Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-06 / 335. szám

Keues az eszköz, sok a gond Mélyponton az építésgépesítés A tizenkét éves cseh autó­daru megérett a teljes felújí­tásra. Annak idején 1,7 millió­ba került, most az Építőgép- javító Vállalat először 1,2, fél évre rá már 2,2 millió forintot kért a munkáért. A gépészeti osztály vezetője keserűen mondja: „Inkább vennénk egy új gépet, ha lenne rá 3-5 mil­liónk .. . És ha ki tudnánk vár­ni azt a néhánv évet, amíg meq is kapnánk.” Ez csak egyetlen példa az építőipar gépesítési gondjai közül. Az Építőipari Tudomá­nyos Eqyesület és a Gépipari Tudományos Egyesület Baranya Megyei Szervezete legutóbbi helyzetértékelő, o kivezető utat kereső tanácskozásán kiveséz- ték az építésgépesítés, az épí­tőipari gépek korszerű fenntar­tását és annak költségeit. Nin­csenek könnyű helyzetben . . . Nyílt titok, hogy iaen ala­csony az építőipar állóeszköz­ellátottsága, eleve kevés az építőipari gép, a meglévők át­lagéletkora is túl van a 8 éven, a nullára leírt qépek aránya meghaladja a 25 százalékot. Tehát minden negyedik qép vagy berendezés már tulajdon­képpen ócskavas! Méqsem dobhatiák ki, mert a meglevőt — kerül, amibe kerül alapon — az utolsó moccanásig hasz­nálniuk kell. A mai fenntartási munkákhoz visoznt hiánycikk az erre a célra készített speciális gép. A mai beruházási egyhelybeniá- rás pedia a talpon maradni akaró éoítőszervezeteket eqy- re inkább a felújítások elvég­zésére ösztönzi. Az elhasználódott építőipari géppark természetes következ­ményei: csökken a műszaki színvonal, a szükséges alkatré­szeket csak nagyon költséges envedi oyártással lehet bizto­sítani, az eavre növekvő fenn­tartási költséqek már-már el­viselhetetlenek. meabízhatat- lan az üzemeltetési biztonsó- auk, óhatatlanul növekszik a balesetveszély, a fajlagos iizemanyaqfoavasztásuk is min­den normát túllép, a korszerűt­len és megbízhatatlan gépek miatt egyre romlik az építő­ipari termékek minősége. A műszakilaa elavult gépek kény­szerű üzemben tartása előse­gíti a részben túlhaladott tech­nológiák konzerválását, a vá­ratlan leállásuk lazítja n mun- kafeayelmt és -intenzitást. Tehát kiszámítható, ugyanak­kor nehezen lemérhető anyagi és erkölcsi károkat is okoz az elavult qéppark. Minél idősebb egy gép, an­nak fenntartási költségei an­nál nagyobb százalékát teszik ki az új beszerzési árának, mondjuk o 3. és a 10. év vé­gén. A kiskotrónál 43 és 231 Minden negyedik gép vagy eszköz ócskavas Lelkiismeretes megelőző karbantartással átvészelni a nehéz időszakot százalék, a dózernél 22 és 323, a Poclainnél 17 és 96, az an­gol darunál 0,5 és 16, a beton­pumpánál 14 és 72 százalék ez az arányszám. Tehát legkifize­tődőbb a jó minőségű (épp ezért drága) gép. Ha telik rá... A Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat nemrég alapjuttatási pályázatot nyúj­tott be az ÉVM-hez. Ha el is nyerik a 30-50 millió forint kö­zötti összeget, gyökeres válto­zást akkor sem tudnak elérni. Csak konzerválni tudnak vele egy néhány év előtti — ugyon­kodnak egy, a valós helyzettől és igénytől messze elmaradó, valamikor elképzelt összegke­rethez, ami valójában mégis­csak kevés a normál üzemfenn­tartáshoz. Pedig minél öregebb a géppark, annál jobb etvagy- gyal fogyasztja az alkatrésze­ket. így aztán gyakran kény­szerpihenőn vesztegelnek a ter­melő gépek. A GTE néhány éve 21 bara­nyai vállalat gépesítettségét vizsgálta, s a végeredmény — sajnos — nem is okozott meg­lepetést. Egyik megállapításuk: Az építkezéseken használt gépek és berendezések meghaladja az öt évet életkora csak nem épp kedvező — álla­potot. Mégis, joggal sokat vár­nak tőle. Egy gépmatuzsálem fenntar­tása és javítása egyre többe kerül. Viszont a gyártási-építé­si technológiában bekövetkező kényszerleállás közvetlen és közvetett idő-, termelési és ér­tékkiesése "szinte kiszámíthatat­lan. A hiánygazdálkodás egyik torzszülötte az alkatrészellátási helyzet, ami jóindulattal még csak kielégítőnek sem mond­ható. Ha az anyagbeszerző­művészek csodatétele folytán méqis sikerülne feltölteni a szükséges — és folyamatosan dráguló - alkatrészekkel a ja­vítóbázisok raktárait, akkor a készletgazdálkodás miatt fő­hetne a vezetők feje. Mert a szabályozók mereven ragasz­az anyaghányad 81 százalékát tette ki a fenntartási költségek­nek! Ez aránytalanul magas. Az egyedi alkatrészgyártás — bár a szükség nagy úr — költ­ségeiről már nem is érdemes szólni. Pedig megérné! Van-e kiút a jelenlegi hely­zetből, és mi az? A tanácsko­zás résztvevőit leginkább ez a kérdéskör foglalkoztatta. Az egyik lehetőség az ész­szerű tmk. A korábbi merev ciklusrendü, kényszerű tmk időmeqkötöttségek visszaüt­nek. Újabban mind több he­lyen térnek át — vagy tervezik megvalósítani — az ésszerű és hatékony műszaki óllapotvizs- gálaton alapuló szemlés fenn­tartási rendszerre. Ennek alap- követelménye — és ez is pénz­kérdés! — a megfelelő diag­nosztikai műszerezettség, az előírások pontos és maradék­talan betartása, a fődoiabcse- rés javítás és a megnyugtató alkatrészellátás. Az ésszerű megelőzés-javítás lényege: idő­ben észlelni a várható meghi­básodást és azt úgy, és akkor kijavítani, amikor és ahogy az a legcélravezetőbb, és ezáltal is a legolcsóbb, már, csak azért is, mert a gép termelésből va­ló kiesése Így minimálisra szo­rítható. A megoldás keresésében a legbiztosabb tényező — főleg a mai helyzetben — maga az ember, a jól felkészült, lelkiis­meretes, a szakmáját értő és magas szinten művelő ember. A többség még nem ilyeh. A képzésük sincs megnyugtatóan megoldva. Mit takar ez a kö­vetelményszint? Például a gép kezelője a legkisebb rendelle­nességet is észlelje, igyekezzen azt elhárítani, vagy azonnal szóljon a szerelőnek. Hogy a kenési hiányosságok se okoz­zanak meqhibásodöst - sajnos ez is elég gyakori jelenség. Hogy a javító szakember meg­alapozott tudással és jó mű­szerekkel, alkatrésztartalékkal kezdje meq és végezze el a szükséges javítást. Az építő- szervezetknél a javítóbázisok kialakítását - a gazdaságosság kt-nyszere hozta létre, mivel a nagy gépjavító szakvállalatok s érthetően haszonra — a ki­vitelező számára néha már meqfizethetelen haszonra — tö­rekednek, jogosan. így remélik, hogy nem kiszolgáltatva, gyor­sabban, talán olcsóbban, és mind szakszerűbben végzik el helyben a szükséges javításo­kat, karbantartósokat, fődarab­cseréket, ha adottak a felté­teleik. Ez a helyi megoldás ugyan­akkor felveti a szemléletválto­zás szükségesséqét is, mert. eqyenranqú félként kellene a közös célért — a termelésért, kivitelezésért — munkálkodnia a karbantartó és a termelő eqység vezetőjének. Elvéqre a gépek állása vagy működése is jelentősen befolyásolia a termelést. Ennek megvalósítá­sához kevés a hatalmi szó vaqy intézkedés. Ha ez a fajta egyenrangú partnerség nem maqától értetődő, akkor a je­lenlegi nehéz helyzetből még kilátástalanabb a kivezető út megtalálása. Ez volt az építőgépészet! ta­nácskozás talán legfontosabb megállapítása. Murányi László Hulladékanyagból készült a talp és sarokbetét alapanyaga, a képen a préselőgép látható. A bőrgyártás sajátságos gondjai Tegnap melléktermék, ma veszélyes hulladék? Nagy pénzekbe kerül a környezet- védelmi előírások betartása Mind több mellékterméket hasznosítanak a Pécsi Bőrgyárban A Pécsi Bőrgyár évente 30— 40 millió forintot fordít környe­zetvédelmi kiadásokra, többet, mint például amennyit az elekt­romos számlára fizet. Vajon elegendő-e ez az összeg, vagy ha nem, kepesek-e többre? - kérdeztem Barna Lajost, a Pé­csi Bőrgyár környezetvédelmi vezetőjét. — Ez az összeg a tényleges követelményekhez képest nem sok, de többre képtelenek va­gyunk, mert a termeléshez, an­nak fejlesztéséhez szükséges pénzeszközökből is szűkösek a lehetőségeink. Megértjük, és mégis furcsálljuk a jelenlegi helyzetet, hiszen a korábban mellékterméknek minősülő anyagok a rendeleti szabályo­zás után veszélyes hulladéknak minősülnek ... Ez az átminő­sítés szinte egyik pillanatról a másikra agyon csaphatjd a ter­melőegységek gazdálkodását, a jelentősen megTiövekedett ráfordítások miatt. Tehát, ha minden környezet- védelmi előírást betartanak, nyugodtan be is zárhatnák a gyárat? Ezt, ugye senki sem akarja. De mit tettek, mit te­hetnek a bőrösök, hogy úgy termelhessenek, hogy mind ke­vésbé szennyezzék a környeze­tet? Megoldották már a marha­bőr feldolgozásából származó cserzett faragás! forgács hasz­Megtalálták a rést a piacon Bari leánykacipők butikáruként Gyors termékváltás a Baranya Megyei Cipőipari Szövetkezetnél A Bari márkanév maradt, de a kisbárány felhővé vált a Ba­ranya Meayei Cipőipari Szövet­kezet által idén piacra került termékek többségén. A ayors termékváltós kény­szerhelyzet következménye - táiékoztat dr, Tassy Erzsébet, a szövetkezet elnöke. — Korábbi profilunkra, a 19—30-as nagy­ságú gyermekcipő-gyártásra egyre többen álltak rá, még­hozzá olyan nagyüzemek, mint a Duna Cipőgyártól levált Ju­nior. Ezekkel mi nem tudjuk felvenni a versenyt. 1985 vé­gén alapos piackutatást vé­geztünk, kerestük azt a rést, ahol betörhetünk a cipőpiac­ra. A lést a lánykacipő-kínólat- ban találták meg. A tizenéves korosztály azonban a legigé­nyesebb vevő: divatos, kényel­mes lábbelit vásárol csak meg, s . lehetőleg minél olcsóbban. Ennek tudatában kezdte a mo- slellkiolakításokat a szövetke­zet. Kizárólag belföldi alap­anyagra támaszkodva, a kellé­keket minimálisra korlátozva — ezek beszerzési nehézségei köz­ismertek —, eddig nem használt díszítőelemeket alkalmazva születtek meg Szanyi Miklós modellőr rajzasztalán az új ter­mékelképzelések. Ez év első felében már 27 modell, összesen húszezer pár lánykacipő el is hagyta a szö­vetkezet üzemcsarnokait, s új színt, választékot vittek az ál­lami boltokba, meg a butikok­ba is. A második félév terme­lése százötvenezer pár. Az 1987. évi gyártási tervek pedig megközelítik a háromszázezret. A termékváltással együtt az értékesítésben is módosulás következett be. Tizenöt éven át két nagykereskedelmi partner­ral - a Fővárosi Cipőbolttal és a Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalattal - álltak kapcsolat­ban. Ez évtől már a Cörso, a Centrum, a Konzum, a külön­böző áfészek és butikosok ke­resik meg vásárlási szándékkal a szövetkezetét. Amit kínál a gyártó, az egyedülálló a pia­con. Közel száz modell — szan­dáltól a zárt cipőn át a csiz­máig — többféle színvariáció­ban, 35-től 39-es méretszámig, A bőrt a Pécsi Bőrgyár biz­tosítja, a cipőnek való új bő­röket itt próbálják ki a közös gyártmányfejlesztési együttmű­ködés alapján. A talpakat a PEMö (Pest Megyei Műanyag- ipari Vállalat) szállítja. S ez utóbbi forradalmi változást is hozott a hazai cipőgyártásba: az eddigi fehér, fekete vagy eqyéb színű, a bőrszíntől álta­lában eltérő formatalpak he­lyett most a bőrrel harmonizál a talp, ha kell lila, ha kell sár­ga vagy zöld. A tavaszi-nyári cipők, szan­dálok között boltokba kerülnek a matricás termékek: pöttyös, mintás, virágos bőrlábbelik. A roppant kényes műveletet, a matricakészítést a kisnémedi termelőszövetkezetnél működő MUFÉMSZER Gazdasági Társu­A B. M. Cipőipari Szövetkezet varrodája Fotó: Proksza László lás végzi. Egy-egy termék árát a számítások szerint mindössze tíz forinttal drágítja a matri- cázás. Ez a díszítőelem feles­legessé teszi az egyéb kellékek használatát, hiszen csak fan­tázia kérdése, hogy milyen mintás legyen a cipő, a szan­dál. s- Megyei szolgáltatást vég­ző szövetkezetünknek a gyártás biztosítja a megélhetést, a ja­vítóhálózat fenntartását ­mondja Kántor Károly főköny­velő. — Ezért különösen fontos volt, hogy a termékváltási dön­tésünk megalapozott legyen, valóban rést találjunk a cipő­piacon. A bárányfelhőbe burkolózó Bari márkanevet sarkuk alatt taposó tizenéves lányok a ta­núi annak, hogy a termékváltás jó irányba történt L. Cs. K. nosítósát. Ezt a melléktermé­ket már az 1967-től üzemelő rostműbőr-üzem révén nem kell a szemétbe vinniük. Nemcsak a saját, hanem a simontornyai és a debreceni bőrgyár hason­ló mellékterrrTélceTnek egy részét is feldolgozzák, ezekből évente 2400-2500 tonna bélést és ké­regbőrt állítanak elő a cipő­iparnak. Az enyvhúslást a Budapesti Vegyiművek (BVM) hidasi gyá­rába küldik, ahol értékes bőr- enyvet készítenek a Pécsi Bőr­gyártól megvásárolt mellékter­mékből. A szennyvíziszapot, a krómcserzett bőrhulladékot, a rács-szemetet, a használt sót, az eladásra nem kerülő enyv­húslást, valamint az egyéb bőr­ipari hulladékot viszont a Ba­ranya Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalattal és a BVM- mel közös beruházosban létesí­tett, önálló garéi lerakóhelyre szállítják — továbbra is. Tavaly ősz óta üzemel gazdasági tár­saság formában a csabrende- ki és a jákfai tsz-szel közös be­ruházásként a zsírfőző üzem a Bőrgyárban, melyben a sertés­bőr gyárrészlegben keletkező natúr zsírt főzik fel ipari zsírrá. Ez jó áron eladható, gazdasá­gos (és bár exportképes, je- lenleq mégiscsak) importpótló termékük. A marhabör gyárrészlegnél keletkező kr.ómcserzett spalt- hulladék korábban uqvancsak teljes egészében szemétbe, az­az lerakóhelyre került. Néhány eve ennek egy része viszont már exportcikk az NSZK-ba. — Ahogy az anyagi lehetősé­geink engedik, sokat fordítunk környezetvédelmi kutatásokra es fejlesztésekre, így a használt oldószer visszanyerésére, a krómcserzett bőrhulladék hasz­nosítására és a szennyvíziszap víztelenítésére. A nagyobb spalt-bőröket a gyári gazdasá­gi munkaközösség újabban munkavédelmi kesztyűnek dol- aozza fel — mondja Barna La­|OS. A Pécsi Bőrgyárban évente 60—65 ezer köbméter veszélyes i'ulladék keletkezik, ennek túl­nyomó része a szennyvíziszao. Annak pedig lényegében 95— 96 százaléka víz. — Nem lenne kifizetődő a szennyvíziszap víztelemtese, ahelyett,hooy a szennyezett vi­zor szállítják ki a garéi lera­kóba? — Számításaink szerint a víz­telenítés legalább 40-45 milliós beruházást igényelne, nem be­szélve a további üzemeltetési költségeiről . . . így a víztele­nítés évente 5—10 millió forint­tal kerülne többe, mint a szennyvíziszap elszállítása. De dolqozunk az iszaovíztelenítés költségeinek csökkentésen . . . M. L. HÉTVÉGE 5.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents