Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-15 / 14. szám
1987. január 15., csütörtök Dunántúli napló S A katonai teherautó a hegyre is felkapaszkodott Vecsési néninél az Erdész úton Proksza László felvételei Csak néhány iskolában szünetel a tanítás Halasztott vizsgák A megye általános és középiskoláinak többségében zavartalanul folyik a tanítás. Pécsett, a Gyárgyárosi Általános Iskolában adtak ki mától kétnapos tanítási szünetet, mivel itt a rendelkezésre álló olajkályhákkal nem tudják kellőképpen felfűteni az osztálytermeket. A Horvát-szerb Általános és Középiskolában más ok miatt kell néhány napig szüneteltetni a tanítást. Az intézmény tanulói többnyire kollégisták, illetve bejárók, és a megromlott közlekedési viszonyok miatt nem tudják elérni az iskolát. Komló és Szigetvár körzetében négy, illetve két községben, ezen kívül Szalatnakon, Mecseknádasdon, Baranyaje- nőn, Mindszentgodisán, valamint Almamelléken és Somogyapáti- ban adtak rendkívüli szünetet az általános iskolásoknak. A megyében valamennyi óvodában fogadják a gyerekeket, a középiskolákban is kivétel nélkül, mindenhol folyik a tanítás. A felsőoktatási intézményekben javában zajlik még a vizsgaidőszak. A nem Pécsen és környékén lakó hallgatóknak akadályt jelentett a hirtelen beköszöntött kemény tél, hiszen köztük vannak olyanok is, akik több mint 200 kilométert utaznak, hogy le tudják tenni vizsgáikat. Viszonylag kevesen hiányoztak a hét elején a POTE intézeteinek vizsgáiról. A közlekedési nehézségek miatt távolmaradók későbbi időpontot kaptak beszámolóikra. A Pollack-. Mihály Műszaki Főiskola tanszékeinek vizsgáiról tegnap már nem volt hiányzó. Hétfőn és kedden összesen 14 hallgató — közülük 9 levelező — jelezte előre távolmaradását, későbbi időpontot kérve a vizsgára. A JPTE Tanárképző Karán is inkább a levelezősök hiányoztak a napokban. Egymást érték a telefonok az Állam-' és Jogtudományi Kar Dékáni Hivatalában, valamennyi témája hasonló volt. A hallgatók hiányzásukat jelezték és új idő^ pontot kértek. Tegnap például öt államvizsgázó maradt távola A három pécsi felsőoktatási intézmény mindegyikében későbbi időpontot adnak, újabb vizsganapot írnak ki, a jogi és közgazdasági karon pedig, hej szükség lesz rá, néhány vizsgát a szorgalmi időszak elejére halasztónak. K. E. Pusztakisfalu helyét csak a zöld" tábla mutatja. A bekötőutat a Lovászhetény előtti kereszteződésben méter magasan befújta a hó. Gyalog indulunk el a szántáson. Előttünk néhány órája már járhatott valaki. Iskolásgyerek biztos nem, őket nem engedik el ilyen zimankóban. Elég lehet még jó időben is kigyalogolniuk az országút- hoz. A völgy mélyén a falu puha némaságban. Csak a kutyaugatás és a kéményfüst jelzi az életet. A házak előtt keskeny sávon túrták el a havat; a soha be nem fagyó kis patakot átugorva a „főutcán" térdig érő hóban gázolunk. A bolt zárva, az új is, a régi is.- Kedden hoztak kenyeret a téesz Rába-Steigerével — mondja Meilinger Gyula, aki egy kis szánkóval éppen kukoricáért indult ismerőseihez. - Legközelebb pénteken lesz nyitva a bolt, akkor kapunk megint. Hangjában nem érzek aggodalmat. Dolgozni ugyan nem tud eljárni, de korántsem azért, mert az út járhatatlan: a hirdi cementüzem tart kényszerszünetet. Elkísérjük Baumgartnerék- hez, ahol Gyula bácsi és felesége beszélgetéssel, olvasással, rádióhallgatással üti agyon az időt. „A lakás, a télikert és az üvegház növényeiről" — olvasom az egyik borítón. — Emlékeznek még rá, mikor volt ilyen nagy tél? Osszenéznek. - Hacsak, 929-ben nem - mondja á férfi. - Meg 42-ben, amikor a háború volt. — Nem félnek igy elzárva a világtól? — Megvan mindenünk — rántja meg a vállát. - Csak egészség legyen! - bólint rá az asszony. — Látom a tévében, hogy tolong a nép, ha nem kap mindjárt friss kenyeret. A pestiek rögtön vi- nyákolnak, mihelyt leesik egy kis hó - így Gyula bácsi. — Bizony — jegyzi meg Meilinger Gyula, aki egyébként sokkal többre becsüli a juhászatot, amivel már ősei is foglalkoztak. - Nem is tudom, mi lenne itt, ha komolyabb baj történne. Ki tud ma már kenyeret sütni? Itt, Pusztakisfalun, Baranya északkeleti csücskében, ahol most csak a madár és egy Rába—Steiger jár, az az esemény, hogy nincs esemény. Tél van és nyugalom. Tél, az összes kellékeivel. Havasi J. Falu a hó alatt Meilinger Gyula szánkóval húzza a kukoricát Cseri László felvétele Idős emberekért az éjszakában „Még jó, hogy maguk vannak, fiaim. A katonák a terepjáró reflektorának fényében megszabadítják a házak bejáratát Néphadseregünk katonái szerte az országban, így Baranyában is ott segítenek ebben a rendkívüli időjárási helyzetben, ahová hívják őket. A pécsi Bajcsy-Zsilinszky Endre laktanyából például a kenyér- és tejszállításban vettek részt, de kedden késő délutántól éjjelig mozgásukban korlátozott, idős szociális gondozottak segítségére siettek, akik rendszeres házi gondoskodásban részesülnek. Lévén, hogy néhányuk megközelítése polgári járművel lehetetlenné vált, ezért szükség volt q katonaság „bevetésére". A speciális teherautó és személyzete — Csörge Tibor tartalékos hadnagy, Őri József, Pandúr Zoltán, Nagy János honvédek — a pécsi nyugdíjasházban kapják meg a feladatot, s hozzájuk szegődik .Kis Antalné gondozónő. A mentőcsapatot fotós kollégámmal mi is elkísérjük. Irány a pécssza- bolcsi szőlőhegy, dhonnan egy idős férfit kell elhoznunk, hogy ideiglenesen szociális otthonban helyezzék el. A szabolcsi autóbuszfordulóig viszonylag jó tempóban haladunk, ám a szűk, meredek emelkedőn ennek a 7,5 tonnás monstrumnak is minden erejét össze kell szednie, hogy felkapaszkodhasson. Úttalan utakon járunk, gyakran leszállunk, hogy segítsünk a gépkocsivezetőnek a manőverezésben, a hó néhol derékig ér. A platón cudar hideg van, két kézzel kapaszkodunk a ponyvatartó vasakba. Egy szakaszon annyira keskeny az „út” - az egyik oldalon épület, a másikon mély szakadék —, le kell venni a ponyvát, hogy elférjünk, szinte centimétereken múlik a lecsúszásunk. Orf József a jármű mind a hat kerekét pörgeti — sikerül átjutnunk .. . Vagy két órába telik, mire felérünk a hegytetőn levő kis házig. A 82 éves bácsi az elképesztően koszos lakásban nem fogadja nagy lelkesedéssel a mentőcsapatot. — Nem megyek innen sehova, megmondtam, hogy nem megyek! Kis Antalné könyörög, győzködik, mindhiába. Az öreg hajthatatlan, erőszakkal nem lehet elvinni. Azért nem jön, mert fél, hogy ellopják a fáját. Élelme van, a rozzant kályhában duruzsol a tűz, kénytelenek vagyunk otthagyni, másnap viszont orvosi segítséggel elviszik, mert a gondozónő nem tudja rendszeresen felkeresni. Az Ágoston téri szociális otthonban zsíros kenyeret eszünk, teát iszunk, s indulunk a Mecsekre, egy néninek viszünk vizet. Velünk tart Kancz- ler Csaba vezető gondozó. — A városban 583 szociális gondozottunk van, jónéhányuk- hoz pbben az időben csak így . juthatunk el. Sajnos a hivatásos és társadalmi gondozónőink képtelenek másképpen eljutni hozzájuk. Feltöltik a vizeskannákat, s elindulunk. Viszontagságos út után tíz órára felérünk az Erdész útra, s kopogtathatunk a 80 éves Vecsési Sándorné házának ajtaján. A katonák a kannákból edényekbe öntik a vizét, miközben az asszony hálálkodik. — Még jó, hogy maguk van-, nak, fiaim, láttam a tévében, hogy a katonák mindenütt segítenek. Hát nagyon aranyosak! » A szobában zajló eseményeket egy félénk kutya és egy kövér macska figyeli, valószínű csodálkoznak, hogy gazdájuk magányát miért zavarja meg ennyi ember. Kanczler Csaba összegyűjti a néni szennyesét, a katonák pedig ellapátolják a kapu és az ajtó közötti járdán a havat. Vecsési nénitől megkérdezzük, mire van szüksége, mondja mindene megvan, így elköszönünk. — Köszönöm szépen, hogy eljöttek, nagyon köszönöm ... A sűrű havazásban megállunk a tüdőszanatóriumnál, a kannákba víz kerül, s megyünk tovább. Olyan helyeken és mellig érő hóban járunk ezen a késői estén, ahová a kutyát is csak a rossz emberek zavarják ki. De a katonák nem zsörtölődnek, mond iák, most ez a feladatunk. Megállunk egy háznál, Kanczler Csaba kopog. — A szociális gondozótól jöttünk, vizet hoztunk. — Nem kell víz, mór lefeküdtem, hagyjanak békén - szól bentről egy női hang. Még néhány kísérlet a bejutásra, az elutasítás azonban egyre merevebb. — Hiába, idős emberek, meg kell értenünk őket... De nekünk az a feladatunk, hogy segítsünk rajtuk. Holnap majd visszajövünk — mondja lehan- goltan Kanczler Csaba. Tizenegy óra elmúlt. A hatalmas Ural teherautó lépésben elindul a hegyről, vége a napnak. Roszprim Nándor 35-ös busszal, ameddig lehetett Legrosszabb a pálosoktól a Mecsek-kapuig Nem irigylésre méltóak az autóbuszvezetők. Inkább mondhatjuk, hogy minden tisztelet az övék, mert minden tőlük telhetőt megtesznek, és az idei télen eddig még súlyos autóbuszbaleset szerencsére nem fordult elő a városban. Kritikus útvonalak vannak, több busz nem tud elmenni a végállomásig, ezek közé tartozik a 35-ös misinai járat. A Volántól tegnap délelőtt engedélyt kaptunk, hogy a vezetőfülkében kísérjük végig a 35-ös buszt végállomástól végállomásig. A 11.05 órakor induló járattal szerettünk volna fölmenni a Mecsekre; mint a pécsiek tudják, a 35-ös óránként jár, s amint beérkezik a Lenin térre, máris kanyarodik a megállóba, s indul újra föl a hegyre. A főpályaudvaron, a forgalmi irodában vártuk, hogy visszatérjen a 35-ös, nem is a Misináról, hanem az alatta levő régi fordulótól, mert tovább nem tud menni. A járat mindössze öt percet késett, de újra indulni ezzel a busszal már nem lehetett: lefagyott. A visszaérkező vezető elmondta, hogy a legrosszabb a pálosok és a Mecsek-kapu közötti szakasz, arra nagyon kell vigyázni. S minthogy ő már nem tudott a busszal visszamenni, azonnal intézkedtek, kitették a 35-ös táblákat a helyettesítő járatra, amivel Kér lemen János tartalékos buszvezető indult föl a Mecsekre. — A megállókban is óvatosnak kell lenni, mert a járdaszegélynél a buckák nagyon meg tudják dobni a kocsit. A másik nagy baj, hogy a hótól nem látják az alatta lévő jeget, s így könnyen meg lehet csúszni. Dehát egy busszal azért máshogy van, mint egy személyautóval: hátul dupla a kerék és nagyobb a tapadási felület," így azért nemigen fordulhat elő, hogy úgy megpör- dülünk, mint egy kisebb jármű. Megyünk fölfelé, egyre kisebb tempóban, átlag 20-30 kilométeres sebességgel. A pálosok után egyesben megy a busz, itt valóban nagyon rossz a helyzet, rendkívül óvatosnak kell lenni. Följebb már kicsit jobb, de lefelé már végig egyesben megyünk, óvatosan, lassan. Nem kis összpontosítást igényel a mecseki járat, ami valóban nem tudott fölmenni a Misináig, de ezt már tudták azok is, akik onnan jöttek le a városba, s már a régi fordulónál várták a buszt. Mint buszvezetőnk elmondta, 6 minden reggel „megijeszti" önmagát: amikár kocsijával elindul dolgozni, kipróbálja, milyen síkos az út, így aztán egész nap benne van a stressz, s tudja, mihez tartsa magát... D. Cs. 1 Kelemen János a 35-ös járaton Fotó: Kóródi Gábor