Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-28 / 356. szám
e Dunántúlt napló 1986. december 28.; vasárnap Kulturális ajanlö Folyóíratszemlc Rendezvények A Lenau Egyesület január 3-án a Nádor Szállóban rendezi hagyományos svábbálját. A műsort a palota- bozsoki vegyeskar, a zenét a Krämer Buben együttes szolgáltatja. Jegyek kaphatók hétfőn, december 29-én 17 órakor a Nádor Szállóban. •k Óévbúcsúztató rockkoncert. December 30-án 19 órakor rajongóik a Bikini együttes zenészeivel együtt búcsúztathatják az 1986-os esztendőt a Harkányi Művelődési Házban. A koncerten részt vevőknek értékes meglepetéseket tartogat a tombola. Elmarad a Szuperdisco. Technikai okok miatt elmarad az Apáczai Nevelési Központban december 30-ra hirdetett Szuperdisco. Házimuzsika diákoknak Zenei rendezvények újabb sorozatát indítja be az új év elő hónapjában a Janus Pannonius Múzeum. A Martyn Ferenc Múzeumban muzsikálnak majd januártól havonta egy-egy szombat délután a Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolának és a JPTE ének—zene tagozatának legtehetségesebb diákjai. A sorozatot — mellyel zenei fórumot kívánnak teremteni a fiatal érdeklődők számára — január 17-én Polgár Mariann koncertje nyitja meg. Hawaii rózsája Ábrahám Pál nagyoperettjével, a Hawaii rózsájával búcsúzik az óévtől a Pécsi Nemzeti Színház, december 31-én, szilveszter estéjén. A szerzőnek ez az egyik legsikeresebb operettje kellemes szórakozást ígér mindazoknak, akik az év utolsó napján a televízió műsora helyett a színházat választják. Az előadás 19 órakor kezdődik a színház Kamara- színházának nagytermében. Változások az 1987. évi munkarendben ' Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének rendelkezése szerint a vállalati termelés ésszerűbb megszervezése érdekében szilveszter táján a naptárhoz képest változás lesz a munkarendben. Eszerint 1986. december 31 -e, szerda szabadnap lesz, s helyette 1987. január 3-án, szombaton dolgoznak hétköznapi munkarendben az érintett vállalatok és intézmények, így december 31-e, szerda és január 1 -je, csütörtök munkaszünet, amelyet pénteken és szombaton, azaz 2-án és 3-án két munkanap követ. Ezt követően a jövő évben már csak egyetlen alkalommal, augusztus 20-a táján kerül sor munkanap áthelyezésre. Kedden lottó jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság december 30-án, kedden tartja a lottó decemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 49. játékhét szelvényeire összesen 1290 tárgynyeremény jut. Főnyeremények: Lada 1200 S és Skoda 120 L típusú személygépkocsi. Az év utolsó napján, december 31- én rendezi az igazgatóság a decemberi tv-lottószelvények számsorsolását a televízió szilveszteri műsorában. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint január 2-án, 9-én, 16-án, 23- án és 30-án Budapesten, helyszíni közvetítéssel a Tv Hargita stúdiójában húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeietek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház belgyógyászat. III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: Szemészeti Klinika. Fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelő egységben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyer- mekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10 8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23., 10 14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től másnap reggel 7 óráig. Rádió Úévbúcsúztató, ujevkoszonto Az év utolsó napján reggel szilveszter délelőtti sétára indul a pécsi rádió munkacsoportja. Az élő egyenes adásban a műsor szerkesztője, Kovács Imre a Korzó kávéházba várja vendégeit, ill. az érdeklődő hallgatókat. Kollégái a belvárosban keresnek aktuális és érdekes témákat reggel 8-tól 10-ig. Január 1-én 9-től 11-ig sugároznak műsort, melyben Piti Zoltán, a Városi Tanács elnöke köszönti a régió lakosságát. Az összeállításban az év első napjához kötődő zenét, verset hallhatnak és népszokásokat ismerhetnek meg. A műsor második részében pedig Lenk Irén várja a hallgatókat egy kis együttszerkesztésre, kívánságműsorra. Könyv Kései riport egy tömeggyilkosságról Ezt a címet is viselhetné Szabó László új könyve, a Piave — 1918. Az első világháború történetének krónikása ezúttal az olasz fronton lezajlott véres végjáték történetét írta meg. Történelemkedvelők számára érdekfeszítő olvasmány lehet c 30 év krónikája 1956— 1986 című könyv is, melyet Basso Endre írt, s állított össze. Kevés szöveggel, sok képpel, rajzzal, karikatúrával, szemléletes statisztikai összeállítással mutatja be a kötet a nemzetközi bonyodalmakkal, so!<-sok belső akadállyal és nehézséggel teli bel- és külpolitikai, társadalmi, gazdasági folyamatokat. A kötet előszavát Huszár István írta. A giccs, avagy A rossz ízlés anatómiája a címe Gillo Dorfles könyvének. Az esztétikai irodalom jól ismert olasz képviselője nemzetközi tudósgárda segítségével elemzi korunk e tipikus megnyilvánulását. Kitűnően megválogatott, szellemes képanyaggal társuló példái segítséget nyújtanak e nehezen legyőzhető „kulturális kórokozó” felismeréséhez. Érdemes megvásárolni Michael Ende A végtelen történet és Momo című meseregényeit. Különösen a nagyobb gyermekek olvassák szívesen a kiváló író nagy sikert aratott könyveit, melyeket felnőttek is kezükbe vehetnek. Az első történet hőse, Barnabás a Fantázia nevű csodaországba tesz ritka élményt nyújtó, izgalmas utazást, Momo pedig, az árva kislány a „szürke uraktól" próbálja meg visszaszerezni az ellopott időt, hogy barátai, s a felnőttek számára is visszaadja az életkedvet, a szereteted, a melegséget. Film... Film... Film... Tragédia lesz-e a vége a családi perpatvarnak? Jelenet az „Első feleségem” című filmből MAGIC — VARÁZSLAT — A QUENN BUDAPESTEN Színes, magyar koncertfilm a világhírű együttes budapesi hangversenyéről. Rendezte: Zsombolyai János. A film nem csak zeneileg nyújt nagy élményt, képi világa is rendkívül megragadó. A pop-szakmában megszokott látványelemek sokszínűsége igazi show-t teremt a filmvásznon. ELSŐ FELESÉGEM Színes, feliratos, ausztrál dráma. Rendezte: Paul Cox. Szereplők: John Hargreaves, Wendy Hughes, Lucy Angwin. A család nyugalmát John feleségének, Helennek váratlan bejelentése dúlja fel: válni akar. Megunta az együttélést és szeretőt talált magának. Rémült, aggódó férje mindenre kész, csakhogy visszatérítse őt. Kérlel, fenyeget és vitázik lankadatlanul mindaddig, amíg reményt lát a sikerre. Aztán öngyilkosságot kísérel meg, sikertelenül. HÁROM FÉRFI, EGY MÓZESKOSÁR Színes, szinkronizált, francia vígjáték. Rendezte: Coline Serreau. Főszereplők: Roland Giraud, Michel Boujenah, André Dussolier. A három jóbarát közösen bérelt párizsi lakásába váratlan vendég érkezik: egyikőjük kislányát kell néhány hétig gondozniuk. A gyereknevelésben járatlan férfiakat alaposan megizzasztja a szokatlan feladat, ám mire az édesanya eljön a kis Marie-ért, már annyira megkedvelték őt, hogy sehogy sem találják a helyüket nélküle. * Televízió: Énekek éneke Szerzője ismeretlen, bár vannak, akik Salamon királyt „gyanúsítják" ... Az Énekek éneke kulturális hagyatékaink egyik legszebb gyöngyszeme. A televízió az új év ejső napján, a kettes csatornán 20.05-kor tűzi műsorára az ószövetség szövegeiből, történeteiből készült válogatást. A szerelmi történetek elvezetnek az ókori Kelet világába, kegyetlenségei, áradó érzelmei, sorscsapásai közé, az emberi természet, az ösztönvilág, a vágyak és a törvények örök harcába. A testi szerelem minden fajtája, a szigorú törvények gyűjteménye, a kibúvók sokasága, a büntetések és a megtorlások láncolata adja a színpadi játék szövegét. Kazimir Károly rendező a vágyakat korlátozni igyekvő, olykor kegyetlen szabályok és a mindig győzedelmeskedni akaró emberi természet közti ellentmondások, csaták fonalára fűzte fel a bibliai történeteket. Az Énekek énekét a Körszínházból közvetítik, felvételről.------------------------------- * -------------Á százhetvenötödik év Majdnem két évszázaddal ezelőtt a Külföldi 's Hazai Tudósitások című újság számolt be az első pécsi szimfonikus zenekar, a Tonkünstler- Sozietat megalakulásáról és hangversenyéről. 1811 decemberében adta első műsorát a Pécsi Zeneművész Társaság, melynek tiszteletére a Pécsi Szimfonikus Zenekar december 29-én, hétfőn este fél nyolckor a Liszt Teremben emlékhangversenyt tart. Az óévbúcsúztató műsor akkori és jelenlegi kortárs művekből áll össze, hallható lesz Cherubini: A vízhordó című művének nyitánya — ennek korabeli kézirata ma is megvan Pécsett —, Lickl György „Ária szopránhangra és oboára” című szerzeménye, Haydn fisz-moll szimfóniája. Pécsi zeneszerző alkotása is szerepel a műsorban, Károly Róbert Passioni e reflezioni című művének bemutatója csemegét kínál a zenekedvelőknek. A zenekart Breitner Tamás vezényli, a műsorban közreműködik Geötz Judit, Kuncz László, Kircsi László és Zseni Nándor. Rovatszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ A párt és környezete A PÁRTÉLET decemberi száma „Előrehaladásunk feltétele — erőforrásaink jobb hasznosítása” címmel közli Havasi Ferencnek, a KB titkárának a KB november 19-i ülésén elhangzott előadói beszédének rövidített változatát és teljes terjedelmében a KB-ülés határozatát. Érdekes összeállítást olvashatunk a folyóiratban a műszaki fejlesztés kérdéseiről. Juhász Adóm, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatója a technikaitechnológiai kultúra szerepéről, Fischer Herbert, a Műszaki Könyvkiadó igazgatója a műszaki információról és a műszaki haladásról, V. Vincze Péter, a Rába hetilap munkatársa a műszaki fejlesztésben az emberi tényezők szerepéről fejti ki véleményét. Szerkesztőségi kerekasztal- beszélgetést vezetett Lakos Sándor, a Pártélet felelős szerkesztője '„A párt és környezete" címmel. A beszélgetés tartalmára utalva azt összegzi, hogy napjainkban gyakorta vetődik fel a kérdés, hogy miképpen kellene és lehetne a párt munkáját jobban hozzáigazítani a jelen időszak feltételeihez és követelményeihez. A kerekasztal résztvevői arról fejtették ki véleményüket, hogy miként és mennyire van jelen ma a párt a társadalom különféle területein, miben fejeződik ki jelenléte, milyen szerepet játszanak a környezetével fenntartott kapcsolatainak biztosításában a pártalapszer- vezetek, személy szerint a kommunisták, továbbá a különféle társadalmi és állami szervek. Berecz János, a KB titkára „Három évtized tapasztalatai” című írásában Kádár János új könyvét méltatja. „Kádár János új kötetének lényege — írja — a három évtized politikájának és politizálásának felmutatása. Arra késztet, hogy gondoljuk át újra és újra dolgainkat, és szilárd elveinkre alapozva mindenütt öntevékenyen munkáljuk ki teendőinket.” A „Vita” rovatban a differenciálás kérdéseiről Basa Ferencnek, a Zalaegerszegi Ruhagyár vezérigazgatójának, Faiusné Szikra Katalin egyetemi tanárnak, Miakich Rábertnek, a Szentendrei Városi PártMAI MŰSOR püilli! mm K1ii SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Lear király (este 7 órakor) Uray-bérlet. PLANETÁRIUM Derült idő esetén az égbolt távcsöves megfigyelése (15.30 órakor). FILM Petőfi: Három férfi, egy mózeskosár (f4, f6, f8) . Kossuth: Akii Miklós (10. 12), Indiana Jones (f3, f5), Három férfi, egy mózeskosár (f7, f9). Park: Akii Miklós (3, 5, 7). Ságvári: Kismaszat és a gézengúzok (4), Kék villám (6). Nevelési Központ: Barátom, az esernyő (2). A Birodalom visszavág (4, 6). Falfúró (8). Ifjúsági Ház: Hóbortos népség II. (3). Végtelen nappalok (5). Jószerencsét: Egy zsaru bőréért (4, 6). Fekete Gyémánt: Átverés (6). Komló, Zrínyi: Mátyás, az igazságos (4). A Sárkány útja (6, 8) Komló, Május 1.: Végtelen történet (f5, f7). Mohács: Popeye (6). Londoni randevú (8). Szigetvár: Casablanca (6, 8). Siklós: A harmoni- kás ember (5, 7). Beremed: Azt mondják: baleset (4, 6). Boly: Kenguru (5). Dunaszekcsö: Egészséges ■erotika (5, 7). Harkány: Törvényes esküvő (5, 7). Mágocs: Break (f5). Mázaszászvár: Egy asszony és négy férfi (6). Pécsvárad: Ágyúgolyófutam (3, 5). Sásd: Első lovashadsereg (5). Sellye: A házibuli folytatódik (5). Szentlörinc: Sólyomasszony (5, 7). Villány: Vaskos tréfa (5). Vajszló: Fehér Lótusz (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Copperfield Dávid. Rádiójáték. 9.56: Műsorajánlat. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Kandúr Kázmér kar(om) mester kornyikaórái. Mesejáték. 10.22: Csembalóművészek. 11.00: Iránytű. 12.30: A hét embere. 12.40: Könyvszemle. 12.50: Muzsikáló természet. 12.55: Az élő népdal. 13.05: Bartókról — fiataloknak. 14.10: Zenekari muzsika. 15.00: Amiről beszéltünk. 15.30: Részletek daljátékokból. 16.05: MR matiné. 16.59: Még mit nem? Körkérdés a tudomány embereihez. 17.40: Filmzene. 17.55: Hamarosan halljuk őket. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonság. 18.30: Esti magazin. 19.15: A szomorú Dirdre. Rádiójáték. 19.47: Operaest. 20.35: Emberek, sorsok, történetek. 21.35: Népszerű dallamok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Onczay Csaba gordonkázik. Kb. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél. 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Orgonamuzsika. 8.05: Süsü, a sárkány. 8.31: Operarészletek. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9;05: Napközben. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 13.28: Versek. 14.00: Világhírű zenekarok — világslágerek. — 15.05: Táskarádió. 16.00: Sportsegélykoncert. 19.05: Operettrészletek. 19.35: Slágerlista — különkiadása. 21.05: Részletek zenés játékokból. 21.35: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek. 23.20: Bemutatjuk a Woddy Herman 50 éves zenekar- vezetői jubileuma alkalmából készített új dzsesszlemezt. 0.15: Éjfél után. HARMADIK MŰSOR 9.08: Zenekari muzsika. 10.30: Felejthetetlen arcok az Operaházból. 11.00: Dmitrij Sosztakovics műveiből. 12.22: Operaáriák. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Eszperantó híradó. 13.15: Római slágerkoktél. 13.47: Henry Esmond. Rádiójáték. — 15.00: Milhaud: ökör a háztetőn — szvit. 15.20: Kalandozások a népdalok és versek világában. 16.00: Csengery Adrienne énekel. 16.20: Operatörténeti érdekességek. Zan- donai: Ekebu lovagjai. Négyfelvonásos opera. Közben: 17.33: Versek. 17.38: Az operaközvetítés folytatása. 18.30: Az MR szerb-horvót nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: Új magyar zene itthon és külföldön. 20.35: Szimfonikus zene. 21.53: . Operarészletek. 22.34: Rockstúdió. 23.04: Ismerkedő, hangjáték. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Bédekker. 18.00: Dél-dunántúli híradó, lapelőzetes, hírek. 18.30: Szerb-horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetisé» geink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Gruss und Kuss Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. 21.06: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.08: Műsorismertetés. 8.10: Tévétorna. 8.15: A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. 3.35: óvodások filmműsora. 8.55: Srácok a tengerparton. Üj-zélandi filmsorozat. 9.20: Csodálatos állatvilág. Amerikai dokumentumfilm-so- rozat. 9.45: Hírek. 9.50: Hókirálynő. Mesejáték két részben. 11.35: Gyur- matek. 11.45: Reklám. 11.50: Karácsonyi zenés ajándékcsomag. Csehszlovák film. 12.50: Eltörött a hegedűm ... A Televízió nyilvános felvétele a Pataky István Művelődési Központban. 15.02: Műsorismertetés. 15.05: Képújság. 15.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.15: Reklám. 15.25: Nézzük együtt — Ráday Mihállyal. 15.50: Betűreklám. 15.55: Legyen szerencsénk. Rózsa Gyöigy műsora. 16.40: Kínai tájak és emberek. 17.10: Mexikó Mundiál nélkül. 17.55: Hírek. 18.00: Delta. Tudományos híradó. 18.25: Reklám. 18.35: Tévétorna. 18.40: Esti mese. 18.50: Reklám. 19.00: A HÉT. 20.05: Horgász a pácban. Francia filmvíg- |áték. 21.30: Áruházak ajánlata. — 21.35: Mestersége: színész. Bessenyei Ferenc. 22.35: Hírek. 22.40: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Képújság. 20.05: Vivaldi: A négy évszak. Francia balettfilm. 21.05: Film- ünneD a , Lago ^aggiore partján. 21.45: A HÉT. Isnrt. 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30:» Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.00:- Mező- gazdasági adás. 14.00: Kis koncert. 14.15: Filmsorozat gyermekeknek. — 15.15: Szabadon. 17.15: Játékfilm. 18.55: Rajzfilm. 19.27: Ma este. — 19.30: Tv-napló. 20.00: Utazás Vuc- jakba — drámasorozat. 21.00: Sport- szemle. 21.45: Riport. 22.15: Tv- .napló. 22.35: Költői színház. MÁSODIK MŰSOR 10.30: Jugoszláv játékfilm. 12.00: Dokumentumadás. 12.30: Komolyzenei adás. 18.25: Tv-esszé. 19.10: Négy keréken. 19.27: Ma este. — 19.30: Tv-napló. 20.00: A spanyol polgárháború — külföldi dokumentumsorozat. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: A sas röpte — filmsorozat. bizottság munkatársának véleményét olvashatjuk. Közoktatási rendszerünk a változások idejét éli. Az elmúlt években a párt- és állami szervek meghatározták az iskola hosszú távú fejlesztésének fel- adátait. A dokumentumok a közoktatás szerkezeti változásai helyett a minőség, a hatékonyság megjavítását állították a középpontba. Az egyszeri változtatással szemben a folyamatos fejlesztést jelölték meg. A feladat most az, hogy az elfogadott program végrehajtása közös ügy legyen, olyan körülmények teremtődjenek, amelyek kedvezőbb lehetőséget biztosítanak az ifjúság tudásának, világnézetének és magatartásának eredményesebb formálásához. Az iskolai pártmunka ezzel kapcsolatos teendőit fejti ki írásában Vas Imre, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának munkatársa. M. E.