Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-06 / 335. szám

„Franz Liszt Csehországban...”

Életem bukfencei közé tartozik, hogy hamarabb láthattam meg az Északi- ' tengert, mint a Balatont, és hamarabb hármat az USA- beli nagy tavak közül, mint a szomszédos Csehországban folyó kis Kamenicát. Most fel kellett lapoznom a földrajzi atlaszt megkeresendő Usti nad Labem-et, ahová baráti meghívás szólt.

Usti nad Labem egyhar- mad Pécs nagyságú helység a Cseh—Német határon innen Drezda irányában. Modern városközpontja, műemlék vára, barnaszén bányászata, kereskedelme.

A városban élő Jiri Koríné- két ünnepelték eszperantis- ta barátai a költő 80-ik születésnapja alkalmából.

J. Körinek egy életet szentelt az eszperantónak, felismerve annak korlátlan lehetőségeit. Körinek az esten elhangzott verseit, műfordításait, operaszövegeit eszperantóul kitűnően beszélő, avatott művészek tolmácsolták. A műsor rendezője és egyik főszereplője a városi operatársulat népszerű baritonistája, J. Smycka volt. Egy Németországba elszármazott fiatalasszony mellett még én voltam külföldi, de olyan magától értetődő szívélyességgel fogadtak, hogy alig érezhettem magam csupán vendégnek.

A rendezvény másnapján Teplicébe kirándultunk. A várost Kispárizsnak is nevezik, mert 46 rádiumtartalmú hőforrása révén rengeteg idegen kereste fel még a háború alatt is Arany-utcájában arany-szőlő, arany-Nap, arany-hárfa jelöli az épületeket, ez utóbbi a házat, amelyben egy ideig Beethoven lakott és alkotott.

— Teplicében Liszt Ferenc is járt - hívta fel figyelmemet a fiamkorú )an Duda, az olomouci filharmonikusok első hegedűse, aki az ünnepi estén ugyancsak fellépett. Az esetről részletes tájékoztatást is ígért.

Baráti levele most a kezemben. A közölt tény nyilván sokak által tudott, de valljon a levél az eszperantó ismereteket gazdagító hasznáról is.

... ,,A Teplitz Schöner Bade-Lisfe No. 91-ben 1853. aug. 18-án kelt bejegyzés szerepel:

3637. Wittgenstein hercegnő, leány és kísérete.

3641. F. Liszt, Weimar.

Nem véletlen, hogy ugyanaznap még számos előkelő külföldi vendég érkezett, ezek befolyásától remélt Liszt segítséget a hercegnő válását illetően, ami abban a időben rendkívül sok nehézségbe ütközött. Találkozott néhány ugyancsak kitűnő művészegyéniséggel, este pedig hangversenyt adott a kastélyban. Neves vilniusi cég gyártotta zongorán játszott, abban beírva az alábbi szöveg: Ezen a zongorán játszott 1820. aug. 25-én F. Chopin.

1853. aug. 19-én F. Liszt.

Második itt-tartózkodá- sáról (1867-ben) A. Stradal emlékezik meg könyvében.

! Stradal 7 éves volt, amikor

F. Liszt Clary herceg vendégeként Teplitzbe érke- j zett, s a herceg fogadást ■ j adott tiszteletére.

A fenti adatokat - írja Jan Duda -, a teplicei kul- j túrház egy brossúrájában ] találtam F. Liszt Csehor- , szágban cím alatt, ugyanis az idei, a XXII-ig teplicei l Beethoven zenei fesztivált ] éppen mi, az olomouci filr

> harmonikusok nyitottuk I meg ..

Leszkó Margit i

8. HÉTVÉGE

Hanguersenykronika

Az elmúlt hónap gazdag hangversenyprogramot kínálta pécsi zenebarátok, hangversenylátogatók számára.

November 26-án este a Liszt teremben helybéli művészek kamarahangversennyel léptek a közönség elé. A változatos összeállítású kamara- együttesek a műsor első felében ritkán hallható, kevésbé ismert Mozart-műveket játszottak. A XVIII. századi házimuzsika világába invitálta z hallgatóságot a Mecsek Fúvósötös (Szkladányi Péter, Deák Árpád, iPaláncz Tamás, Tolnai Gábor, Várnagy Attila) a nyitószámként elhangzó Andante (K. 616.) című Mozart darabbal. A zenemű a fagott és a kürt apró bizonytalanságai ellenére muzikális, hiteles előadásban hangzott el. A cnmoll Adcgio és Rondo (K.617.) a különleges hangszerekre komponált kamaraművek közé tartozik. A hagyományos hangszerek (fuvola, oboa, brácsa, gordonka,) mellett üvegharmonikára szánta e darabot Mozart.

Az üvegharmonikát ma már rendszerint celestával helyettesítik, így a Liszt teremben is, ahol a celesta szólamot 5z. Simonfai Mária játszotta — kitűnő stílusérzekkel. A ce- lestának mindvégig főszerepe van, a többi hangszer szinte köréje csoportosul. A lendületes, magávalragadó előadásban kiemelkedett Barth István (fuvola) és Gyermán István (brácsa) játéka.

A Mozarti hangszeres fantázia remeke a D-dúr fuvolanégyes (K. 285.). Az eredetileg „alkalmi” muzsikusoknak komponált darabot most is „alkalmi” együttes adta elő, ám úgy mintha mindig együtt játszottak volna. (Barth István, Vass Ágnes, Gyermán István, Gácsik Veronika).

Már az első (gyors) tételben meggyőződhettünk összecsiszolt előadásukról. A con- certáló Barth István játéka árnyalt, magabiztos volt. Az együttes játékában csupán a

lassú tétel (Adagio) vége felé fordultak elő alig észrevehető tempó-bizonya lanságok.

Igazi élményt adott a záró (Rondo) rész mozgékony, szellemes, apró frazeálásokkal tarkított -zenei anyagának tolmácsolása. Vass Ágnes előadóművészetének kitűnő teret ad a kamarazene. Erről győzött meg Pablo de Sarasate spanyol zeneszerző Navarra című darabjával is, amelyet Gyermán István és Sz. Simonfai Mária társaságában mutatott be. A bonyolult ritmusú, rendkívül virtuóz, ízig-vérig spanyol darabot élvezetes előadásban hallottuk.

Nagy feladat elé állította a művészeket a kortárs japán zeneszerző, Matako Shinohara: Obsession (Rögeszme) című kompozíciójával. A mű alkotója hazáján kívül a párizsi Conservatorire-on is tanult, s különböző európai elektronikus stúdiókban dolgozott. Bár Shinohara az ősi japán zenei tradíciók és az európai avantgárd szintézisén fáradozik, mégis áz Obsession inkább az európai dallamvilágot hordozza magában, mint a távolkeletit. Az oboára és zongorára írt műben a* két hangszer (szólisták Kircsi László, Sz. Simonfai Mária) egyenrangú, maga a mű tulajdonképpen egy nagy cressendo. Kircsi László hangszerkezelése, a zenei témák megformálása példamutató. A koncentrált, igényes előadást a közönség lelkes tetszéssel fogadta.

E remekművek után nehéz áthangolódni az utóromantika kissé édeskés világába. A befejező számként elhangzott Dohnányi mű, a C-dúr sextett — úgy vélem, az előadó kamaraegyüttes jó szándéka ellenére - nem illett igazán az est műsorába. Talán egy másfajta zenei közegben, hasonló stílusú művek társaságában meggyőzőbb erővel hatott volna.

Törtely Zsuzsa

PÁKOLITZ ISTVÁN

Folytatásos

... és a példabeszédbeli Hetvenhétféle Nyavalyák percenként osztódással szaporodnak tovább bágyadttá tébolyít a sűrű információ-zuhatag Kogutowicz földabrosza szerteszerint föl-fölszakad a vészmadár hírmondók reggel délben este huhognak manipulált életünk ócska bélése a pokol-bugyornak dühöng az erőszak minden mennyiségben mindenütt tenyészik a mázas-mosolyú hazugság akár a tetű a telhetetlen világfogyasztó minden ehetőt fölzabái a világkoplalót gödörbe súvasztja a biztos éhhalál a földkerekség arzenáljai korszerű fegyverekkel tömvék futván futjuk a puskaporszagot mint az ördög a tömjént a nagyokos számítógépeket immár beprogramozták vajon megérdemli-e az ember hogy elkerülje sorsát mérgezett vizeink a biztos pusztulást siettetik kölkeinknek aligha derül föl a nyugodt kétezredik s ha másodjára is eltévesztődik a pofonegyszerű

gombnyomás

nem lesz aki győzzön s megrendezze a magnum áldomást

Kobajasi Kenicsiro Onczay Csabával,

az ÁHZ élén

Az Állami Hangversenyzenekar múlt szombat esti pécsi, a POTE aulájában rendezett koncertjének — már a plakátról is leolvashatóan — több nagy ásza volt: Onczay Csabát, kiváló, fiatal csellóművészünket, Kobajasi Kenicsirót, 1987. január 1-jétől az ÁHZ vezető karmesterét s magát az együttest, mintegy 1200-1300- as hallgatóság fogadta nem kis várakozással. A közönség nem csalódott: fényes sikerű est kerekedett, bár az elhangzott három mű korántsem szólalt meg azonosan magas színvonalon.

Onczay Csabától Dvorák h-moll csellóversenyét például sokkal jobb előadásban is hallottuk már. Igaz, hogy a cseh mesternek ez a koncertje — mint a PM ismertetője is utal rá —, más, líraibb, „kamarazeneibb” feladatot keres a szólóhangszernek, mint általában a versenyművek. Az is igaz,' hogy szűkén véve, ebben a szerepkörben csellistánk ragyogóan helyt is állt: a szélső tételek lassú részeit s kivált a középtétel (Adagio ma non troppo) magánszólamát maradéktalan kifejezőerővel, tökéletes biztonsággal tolmácsolta. Hiányérzetemet ez azonban nem csökkenti : az együttes és a szólista közt kivált az első tétel kitüntetett helyein (nagyobb formaegységek vége, belépések: azonos időben eltérő ritmusok stb.) kevés volt az összhang, hiányzott a szólóhangszer szélsőségekkel jobban élő feszültségkeresése, az a fajta viszonylagos szembenállás, ami a versenyművet versenyművé avatja. S ha ehhez hozzáteszem, hogy a csellószólóban bizonytalan hangok is az elfogadható mértéken felül akadtak, akkor magyarázatként csak két dolog

közép-európaian, mondhatnám bécsiesen csiszolt, művészi, s talán lehetett volna parasztosabban súlyosabb, cifrálkodób- ban verbunkosabb, ám így is szép volt.

Stravinsky Tűzmadár-szvitjé- nek előadása túltett mind az előzőeken; oly jól sikerült, hogy külön tanulmányt érdemelne. Kobajasi a mű nyilvánvalóan tökéletes ismeretében bontotta ki annak (összetetten bonyolult) lényegét; ez a Tűzmadár olyan magától értetődően szólalt meg, mint egy természeti jelenség. Vaslogikával végiggondolt, végtelen türelemmel felépített előadásának sodra, íve és lendülete volt - sokszor a legéteribb, mégis megszólaló piánóktó! a legzengőbb fortéig. Még aki nem tudja, az is pontosan érzi, milyen fölényes szakmai tudós kell ehhez — és nemcsak az: inspiráló együttműködés a muzsikusokkal, az együttessel: kollektív teljesítmény. Ama páratlan élményen felül, amiben ezzel a zenével Kobajasi Kenicsiro részesített minket, ez sem kevésbé figyelemre méltó

Varga János

BAGOSSY LÁSZLÓ

LOGOPÁTIA

szeretne hallgatás övé minden tied szeretne senki más csak ne kérdezni meg

szeretne szerénység ismétlős alkalom jóság bújik szépség ne hagyni el nagyon

ügyes magányocska hidegség ne fázni reszelést a hagyma álca könnyben ázni

Magyar avantgárd a Weimari Köztársaságban

Pécsi közreműködés egy érdekes kiállításon

„'Kölcsönhatások. Magyar avantgárd a Weimpri Köztársaságban” címmel nyílt kiállítás 1986. november 9- én az NSZK-beli Kasselben, az egyetemes kortárs képzőművészet legnagyobb nemzetközi rendezvényének, a Dokumentóna'k otthont adó városban. A több mint hároméves előkészítő munka eredményeként megvalósult kiállítást a kasseli Általános Főiskola, a Neue Galerie és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködése hozta létre, számos hazai és külföldi köz- és magángyűjtemény közreműködésével, melyek sorába a pécsi Janus Pannonius Múzeum is bekapcsolódott 22 műtárgy kölcsönzésével és a kiállítás rendezésében való részvétellel.

A vállalkozás kezdeményezője, a kiállítás társrendezője és a katalógus fő- szerkesztője a kasseli főiskola tanára, a közép- és keleteurópai avangárd művészet 'jeles, fiatal kutatója, Hubertus Gassner művészet- történész volt, aki a Magyar Nemzeti . Galéria munkatársával, Bajkay Évával közösen szervezte a mintegy hatszáz műtárgy felkutatását és kölcsönzését, irányította a tudományos katalógusban közreműködő, tanulmányokat közlő magyar és külföldi szakemberek munkáját. A rendezvényt a tudománytörténeti esemény rangjára mindenekelőtt az igényes kivitelű és rendkívüli terjedelmű - több mint 600 oldalas — katalógus emeli, mely pontosan dokumentálja a korszak s a terület vonatkozásában minden eddigit meghaladó mértékű tárgyfeltárc munkát s az erre épülő új művészettörténeti felismeréseket.

Ilyen kiterjedt kutatásra s ilyen elmélyült feldolgozásra az ismert történeti tény —, a két világháború közötti magyar művészeti progresszió emigrációba kényszerülése, s külföldi kibontakozása — miatt csak nemzetközi ösz- széfogással kerülhetett sor. Az összefogás ez esetben döntően külföldi finanszírozást is jelentett, melynek sajnálatos következménye, hogy a kiállítás hazai bemutatására és a katalógus magyar nyelvű kiadására aligha lesz mód. A rendezvény azonban így is betölti hivatását: tudományos igényű és hitelű áttekintéssel járul hozzá a magyar avant- gárda e szakaszáról külföldön kialakult egyoldalú, sokszor eltorzított értékrendet sugalló kép korrekciójához. Ennek az összképnek kialakításában döntő „érdeme” a nemzetközi megismertetés tekintetében valóban pozitív szerepet 'játszó magyar származású gyűjtők egy csoportjának volt, amelynek „misz- sziós tevékenységét" azonban főként üzleti megfontolások befolyásolták. Egy ilyen kiállításon viszont a művek úgyszólván maguk rendezik el soraikat Nyugati múzeumok vagy magángyűjtők kollekciójából előelőbukkannak a magyar művészettörténet hiányzó láncszemei, s ezáltal új összefüggések lesznek felismerhetővé, s a „színtől színre" való összevetés sok elméleti síkon jelentkező vitás kérdés egyértelmű megoldását segíti elő.

A kiállítás főként a magyar konstruktivizmus és expresszionizmus fejlődésraj- zct nyújtja, a weimari, majd dessaui Bauhaushoz és a

Herwarth Walden által szerkesztett Der Sturm folyóirat köréhez kötődő magyar művészek munkásságának bemutatásával. A közvetlen előzmények, az 1919-es Tanácsköztársaság főképp plakátok formájában fennmaradt művészetével jelzi az indítást, melyre szervesen épülnek a vereséget követő kényszerű emigráció művészettörténeti szempontból rendkívül termékeny hatásai.

A késői Kernstok Károly, Mattis Teutsch János és a Németországban csak villanásnyi időre feltűnő Egry József nevével fémjelzett expresszionista vonulatot Bortnyik, Kassák, Moholy Nagy programadó konstruktivizmusa kíséri, a ma még kevésbé ismert mesterek, Éb- neth Lajos, Neugeboren Henrik és mások műveivel övezve.

A reklámgrafikát, plakátművészetet, irodalmat, építészeti terveket, modellekét, tárgyformáló művészetet, fotót, sőt a politikai töltésű karikatúrát is bemutató kiállítás hatalmas különtermet szentel a Bauhaus magyar mestereinek és hallgatóinak.

A pécsi szemlélő különös izgalommal fedezheti itt fel a pécsi bauhauslerek körét: Breuer Marcell, Molnár Farkas, 'Forbáth Alfréd, Wei- ninger Andor, Stefán Henrik és Johan Hugó munkáit. Külön teremsor mutatja be a fotóművészetet és ugyancsak külön kabinet foglalkozik a Bauhaus színházával, ahol az építészet, a színpadtechnika, a díszlet- és jelmeztervek s a színpadi művek vonatkozásában is jelentős szerepet játszottak a magyarok. A kasseli főiskolások a kiállításhoz kapcsolódó programként elkészítették Weininger Andor mechanikus színpadának rekonstrukcióját, s a megnyitó alkalmából előadták 1926Jban készült „Absztrakt revü"-jé- nek adaptációjával „A ké* kesszürke kékesszürke marad" című, mozgó szín- és fényelemekre és mechanikus bábokra komponált színjátékot.

A meghatározó tendenciák mellett a történeti hitelesség jegyében szerepelnek a kiállításon, a fenti törekvésekhez markánsan nem kapcsolódó, az emigrációban is sajátos egyéni karakterüket építő művészek, mint Feren- czy Noémi és Kádár Béla, vagy a konstruktivizmus kezdeteitől, a posztkubista törekvésektől érintett alkotók: Ferenczv 'Béni, Bernáth Aurél, Tihanyi Lajos.

Az 52 művész impozáns névsora s a hatalmas kiállítás bizonyítja, hogy az 1919 utáni magyar művészemigráció négy fő úticélja: Bécs, Párizs, Moszkva és Berlin közül az utóbbi volt a legtömegesebb és a legpers- pektivikusabb, természetesen úgy, hogy Berlinhez Weimart és Dessaut is hoz- • záértjük. Mindez annak ellenére igaz, hogy Németország sokaknak csak tranzit- I állomás volt, s hogy prog- j resszív szerepét 1933-mal, a Weimari Köztársaság bukó- t sóval, a hitleri hatalomát- i vétellel elveszítette. Az első világháborút követő másfél i évtizedben — mint e kiállítás : is bizonyítja — az egyete- 1 mes és magyar művészet tör- j ténetértek különösen fényes j lapjai íródtak itt. A kiáIli- \ tást 1987 januárjában és ! februárjában a Bochumi Mú- ( zeum is bemutatja.

Várkonyi György

Pécsi művészek kamaraestje

kínálkozik: a szólista és az együttes az előadást vagy túlságosan csak főpróbának tekintette a másnapi pesti koncert előtt, vagy a cselló hangja nem bírt a POTE-aula vonóshangszerek számára különösen alkalmatlan terepével. Onczay mesterségbeli tudásának, kiváló tehetségének ismeretében ez utóbbi a valószínűbb. Sajnos, a cselló hangja az egyébként nagyon érzékenyen, visszafogottan játszó együttestől sokszor egyáltalán nem hallatszott. Több vonósszólista a megmondhatója, lehet-e úgy játszani — különösen versenyművet —, ha az ember nem hallja „vissza” a saját hangját...

A szünet után elhangzó Ga- lántai táncokat (Kodály művét) pontos, meggondolt zenekari játék, érett és csiszolt előadásmód jellemezte. Kobajasi nemcsak rokonszenvvel keresi, hanem egyre inkább meg is találja azt a magyaros hangvételt és zenei lélegzetet, ami századunk legnagyobb hazai szerzőinek sajátja, ez a Galán- tai táncok azonban még — érzésem szerint - inkább volt