Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-28 / 356. szám
1986. december 28., vasárnap Dunántúli napló 3 Pinczehelyi Sándor kiállítása Ha magunk vagyunk a céltáblán, ritkán irányzunk a szívre. A művészet „önfelmet- szése", maga-megmutatása még akkor is csak kevésszer jár vérveszteséggel, ha cselekménye kegyetlen-komoly. A képi durvaságnak is van tétje. Agressziója szétszórja a kel - lemkedést és sznobériát. Tét nélkül információ csak. Kultúr- áradat, halálraítélve. Ha a szisztémába vetett hit hűlt szíve mozgatja az ön/énfelmuta- tást, ha hiányzik a cselekményből az aszkézis szellemi fegyelme, könnyen átcsúszhat az a melodrámába. Esztétizálás marad esztétikum helyett, ami szabatosságukat elveszítő általánosságok hátán a Parnasszus lábához, a szépelgés lapályára csalogat. Az is lehet, hogy ezt a veszélyt nem felismerve halált megvető gondolati szal- tómortáléval mélységet bizonyít a felületnek, bölcseimet a naivitásnak, megújulásnak mondva azt, ami élemedés. A többször taktikai okból, mint meggyőződésből vagy tudományos érvelésként eldarált odaadó tirádák fokozzák a félreértéseket, mondván: bizo- ' nyos helyzetben mindennek megvan a maga értelme. De árulkodó a helyzet, melyben az új gondolatok és formák megértését nem segíti a régiektől való megszabadulás. Gyanút kelt az érzések ambivalenciája Pinczehelyi Sándor kiállításán. Minél inkább szeretnénk távolodni a meghaladottól, annál érthetetlenebbnek találjuk mindazt, ami újszerűnek áll be. Egy ma is működő, de régi elvekre és módszerekre épült ökonómiában a siker mai kalkulusai látszanak provokálni • teljesítményeket, és nem megfordítva. Árulkodónak tetszik a temérdek másodlagos, ezért mitologikus mentegetőzésekkel átitatott motívum, formula, ismétlésben kilágyuló tétel. És mi alakítja benyomásainkat kétarcúvá? A megereszkedett hasú nosztalgiázás, mozgalmi magakel- letés a kiállítás plakátján: finom preludium. És nem kevésbé tanulságos a fénykép az expdrtszép katalógus belívén. Laza vonású negyvenes férfi tartja kezében tanácstalanul kis-visszhangú magán-forradalmának eszközeit, sarlóját és kalapácsát. A sarló és a kalapács is megmaradtak azért, ott, ahol, és a „proletárok fegyvere" is elveszítette frivoli- tását. Az elsődleges gesztus és formaértékek archaikussá to- kozódtak. Felszívódtak az időben a korai jelképkombinációkban bevezetett kemény mondanivalók, melyek e mostani melankóliában kijózanodáshoz és rácsodálközáshoz is vezetnek. Furcsa gz a fotó. Kulcsjelentőségű. Bizonytalan és hitetlenkedő rajta a művész, mintha meglepné mindaz, ami múltjában feltárul előtte. Láthatóan nem tud azonban tárgyak nélkül, dokumentumok nélkül élni. Velük é| tehát továbbra is, művészi „énjének" alakításában nem kis kockázatot vállalva ezzel. Nem képes elszakadni konzervkóla dobozától, csillagaitól, sarlójának és kalapácsának sziluettjétől, a trikolortól. Elmatat velük, rendezgeti őket, előállít tapétát és kirakatrendezőknek hátteret, díszítgeti a termet nemzetiszínű husángokkal. Nincs e műveletekben szenvedély. A szisztéma nem enged. A rendszer lehűti az izgatottságot. Nem örömforrás a festés sem. A módszer (máshol leglényegibb mondandó) itt felület csupán, a divat párája, stílus mögött stilizálás. Éppenhogy belepve a fotodokumentum-előzmények- ből kiszűrt alapsémákat, vagy közvetlenséget sugalló tárgyakat. Friss megfogalmazásaiban lefokozódik a régi erő. Az „új érzékenység" szenvedélyességé- .nek vállalásából Pinczehelyi a leginkább nélkülözhetőt, a hibátlan ízlést és mértéktartást őrizte meg. És az ambivalencia másik pólusa? A művész politika- és ideológiamentesítő beavatkozása egy évtizede éppen egy szub- jektíve bonyolultnak érzett problémát mutatott fel, egyszerű, címerszerűen tiszta gesztusokkal. Úgy tűnik azonban, hogy ezek a gesztusok ma már alig terhelhetők tovább az „énről” szóló lírai üzenetekkel a művészi hitelesség csorbítása nélkül. Bizonyos jelek utalnak erre is. A „másik út" formaereje nem támasztja alá lírai megokolását. A bűbájos „Vi- cus és a gyerekek" öt képe övön alulinak minősítene minden értelmezést. De bizonytalan festői megjelenítéssel nyugtalanít a „Disznó”, a megbotránkozáshoz (emóció!) kevés, unalomhoz éppenelég a „Birka” és hatástalan a felnagyított, de méretében és frazírozásában bestiává lenni képtelen „Nyúl”. És tanító, eligazító értelmű lehet-e az örömtelen hérosz-mentesítés, ha helyébe az „ön-történet" éppoly örömtelen, törpe sugarú szabadsága kerül? Látható, Pinczehelyi nagyszabású kísérletet kívánt tenni a politikai cselekvés medrében formálódó — ezért mitikus? — jelteremtés személyre szabott programokkal történő felcserélésére. E meder hordalékai között azonban kevésbé a poézis, mint inkább a szervezett ész igazodik el. A festő — hogy még véletlenül se legyen áldozat - ilyenkor legjobb, ha „énjének", melankóliájának (átélt, valódi, személyes) epikájának vagy drámájának képeit idézi fel. Mint az említett fotóban. Az összeráncolt homloku monománia akkor nem veszíti el híveit, ha nemcsak felfedezni akar környörtelenül, hanem megérteni is. Aknai Tamás Howard Williams a Pécsi Szimfonikus Zenekar élén Nagy várakozás előzte meg a Pécsi Szimfonikus Zenekar december 15-i hangversenyét a POTE aulájában. A zenekart ezúttal Howard Williams angol karmester vezényelte, aki a koncert nagyobb részében magyar szerzők műveit tűzte műsorra. A fiatal muzsikus nem először állt a pécsi szimfonikusok élén. Közös munkájukat ezúttal is siker koronázta. A műsor nyitó száma egy zenei ritkaság, Bruckner 150. zsoltára volt. A nagyzenekarra, vegyeskarra és szopjon szólóra írott darabban a Janus Pannonius Tudományegyetem Vegyeskara és a Mecsek Kórus működött közre (karigazgató Tillai Aurél). A kórusnak kiemelt szerepe van mindvégig a műben. Az énekkar szólamait megformálásában, hangterjedelemben, hangerősségben rendkívül igénybe veszi a zsoltár. A logikusan fölépített, szuggesztív előadásmód már a mű elején fölcsendülő Hallelujá-ban meggyőző volt. A kórus piano részeit, mint például az „Alles lobe den Herrn .. ." kezdetűt a zenekar hangerejével kissé elnyomta. Főleg a rézfúvós szólamokat éreztük erősnek. Az „Alles, was Odem hat...” indítású fúgában a karmester minden beintésére, rezdülésére érzékenyen reagáltak az előadók. B. Kiss Tünde szoprán szólója árnyaltan ékelődött a zsoltár hangzásába. A befejező rész (az „Alles, alles lobe den Herrn” kezdetű) hatalmas fokozása megrendítő erővel hatott. Két Kodály-kompozíciót hallottunk a hangverseny további részében, amely éppen a Mester születésnapjának előestéjén csendült föl. A Fölszállott a páva című vegyeskari és a Páva variációk című zenekari darab hangzott el. Howard Williams szívesen vezényli magyar zeneszerzők alkotásait — elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit — hazájában is. Mivel a kórusmű szövegében, pentaton dallamában annyira sajátosan magyar, olyan közismert és népszerű, fölvetődik bennünk: hogyan „birkózik meg" idegen karnagy e művel? Nos, formai fölépítésben, dinamikai árnyalásban meggyőző előadást hallottunk. Kitűnő ötlet volt a kórusmű után a zenekari Páva-variációk előadása. Tempóiban a variációk helyenként kissé lassúnak, vontatottnak tűntek, ám így is átgondolt, összecsiszolt előadásmód jellemezte. Liszt Dante szimfóniájának megszólaltatása a hangverseny kiemelkedő része volt. A karmester egész lénye, magával ragadó egyénisége és a zenei romantikában való jártassága, elmélyült tudása nagyszerű előadást eredményezett. Alkotó együttműködése a zenekarral és a Dante szimfóniában fölhangzó női karral gyümölcsöző volt. A Magnificat-rész gyönyörű korái dallama akusztikailag jól érvényesült, amelyben nem kis szerepet kapott a galérián elhelyezett női kar. A Pécsi Szimfonikus Zenekar az egész előadás alatt egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. A hegedűszólót Vess Ágnes, a fuvolaszólót Szkladányi Péter játszotta. A közreműködők megérdemelten arattak nagy közönségsikert. Törtely Zsuzsa Franciaországban járt a Komlói Pedagógus Kórus A Komlói Pedagógus Kamarakórus nemrég tíz napig Franciaországban vendégszerepeit. A kórus egyik alapító tagját, Nagy Tamást kérdeztük meg: hogyan, miképp töltötték Párizsban az időt? — A francia baloldali munkásszervezetek szövetségétől, a CGT-től a SZOT kulturális osztályán keresztül ért bennünket a felkérés. A meghívás Párizsból jött, és a koncertek nagy részét is ide szervezték. A fővároson kívül Normandiába is eljutottunk, ahol egy tengerparti városka katedrálisában adtunk a helyi énekkarral közös koncertet. — összesen hány fellépésük volt? — A normandiai“ fellépésünkön kívül Párizsban háromszor énekeltünk az Orsay-i egyetemi város atomfizikai kutatóintézetében, valamint a CGT központi nemzetközi továbbképző intézetében. Dr. Szabó Szabolcs körvezetőnk úgy állította össze a koncertprogramot, hogy teljes képet adjunk a magyar kóruskultúráról. A köny- nyed, játékos madrigálok és a jellegzetes magyar népdalfeldolgozások mellett munkásmozgalmi dalokat, forradalmi indulókat és az egyházi muzsika értékes darabjait adtuk elő. Úgy érzem, hogy zárókoncertünk volt a legsikeresebb: alig akartak leengedni minkét a színpadról. Ó. Zs. Arab tanár a Műszaki Főiskolán Együtt tanultunk magyarul a fiammal Magas, kreolbőrű, bajszos fiatalember kapott dolgozószobát a közelmúltban a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola magasépítési intézetében. Az új munkatárs arab származású, iraki állampolgár. Al-Hilal Salaá 1984-ben telepedett le Magyarországon, Debrecenben.- Előtte a kolozsvári Építőipari Egyetemen tanultam. Ott ismertem meg a feleségemet. Később összeházasodtunk, gyerekünk is született, ezért úgy határoztam, hogy én is Magyarországon telepszem le, itt fogok dolgozni. Az első munkahelyem a Biogál Gyógyszer- gyár volt, ahol készülékkezelőként dolgoztam. Ekkor még nem tudtam a diplomámmal elhelyezkedni, mivel még nem beszéltem elég jól magyarul. Aztán, ahogy sikerült fejleszteni magyar tudásomat, úgy került egyre közelebb hozzám a lehetőség, hogy kamatoztathassam az egyetemen tanultakat. Pécsre idén júniusban jöttem családommal, azóta dolgozom itt a műszaki főiskolán. Az iraki fiatalember építéstant tanít. Egyelőre fél évig még magyar kollégáival jár a foglalkozásokra. A közös órákon tanulja meg módszereiket. Pécsre költözésük óta a főiskola kollégiumában laknak. — Már nem sokáig. Feleségem tanítónő, az egerági iskolában kapott állást. Ezzel egyben a lakásgondunk is megoldódott, ugyanis egy kétszintes szolgálati lakást kaptunk a faluban. Al-Hilal Safaá édesapja főkönyvelő Irakban. Édesanyja nem dolgozott, a' gyerekeket nevelte. Két fiú- és három lánytestvére közül többen továbbtanultak. — Fiammal, az ötéves Ist- vánkával együtt tanultunk meg magyarul. Ő valamivel jobban tud, mint én, néha az is előfordul, hogy helyreigazít engem. Szeretnék minél jobban bekapcsolódni a főiskola munkájába és segíteni az intézmény arab kapcsolatainak kialakulását. Szívesen részt vennék ezenkívül bármelyik városi vagy megyei tervező vállalat munkájában is. Arab tudásommal szolgálhatnám a fejlődő országok felé irányuló piackutató munkáikat. K. E. Képernyő Kiskarácsony Ezekben a napokban a képernyőin elhallgattak a fegyverek — a hírektől eltekintve legalábbis. A szerkesztők a béke és a szeretet jegyében fogant 'műsorokat választottak, egyetlen ökölcsapás sem csattant televíziós filmen — nékem jólesett ez a kis pihenő. A szerkesztés másik figyelemre méltó vonása, hogy karácsony hetében ugyancsak jelen volt a 'képernyőn az MTV Pécsi Stúdiója. Azaz maga Pécs. Kezdődött a sor még karácsony előtt az MTV és a szlovén televízió Ljubljana-'Pécs című zenés, táncos bemutatkozó műsorával, és zárult tegnapelőtt, a ljubljanai és a pécsi tévések közösen készített Mátyás Ikirály-filmjé- vel. A két stúdió évek óta csinál közös műsorokat, de ez az első nemzetközi szempontból is jelentős nagy vállalkozásuk. Nemes missziót vállaltak, amikor egymás szomszédságában élő népek közös örökségét, múltját mutatják fel, ezúttal szlovének és magyarok közös tradícióit. Két olyan népét, melynek az elmúlt századokban nem volt miért haragot vagy gyűlöletet táplálnia egymás iránt. Mi több, a mi Hunyadi Mátyásunkat legendáik legfőbb alakjává, nemzeti hősükké, megváltó vitézükké emelték a szlovének. Erről szólt a Valóságos legenda, legendás valóság címmel a dr. Jósfay György rendezésében, az ő, valamint Janez Lom- bergar forgatókönyvére e'készitett közös film, melynek szlovéniai bemutatója pár nappal korábban zajlott le. A szlovén néző számára 'bizonyára megfoghatóibbá, valóságosabbá vált a1 film által a legendák hőse — akinek a két háború között szobrot is emeltek a szlovéniai iPeca-hegyen. Számunkra, magyarok számára pedig újabb indíttatást ' adott arra, hogy történelmünket a tágab'b környezetbe ágyazva szemléljük. Hiszen a Mátyás királyfilm elvezetett bennünket Budától, Visegrádtól Célján s a szlovén hegyeken, barlangokon át le Dalmáciába, Dubrovnik, Tro- gir, Sibenik városába, hogy végül a sok-sok elevenen ható forrásidézet után neves történészünk, Szakály 'Ferenc összegezze e legendák eredetét. Neki sem kellett illúziókat rombolnia. S talán az sem illúziói hogy idővel egyre több ilyen közös, közép- európai témájú film készüljön. Mint írtam, a beijiutat- kozós, az ismerkedés filmje volt a Ljubljana— Pécs. Mit mondjak, volt mit megismerni a közvetlen szomszédságból, és Gergely Róbert, valamint Neca Fáik kedves, rokonszenves idegenvezetőknek bizonyultak. És volt pécsi produkcióban forgatott mesefilm ezen a karácsonyon is: megismételték Pákolitz István A király pantallója című meséjéből készített filmet, Wiedermann Károly rendezésében, seregnyi kitűnő pécsi és már nem pécsi színésszel, akik a prózai szerepben remekelő Marczis Demeterrel az élen, Várnai Ferenc kísérőzenéjével adták a karácsony másnapjának bohó- kás délelőtti meséjét. G. O. /■ Pécsi Galéria
