Korvitz Józsefet, a Hullámfürdő üzemvezetőjét kérdeztük: — Naponta átlagosan száz- száztíz fizető látogatónk van, de emellett mi biztosítjuk az edzési lehetőséget a PMSC, a, TASI úszóinak, az Ifjúsági Ház öttusázóinak és az MHSZ köny- nyűbúvórainak is. A sportolók más vendégeinket nem zavarják, hiszen részükre 4 pályát mindig fenntartunk. A sátor alatt a hideg idő ellenére 22 fok körüli levegőhőmérsékletet tudunk állandóan biztosítani, a sportmedence tartósan 26—28, a tanmedence pedig 35—37 fokos. Ügy gondolom belépődíjaink is kedvezőek: diákoknak hét, felnőtteknek 15 forint. Több általános iskola nálunk tartja úszótanfolyamait, de a PMSC-vel közösen mi is szervezünk úszásoktatást. Ezekre még lehet jelentkezni itt a helyszínen, naponta délután 4 és 6 óra között. Végh G. Scola Superiore A cremonai hangszerkészítő Hol volt, hol nem volt, valamikor az 1900-as évek elején élt egy gazdag svájci sajtgyáros, aki Stauffernek hívtak. Ez a Stauffer nagyon szerette a hegedűket, remek kis gyűjteménye volt belőlük otthon, de mindez nem elégítette ki a gyűjtőszenvedélyét. Gondolt hát egyet, s az észak-olaszországi Cremonában vásárolt egy palotát, s azt az államnak ajándékozta, hogy nemzetközi hegedűkészítő iskolát rendezzenek itt be. így is történt, 1937-ben, Stradivari halálának 200. évfordulója alkalmából beindult az iskola. Rögtön az alapítás után, egy Tatár Péter nevű magyar asztalosmester elhatározta, hogy elindul világot látni. Ment, men- degélt, s egy hónapi gyaloglás után megérkezett Cremonába, felfedezte az iskolát és ottragadt. Elsajátította a hegedűkészítés tudományát, megnősült és végleg letelepedett Olaszországban. ö volt ott az első magyar. Késői utóda, Czakó István pár éve érkezett haza Pécsre, az olasz iskola befejezése után. Cremona a Pó folyó partján fekszik, Milánótól 80 kilométerre. Nagy zenei hagyományokkal rendelkezik ott született Stradi- varin kívül Monteverdi, Pon- chielli és Verdi is. Monteverdi □ cremonai dómban kezdte kóristaként. Maga a dóm is híres. 110 méteres tornya a legmagasabb Európában, s már javában állt, amikor a magyarok belovagoltak Vereckénél. — Amilyen szép a város, olyan rossz a klímája, .— emlékezik Czakó István. — Rendkívül páradús a levegője, s ez tönkretette az ízületeimet. Néha úgy bedagadtak az ujjaim, hogy alig tudtam mozgatni. — Hogyan került' az iskolába? — Utólag roppant egyszerűnek tűnik. Hallottam, olvastam róla, megtetszett. Megszereztem a kellő papírokat, engedélyeket és kiutaztam. Az olaszokon kívül svájciak, németek, franciák, kanadaiak, afrikaiak is tanultak ott, és egy örmény is, aki a Bolsojban dolgozott: összesen 60-an, 70-en kezdtünk, 12-en végeztünk. Osztálytársam volt az a David Stephens is, aki ausztrál származású, háromszoros világcsúcstartó futó, talán még vannak, akik emlékeznek rá. Akkor már a 47. évét taposta. 1953-ban Bukarestben együtt álltak rajthoz Iharos Sándorral, akit a legnagyobb magyar futóként emlegetnek' (Stephens győzött). — Hogyan folyt az oktatás? — Reggel 8—12-ig és délután 2—6-ig tartózkodtunk bent. A nap egyik felében elméleti oktatást kaptunk: zene- és hangszertörténetet, akusztikát, olasz nyelv és irodalmat, angolt, matematikát tanultunk. Aztán a nap másik felében jött a műhelygyakorlat. Rendkívüli alapossággal raktunk össze egy hegedűt, az egész tanév ráment, míg készen lettünk vele. Scolari mester foglalkozott velünk, kicsi, mérges emberke volt, de szerettük. — Szórakozás? — Alig jutott ró időnk. Néha színházba, moziba mentünk. — Miből ék? — Egy évre 350 000 líra ösztöndíjat kaptam, ebből havonta 20 000-ért béreltem egy kis lakást. Sok pénz ment el az utazgatásra: a nyári szüneteket, karácsonyt, húsvétot mindig itthon töltöttem. — Milyen képesítést ad ez az iskola? — A szakmában a legnagyobbat. A negyedik év végén államvizsgáztunk, szinte minden tárgyból, és egy hegedűt kellett készítenünk. — Hazajött. — Igen. Várt a feleségem. Nagyszerű élmény volt Olaszország, de én itt, Pécsett vagyok itthon. A Liszt-terem mellett van a műhelyem, itt érzem magam legjobban. Óvári Zsuzsa Fiatal munkatársakat keres a Pécsi Körzeti Stúdió A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója a közelmúltban riporteri állást hirdetett meg. A jelentkezőket két alapvető feltétel köti: diplomával kell rendelkezniök, és éveik . száma nem haladhatja meg a harmincat. , A stúdióban két új emberre van szükség. Az egyiket a társadalompolitikai szerkesztőség alkalmazza mint riportert, őt a képernyőn láthatjuk majd. A másik az információs szerkesztőség munkatársa lesz, akinek felodata anyaggyűjtés, műsor- szerkesztés. Rajtuk kívül két-há- rom jelentkezőt választanak még ki, úgynevezett külsős munkára. Ez annyit jelent, hogy egyelőre státuszba nem kerülnek, hanem egyes produkciókban vesznek részt ötleteikkel, elképzeléseikkel. Eddig közel húszán pályázták meg az állásokat, érdekes, hogy nagy többségük a gyengébb nem képviselője. Elsősorban tanárok, jogászok, valamint egy-egy óvónő, közgazdász és mérnök írásbeli jelentkezése van a tarsolyban. A január 20-i határidőig körülbelül harminc főre számítanak, akiket február elején rostálnak. Bükkösdi László rendező állított össze számukra helyzetgyakorlatokot, amelyek lényege: ki, hogyan találja fel magát a kamerák előtt. Annyit elárulhatunk, hogy a feladatok egyik része egy interjú készítése lesz a Pécsi Körzeti Stúdió valamelyik dolgozójával. Ó. Zs. Virágok nőnapra Készülődnek a nőnapra a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dísznövénytermesztő üzemében. Tízezer cserép virágot rendeltek a szombathelyi Kertész Termelőszövetkezettől, s körülbelül ugyanennyi a saját készletük. Lesz bőven jácint, crocus, fokföldi ibolya, ciklámen, vágott tulipán, Írisz és frézia a virágüzletekben. Életképek... Amióta vastagon kifehére- dett a környék itt István-ok- nán, tiszta hideg csend lett, valamelyik udvarról még egy halk köhécselés is kihallatszik az utcára. Ha nagy a hó, az apró neszek fölerősödnek. A 27. számú ház - amelyben Dörmer Jánosék laknak — a közelmúltig még ikerház volt, de a szomszéd elköltözött, és a ház felét meg lebontották, elvitték. A tűzfal töredezve, hiányosan csúfoskodott, míg végre az ingatlankezelő rend- behozatta, éppen jókor, még a rossz idő beállta előtt. Dörmer János mondja, a vérnyomása is felszökött az építkezés alatt, de most már rendben van minden. A hajdani kolóniás házra kis kertajtó nyílik, néhány lépés a lépcső, aztán a rövid előszoba, balra egy nappali-szoba kanapéval, fotelekkel, itt lehet dohányozni, aztán tovább a konyha, jobbról két egymásba nyíló nagyobb szoba, gyönyörű kazettás szekrénysor és masszív tartozékai. A belső szobában az unoka, a Gyurka heverészik, egy halom játék társaságában. Szép téli szombat délután van, kint szél kapja ferdére a havat, itt bent jó meleg van, kissé zöldes, jó zamatú termelőit kortyolgatunk. Dörmer János — zömök, sűrű fehérhajú — férfi, főaknászként ment nyugdíjba.- Nem sokáig bírtam a semmittevést, világ életemben nyüzsgő ember voltam, hát visz- szamentem a bányához és a szokásos órák erejéig dolgozom most is.- Hogy-hogy, nem bírta? Kedélyeskedik:- Első hónapban hetente egyszer veszekedtünk az asz- szonnyal, második hónapban már heti háromszor, hát ez nem megy. Visszamentem.- Eléggé istenhátamegetti hely ez, nem?- Régebben laktunk egy kisebb bérházban, de azt nem lehetett kibírni. Az alattunk lévő lakásban két gyerek görkorcsolyázott a szobában, fölöttünk egy tizenvalahány éves lány pedig elhatározta, hogy operaénekes lesz, egész nap áriázott . .. csak a^t hallottam, hogy „O ...o...o! U...u... u . . . I Á . . . á . . . á I” Majdnem idegbajt kaptunk. Ide költöztünk a bányamentők szomszédságába, ez szolgálati lakás volt eredetileg. Tiszta a levegő, csend van, ha jobb az idő, Gyurikát a nyakamba veszem és irány az erdő. Somot, vadkörtét szedünk,, télire gyümölcsszörp lesz belőle ... — Van Mohács után egy kis kertünk, oda jártunk ki kocsival, de hát nem csak oda, bejártuk már jóformán az egész országot. Volt olyan hónap, hogy négyezer forintot elautóztunk — mondja a felesége. — Még azt is megcsináltuk, hogy egy jó görögdinnyéért elmentünk Vajszló környékére. Többe került a benzin, mint a diny- nye. Nem számított. Sokat utaznak. Egy angliai bányavidéken él Dörmer nagybátyja, szintén aknász a helyi bányában. Esküvő volt a családnál, meghívták Dörme- réket. Az angliai rokont Dörmer „miszternek” becézi.- Kiutaztunk egy hónapra, a lakodalomban úgy jelentem meg, mint egy „lord". Képzeljen el engem szmokingban — amit itt Pécsett kölcsönzőből hoztam el -, szóval volt nagy rongyrázás. Egyébként levittek a bányába is, a nagybátyám elintézte. Hát ... szóval, mások ott a körülmények, a munkakörülmények is meg az anyagiak is. Itthon meséltem a látottakról, egyik főnök meg is orrolt rám, de megmondtam neki: kár lenne tagadni, hogy jobban élnek, mint mi. Pedig hót én sem panaszkodom, jól kerestem mindig. De hót ez az igazság. Dörmer meséli, eredetileg rézműves szakmát tanult, aztán mikor is? . . . igen '. . negyvenhétben a bányához jött, akkor, amikor az apja — szintén bányász volt - azt mondta neki: „Fiam, kezed, lábod kitépem, ha a bánya közelébe mész . .." Harmincöt és fél évet töltött el a bányában, ebből 28 évet mint műszaki beosztott: először - az ötvenes évek elején — a Pécsi Fémipari Iskolát végezte el, utána a Bányaipari Technikumot, a bányamunka mellett persze ... Konok, szívós férfi. — Abban az időben az öregektől lehetett tanulni a szakmát. Azt mondta egyszer egy bányamester: „Figyelj rám János! Ha majd egyszer te is kiadsz egy utasítást, akkor úgy add ki, hogy azt te legjobban meg tudod csinálni. Különben nem hallgatnak rád ..." Nos hát, ehhez tartottam magamat mindig. Munkában nem tege- ződtem senkivel, ez volt az elvem: szerintem csak magázva lehet valakit legjobban elküldeni valahová ... Tudja hogy hová. A felesége előkeríti a szó- dásszifont nagy örömünkre, pedig Dörmer azt mondta, az egész házban nincs szóda, a jó borhoz nem kell víz. Közben kijön a kisunoka is, beáll dörgölődzve a nagyapja térdei közé és néz föl rá, mint egy istenre. — A régiek közül jönnek e látogatóba? összenéznek. Felesége mondja: — Valamikor itt mindig volt vendég. — Most aligha — mondja a férje. - Pedig egyidőben még a széket is lefújták előttem, ha bementem valamelyik irodába. Akkor én voltam a „munkásosztály"... - Nevet, legyint, koccintunk. Rab Ferenc A Dörmer
