Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-15 / 344. szám

A Dunántúlt napló 1986. december 15., hétfő Deutscher Kalender ’87 Egy régi, 1968-as, a padlásról előkerült német kalendáriumot lapozga­tok és azon gondolkodom, milyen is volt az az év, amire én alig-aiig em­lékszem. Majdnem 20 év telt el azóta. Most az 1987-es ka­lendáriumot forgatom. Vajon, mi ragadja majd meg a 20 év utáni olva­sót? Észreveszi-e majd, mennyi új gondolat és tö­rekvés született ebben az 1986-os esztendőben? Hol fog akkor tartani az eb­iben az évben megalakult első német közművelődési eayesület, a Lenau-ház, a kétnyelvű oktatás, a pécsi esték és a mecséknádasdi inémet népfőiskola? Lesz-e folytatás? A figyelmes olvasó vá­laszt kap a naptár lap­jain. A fiatalok identitá­sukat keresik, hisznek az anyanyelv fontosságában és a közösség erejében. Tanárok, mérnökök vál­lalnak részt a munka- és lakóhelyük életének irá­nyításában, képviselve mindenkor nemzetiségük érdekeit is, mint pl. a hfi- mesházi agrármérnök. Krémemé Mihelisz Teréz, az Elnöki Tanács tagja és az etyeki tanácselnöknő, Bauer-Hell Ilona. Boly di­namikusan fejlődő telepü­lés, amelynek alapja a nemcsak méreteivel, de eredményeivel is élen járó mezőgazdasági kombinát. A siker nagyrészt az ott dolgozó fiatal szakgárdá­nak, tudásának és a fa­luhoz való ragaszkodásá­nak köszönhető. Egy falu, különösen egy kis falu sorsa nemcsak a munka­helyék és iskola stb. meg­létén vagy nemlétén múlik, hanem az elöljáró, a ta­nár személyiségén, közös­séget formáló erején is. Ennek köszönheti a Tolna megyei Kisdorog is bol­dogulását. Johannes Koch, a KOCH- IMPEX tulajdonosa az NSZK-ból jár vissza oda, ahol született, de nem o nosztalgia hozza, hanem a honvágy. Ez az alapja a KOCHIMPEX és a KON- SUMEX által Budapesten alapított közös vállalkozás­nak, mely precíziós alkat­részeket gyárt jó pénzért exportra. Az önismerethez azonban hozzátartozik a múlt értékeinek felismeré­se, ismerete és ápolása. Beletartozik ebbe a Mo- soni-síkság régi népi épí­tészetének megóvása, a városlődi lakodalmas szo­kások továbbvitele vagy pl. az óbányai kakasütés felelevenítése. A témák sokszínűségé­nek ellenére az idei ösz- szeállítás kissé szürkére sikerült. Sok az adat, a felsorolás, kevesebb a jól. színesen megírt cikk. Igaz, ezek a cikkek nem az új- f ságírók tollán íródtak. De talán majd ez is feltűnik a kései olvasónak, hogy mennyi tanár, tsz- és ta­nácselnök fogott tollat, hogy anyanyelvén munká­járól, közösségéről írjon. Fata Márta j a este Angol karmester a pécsi zenekar élén A pécsi hangversenyélet egyik jelentős eseményére kerül sor ma este a POTE aulájában: a Pécsi Szimfo­nikus Zenekart Howard Wil­liams vezényli, közreműködik a JPTE Vegyeskara, a Me­csek Kórus és B. Kiss Tünde (karigazgató: Tillai Aurél). A műsorban Bruckner 150. zsoltárát, Kodály Fölszállott a páva című művét és Liszt Dante-szimfóniáját hallhat­juk. Vasárnap délelőtt a Liszt­teremben tartott próbát az angol karmester, aki másod­ízben vendégszerepei Pécsett: miután Brüsszelben egy kon­certen megismerkedett ú pé­csi zenekarral, 1983 novem­berében Sztravinszkij Zsoltár­szimfóniáját dirigálta nálunk. Azóta Budapesten is vezé­nyelt. — Az együttműködésről na­gyon kellemes emlékeket őriznek a pécsi muzsikusok. Mi a titka annak, hogy olyan jó hangulatot tud teremteni a próbákon és a koncerten? — Ó, egy külföldi karmes­ter mindig tud újat hozni egy zenekarnak: ugyanaz a zene más felfogásban, más közve­títésben kölcsönösen élményt szerezhet.- Azt olvastam önről, hogy szívesen vezényli kor­társ mesterek műveit... — Az ilyen feladatokra gyakran kérik fel a fiatal karmestereket, akik még nem válogathatnak a feladatok között. És én még fiatal va­gyok: 39 éves.- És ha válogathat, kit, mit választ? — Kedvenceim Haydn szim­fóniái, a huszadik század ele­jéről pedig Sztravinszkij, Ra­vel, Debussy művei és Olivier Messiaen, aki szerintem a ma élők közül a legnagyobb.- Mikor jön legközelebb Pécsre? — Még nem biztos, de re­ménykedem, hogy 1988-ban az Europa Cantat találkozó­ján ismét itt lehetek. G. T. Jelen vagyunk Párizsban A történelmi Latin-negyed — a környéken kapott otthont az új Magyar Intézet W Uj otthonban a Magyar Intézet Életképek Aki fegyverek közt nőtt fel A Rue Bonapartétól tíz perc­nyi séta alatt elérhető a Notre- Dame. Ez a híres Quartier La­tin (Latin-negyed) széle, nem messze van innét a képzőmű­vészeti főiskola. 'Mozik, köny­vesboltok és megszámlálhatat­lan kisgaléria található itt, meglehetősen forgalmas, nyüzs­gő élettel. És most már itt ta­lálható a Magyar Intézet is egy fedél alatt a párizsi ma­gyar konzulátussal. December 16-ón lesz az épület ünnepé­lyes birtokba vétele. Novem­ber végén az építők még az utolsó simításoknál tartottak — az épület belső terein a mű­emlék házban dolgoztak. Az üvegajtón azonban már olvas­ható volt a kettős felirat. Ví­zumügyekben minden bizonnyal sokan keresik majd fel az épü­let harmadik emeletét (ott lesznek a konzulátos irodái) és a Magyar Intézet munkatársai is nagy érdeklődéssel, nagy forgalommal számolhatnak. A történelmi Magyar Intézet is a Latin-negyedben volt, igaz annak szívében, az egyetemi élet kellős közepén. Mostaná­ig pedig egy elegáns bérház egyik emeletét bérelték á Talleyrand utcában. Itt már — nemcsak az intézetet meg­alapozó hatezer kötetes könyv­tár jelentette a magyar kultú­rát a francia fővárosban. Idő­közben Párizsban — a többi között a Francia Nemzeti Könyvtárban — jelentős ma­gyar anyagot gyűjtöttek össze, ezért szükséges az intézeti könyvtár profilváltása. A jövőben elsősorban a friss szépirodalom és az országis­meret témakörébe tartozó könyvekkel szeretnék várni azo­kat, akik (nem kevesen) hoz­zájuk fordulnak. A Talleyrand utcai épületben már előadó­terem is volt, ahol hangver­senyeket is tartottak. Az új Magyar Intézetben eh­hez lényegesen jobb körülmé­nyek állnak majd rendelke­zésre, a hangversenyterem im­pozáns, akusztikája kiváló, s emellett kamarakiállításokra, pódium előadásokra alkalmas termek is rendelkezésre állnak. A magyar zene, a magyar hangversenyélet kiválóságainak művészete iránt igen nagy Pá­rizs érdeklődése. Például Ko­csis Zoltánnak —, aki novem­ber végén épp hangversenyt adott a Théatre de la Viliében —, már Európa-szerte ismert zongoristaként a Magyar Inté­zetben volt párizsi bemutatko­zó koncertje. Az érdeklődés ze­nei életünk iránt tehát kita­pintható, és a Magyar Intézet az új körülmények között ka­marazenekarok fogadására és felléptetésére is vállalkozhat. Dr. Berényi Pál, a Magyar In­tézet igazgatója ottjártunkkor nem véletlenül említette, hogy az új helyen berendeztek egy vetítőtermet is, ahol rendszeres filmbemutatókra nyílik lehető­ségük. Párizsban van egy ré­teg, amely igen intenzíven ér­deklődik a magyar filmművé­szet iránt. A jelenlegi forgal­mazási körűimének között vi­szont a magyar filmek megle­hetősen esetlegesen szerepel­nek a francia filmszínházak műsorán. Az elmúlt években például a Redl ezredesen és a Mefisztón kívül csak az Esz­kimó asszony fázik című fil­münket játszották (igaz, ezt a legutóbbit éppen november végén) a párizsi mozik. Említettük már, hogy az új épületben kiállításokat is ren­deznek. Az elképzelések sze­rint évente két reprezentatív tárlatot nyitnának meg. Az épület avatásakor például a Nemzeti Galéria XX. századi festészeti és grafikai anyagá­ból nyílik tárlat. Minden bi­zonnyal nagy sikere lesz az Ungarica kiállításnak is, ame­lyet a Széchenyi Könyvtár, a párizsi egyetem és a Biblio- theque Nationale anyagaiból válogatták össze. Megnőnek tehát párizsi kul­turális jelenlétünk esélyei: nemcsak egy szűkebb réteg érdeklődésének felkeltésére, ha­nem a magyar kultúra tágabb megismertetésére is lehetőség nyílik. A Magyar Intézet a jö­vőben sem mond le jól bevált, s idén különösen eredményes kísérletekről, amelyek a rólunk alkotott képet, ismereteket tá­gíthatják. Az idén tavasszal az Eiffel-toronyban, most ősszel pedig, csaknem egyidőben, két francia városban rendeztek magyar napokat. Dijonban a gasztronómiai napok díszven­dégeként arattunk osztatlan sikert, felhasználva a lehétősé- get nemcsak a magyar konyha megismertetésére, hanem a magyar népművészet, s orszá­gunk propagálására is. A Párizstól mindössze tizen­öt kilométerre lévő Montmo­rency városában pedig ha­zánknak szentelték a novem­beri kulturális napokat. Elek Judit filmjei, Jean-Francis Mau- rel által megszólaltatott Petőfi versek, Vasarely kiállítása, a magyar népművészeti bemuta­tók fémjelzik itteni sikerünket. Történelmünkben Montmorency a száműzetés földje, menedéke volt 1848 bukása után több politikusunknak. Többi között Feleki Lászlónak, Kossuth sze­mélyes megbízottjának. Kapcsolatainkban nemcsak azt kell megmutatni, ami meg­különböztet bennünket, hanem azt is, ami összeköt. Csutorás Annamária A puska agyának felső vo­nalát igazítsam a cső végén lévő célgömbhöz és jól figyel­jek, mit látok? „Semmit” — mondom csüggedten a kis mű­hely satupadjának' támaszkod­va. A 77 esztendős(l) puska­műves, Csonka Ferenc elnézően mosolyog: „Talán rossz a sze­me, nem? Mert látható, hogy az agy kissé el van fordítva, hogy jobban beilleszthető le­gyen a vóllgödörbe, célzás köz­ben . ..” Biztos így van — gon­dolom magamban és miért is kételkednék a puskaműves sza­vaiban, aki hovatovább már vagy hatvan éve állítja össze, vagy javítja a vadászpuskákat, és azt vallja: „Ez az én éle­tem..." Amikor a huszas évek elején Pécsett, a polgári iskola kézimunkaóráin fából vagy fémből nagyszerű tandarabokat adott ki kezéből, csoda-e. ha a Ladónyi-féle feqyver és lőszer­kereskedő (és készítő) boltban jelentkezett inasnak? A bolt — hat kirakatával - a Lyceum ut­cában volt. — Abban az időben diófából készítettük a puskaagyakat. Két hetes inaskodásom után kértem a mestert, hadd vigyek haza mintának egy agyat és faragok én is egyet. Cseresznyefából csináltam az elsőt: pontos, pre­cíz munka volt, a mesternek tetszett és rövid idő múlva már komolyabb munkákkal bízott meg. Körülbelül a vadászattal is akkor „jegyeztem el magam”: Egy ismerősünk, az Újlaki bácsi vadászember volt, kértem egy­szer, vigyen el magával, azt mondta, amilyen vézna gyerek vagy, még a meglőtt nyulat sem bírod hazacipelni. De az­tán mégis elkísértem, sőt rend­szeresen vele jártam és néhány év múlva már engedéllyel jár­tam puskámmal vadászatra. Csonkáék szép kis háza (és a műhely) itt van Pécs egyik legszebb környékén, a Fülemüle utcából nyíló Lankós utcában. A sok-sok évtizedes vadászat trófeái — több száz — kint kapott helyet a présházban, ahol időnként összejön a pus­kaműves a vadásztársakkal. Most is keresik telefonon. „Hogyne. .. természetesen, hoz­za el, aztán belőjjük .. .” Már mint a puskát: — Néha fura kéréssel fordul­nak hozzám: „Nem tudná-e úgy belőni, hogy én is odata­láljak?” Hát ugye, célozni tudni kell, ha én belövöm a puskát és a gazdája kezében mégis „mellé hord”, akkor nem a fegyverben van a hiba. Csonka „mester” Hal-téri kis műhelyét negyvenöt után álla­mosították: a készletet — javí­tásra váró fagyvereket — 1270 darabot spediter kocsi szállí­totta el, aztán, mert más pus- ' kőműves még a környékén sem akadt, ismét visszakapta az en­gedélyt és ő vette át az akko­riban leadott, vagy elkobzott fegyvereket is. — Milyen mesterség ez? — A szólás-mondás szerint ........a puskaműves mindig dol­gozó, de soha nem gazdagodó iparos”. És ebben van is vala­mi. A sok apró javítás nem so­kat hoz a konyhára, de hát mindent meg kell csinálnom, ez már szenvedélyemmé vált. Igaz, mostanában már nem kelek korán, reggel öt-hat óra előtt nemigen megyek hátra a mű­helybe. Néhány éve még éjsza­ka is dolgoztam, ha nem tud­tam aludni. Az a baj, hogy a fiam nem veszi át tőlem a szak­mát, pedig szép munka ez. Ra b Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents