Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-09 / 338. szám
Dunántúli napló 1986. december 9., kedd 1986. DECEMBER Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából 9., NATÁLIA KEDD I nevű kedves olvasóinkat • A Nap kél 7.1» — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 12.44 Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: ' ROSZPRIM NÁNDOR Ma délelőtt 9—12 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad a 10-046-os telefonszámon HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig NAGY ISTVÁN a 10-053-as telefonszámon CB-rádió hivójelünk „Napló I.” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Á központi sajtószolgálat novellapályázatának eredmény- hirdetése A Központi Sajtószolgálat az idén is meghirdette hagyományos novella- és tárcapályázatát. A pályázatra 145 mű érkezett. A bíráló bizottság a novella-kategóriában az első díjat Lázár Ervin Az óriás, a második díjat Béres Attila Cédulák, a harmadik díjat Horváth Péter Egy kis realizmus című művének ítélte. A tárca-kategóriában az első díjat Marosi Gyula Vénasszonyok nyara, a második díjat Maralkó László A csapda, a harmadik díjat Hallama Erzsébet A baleset című írása nyerte el. Különdíjban Czakó Gábor Na és?, Fábián László Kötőfék, Kiss Dénes A gyilkos apja. Oláh János Férfimodellt felveszünk és Vathy Zsuzsa Vasárnap délután című írása részesült.- Sikeres vizsga. Az elmúlt héten 48-an tettek sikeres vizsgát a veszélyes áruszállítási (ADR) tanfolyamot követően. A pécsi Autóközlekedési Tanintézetben két éve folyik e speciális képzés. ELVESZETT az „Ady Endre Mgtsz, Mindszentgodisa, Növénytermesztés” bélyegzője. 1986. december 8-tól érvénytelen. Megalakult a Magyar Lapkiadók Egyesülése A Hírlapkiadó Vállalat, az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat, a Lapkiadó Vállalat, a Népszava Lap- és Könyvkiadó, valamint a Magyar Távirati Iroda megalakította a Magyar Lapkiadók Egyesülését. Az egyesülés célja: a tagvállalatok közös érdekeinek képviselete, egyeztetése, összhangban a tájékoztatáspolitikai célokkal és a népgazdasági érdekekkel. A hétfői alakulóülésen részt vett Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Be- reczky Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője is.- Vendégszereplés. A jugoszláviai Nafta községben lépett fel az elmúlt hét végén a magyaregregyi hagyomány- őrző népi együttes. „Lakodalmas" című műsorukkal két előadáson szerepeltek nagy sikerrel. A magyaregregyiek a nartai együttes legutóbbi látogatását viszonozták.- Már szakipari munkák folynak a PIK III. számú ház- kezelőségének a Tüzér utcában épülő irodaházában. A 800 négyzetméter alapterületű létesítményben 16 millió forintos költséggel ügyfélfogadó helyiségeket és műhelyeket, többek között asztalos- és villanyszerelő-műhelyt alakítanak ki. Az új házkezelőség átadási határideje 1987 augusztus.- Horgászati tilalom! December 10-től a hegyszent- mártoni tavon minden halra tilos a horgászás.- Népszerű a poroton. A Baranya-Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat ebben az esztendőben 510 millió forint értékű tégla- és cserépárut állít elő, s értékesít. A termékek közül- egyre népszerűbb a poroton tégla és a barna, valamint piros mázas sajtolt tetőcserép.- Síkos reggel. A tegnap reggeli síkos járdák, utak óvatosságra késztették a járókelőket. Mint a mentők ügyeletén megtudtuk, elcsúszásból eredő törés, sérülés miatt senkit nem kellett kórházba szállítani. Gesztenyéből készült cukrásztermékek, turmixok kiállítását és vásárát rendezi december 8—12. között a B. M. Vendéglátó Vállalat a pécsi Kolumbia eszpresszóban. A süteményeket az Olympia étterem cukrászüzeme készítette. Fotó: Proksza László »- Népszava újdonságok. A Népszava Lap- és Könyvkiadó az Aranykapu vásáron kínált könyvújdonságai: Falusi Kata: Hazai ízek, falusi ünnepek; H. Barta Lajos: Boszorkányhalál; Szabó László: Bandák nyomában az Interpol; Békési József: Pokoli história és Schmidt Attila: Ott túl a rácson. Töltik a szilveszteri pezsgőt Jó pezsgőellátást ígér termékeiből szilveszterre a Hungarovin Borgazdasági Kombinát, amely újfajta pezsgőt is forgalomba hoz. A kombinát Törley Pezsgőgyárában hetek óta nyújtott műszakokban palackoznak. Nyolcféle pezsgőből naponta 200 ezer üveget töltenek meg, s szállítanak az üzletekbe és exportra. Az elmúlt napokban a mintegy félszáz gépkocsiból álló járműparkjukat Volántól bérelt tehergépkocsikkal egészítették ki, hogy a megnövekedett szállítási feladatoknak eleget tehessenek. A Törley Pezsgőgyár újdonsággal jelentkezett. A „Francois Jubileum” elnevezésű, félédes pezsgőt a Francois pezsgőüzem százéves alapításának jubileumára novemberben palackozták először; az üzletekbe decemberben több mint 10 ezer palackkal küldenek. A Hungarovin 1986-ban várhatóan összesen mintegy 28 millió palack pezsgőt gyárt. A PÉCSI KÖRZETI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL. Hartai festett bútorok címmel készült tavaly a pécsi stúdióban egy érdekes riport-dokumen- tumműsor: a magyarországi németség legjelentősebb bútorfestő központját mutatja be Wolfart János szerkesztő-rendező. Az idetelepült svábok és a helyi magyarok kultúrájának egymásra hatásából olyan sajátos bútorfestészet alakult ki» amely máig érvényes értékeket, ritkaságokat hozott létre. Most megismétli a filmet a televízió: ma délelőtt 11.25-kor látható a film. * SORSTÁRSAK. Szülők és gyermekek állnak a rehabilitációs magazin decemberi számának központjában. Egy édesanya arról számol be, hogy hallássérült és szürkehályoggal sújtott kislánya meggyógyult, egy 9 éves kislány arról, hogy vak édesanyját hogyan segíti. Látunk riportot egy családról, ahol siket mindkét szülő, de a három gyerek egészséges, és megismerkedünk Uzo- nyi Imre hajdúhadházi naiv festővel, aki gyermekkora tanyai világát festi meg — tolókocsiban ülve. Végül riportot látunk a szófiai súlyemelő-világbajnoksággal egyidőben rendezett nemzetközi versenyről, ahol mozgássérült súlyemelők indultak: három magyar fiú versenyzett és mindhárom érmet hozott haza. Ma 16.55, tv 1., ismétlés: szerda 19.10, tv 2.- Házhely-értékesítés. A Bólyi Nagyközségi Közös Tanács 31 házhelyet értékesített az elmúlt hetekben Bolyban, a Rákóczi és a Kossuth Lajos utca közötti területen. A tanács a közeljövőben újabb házhelyeket alakít ki.- Diáksportkör Mázaszász- váron. A Művelődésügyi Minisztérium és az Állami Ifjúsági és Sportbizottság felhívásához csatlakozva Máza- szászváron általános iskolai diáksportkör alakult. A tartalmas tömegsport mozgalommal rendelkező településen megfelelőek a tárgyi feltételek ahhoz, hogy a sportkör színvonalas programmal lehetőséget teremtsen a többszáz sportolni vágyó fiatal számára.- Ismét nyitva az Aranykapu. Pécsett, az Ifjúsági Ház előtti parkolóban tegnap reggel immáron harmadszor nyitott 'ki az Aranykapu. Az idei karácsonyi ajándékvásárt, csakúgy mint a megelőző kettőt, a Mecsek-Tourist szervezte. A 61 árus közül többek között kötődések, szőrmések, keramikusok kínálják portékáikat, de bőséges a kínálat játékokból is.- Gépkezelő tanfolyamok. A TIT Pécs Városi Szervezete ez évben a munkásképzés keretében 640 haMgatót készített fel a nehéz-, könnyű- és más gépkezelői vizsgákra, melyeken jogosítványt szereztek a tanfolyamok résztvevői. Már a jövő évre is -szervezik a hasonló gépkezelői tanfolyamokat.- Szén terven felül. A Mecseki Szénbányák külfejtési üzeme december 6-án teljesítette 460 000 tonna éves tervfeladatát. A kiemelkedő munkasiker alkalmából december 8-án a délutános műszak előtt megtartott röpgyűlésen az üzem vezetője, Vass István értékelte az egész évi munkát, majd a vállalat politikai és gazdasági vezetői gratuláltak az üzem kollektívájának az eredményhez. A külfejtés dolgozói az év hátralévő heteiben terven felül további 33 000 tonna szén kitermelését vállalták. Ssí 15-000 Több olvasónk telefonált tegnap, kifogásolva, hogy szombaton és vasárnap Pécsett, Lvov-Kertvárosban a televíziójukon nem „jött be" a jugoszláv 2. műsor. Mint kérdésünkre Szigeti Rudolf, a Hirgép antenna- üzemének vezetője elmondta, a rossz vétel oka, hogy dér és zúzmara rakódott a kertvárosi nagyközösségi antennára. A napokban ezt az antennát egy nagyobb felületűre cserélik, így a dér és zúzmara ellenére is talán javulni fog a minőség. A televíziónézőktől türelmet kérnek. KOZELET A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Vega űrkutatási programban kiemelkedő munkát végzett magyar tudósokat és kutatókat magas állami kitüntetésben részesítette. Pál Lénárd akadémikus, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, Szabó Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetének főigazgatója a Népek Barátsága Érdemrendet kapta. Kitüntették továbbá Apáthy Istvánt, a KFKI tudományos munkatársát, Szabó Lászlót, a KFKI főosztályvezetőjét és Szegő Károlyt, a KFKI tudományos igazgatóját. A kitüntetéseket Borisz Sztuka- lin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete hétfőn adta át a nagykövetségen. Az ünnepségen részt vett Radics Katalin, az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális osztályának vezetője. Az Országgyűlés december 19-re összehívott téli ülésszakát előkészítő bizottsági ülések sorában hétfőn a Parlamentben az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bi- zottsága megvitatta az 1987 évi állami költségvetés tervezetének azokat a fejezeteit, amelyek az Igazságügyi Minisztérium, az ügyészségek és a Legfelsőbb Bíróság tevékenységével, valamint a tanácsok munkájával kapcsolatos e lő i rám y za to k a t ta r ta I ma z z ák. Hétfőn a Fészek Művészklubban tartotta meg IX., tisztújító közgyűlését a Magyar Táncművészek Szövetsége. A tanácskozáson - amelyen részt vett Knopp András, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője és Vajda György művelődési miniszter- helyettes — a táncszakma .mintegy 250 képviselője vitatta meg a szövetségnek az elmúlt öt esztendőben végzett mu í- káját, valamint az alapszabály módosítására tett javaslatot. Körtvélyes Géza, a szövetség elnöke, az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésben megállapította: a magyar tánckultúra - jóllehet hivatalos, társadalmi és nemzetközi megítélése kedvezően alakult, de helye és rangja a művészeti tevékenységek hierarchiájában hullámzó. A közgyűlés résztvevői végül megválasztották a tisztségviselőket. Az elnök Eck Imre, a főtitkár Növök Ferenc lett. Erősen párás, többfelé tartósan ködös idő várható, szórványosan ködszitálással, ónos szitálással, helyenként zúzmarával, hószóllingó- zással. A légmozgás többnyire gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 1 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: hideg idő. Általában borult lesz az égbolt, de a hét közepén helyenként felszakadozhat a felhőzet. Szitálásra, zúzmaraképződésre számítani lehet, de számottevő csapadék nem várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 1 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 3 mm/nap) csapadék nem várható. * Hétfő reggeli vízállások: örtilos 38 cm, áradó, 4,2 fok; Barcs —75 cm, apadó, 3,5 fok; Drávoszabolcs 23 cm, áradó, 5,1 fok; Mohács 146 cm, apadó, 4,8 fok. Világrekorder gímszarvastrófea Páratlanul értékesnek ígérkező szarvasagancs bírálatára került sor a Gemenci Állami Erdő- és Vad* gazdaság karapancsai vadászkerületében. Az agancs viselője a szeptemberi bőgés idején megsérült, a beteg állatot Bleier József kerületvezető főyadász ejtette el. A koponya lefűzésekor, majd a mérlegeléskor kiderült, hogy olyan ritka értékű agancsról van szó, ami o nemzetközi mezőnyben is előkelő helyre pályázhat. Magyarország 1981 óta vezeti a gímagancsok világranglistáját, ekkor ejtették el ugyanis Somogybán, Gyótapuszta környékén azt a bikát, amely a nemzetközi bírálaton 269,89 pontot kapott. Most a karapancsai bika agancsa végül is 271 nemzetközi pontot érdemelt ki a bíráló bizottságtól és ezzel világrekorderré lépett elő. Az agancs súlya 15,19 kilogramm, 26-os, a két agancsszár hossza 127, illetve 133 cm. A Dunántúli Napló Hidason Találkozó a művelődési házban Találkozóra várjuk hidasi olvasóinkat decembei 11-én, csütörtökön. Személyes problémáikkal, illetve közérdekű kérdéseikkel, javaslataikkal leikereshetik jogi tanácsadónkat, amelyet délután 4-től 5 óráig tartunk a községi tanács székházában. Az érdeklődőknek dr. Somogyi Árpád ad útbaigazítást, aki társadalombiztosítási kérdésekre is szívesen válaszol. Az újságíró-olvasó találkozóra, amely délután 5 órától lesz o Bartók Béla művelődési házban, várjuk mindazokat, akik véleményüket, javaslataikat szeretnék elmondani a lap munkájáról, illetve a községlejlesztés gondjairól, eredményeiről. A találkozón a Dunántúli Naplótól részt vesz: Lombosi Jenő főszerkesztő helyettes, Barlahidai Andrea, Gáldonyi Magdolna, Kapuvári László, Kozma Ferenc, Murányi László és Roszprim Nándor újságíró. A Baranya Megyei Lapkiadó Vállalattól Hillebrand Lajos főkönyvelő és Katona László-ter- jesztési előadó. ■ fekete-fehér és színes tv-k, ■ asztali és hordozható rádiók, ■ rádió-magnó kombinációk, ■ mini hi-fi tornyok, ■ erősítők, ■ hangfalak széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat, valamint lemezjátszók 30—50% engedménnyel kaphatók 12. sz. műszaki szaküzletünkben. Címünk: Pécs, Kossuth L. u. 63. Nyitvatartás: hétfő—péntek 9—17 óráig, szombat: 9—13 óráig. Telefon: 13-975 KERESKEDELMI VÁLLALAT J