Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-29 / 357. szám

1936. december 29., hétfő Dunántúli napló 5 Fejlettséghez igazodva Az általános iskolát kezdő gyermekek fejlettségéhez, testi és szellemi érettségükhöz jobban igazodó beiskolázási rendszer lép életbe a jövőben. A közoktatásfejlesztési prog­rammal, valamint az oktatási törvény célkitűzéseivel és rende­letéivel összhangban kialakí­tandó iskolakezdés új vonásai­ról Kelemen Elemér, a Művelő­dési Minisztérium főosztályve­zetője tájékoztatta Tóvizi Piros­kát, az MTI munkatársát. Mint elmondta, e célok va­lóra váltásának alapvető pe­dagógiai feltétele, hogy igény szerint minden gyermek része­süljön óvodai nevelésben, hogy tartalmában és módszereiben színvonalasabbá váljon az óvo­dai nevelési munka, a gyer­mek folyamatos megfigyelésére alapozva erősödjön a differen­ciált egyéni bánásmód. A fej­lődésbeli problémák korai fel­ismerésével — az orvosok, szü­lők, nevelési tanácsadók együtt­működésével — ugyanis alap­vetően megnőhet a kompenzá­ció esélye is. A gyermekek fej­lettség szerinti beiskolázásá­hoz nagy segítséget nyújtanak az Országos Pedagógiai Inté­zet szakmai-módszertani aján­lásai, valamint az a komplex egészségügyi vizsgálat, amely nemcsak a négy és fél, ötéves óvodásokra, hanem az óvodá­ba nem járó gyermekekre is kiterjed majd. A gyermekek testi és szellemi alkalmasságát figyelembe vevő iskolakezdéshez — ennek meg­állapításához és az ezzel kap­csolatos tanácsi, óvodai és iskolai feladatok ütemezéséhez — a Művelődési Minisztérium szakmai útmutatót ad ki, amely a közeljövőben a Művelődési Közlönyben is megjelenik. A jogszabályok a gyermek beiratásót, megfelelő életkora mellett, a fejlettségét tanúsító szakvéleményhez kötik. E szak- véleményt — amely támaszko­dik a rendszeres és kötelező orvosi vizsgálat megállapítása­ira is — az óvoda állítja ki fo­lyamatos megfigyelés alapján azokról a gyermekekről, akik az adott év szeptember 30-ig töl­tik be hatodik életévüket. E vélemény javasolhatja a gyer­mek felvételét az általános is­kola első évfolyamába, továb­bi egyéves óvodai nevelését, valamint részvételét a nevelési tanácsadó, illetve szakértői bi­zottság vizsgálatán. A nevelési tanácsadó szakvéleményére van szükség akkor is, ha a szü­lő nem ért egyet az óvoda vé­leményezésével, továbbá, ha a gyermek nem járt óvodába. E szakvéleményt nemcsak a szü­lőknek, hanem az óvodának, il­letve a körzeti iskolának is megküldik. A körzeti általános iskola nem utasíthatja el azoknak a felvételét, akiknek beiskolázá­sát az óvoda, illetve a nevelési tanácsadó javasolja függetle­nül attól, hogy a gyermek a hatodik életévét az adott év május 31-ig vagy június 1. és december 31. között tölti be. Az új gyakorlat tehát szükségtelen­né teszi az iskolák által szerve­zett úgynevezett iskolaérettségi vizsgálatokat. Malac csak a vendéglátóiparnak Kezdjünk új életeti Szi/veszterezés a televízióval A sportversenyek győztesei a lottósorsoláson Központ: Lvov-Kertváros, Nevelési Központ Lencse, virsli, kocsonyahús A szilveszteri ellátásról Aki újév napján lencsét eszik, tartja a hagyomány az meggazdagszik és szép lesz. Az idei szilveszter előtti ellátás egyáltalán nem szab gátat e tradíció ápolásának: az üzle­tekben korlátlanul kapható a lencse. A ZÖLDÉRT boltokban, a nagyszemű, világos színű magyar Lenka lencsét árusít­ják, ebből még raktáron is bő­ven, 80 mázsányi van, A Bara­nya Megyei Élelmiszerkereske­delmi Vállalat boltjaiban, az ABC-üzletekben is kapható va­lamennyi magyar lencse, de ezekben az üzletekben — ugyancsak bőséggel - főként a francia tűlencsét lehet megvá­sárolni. Az évvége másik, szinté el­maradhatatlan étele a virsli, amely legtöbbször éjfél után -kertjl az asztalra, mustárral, tormával — s persze ott a leg­nagyobb az öröm, ahol sikerült erre az alkalomra bőrös virslit szerezni. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 47 tonna virs­lit szállít az ünnepre a boltok­ba; a szállítás tegnap már el­kezdődött, s nagy tömegben kerül még ma is az üzletekbe a virsli, mégpedig háromféle. A 47 tonna zöme — úgy 360 má­zsa — műbeles virsli lesz, és mint az előző években most is kisebb tételben kerül a pul­tokra. az emészthető beles, és a juhbeles virsli. Ez a kisebb tétel 110 mázsát jelent. S ezen kívül negyedikként kapható az ÉIeImiszerkereskedelmi Vállalat boltjaiban pécsi, orosházi és szentesi baromfivirsli is. A szerencsét hozó ételek kö­zé tartozik a hagyomány szerint az újévi malacpecsenye is. A Húsipari Vállalat malacot — 50—60-at — ebben az évben a Pécsi Állami Gazdaság közre­működésével csak a Vendég­látó Iparnak szállít. A hentes­üzletekbe kerülő malachúst tsz-ektől és áfészektől rendel­hetik az üzletek. És végül a kocsonyahús, amely szintén keresett árucikk szilveszter tá­ján: az üzletek rendeléseihez igazodva a kocsonyahúst a ka­posvári társvállalat szállítja Pécsre és Baranyába. D. Cs. Gázimport a Szovjetunióból A MINARALIMPEX Külkeres­kedelmi Vállalat és a SZOJUZ- GAZEXPORT szovjet külkereske­delmi egyesülés vezetői vasár­nap Budapesten aláírták az 1987. évi szovjet földgázszállí­tásra vonatkozó szerződést. En­nek értelmében jövőre a koráb­bi években szállított mennyiség­nél több földgáz érkezik Ma­gyarországra a Szovjetunióból a Testvériség gázvezeték rend­szeren, s így a hazai gázfel­használás 40 százalékát fedezi. Az 1975-ben kezdődött szál­lítások révén, az új szerződéssel együtt már 35 milliárd köbmé­ter szovjet földgáz érkezik ha­zánkba. A Pécsi Sütőipari Vállalat cukrászüzemében is készülnek a szilveszterre A Magyar Televízió most, az óévbúcsúztató és újévköszöntő műsorának összeállításához az ország lakosságának segítsé­gét, ötleteit is kérte. Mivel min­denki szereti azokat a műsoro­kat, ahol a néző, a közönség is szereplő lehet — úgy döntöttek, hogy oz év utolsó napján ha­sonlót szerveznek. Ebbe az összeállításba a körzeti televízió Gázrobbanás Szilveszteri trombiták, papírdíszek Büntetik az engedély nélkülieket A szilveszteri hangulat el­képzelhetetlen a papírálarcok, kalapok, trombiták nélkül, me­lyeket eddig a papírboltokban vásárolhattak meg az előrelá­tók. Mától megjelennek az el­ső alkalmi árusok az utcán, a piacokon, ahol sok virágkeres­kedő is áttér a! konfetti és szer­pentin értékesítésére. Szilveszteri kellékek a Kossuth L. utcai papirboltban w Árusítás csak a kijelölt helyeken stúdiók is bekapcsolódnak: rendszeresen jelentkeznek Sze­gedről és Pécsről, élő adások mellett rögzített anyagokkal. Pécsett december 30-án, a Nevelési Központ úszódájában családi, illetve generációs úszó­váltót rendeznek. Várják azokat a három fős csapatokat — 14 éves korig, 14—40 évesig, és azon felül — akik szívesen úsz- szák le a 3x50 méteres távot, tetszőleges úszásnemben. Je­lentkezni a verseny napján a helyszínen lehet 15 óráig. A verseny 16 órakor kezdődik. A legsikeresebb váltók közül há­rom csapat, azaz kilenc ember helyet szerez magának a Tv-lot- tósorsolás élő adására. Az év utolsó napján, 31.-én reggel 7 órától lehet jelentkezni a futóversenyre a Nevelési Köz­pont főbejáratával szemben, a kollégium előcsarnokában. Itt lesz a rajt és a cél. A verseny­zők jelentkezési lapot és rajt­számot kapnak, amelyet meg kell őrizni -- ez alapján törté­nik annak a 24 szerencsés ver­senyzőnek a kiválasztása, aki szintén részt vehet a Tv-lottó- sorsolás élő adásán. A futóver­seny 9.20 órakor kezdődik, a táv négy kilométer. Az útvona­lat Ivov-Kertvárosban jelölik ki: lesz forgalomirányítás és útvo­naljelzés is. A „Kezdjünk új éle­tet" sportverseny helyszínein indulás előtt, verseny közben és célba érkezéskor is ad közvetí­tést a televízió élő, egyenes adásban és felvételről is a bu­dapesti szegedi és pécsi hely­színekről. A nyertesek nevét, akik részt vesznek a lottósor­soláson a Tv 2-es programján 15.30 órai kezdettel ismertetik. A sorsolás 18 órakor kezdődik. A budapesti, szegedi és pécsi nyertesek nemcsak azzal nyer­nek, hogy bejutottak a jutalom­sorsolásra — közülük kerülnek ki azok, akik a különböző vál­lalatok, cégek — Pécsi Sörgyár, Baranya Megyei Tejipari Válla­lat, Baranya Megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat ajándékait is elnyerhetik. Ezenkívül sok egyéb látvá­nyossággal, rendkívüli szolgál­tatásokkal várják az érdeklődő­ket a pécsi Nevelési Központ­ban a rendezők. Lesz élelmi­szervásár, divatbemutató, sza­lonzenekar vállal szerenádadást a megrendelők kívánsága sze­rint. És három konflis sétakocsi- káztatia az év utolsó napján a vállalkozó szelleműeket. A. E. Több mint barkácskönyv Szatyor Győző, a sokolda­lúságáról ismert pécsi grafi­kusművész — akinek Kale- vala-illusztrációiról. nemrég adtunk hírt — ezúttal egy szép és hasznos ‘ könyvvel lepte meg a néprajz, a népi faművesség iránt érdeklődő közönséget. A Mezőgazdasá­gi Kiadó gondozásában a napokban jelent meg Famű­vesség című munkája. Felesleges tán emlékeztet­ni arra, hogy Szatyor Győző kezemunkáját dicsérik a Tettye játszóterének ötletes gyermekjátékai, a Béke-park faplasztikái, hogy csak a legismertebbeket említsük, jelenleg éppen Hódmezővá­sárhelyre készít egy fából ácsolt ravatalozót. Könyvében világos rend­szerben követi a fa útját az erdőben történt kitermeléstől a. gyakorlati és művészeti célú' feldolgozásáig. E könyvből is megtudhatjuk, hogy a megyék „erdősültsé­ge” szempontjából Baranya a középmezőnyben foglal helyet a maga 23 százaléká­val. A szerző szakszerűen, de olvasmányos stílusban ismer­teti a fafajtákat, a fakiterme­lés módját és szerszámait, a feldoTgozás szerteágazó le­hetőségeit, úgymint: az ész­té rgályo zást, a kéreg munká­kat, a hajlítást, görbítést, ócsolást, a faműves mester­ségeket, a hangszerkészítés, a játékfaragás, a fejfák ki­faragásának mesterfogásait. Rendkívül hasznos lehet a barkácsolóknak az a fejezet, amelyben Szatyor Győző az egyes fafajták tulajdonságai­val foglalkozik: melyik fa mire való, hol tároljuk az anyagot, miképpen szárítsuk, milyen betegségeket lehet rajtuk felismerni? Külön érté­ke a könyvnek a személyes hangvétel s az a számos il­lusztráció, amellyel a szerző művét ellátta. Ars poeticának is felfogható, amit a beve­zetőben ír: „A faművesség- nek ezer titka és fogása van. A könyv célja, hogy közre­adja az .elfeledett' elméleti és gyakorlati ismereteket, hogy értékes hagyományaink hasznos, mindennapi gya­korlattá válhassanak a fa­művesség területein." H. J. Az elmúlt evek kuszasagaval ellentétben — melyet a lakos­ság is több ízben szóvá tett — idén az 1986. november 1-jé- vel életbe lépett tanácsi rende­let kikötései szerint működhet­nek csak a szilveszteri árusok. Eszerint valamennyiüknek közte­rülethasználati engedélyt kell kérni a Pécs Városi Tanács V. B. hivatalának műszaki osztá­lyától. Az ezzel járó közterü­lethasználati díj mellett a ren­delet által kijelölt helyeken, meghatározott módon és felel­ve környezetük tisztaságáért árusíthatnak. A feltételekből kiderül, hogy a helyi rendelet célja az ut­cák rendjének, tisztaságának megóvása. Ennek érdekében igyekezett a tanács az egyéb árusokat a karácsonyi vásár te­rületére, illetve a Vásárcsarnok keleti részére telepíteni. Idén várhatóan 15—20 enge­délyt adnak ki és ott árulják a színes papírdíszeket, sípokat, ördögöket. Az engedély nélkül árusítókat a Közterület Fel­ügyelet helyszíni bírsággal bün­teti, vagy szabálysértési eljá­rást i nd it. N. A. Hét halálos és tizenkét sebe­sült áldozata van az NSZK egyik legdivatosabb téli üdülő­helyén, Garmisch-Partenkir- chenben szombat délután tör­tént robbanásnak. Az eddigi vizsgálatok megerősítették- azt a korábbi feltételezést, hogy a szerencsétlenséget gázrobba­nás okozta. Az áldozatok mindegyikét még nem sikerült azonosítani, de az eltűntek számbavételé­ből kitűnt, hogy a halottak és sebesültek legtöbbje nyugatné­met állampolgár. Az azonosítást bonyolítja az a körülmény, hogy a robbanás az üdülő úszómedencéjében történt és az áldozatok fürdő­ruhát viseltek. A garmisch-partenkircheni üdülő a nyugatnémet—osztrák határon található, a Zugspitze hegycsúcs alatt. Felújítását né­hány hónapja fejezték be és a szerencsétlenség pillanatában mintegy háromszáz vendég tar- $ tózkodott ott. 7 Az erdőgazdálkodástól a fejfákig Szatyor Győző a famüvességről

Next

/
Thumbnails
Contents