Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-15 / 344. szám
Dunántúli napló 1986. december 15^ hétfő Véget ért szombaton a tszkongresszus (Folytatás az 1. oldalról) száma, majd megkezdték a vitát a kongresszusi dokumentumok és a szóbeli kiegészítés fölött. Ezután Váncsa lenő mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter a kormány nevében köszöntötte O' kongresszust. Szólt arról, hogy az agrárágazat 1987. évi termelési előirányzatát — amely az ideihez képest 4,5-5 százalékos növekedéssel számol — reálisnak, teljesíthetőnek tartotta. Szólt arról, hogy a vártnál nagyobb arányban emelkedik a hazai élelmiszerfogyasztás, a fokozódó igényekkel összhangban kell mozgósítani oz erőket a gabona- és a húsprogram teljesítésére, továbbá az exportfeladatok megoldására'. Kapolyi László ipari miniszter arról tájékoztatta a kongresszust, hogy az agrárgazdaságban felhasznált gépeknek immár a 60 százaléka magyar üzemekben készül. A vegyipar is ftíkozza az erőfeszítéseit a mezőgazdasági termelők jobb kiszolgálásáért. A kongresszus határozatot hozott a termelőszövetkezetek feladatairól és a szövetkezeti mozgalom fejlődésének feltételeiről, majd elfogadta az előterjesztett dokumentumokat. Az országos tanács megtartotta alakuló ülését, amelyen megválasztották a 21 tagú elnökséget és az országos tanács bizottságait, valamint a TOT tisztségviselőit. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke Szabó István lett, alelnökök: Fülöp László, a bá- tai November 7. Tsz elnöke és Kéri Lehelné, a rajkai Egyetértés Tsz elnöke. A TOT főtitkárává Eleki Jánost, főtitkárhelyettesévé Lehoczki Mihályt és Poden Gyulát választották. Csúcsforgalom Záhonyban A záhonyi vasutasoknak az év vége táján ugrásszerűen megnövekvő forgalomhoz képest is lényegesen több árut kellett ezen a vasárnap továbbítaniuk. Az átlagosnál százötvennel több, összesen 850 vagon érkezett az állomásra, és a megszokott 500 helyett hatszázat indítottak a legkülönbözőbb irányba. Ezüstvasárnap: vásárlási láz Ritkán látott nagy tömeg hömpölygött tegnap Pécsett a járdákon, az áruházak, üzletek előtt egymás sarkát taposták a vaskos csomagokkal megpakolt emberek, az utakon autó, autót ért, parkolóhelyet csak a szerencsések találtak. Persze nem is csoda, hisz alig tíz nap választ el bennünket a karácsonytól, s úgy látszik senki nem akarja az ünnepi bevásárlást az utolsó pillanatokra halogatni. A pécsi áruházak kivétel nélkül kinyitottak, s a boltok, üzletek zöme is megfelelő árukészlettel és kínálattal várta a vásárlókat. Rengetegen keresték fel az Aranykaput, a Bajcsy-Zsilinszlky úti edényboltot. Jellemző volt az óriási tömegre, hogy még a vásárcsarnok melletti gyógyszertárban is hosszú sorok várakoztak. Az egyik türelmetlen férfit kénytelen is volt rendreutasí- tani a gyógyszertári alkalmazott, mondván, a vásár a szomszédban van, ez a patika csupán ügyeletet tart, így kevesebben szolgálnak ki, mint hétköznap. A Konzum Áruházban sem volt hiány vevőkből, a legtöbben a műszaki és játékosztá- lyon fordultak meg: kelendők voltak a társasjátékok, melyek választékára nem lehetett panasz, sokan vásároltak téli sporteszközöket, elektromos játékokat. A Centrum Áruházban is a játékosztály volt a legnépszerűbb: jellemző, hogy csak percekig tartó várakozás után lehetett bejutni, igaz, hogy azután lökdösődés nélkül, kényelmesen válogathattak a vásárlók az Adidas-áruk, a külföldről behozott játékbo- bák, Matchbox autók és motorok, különféle műanyag építőjátékok között. Az áruház többi osztályán is sokan jártak, amit bizonyít, hogy a négyórás nyitva tartás során egymillió forint forgalmat bonyolítottak le, azaz annyit, mint máskor nyolc óra alatt. Az ezüstvasárnapi vásárlási láz a kora délutáni órákban mérséklődött, két óra felé a pécsi belváros ismét nyugodt, szokásos vasárnapi képet mutatott. S addigra az elfáradt eladók is hazaérték . . . R. N. Részletek az előadásból Läufer László felvételei Jó volt, bár nem csillogott Á Maxim a Hemóban A meghirdetett második előadást visszamondták az érdektelenség miatt, ám aki az egyetlen másfél órás műsort megnézte, az nem járt rosszul. A Maxim Varieté pécsi bemutatkozása a Helyőrségi Művelődési Otthonban tegnap este így is elszórakoztatta a nagyérdemű közönséget, az ŐRI jóvoltából. Amit az ember a Maximtól vár, azt minden bizonnyal csakis a Maximban kaphatja meg, csendben poharazgatva az asztaloknál és közben lesve- figyelve a műsort, a szép lányokat — férfitársaim voltak szép nők —, a fess fiúkat — hölgyeim, akik nem látták, nyugodtan állíthatom, igazán csinos fiúk voltak a színen, az énekeseket, táncosokat, erőművészeket, zsonglőröket, bűvészeket. A telt ház a gyér tapsokból ítélve hiányolta az asztalokat, a gyöngyöző pezsgőt és a hamisítatlan Maxim Varieté igazi varázsát, a csillogást. Azért így sem panaszkodhattunk. Elvégre 6 hónapon át fergeteges sikerrel szórakoztatták az NSZK-beli Rustbaden fényhez és csillogáshoz szokott közönségét és a bizonyára ottani fergeteges kánkánjukra főleg az átruccanó franciák nem bírtak magukkal, ahogy egyik táncosuk mondta, megőrültek a Maxim görlökért. Az ottani fél éven át tartó telt ház és a tegnapi egyetlen közötti különbséget képtelenség megállapítani, hiszen csak egyetlen előadás alapján nehéz elképzelni az ottanit. A műsorról: ügyes-ötletes reklómfilmmel kezdtek — még tandemmai és lóháton is érkezett néző a Maximba —, majd az örök magyar Palotást adták elő. A 2 Thorres férfitagja azt hiszem dúsgazdag lehet, mert olyan ügyesen rakodta egymás mellé a két keze között a hatalmas cigarettásdobozokat, mintha nem is zavarná, hogy nemrég emelték a cigik árát. A pezsgőből azért annyi hangulatot átmentettek, hogy énekesük Alex szovjet pezsgővel kínált két nézőt és ránk koccintott. Hacsaturján Gajane szvitjére olyan látványos — háttérvetítéssel színesített — táncot adtak elő, hogy az valóban emlékezetes marad. Végül is összességében a színpadon a 11 számban 19-en kellemesen elszórakoztatták a több mint 300 nézőt. M. L. Befejeződött az úttörővezetők IX. országos konferenciája Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldaltól) Szabó István Úttörőház igazgatónőjét, és Tóth Lászlót, a Baranya Megyei Úttörőelnökség elnökét. Megkérdeztük Kollárné Horváth Gyöngyit és Mörcz Ró- bertnét, hogy mit szeretnének elérni, tenni az úttörőélet élénkebbé tételéért, most hogy az úttörőszövetség országos tanácsának tagjai lettek. Kollárné Horváth Gyöngyi tanárnő szívügyének tekinti a kisdobosokkal való foglalkozást. Az elmúlt évben részt vett egy országos pályázaton, mely az alsósok vándortáborokban való felkészítésével foglalkozott. Teljesen új módszert dolgozott ki a megfelelő erőnléti állapot elérésére és a vándortáborok nehéz terepének elviselésére. Tíz feladat — elméleti és gyakorlati — elvégzése után a 8— 9 évesek minden további nélkül elviselik a terhelést. (A pedagógusok és a szülők még mindig félnek ettől!) A sikon- dai kisdobos táborban nyaranta már bebizonyosodtt, hogy a kisebb gyerekek is alkalmazkodnak az önálló, és a közösségi élethez. Másik fontos tennivalója a hazaszeretetre nevelés. Három éve szervezi a honismereti szakkört. Itt játékos foglalkozásokon ismerkednek meg a gyerekek városukkal, a történelmi nevezetességekkel. Ez tulajdonképpen hasonló jellegű, mint az alsósok számára elindított, és ilyen kedvelt országos „Hétmérföldes csizma" és az „Egyszer volt, hol nem volt. .." közösségi játék. Ezekhez hasonlóan országos játékká lehetne fejleszteni a honismereti munkát. Mörcz Róbertné már a harmadik ciklust tölti országos tanács tagjaként. Szerinte a család egyéni arculatát, az önkéntességet, a merev formák oldását kell most előtérbe helyezni. Saját iskolájában szeretné a hagyományos osztályraj kereteket feloldani. A gyermeki véleményre a jövőben jobban figyelnek. Bevonják a közösségi munkába a szülőket, a felnőtt közösségeket is, hogy segítsék ötletekkel és a megvalósításban a gyermekek mozgalmi munkáját érdekesebbé tenni. A tapasztalatuk az, hogy a gyerekeit szeretik a közösségi játékokat - így hirdették meg az „Én városom Pécs" vetélkedősorozatot. A gyerekek így megismerkedhettek a város történelmi emlékeivel, nevezetességeivel, építészeti kultúrájával. A jövőben több figyelmet fordítanak a tanulók otthoni elfoglaltságára: szeretnék, ha minden gyereknek lenne otthon kötelezettsége, és a szülők nagyobb önállóságra nevelnék őket. Mindkettőjük elképzelése, hogy ezeket a célokat népszerűsíteni fogják az ország más üttörőcsapataiban is. A. E. Az úttörők új 12 pontja: 1. Szeretem hazámat, a népek barátságát, a békét szolgálom. 2. Cselekvőén járulok hozzá úttörő- közösségem fejlődéséhez. 3. Osztozom családom örömében, gondjában, részt veszek munkájában. 4. Képességeim szerint szorgalmasan tanulok, dolgozom, és tisztelem mások munkáját. 5. Önmagam és a világ megismeré- sére, jobbítására törekszem. 6. Kiállók- a magam és mások igazáért. 7. Segítem, tisztelem a kisebbeket és az idősebbeket. 8. Megbízható, hűséges barát akarok lenni. 9. Védem a természetet, óvom környezetemet. 10. Egészségesen élek, edzem testemet. 11. Őrzöm a társadalom tulajdonát, gyarapítóm értékeit. 12. Úgy élek, hogy szocialista társadalmunknak hasznos tagja legyek. Ne halogassa az utolsó pillanatig... MÁR MOST ADJA FEL KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT! KÉRJÜK: GONDOS CSOMAGOLÁSSAL ÉS PONTOS CÍMZÉSSEL SEGÍTSE A POSTA MUNKÁJÁT! MAGYAR POSTA DECEMBER 24 Mihail Gorbacsov, az SZKP ŰB főtitkára és Nadzsib, az Afganisztáni Népi Demokratikus Főit KB főtitkárának kézfogása a moszkvai szovjet—afgán tárgyalásokon. (Telefotó — TASZSZ MTI — KS — DN) ♦ STOCKHOLM: A svéd rendőrség még nem közölt részleteket arról, hogy milyen váddal tartóztatták le azt a két kurd férfit, akit a hét végén utcai lövöldözés közben vettek őrizetbe a svéd főváros központjában. Mindenesetre a két - 23 és 26 éves - kurd nemzetiségű fiatalembert kihallgatta az a nyomozócsoport is, amely az Olol Palme, néhai svéd miniszterelnök gyilkosait kutatja, s ezt követően helyezte őket letartóztatásba az ügyész. A kurdok véletlenül kerültek rendőrkézre. Egy dzsessz- klubban verekedés tört ki, s amikor kivonult a rendőrség, ők ketten menekülni kezdtek, majd egyikük rálőtt az őket üldöző rendőrökre. Lövöldözés kezdődött, de a belvárosi járókelők közül senki sem sérült meg. ♦ MANAGUA: Egy amerikai állampolgárt fogtak el pénteken a nicaraguai fővárostól nem messze található légitámaszpont közelében a nicaraguai hadsereg katonái - jelentette be szombaton Miguel D'Escoto nicaraguai külügyminiszter. A letartóztatott személy elismerte, olyan amerikai magánszervezetnek dolgozott, amelynek célja -értesülések gyűjtése az Egyesült Államok számára. ♦ MOSZKVA: Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet minisztertanács szombaton részvéttáviratot küldött az NDK vezetőinek az Aeroflot légitársaság egyik repülőgépének december 12-én, a berlini nemzetközi repülőtér közelében történt szerencsétlensége kapcsán. Amerikai nukleáris robbantás Újabb föld alatti kísérleti atomrobbantást- hajtott végre az Egyesült Államok szombaton a nevadai telepen, mintegy 170 kilométerre északnyugatra Las Vegastól. A kísérlet robbanóereje 150 kilotonna volt. Ez éppen Ui kísérleti robbantásokat korlátozó, mindeddig nem ratifikált 1963-as egyezmény által megengedett maximális érték. A föld alatti atomrobbanás keltette földrezgéseket még Las Vegas lakói is érezték. A robbantás hírére tiltakozó táviratot küldött az Egyesült Államok tokiói nagykövetének Hirosima és Nagaszaki polgár- mestere. Ez volt az a két japán város, amelyre az Egyesült Államok atombombát dobott a második világháború végén, 1945 augusztusában. A hét végi amerikai atom- robbantás immár a 24. azóta, hogy tavaly augusztusban a Szovjetunió egyoldalúan beszüntette a kísérleti robbantásokat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzék ehhez, A Szovjetunió azóta sem hajtott végre kísérleti robbantást. • •f GROTON: Több száz tüntető tiltakozása közepette a hét végén vízre bocsátották az Egyesült Államokban a Trident nukleáris- rakétákkal felszerelt Tennessee nevű atommeghajtású tengeralattjárót. Ez a 9. Trident-tengeralattjáró, de az első, amely többrobbanófejes, nagy hatótávolságú és rendkívül pontos Trident—2 rakétákat hordoz fedélzetén. Zfrnn ÓRA A NAGYVILÁGBAN