Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-26 / 354. szám

Sakk A lehető legnehezebb ellen­felet kapta a brüsszeli nem­zetközi sakktorna utolsó' for­dulójában a magyar színeket képviselő Portisch Lajos, ölei­nek az év végi eseményen nem ment jól a játék. Soro­zatos vereségek után Portisoh a befejező 10. fordulóban a világbajnoki címet védő szov­jet Garri Kaszparov ellen csa­tázott, találkozójuk döntetlen­nel zárult. Hozzá ikell tenni, hogy ennek az összecsapásnak valójában már nem is volt tétje, mert Kaszparov vereség­gel is első lett volna, Por- tischon pedig a teljes pont megszerzése sem segíthetett. További eredmények: Korcsnoj (svájci)—Short (brit) 1-0, Nunn (brit)— Hübner (nyu­gatnémet) döntetlen. A végeredmény: 1. Kaszparov (szovjet) 7,5 pont 2. Korcsnoj (svájci) 5,5 3. Nunn (brit) 5 4. Hübner (nyugatn.) 5 5. Short (brit) 4 6. Portisch Lajos 3 Hoffmann Ervin KBV-aranyai A búcsúzó óesztendő egy­másra hullott sportélményei között tallózni hálás feladat. Kiválasztani közülük a legszeb­bet, a legmaradandóbbat már cseppet sem könnyű dolog. Tolna megye sportéleténeik ün­nepi számvetésékor egy tizen­hét éves paksi versenyző nem­zetközi bravúrja mindenképpen az élre kívánkozik. Perzselt az augusztusi -nap Kubában, a szocialista orszá­gok kajak-kenu ifjúsági barát­ság versenyén. A Havannától 300 kilométerre levő Cienfu- geosba HoHmann Ervin, az Atomerőmű SE kenusa újonc­ként utazott. Hajba Antal vi­lágbajnok tanítványa idehaza „összelapátolt" ugyan már né­hány érmet, óm a rangot je­lentő, nemzetközi megméreté­sen ezen az IBV-a esett át. — Tőzsgyökeres paksi srác­ként véletlenül csapódtam eh­hez a sportághoz. Az általá­nos iskola hetedik osztályát végeztem, amikor egyik bará­tom invitált: készülnék az út­törőolimpia országos döntőjé­re, de az indián kenus né­gyesükből még hiányzik egy csapattag. Lementem a Du­nára, ott megkaipott a víz, a jó levegő, no meg az edzés hangulata — aztán ottragad­tam. Persze, később megtanul­tam evezni egyes hajóban is, — mondja a nyurga fiatalem­ber. — Az indulást gyorsan kö­vették a jó eredmények. Mit érzett, amikor megtudta, hogy utazik Kubába? — Azt nehéz szavakba önte­ni. Rendkívül boldog voltam, hiszen életem első nogy nem­zetközi versenyén húzhattam magamra a válogatott mezét. Egy 'héttel a rajt előtt utaz­tunk el a verseny helyszínére. Bár a rekkenő hőség és a ten­ger melletti páradús levegő megviselt bennünket, az akkli­matizálódás könnyebb volt, mint gondoltuk. — És aztán elérkezett az IBV rajtja ... — Elsőként a C—1 500 mé­teres számban indultam. Zala Gyuritól és az NDK-beliek ver­senyzőjétől nagyon tartottam. Mint kiderült, nem véletlenül, Zala egy hajóhosszal megvert, de azért örültem az ezüstnek is. Egy órával később a C—2 500-as döntője következett. A szovjetek párosával vívtunk óriási küzdelmet. Náluk a duó egyik tagja 1985-ben ifjúsági világbajnok volt. Szóval, nem akármilyen erejű mezőny gyűlt itt össze. „Rátettünk néhány lapáttal" és mintegy fél hajó- nyi előnnyel értünk előttük a célba. Tehát, az ezüst mellett volt már egy aranyérmem is. Mit mondjak, este nem kellett elringatni, a fáradtságtól mély álomba zuhantam. Másnap a C—2 1000 méteren bolgár és szovjet riválisaink voltak. Fél távig fej-fej mellett haladtunk, azután némi előnyre tettünk szert, s azt végig megőriztük Nagy Zolival. Ez volt a ma­gyar csapat hetedik arany­érme. Nincs annál felemelőbb érzés, mint az ünnepélyes eredményhirdetéskor a dobogó csúcsán állva hallgatni a Him­nuszt. Hoffmann Ervin, a paksiak üdvöskéje még jövőre is ifjú­sági korosztályú marad. Az atomerőműben dolgozik, a munka és az edzések mellett Szekszárdin, a Rózsa Ferenc Ipari Szakközépiskola levelező tagozatán tanul. Egy mester­sége már van: húsipari szak­munkás. Szépen csillogó,nem­zetközi versenyen kiharcolt ér­me pedig három . . . Fekete László Emmijan kettős világbajnoki győzelemre készül A szovjet Robert Emmijan az el­múlt idény kétségkívül legsikeresebb távolugrója. Madridban fedettpályás Európa-bajnoki aranyat nyert (832 cm), majd augusztusban Stuttgart­ban, a szabadtéri kontinensviadalon sem talált legyőzőre (841 cm). Leg­nagyobb ugrását Moszkvában, a Jó­akarat Versenyeken mutatta be: 861 centis teljesítményével, nemcsak az NDK-beli Lutz Dombrowski Európa- rekordját (854 cm) javította meg, de az idei világranglista első helyét is megszerezte. A 21 esztendős atlétát sikerei ma­gabiztossá tették. Jövőre újabb nagy eredményekkel szeretné bizo­nyítani, hogy ennek a számnak je­lenleg ő a legjobbja. — A tavaszi indianapolisi fedett­pályás, s a nyárvégi római szabad­téri világbajnokságon egyaránt indul­ni akarok — nyilatkozta. — S ha már ott vagyok, akkor mindkét aranyérmet szeretném hazahozni. Nem félek a vetélytársaktól. Akkor sem változtatok tervemen, ha a két amerikai klasszis, Lewis és Myricks is az ellenfelek között szerepel. A szakemberek szerint Emmijannak kitűnőek az adottságai. Ha futó­gyorsaságán javít, akkor a 9 méte­res eredmény sem elérhetetlen. — Teljesen más a stílusom, mint az amerikaiaké — magyarázta Em­mijan. — ök elsősorban sprinter- képességeikre alapoznak, légmunká­juk korántsem tökéletes. Én valóban lassúbb vagyok náluk, az elugrás után viszont már gazdaságosabb a mozgásom. Nem „fékezek" feleslegesen. Úgy gondolom, ha a külső tényezők — hőmérséklet, szélviszonyok, szurkolói „segítség" — kedvezőek, akkor a közeljövőben valaki — talán éppen én — megdöntheti az amerikai Bae- mon 890 centis világcsúcsát. Háromszor állt dobogón Kubában Hazai vizeken is eredményesen gyűjtögeti az aranyakat. Eredményhirdetés a dombori holt Duna- ágban. Fotó: Gottvald Károly Egy elfelejtett vb-ezüstérem Az 1986. évi ülőröplabda-világbajnokság döntőjében az Irán— Magyarország mérkőzésen készült a kép. A sötét mezes magya­lok minden pontjuknak így tudtak örülni. Az év csapata is lehetett volna A jóslat beteljesedett Az élet — mozgás. Nekünk a mozgás — az élet, — vallják a mozgássérült sportolók. Számuk­ra a sport, a testnevelés többet jelent, mint másoknak. A moz­gás örömét csak az tudja iga­zán értékelni, aki rövidebb- hosszabb ideig baleset, beteg­ség vagy más ok miatt mozgás- képtelenné vált. Az esetek többségében a testmozgás hiá­nya szinte nagyobb lelki .meg­rázkódtatást okoz, mint maga a mozgáskorlátozást kiváltó be­tegség vagy baleset. Orvosok, pszichológusok a megmondha­tói, mennyi rejtett energiát szabadít fel a sport, mennyi akarat, kitartás és lemondás van egy-egy győzelem mögött. A nyár közepén Pécs adott otthont az első férfi ülőröplab­da-világbajnokságnak, így a kétkedők a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy mit jelent a sport a mozgás- korlátozottak számára. Az ódz- kodók, a kétkedők, több eset­ben a mozgáskorlátozottak sportjától viszolygók alapos leckét kaptak mind a 13 válo­gatott tagjaitól, a csapatokat elkísérő szurkolóktól, lelkese­désből és akaraterőből. És nem­csak a hazai közönség támoga­tását élvező magyar válogatott, de a világbajnokság mind a 13 együttesének valamennyi tagja volt rá a bizonyíték, hogy nem ismertek lehetetlent, nem egy esetlegesen megszerezhető győ­zelemért, de egy még megment­hető labdamenetért is tudtak; küz­deni, Még a mérkőzéseket vé­gig szurkoló nézők sem tudhat­ták, hogy egy-egy mérkőzés után hogyan foltozták össze egymást a játékosok, hogy a következő találkozón ismét a pályán lehessenek. Jó példával a válogatott pé­csi csapatkapitánya, Budai Sándor járt elöl. A pécsi 400 ágyas klinika portása szinte az egész rokonságát mozgósította, hogy mérkőzésről mérkőzésre igazán otthon érezzék magu­kat csapattársai. A világbaj­nokság eredményhirdetése után, amikor a magyar csapat tagjainak nyakába akasztották az ezüstérmeket, mondta Budai Sándor: „Ma kevés boldogabb ember van az országban, mint mi. Most a júliusi kánikulában valószínű mindenki nekünk ad­ná az év legjobb csapatának járó díjat. De ki gondol majd ránk év végén, amikor a szak­embereket is és az olvasókat is megszavaztatják? Már most írásba adnám, hogy senkinek nem jutunk eszébe. Mindezek ellenére mi itt valamennyien boldogok vagyunk és boldogok leszünk majd decemberben is . . .” Nos, a magyar csapat kapi­tányának beigazolódtak szavai. Az év végi értékeléskor a ma­gyar ülőröplabda-válogatott egyetlen egy szavazatot nem kapott. Pediz az év világverse­nyein szerzett magyar érmek so­rában ott van a férfi ülőröp­labda-válogatott ezüstérme is. K. L. Bonyodalom Veszprémben Olvasom egyik kollégám jegyzetét, mely azzal zárul, hogy annak idején ő egy ba­ráti beszélgetés keretében felhívta az MLSZ akkori elnö­kének, Szepesi Györgynek a figyelmét a bundákra. Azt javasolta, azonnal csapjon szét, ha az első gyanús jelet látja. Ha nem teszi, később nem lesz erkölcsi alapja közbelépni, hiszen előzőleg már elnézett egy bundázást. Azt írja a szerző, Szepesinek mondta ezt akkor, de mond­hatná most Somogyi Jenőnek is. Egyetértek a kollégával, mert ha az új vezetés az első esetben elnéző lesz, úgy a későbbiekben már nehéz lesz rendet teremteni. Ezért is kí­sérem fokozott figyelemmel a most zajló két ügyet, melyeket az MLSZ kivizsgálásra át­adott a bűnüldöző szervek­nek. A kaposvári ügyben el­ső fokon bebizonyosodott a vétkesség, kérdés, hogy zárul a másik tárgyalás. A veszprémi ügyben viszont még tart a vizsgálat és a na­pokban dől el, hogy lesz-e vádemelés vagy sem. A hé­ten felhívott telefonon Komá­romi Lajos játékvezető, aki­nek fénykép helyett pénz ke­rült a táskájába. Elmondta, hogy újból kihallgatta őt is a rendőrség, majd szembesítet­ték a Veszprém SE technikai vezetőjével, Győri Kiss István­nal. A kihallgatás során a technikai vezető többször is ellentmondásba keveredett, majd módosította egyik ko­rábbi nyilatkozatát. Most már azt vallotta, hogy a rendező­ket még a mérkőzés szüneté­ben kifizették. Ez viszont azt jelenti, hogy labilissá vált a történet, amit a veszprémiek felépítettek. Abban ugyanis az állt, hogy akkor vették észre a borítékcserét, amikor ki kellett volna fizetni a mér­kőzés után a rendezőket. Győri Kiss ekkor hazaszaladt és' otthonról hozta el a ren­dezők díját. Szóval, kuszólód- nak a szálak. Mi több, a szakértői vizsgálat azt is megállapította, hogy a borí­tékban már bent volt a pénz, amikor a technikumi vezető ráírta a játékvezető nevét. Már akkor észlelnie kellett volna, hogy nem fényképet tartalmaz az a boríték. Az év hátralevő napjaiban kiderül, vajon miért találták ki a dajkamesét a veszpré­miek. * A hetvenes évek második felében Diósgyőrt tartották a magyar futball fővárosának. A DVTK jól szerepelt a baj­nokságban, az MNK-ban, a -nemzetközi porondon és több játékost adott a válogatott­nak is. Az akkori olimpiai válogatott gerincét is a diós­győriek alkották. Aztán na­gyot változott a kép, a DVTK elkezdett csúszni lefelé és most már az NB ll-ben is a kieső zónában tanyáznak. El­kezdődött a kapkodás és az elmúlt időszakban gyakran cserélődtek az edzők is. Most például edző nélkül van a csapat. A kiszivárgott hírek szerint a vasgyáriak legutóbb Várhi- di Pállal tárgyaltak, ő azon­ban szívesebben maradna je­lenlegi csapatánál, a Göd­nél. Az MLSZ véleményét is kikérték, és a szövetség Szá- ger Györgyöt, a nemrég Tö­rökországból hazatért szak­embert javasolta. Felreppent Mészöly Kálmán neve is, de ő állítólag egy svájci meghí­vásra vár. Beszélnek még két átiga­zolásról is, igaz ez már nem diósgyőri hír. Ha csak annyi­ban nem, hogy Giron játszott többek között a DVTK-ban is, most pedig a területi baj­nokságban szereplő ESMTK szeretné megszerezni. A plety­ka szerint oda készül a Fe­rencvárosi Takács is, bár ő most tagja a teremfoci válo­gatottnak, Azt beszélik, hogy Dalnoki nem rajong érte, az ESMTK viszont szeretne fel­jutni az NB 11 - be. Világbajnokság Svájcban? A Francia Labdarúgó Szö­vetség elnöke, Jean Fournet- 'Fayard meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a FIFA elnöke, Joao Havelange Zü­richben kijelentette: Svájcnak nagy esélye van arra, hogy elnyerje az 1998. évi vb-döntő rendezési jogát. Jean Fourne-Fayard ezt azért vette rossznéven, mert koráb­ban Havelange rendezési ké­relmük támogatásáról biztosí­totta a franciákat. Svájc 1954-ben mór rendezett vb-t. számítóközpontjába kétműszakos munkaidőbeosztással felvételre keres érettségizett adatrögzítőt, kódolót Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Raktárbázis, Pécs, Megyeri út 59. személyzeti előadónál vasárnapi 7

Next

/
Thumbnails
Contents