Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-13 / 342. szám

1986. december 13., szombat Dunántúli napló 13 A nemzetiségek kulturális helyzete A nemzetiségi falvaknak is elsősorban maguknak kell meg­találniuk a megoldást kínzó kulturális gondjaikra. A megyei tanácsi és társadalmi szervek ebben csak segítségükre lehet­nek, de ma már nincsenek ab­ban a helyzetben, hogy közvet­len támogatást nyújthassanak minden községnek. Lényegében Így lehetne összefoglalni a Ba­ranya Megyei Tanács Nemzeti­ségi Bizottságának tegnapi ülé­sén hallottakat. A fő téma — Fischer János megyei művelő­dési osztályvezető előterjeszté­sében — a nemzetiségi közokta­tás és közművelődés személyi helyzete volt. A beszámolóból megtudhattuk, hogy a megye 178 általános iskolája és 209 óvodája közül 61, illetve 60 in­tézményben folyik nemzetiségi nyelvoktatás. Egyes területeken- elsősorban Dél-Baranyában — égető gondokat szül a szak­tanárok hiánya. A közművelődésben történt minőségi változások figyelhetők meg, az ellátottság nem növe­kedett. Több kiemelkedő nem­zetiségi csoport működik a me­gyében, de szakemberhiány miatt sainos szűnnek is meg együttesek. S ezen a helyzeten egyelőre csak kis mértékben segít a Baranyában indított or­szágos népdalkörvezetői tanfo­lyam. Ami a klubkönyvtárakat illeti: megdöbbentő, hogy nagy hagyományú, túlnyomó többsé­gében nemzetiségek lakta fal­vakban - például Óbányán, Felsőszentmártonban — a könyvtáros nem beszéli az ott élők anyanyelvét. A bizottság megvitatta Po­gány és Nagykozár tanácselnö­kének beszámolóját is a nem­zetiségek együttélésével kap­csolatos kérdésekről. Szerencsé­re nagy gondok ezen a téren már nincsenek. Lantos József, a bizottság elnöke összefogla­lójában elmondta, hogy az el­következő években bizony csak helyi erőktől lehet várni a problémák megoldását. A bi­zottság nagy elismeréssel nyug­tázta a Megyei Művelődési Központ által szervezett nemze­tiségi fórumokról szóló beszá­molót, végül meghallgatta dr. Lrdődi Gyula titkár jelentését a bizottság anyagi helyzetéről. A testület az idén négyszázezer forinttal gazdálkodott, jövőre ez az összeg ötvenezer forinttal nő. Legnagyobb részét kulturá­lis együttesek és rendezvények támogatására fordították. H. J. SZYÍ­nagyrendezvények-1987 Összeállította jövő évi munka­programját a Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság Bara­nya Megyei Szervezete. A társaság nagyrendezvényein, klubszerű össze­jövetelein, előadásai és szakmai vitái során továbbra fő napirend marad a gazdaságirányítási rend­szer korszerűsítésének ügye, a gaz­dálkodó szervezetek működésének és vezetésének ésszerűbbé tétele, az anyaggal és energiával való ésszerű takarékosság fokozása. Ugyanakkor kiemelt figyelmet for­dítanak a kutatás, a műszaki fej­lesztés meggyorsítására, az élen­járó műszaki színvonalat képviselő eredmények népszerűsítésére, a szá­mítástechnika és az elektronika szé­les körű alkalmazására a vezetés­ben és a szervezésben, figyelmet fordítanak továbbá a vállalatok közötti jobb együttműködés előmoz­dítására. Az SZVT nagyrendezvényei 1987- ben Pécsett: Február 20—21.: Termelékenység és munka. A konferenciára a ba­ranyai tudományos hetek keretében kerül sor. Március 6—7.: Időszerű számviteli kérdések. Március 12—13.: A minőségbizto­sítás és a teljesítmény minőségéi Konferencia a tudományos hetek keretében. Május 7—8.: Országos árkonfe­rencia. Július 9—11.: Személyzeti nyári egyetem. Augusztus 25—26.: A karbantartás és fenntartás szervezése. Október 1-2.: Szövetkezeti napok. Október 22—23.: Országos mun­kaügyi konferencia. November 12—13.: Időszerű qaz- dá’lkodási kérdések. Az országos konferencián az átalakított bank- rendszer működésének tapasztala­tairól lesz szó. TIT-közgyűlés Szigetváron Új elnökséget és megyei küldötteket választottak A TIT szervezeti szabályá­ban foglaltak alapján a külön­böző fokú szervezetek ötévente tartanak küldöttgyűlést. A TIT Szigetvári Városi és Városkör­nyéki Szervezete tegnap dél­után tartotta meg idén esedé­kes küldöttgyűlését. A gyűlésen elsőként dr. Fü- löp István, a lejárt mandátu­mé vezetőség elnöke ismertet­te az elmúlt 5 év munkáját, eredményeit és a szervezet ter­veit a következő időszakra. El­mondta, hogy a területen je­lentkező egyre magasabb igény kielégítésére kisebb he­lyi szervezeteket hoztak létre. Fokozatosan fejlesztették a tár­sadalmi és egyéb szervezetek­kel kialakított gyümölcsöző kapcsolataikat. A szervezet ter­vei között szerepel egyebek közt az avult programok fel­újítása, a népfőiskolák bővíté­se, színvonalas, tartalmas kul­turális nevelőmunka megvaló­sítása. A beszámoló után első­ként kapott szót dr. Szirmai Viktória, az MSZMP Politikai Főiskola egyetemi docense, a TIT Demográfiai-Szociológiai Választmánya vezetőségi tagja, a településszerkezet-műveltség témában. Ezután több helyi szervezet vezetője ismertette a falvakban működő kisebb is­meretterjesztő csoportok konk­rét tevékenységét, illetve azok kéréseit a városi szervezethez, majd Gergely János, a TIT Me­gyei Szervezetének alelnöke és Gráf József, az MSZMP Sziget­vári Városi Bizottságának első titkára fejtette ki véleményét a TIT munkájával és feladataival kapcsolatban. A hozzászólások után a ki­emelkedő társulati munkát Végzőket tüntették ki. Az or­szágos elnökség elismerő okle­velét dr. Fülöp István, dr. Kar­iinger György és Szentgyörgy- vári Tibor, a Baranya megyei elnökség elismerő oklevelét Babus Ferencné, Bódis László- né és dr. Kapronczay József ka pta. A közgyűlésen megválasztot­ták a megyei küldötteket és az elnökséget. A TIT Szigetvár Városi és Városkörnyéki Szer­vezete új elnöke Jancsula Vin­ce, a Szigetvári Állami Gazda­ság igazgatóhelyettese lett. Gyakmii at őr üres fartő pcauilonoSc Hol és miért hiányzik az újság? Eseményektől függően változnak az igények Pécsett 45 hírlappavilon áll az olvasók, vásárlók rendelke­zésére. Ezek közül 18 reggel 5-től este 7-ig, a többi pedig délelőtt 5 és 10, délután 14—17 óra között tart nyitva. Jövőre várhatóan hárommal bővül a pécsi újságosbódék száma. Az ez évben megkezdődött re­konstrukciós program kereté­ben idén három pavilont kor­szerűsítettek, a következő év­ben elsőként a Széchenyi téri pavilonokat cserélik fel a vá­rosképbe jobban beillő, egyedi tervezésűekkel. A fenti adatok szerint kielé­gítő kellene hogy legyen a vá­ros ellátása, a vélemények azonban mást tükröznek. — Az uránvárosi buszvégál­lomáson a minap már fél négykor nem kaptam Dunán­túli Naplót, a Kórház téren mea ki volt téve a „Rögtön jö­vök" tábla és több mint 20 perc múlva sem jött vissza az eladónő - panaszolja Kis Ist­vánná. — A Malomvölgyi úton az újságárus múltkor két hétig volt egyfolytában zárva - bosszankodik egy középkorú férfi. — Az Építők úti bódét szom­baton még sosem találtam nyitva. Sokszor akartam busz­jegyet venni, de mindig át kel­lett gyalogolnom egy másik­hoz - mondja egy fiatal lány. Legtöbben tehát valamilyen napilap, folyóirat hiányát, vagy a gyakran bezárt pavilonokat említik. ,,. . . nem tehetünk róla, ha késik a szállító vonat . . ., álta­lában a pesti lapokból keveset is kapunk, mégis minket okol­nak . . ., durvák az emberek" - így a hírlapárusok.- Ha megvan az igény, miért nem rendelnek nagyobb példányszámot a keresett la­pokból? — tettük fel a kérdést Szigeti Lászlónak, a városi hír­laposztály vezetőjének.- Nehéz előre kiszámítani az olvasók szinte rapszodikus igényeit úqy, hogy zárás után ne maradjon felesleqes újság. Sok múlik eqy rendkívüli, köz­érdekű, politikai, sport- vagy kulturális eseményen, egy ér­dekes cikken, sőt - akármilyen furcsa — sokszor a tv-műso- ron, vagy az időiáráson is. A pár percesek mellett havonta eqv-két alkalommal fordul elő órásnál nagyobb vonatkésés, Szemünk fénye Ha már egyszer az isteni Ginának volt olyan filmje, hogy apát keres gyermekének, a másképpen gyönyörű (volt) So­phia sem maradhat ki a témá­ból. Hiszen a két vetélytársnő közül az utóbbi olyan előnyök­kel is rendelkezik, hogy van ne­ki egy producer férje (vagy fordítva?: a producer férjnek van egyfilmszínésznő felesége), s kettőjüknek van egy gyer­meke, aki már születése előtt a világlapok témája volt. A fia­talabb évjáratúak kedvéért: a gyönyörű Sophiának mindene megvolt, ami egy filmcsillagnak meglehet (részben lásd fenn, részben tisztes anyagiak, me­lyek után fizetendő adó elcsa­lása miatt összetűzésbe került az ideális pár az olasz adó­hatóságokkal) — szávai minde­nük megvolt, de gyermekük, az nem. Pedig akartak. Már min­denki tudta a világon, hogy szegény Sophia gyermeket akar, de nem lehet neki. És Carlónak. S egyszeresek Ion csoda: a gyönyörű filmsztár megfogant, s rá kilenc hónap­ra megszületett a gyermek. Gyermek születését két évezre­de nem várta így az emberiség - legalábbis a korabeli sajtó tükrében szinte történelmi je­lentőségűvé emelkedett az ese­mény . . . S a gyermek felserdült, lehe­tőséget adva egy korszakos filmalkotás megszületéséhez: a filmbéli anya—fiú szerepet játssza el a valódi anya és fiú. Ez már maga megható. De ha mégis lenne a nézőtereken olyan megkövesedett szívű, aki­nek ettől nem lábad könnybe a szeme, hát alakítsuk úgy az eseményeket, hogy a szép anyának nincs férje, a szép gyermeknek meg nincs apja (s ennyiben különbözik a vízveze­téktől, melynek viszont van csapja). Ha tehát keresik az apát, az megható, viszont vala­mivel kompenzálni kell, hogy a mama ledér életet élt, ha azt sem tudja, ki gyermekének ap­ja. Elvégre nem veszi mindenki természetesnek azt, hogy egy szállodai szobacica beszédül minden férfivendég ágyába. Szóval valamivel kompenzálni kell e bűnt. S mint tudjuk, apáik vétkeiért a fiák bűnhőd­nek: ebben az esetben az anya könnyelmű erkölcseiért a fiú ve­zekel. Vak szegény, de mennyi­re. Annyira mindenesetre nem, Holnap a VDN-ben Játékország a Trióinál Elkészüli- a Queen film Mágia, avagy varázslat Budapesten Komikáné és Társai Könyv készül Faludi László életéről A népszerűség áfka 'Féltem, hogy rámlőnek a tűzoltók MegisméHődik-e a i-avalyi PMSC-siker? Tudósítás az MLSZ teremtornájának. pécsi mérkőzéseiről Még 78 évesen is edzősködik Só helyett itt van a folyékony „Vinasz” Új modern technológia a sikosságvédelemben A téli síkosság mind a köz­úton, mind a gyalogosforga­lomban gondot jelent, hiszen az elmúlt télen is volt olyan eset, amikor csak csúszkálva lehetett közlekedni Pécs utcáin. A síkosságvédelemben évek óta használt sózás nem min­dig hoz kellő eredményt, és a környezetben — főleg a növé­nyekben - jelentős károkat is okoz. A Pécs Városi Tanács építési és közlekedési osztálya által megrendelt és a Köztisz­tasági és Útkarbantartó Válla­lat által megvásárolt „Vinasz" fantázianevű új síkosságvédelmi hogy a happy end létre ne jö­hessen, viszont a műtét drága: fizessenek tehát a vélelmezett apák. Ha ezen sem hatódik meg az a kutya néző, hát úgy kell ne­ki: szép anya, vak fiú, gáláns apajelöltek, bűn és bűnhődés, megtisztulás. Az ilyenek legfel­jebb már csak azon sírhatják el magukat, hogy az apai gon­doskodás újabb meggyőző pél­dáját látják: Carlo papa, mint producer fizet sztárgázsit fiának és feleségének: a nemzeti jö­vedelem egy — bizonyára nem kis összegű - része újraosztó­dik családon belül, az adóhi­vatal meg törje a fejét, hogyan járt volna jobban. Ha nem, kérdezze meg Carlo papát, ő megmondja. Na ugye, hogy van értéke a Szemünk lénye című filmnek. A pénz. Bodó L. anyagot Győrben már kipróbál­ták, A Győri Szeszipari Válla­lat saját melléktermékéből gyártott folyadék fehérjetartal­mánál fogva szinte azonnal oldja a havat. Hatékonysága mellett legfőbb jó tulajdonsá­ga, hogy környezetkímélő. Nem­csak a növényzetben nem tesz kórt, nem marja ki az aszfaltot, és a járművek karosszériáját sem korrodálja. Vízzel vegyítve locsolókocsi­ból permetezhető az úttestre. Lényegesen gyorsabb és egysze­rűbb technológia, mint az ed­dig megszokott sózás, folyé­kony halmazállapotánál fogva pedig kevesebb is elegendő belőle. Tonnánként 45 forint­ba kerül. Érthető, hogy Győr­ben a szállítási költség ki­esésével jóval olcsóbb, mint Pécsett, ahol a kezdeti beru­házások - megfelelő kezelő és tároló kialakításban — is meg­drágítja majd. A fokozatos át­térés után azonban öt-hat éven belül megtérülnek a ráfor­dítások. Mivel olvasztó hatása igen gyors, természetes velejárója a hirtelen csapadéktöbblet. Pécs kedvező domborzati viszonyai ellenére a Köztisztasági Vállalat a vízszintes útszakaszokon még a bevezetés előtt végig ellen­őrzi a “csatornalefolyókat és vezetékeket. Amint leesik a hó, kísérleti jelleggel először az István-aknai úton, majd a vá­ros belterületén, tervek szerint az Építők útján, illetve valame­lyik felüljárón próbálják majd ki az új, modern technológiát. N. A. Bezárt újságospavilon Pécsett, a Fürst Sándor utcában ami az újságok kihordásában maximum 1—2 óra elcsúszást jelent. A belvárosban az említett apróbb gondok mellett is fenn­akadás nélkül dolgoznak az árusok — ők az újságok késé­sét sem érzik meg annyira —, a város külsőbb területein azonban gyakori a zárt pavi­lon. — Ennek oka általában be­tegség - válaszolja Szigeti László. — A táppénzek esetén húsz nyugdíjas dolgozó vállal elvileg helyettesítést. A Szigeti úton például hosszú ideig ki- . használatlanul, üresen állt a bódé. Ennek és még számos, hétvégén zárva tartó, egysé­günknek az oka, hogy nem nyereségesek. Arról nem be­szélve, hogy gazdáinak megjár a szabadnap, nincs akkora forgalmuk sem, hogy fedezné az eladó bérét. Ez miatt nem tudunk kitelepülni például Me­szesre, a Hősök terére, vagy a Szeptember 6. térre. Ezeken a gyérebb forgalmú helyeken vi­szont a vendéglátóknál vgló árusítással próbáljuk kieléaíte- ni az igényeket. N. A.

Next

/
Thumbnails
Contents