Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-24 / 353. szám
A Dunántúlt napló 1986. december 24., szerda 1987-ben szívátültetés Magyarországon? Kell a jó szív Interjú Szabó Zoltán szívsebésszel — Készülünk a szívátültetésre mi is, s talán már 1987-ben sor kerül rá. ígérem, a Dunántúli Napló olvasóit az elsők között informáljuk mcijd, hiszen Baranyához sok szál köt ma is — mondta dr. Szabó Zoltán, a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinika professzor-igazgatója a vele készült interjú során. Sokan emlékeznek még Sás- don és Pécsett Szabó doktor úrra, a Somogyországi Patalom tanítójának gyermekére, mint ahogy emlegetik sokan Somogybán . és Baranyában a doktor úr Zoltán nevű fiát: iskolatársak éppen úgy, mint azok, akik Szabó Zoltánnak köszönhetik életüket, egészségüket. Hogy milyen különleges a szívsebész és betegeinek kapcsolata, arról a kaposvári Pacemaker-klub egy találkozója győzött meg, s mely inspirálta eme interjút: újságírói eszközökkel leírhatatlan a hálának, a bizalomnak, a reménységnek, a bizonyosságnak az a szövevényes megjelenése, mellyel a szívműtéten átesettek körbevették a professzort. Az Ér- és Szívsebészeti Klinika az utóbbi hetekben gyakran szerepelt a sajtóban, lévén, hogy elkészült egy új műtőtömb, és korszerűsödött, bővült a klinika egésze. Ám Szabó Zoltán professzort azért kerestük meg, hogy egy olyan életpályáról számolhassunk be, mely Pécsről indult, ami ma is kötődik ehhez a térséghez, de amely túlmutat régió- és városhatárokon, s talán túl szív- sebészeten, orvosi hivatáson is. — Ernst, Romhányi majd Ku- dász professzor alakította leginkább azt a fiatalembert, oki voltam az ötvenes évek elején, pécsi medikus. Romhányi- tól hallgatóként a kórboncta- non, Kudásztól a ll-es sebészeten „cselédkönyvesként" tanultam sokat. Ű már akkor modern sebészeti gyakorlatot folytatott, elegáns, gyors és kitűnő operatőr volt. Ő volt, oki Pécsett elkezdte a szív- sebészetet is, ami akkor nagy szó volt. így kerültem én is a szívsebészet vonzáskörébe. Hívott magához, amikor Budapestre került, de engem nem engedtek. De mennem kellett mégis, mert itt kezdődtek meg akkor, 1957-ben a nyílt szívműtétek. Addig legfeljebb csak az ujjúnkat dugtuk be a szívbe, tágítani a billentyűn, de akkor arról volt szó, hogy a szívet kikapcsoljuk a műtét idejére a keringésből. Ennek vannak jócskán technikai feltételei is, de a gyakorlatot is meg kellett szerezni : nem is tudom, mennyi kutyát operáltunk a kísérleti műtőben. Akkor a valóságban is itt laktam a klinikán, évekig lül végigélhettem a műszakitechnológiai fejlődést: új anyagok megjelenését, az elektronizációt és annak mini- atűrizálodását — a szívsebészet szinte mindent a technikának köszönhet. Ezért természetes, hogy érdeklődöm a technika iránt is. Valóban összeszereltem 60-ban egypár pacemakert, annál is inkább, mert megfizethetetlenül drága volt, egy eredeti. S ma is az a szívsebészet: egy korszerű pacemaker ma 70 000 forint, egy szobánk volt, de ennek megvolt az a jó oldala, hogy sok időt tölthettem a műtőben. 58-ban szert tettünk egy szív-tüdő gépre, így egyre inkább a nyitott szívműtétekre vettük az irányt, s mikor Kudász professzor meghalt, már szív- és érsebészeti klini. ka voltunk. Engem 1981-ben bíztak meg a klinika vezetésével, közben hat évig az orvosegyetem dékánja is voltam, jelenleg rektorhelyettes. Ez mozgalmas időszak volt, a klinikai vonal "érvényesült — talán ennek is köszönhető a klinika látványos fejlődése. Sikerült jó nemzetközi és hazai kapcsolatokat kiépíteni, a fiatal sebészeket sokfelé el tudjuk küldeni világot látni, tapasztalatokat szerezni.- A sebészet „technikás" hivatás, de az ön esetében úgy is, hogy ma a számitógép is munkaeszköze, s nincs távol öntől a szerelés sem. Köztudott, hogy ön készítette el az első magyar pacemakert . . . — Inkább kényszerűségből. Akkor lettem sebész, amikor a szív-tüdő motort kitalálták, s szinte saját szakmámon bel80-100 000 egy szívbillentyű, félszáz ezernyi egyszer használatos alkatrész kell a szívmotorhoz: egy-egy műtét két- háromszázezer forintos ösz- szegről indul csak a hozzá közvetlenül szükséges anyagokat számolva.- A szivmütétekre fordítható pénz viszont véges. Óhatatlanul sorolni kell azokat, akik ilyen műtétre várnak . .. — Magyarországon hat helyen történnek szívműtétek, s a reális igények ötödé, hatoda elégíthető ki e hat helyen. A „válogatás" szempontjait az élet diktálja. A billentyűbetegségek száma szerencsére csökken a prevenció következtében: a veleszületett rendellenességek stagnáló arányúak, fél-egy év a várakozási idő. Viszont robbanásszerűen jelentkeznek a koronáriás megbetegedések — gyakorlatilag ezek szervezik műtéteink rendjét, hiszen azonnali gyors beavatkozást igényelnek. S ez esetben az is számít, hogy ki hol lakik, milyen gyorsan ismerik fel betegségét, s egyáltalán eljuttatható-e valamelyik műtőbe. Morálisan megközelíthető, mint nemegy orvosregényben, de gondoljunk csak arra, hogy nagyon sok országban az egyszerű vakbélműtét is nagy gondot jelent Dehát „keseregni ezer okunk lehet, cselekednünk viszont kell..."- Felvetődhet úgy is a kérdés: szükség van-e ilyen drága műtétekre, ha egyszerűbb gyógyszerekre sem mindig telik. Különösen, ha arra is gondolunk, hogy a bizonyára még drágább szívátültetésre is készülnek . . . — Ezzel nem értek egyet: a magyarországi veseültetések ilyen szempontok szerint indultak — későn, s ennek az orvostudomány is kárát látta, s sokan haltak meg értelmetlenül. A szívátültetéssel is ez a helyzet: egyszerűen nem lehet nem csinálni, ha megértek hozzá a feltételek. Látni 20-30 éves fiatalembereket fneghal- ni, akiken segíthetne egy új szív, ez egy orvos számára borzasztó. Ma már többszáz újszíves él a világban, az ötéves túlélési arány eléri a nyolcvan százalékot is esetükben. Vannak jó gyógyszerek a kilökődés megakadályozására, s maga a műtét, bár bonyolult és hosz- szadalmas, tulajdonképpen nem nehéz. Ami nagy munkát kíván, az a műtét megszervezése: a donor megtalálása, a technikai készenlét, a jó operációs team kialakítása, az anyagi feltételek megteremtése stb. Most úgy látom, 1987- re mindent sikerül összehoznunk, s meg kell tennünk, mert különben megint lemaradunk a sebészet egyik ágában. Szeretnénk az első átültetéseket csendben elvégezni, s csak aztán, eredmények birtokában a közvélemény elé lépni. ígérem, a Dunántúli Napló olvasóit is első kézből fogjuk informálni. Telefüstöltük a főorvosi szobát az interjú során. Szívsebész égő cigarettával? — a kérdés az újságíró arcára lehetett írva. S a válasz is megjött a napokban a kért fényképek mellékleteként. A titkárnő írja: „...küldöm a kért képeket. Bármelyiket lelhasználhatja. Amennyiben az tetszik meg, amin a Professzor úr dohányzik, akkor a képaláírásnál közölni kellene, hogy már leszokott a dohányzásról!" Kell a jó szív a szivek megmentéséért. Bodó László Bajor Nagy Ernő ■ ■ Ünnepek Amióta csak az eszemet tudom — egy alkalmat kivéve — mindig ugyanaz került elém a karácsonyest ünnepi asztalára. Borleves, rántotíhal, mákosguba. Szeretnék hinni abban, hogy ez a menü most már, amíg élek, nem változik. Pedig sok'éle karácsonyt éltem át. Olyat is, amikor szinte süvöltve megrázta karácsonyfánk ágait szegénységünk. És olyat, amikor csak arra gondolhattunk, mindenünk megvan. Háború és béke, családi boldogtalanság és kacagó derű egyaránt jutott ünnepeimre. Egy azonos volt mindahányban. Jámbor vágyakozásom, hogy azt a bizonyos estét ne csak a jó ízek, a meleg hajlék, a szívvel adott és örvendező lélekkel átvett ajándék együttesének tekintsék, akikhez kötődöm. Zavarba hozna, ha le kéne írnom, mi is az a kötőanyag, amitől rendkívülivé lesz karácsony este az elköltött étek, és tündérkedves- ségű az a nyakkendő vagy sál, amit azoktól kapunk, akik fontosak számunkra. És mitől érezzük azt, hogy gyarapodtunk valamiben, ha bármit is adni tudunk másoknak. Egy vitathatatlan Aligha van ősibb, kötelezvény aláírása nélkül is százmilliók szokásrendjébe be- ivodott mcgatartásparancs, mint amit ez c fenyőiIiotú nap szab meq. Az első világháború egykori frontkatonái megmondhatják: huszonneqve- dike estéjén néhány órájára előzetes tóigyalások nélkül is elhallgattak a szemben- álló'k tűzfegyverei. De nincs okom arra, hogy általában beszéljek a karácsony békességet teremtő bűverejéről. Szomorú visz- szássága a történelem menetének, amit ezen az ünnepen is tapasztalhatunk. A világnak az a része, melyet a kereszténység Szentföldnek nevez: harcok martaléka. Pokolgépek és rakéták, pisztolyok és aknavetők gyilkos párbajai zajlanak tán még Betlehem fölött is, ahol a Biblia szerint világrajött a Kisded. Sajátságos, hogy a „kisded” szót jobbodén csak ezzel az egy nappal kapcsolatban használják. És fájdalmas kötelesség leírni — éppen ezen a napon —, hogy - Földünkön naponta negyvenezer gyermek hal meg. Mert nem juttatnak szervezetükbe betegség elleni oltóanyagot. Mert nincs mit enniük. Mert nem kapnak egészséges ivóvizet. Hol van ettől Heródesnek az a vérengzése, melvet a gyermekek körében véghezvitt?! Igen. ennyi minden tolul az ember emlékezetébe az ünnepi vacsorára^ és o fö1- díszített fenyőre gondolva is. Az már csak olyan, mint a ráütődm egyes versekben, hogy milyen módon és mértékben színezi át korunkban a karácsonyt a pénz. Máig elő-előbukkan emlékezetemben gyermekkorom néhány kínos élménye. Hogy évszámra arról íratták taní- tóink-tanáraink az új esztendő első fogalmazás-dolgozatát: mit hozott a Jézuska? Arcpirító szélsőségek támadtak föl a beszámolókban. Már gyermekfejjel meg kellett értenünk, hogy az iskolai munkában tanúsított szorgalom, a példás magaviselet, az ész fürge fogékonysága nem föltétlenül készteti arra az angyalt, hogy az osztály büszkeségét halmozza el játékkal, ruhaneművel, mindazzal, ami a jeles napot méltán emlékezetessé teszi. Hárem mindig azt, akinek jobbmódú a családja. Bízom óbban, ma már nc-m dolgozattéma, hogy kiknek mire futotta a nagy bevásárlások alkalmával. De percnyi kétségem sincs afelől, hogy most is nagy. és sok gvermek számára fájdalmas szélsőségek mutatkoznak atekintetben — mii talál a karácsonyfa alatt. Minden érzelmi vagy anyagi üzemzavar ellenére a ka.ácsony mégiscsak karácsony. Emberségre es gondolkodásra serkentő alkalom. Hogy mást ne mondjak, bennem az idén az a gyermeteg ábránd motosz káI' ó ha egyszer olyan okossá válnék a világ, hogy megteremtené az országokat és kontinenseket szeretőiben összefűző érzelmek napiát. Tudom, ismer hasonló indítékból született napot nem is egyet az emberiség. De tisztességes lelkű smeretvizsgá lat után csak azt mondhatjuk: azok szép szándékok eqyelőre, csak szép szándékok. Hiszen napjainkat esztelen testvérháborúk éppúgy feldúlják, mint az a szörnyű lehetőség, hogy égitestünk egyik percről a másikra elpusztulhat. Nagyon kéne már egy bé- kességes, szeretettel is átfont nap a világnak. Lesz-e? Van bennünk egy ódon megszokás. Hogy év végén, karácsony táján azt mondjuk: Majd jövőre. Nem alaptalanul gondolunk arra, hogy az elkövetkező év sem hoz hegyen-völgyön lakodalmat. De tán elismerése 1986-nak, ha úgy tekintünk a jövő év elébe: jaj, csak nehezebb ne legyen, mint az idei volt. Szerencsére az ünnep eltereli figyelmünket a jövő fürkészéséről. összecsendülnek a poharak, össze a szivek, és ez eqnek a napnak legszebb ajándéka . . . Boldogságot a boldogságra vágyóknak! Szeretetet azoknak, akik számára e nélkül rideg a világ! Szép ünnepet! Három karácsony a klinikán Az első kórházi karácsonyt jó lenne elfelejteni, öt évvel ezelőtt, a 26. hétre koraszülött gyermeket hozott a világra. Másfél napig élt. Még egy koraszülés után, 1984 novemberében, 14 hetes várandóson befektették a POTE Szülészeti Klinikájára. Karácsony előtt találkoztunk. Aztán a következő évben, május elején még egyszer. Horgas Tamásné 1985 májusának első vasárnapján, vagy is anyák napján 3490 grammos fiút szült. * — Megint itt vagyok! — integet mosolyogva a kórterem jobb oldali, legbelső ágyáról. Körülötte kötőtű, fonalak, az éjjeliszekrényen színes fotók. Balázs a nagymama ölében, Balázs tortát eszik, Balázs a szőnyegen elmélyülten játszik, Balázs . . . — Másfél éves a kisfiam — •nyújtja egymás után a képeket. Petra vagy Péter — Érdekes, hogy most ő ad erőt az ittléthez, hiszen ha a fényképekre pillantok, mindig azt mondogatom magamban, hogy érdemes, hiszen vele is bent feküdtem. Ugyanakkor pont ő- miatta nehezebb is. Nagyon vágyódom haza, szeretnék vele lenni. Horgasék nyolc éve házasok. A szimpatikus fiatal házaspár annak idején úgy tervezte, hogy több gyermekük lesz. Négyet akartak. Aztán múltak az évek, jöttek a szomorúságot hozó napok, aztán tavaly májusban végre a nagy öröm, Balázs születése.- Azzal tisztában voltam, hogy ha sokáig halogatom, nem lesz erőm testvért adni Balázsnak - mondja a 32 éves Horgasné, aki pedagógus. — Egyrészt a korom, másrészt a kialakuló életformánk, s nem utolsósorban a tartós klinikai bentiét gondolata tartott volna vissza. Bár ezekben a hónapokban nem irigyelhető a család helyzete, nem mérlegelték, hogy legyen-e második gyermek. Zsuzsa édesanyjával rendkívül be- látóan viselkedett a munkahelyi vezetés — a Hunor Kesztyű- és Bórruházati Vállalatnál dolgozik — fizetés nélküli szabadságra engedték. Ő vette magához Balázst, a Körösi Csorna Sándor utcai lakásába, ahol a dédnagymamával hármasban laknak. Az édesapa — aki nemrég munkahelyet változtatott — gyakran jár vidékre, s nem tudná a kisfiút kellően ellátni. Most adták be Zsuzsa édesanyjának gyeskérelmét. Mindössze arról a néhány hónapról lenne szó, amíg Zsuzsa a klinikán fekszik. Mivel az édesanyja most nem dolgozik, családi megegyezés alapján Zsuzsa táppénzét neki adják.- Nem könnyű, az biztos. De mi inkább arra gondolunk, mennyi öröm érhet bennünket a közeljövőben. Nemrég kaptuk a jó hírt, hogy várhatóan a tavasszal 2,5 szobás lakásba költözhetünk a jelenlegi másfeles helyett. Bár erre már régóta várunk, most mégis az a legfontosabb, hogy ép, egészséges gyermekünk szülessen. Petra lesz vagy Péter. A második gyermeket februRaffa Gyovai Jánosné első unokájával, Balázzsal , Fotó: Sági Tamás árra várják, vagyis a karácsonyt és az év utolsó napját ismét a klinikán tölti Horgasné. — Tudom, hogy rossz érzés lesz, ezt kór lenne tagadni, de emlékszem, hogy i-tt, nekünk is díszítettek fenyőfát a nővérek. Biztos, hogy most is így lesz. És nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy akikkel otthon szeretnénk lenni, azok a karácsonyfa mellett ránk gondolnak . . . Török Éva
