Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-13 / 342. szám

NEMZETKÖZI Ilii HG AZ I ül Éhező százmilliók Tragikus szakadék Aprócska hír adta tudtul nemrégi hogy Földünk lakos­sága elérte az 5 milliárdos lélekszámot. A becslés egy amerikai demográfiai intézet munkatársaitól származik, mig az ENSZ népesedési szakértői csak 1987-re várják e határ átlépését Közelebbit természe­tesen (hogy melyik kontinen­sen, melyik országban látta meg a napvilágot az újszü­lött) egyetlen szakember sem tudhat, legnagyobb valószínű­sége annak van, hogy vala­melyik fejlődő államban szü­letett (fog születni?), hogy nyomorban fog élni, és nem lesz ismeretlen számára az éhezés gyötrelme 'sem. Gazdasági fejlődés ide, tu­dományos-technikai forradalom oda, az emberiség még ko­rántsem birkózott meg — fi­noman szólva — az „alultáp­láltság" rémével. Sőt, a külön­böző felmérések egybehangzó­an bizonyítják, hogy az éhe­zők száma az elmúlt években változatlanul, minden erőfeszí­tés ellenére ütemesen növe­kedett. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezeté­nek (FAO) néhány hónappal ezelőlt nyilvánosságra, hozott tanulmánya szerint például a hiányosan táplálkozók száma 22 millióval nőtt, s meghalad­ja a 494 milliót. Ráadásul tovább tágult a táplálkozási szakadék is: amig Észak-Amerikában és Nyugat- Európában a fejenkénti napi kalóriafogyasztás eléri a 3400- at és a népesség tekintélyes része elhízott, addig a fejlődő világ 26 legszegényebb orszá­gában (lakosságuk körülbelül negyed milliárd!) 1800 kalóriá­nál kevesebbhez jutnak. Igaz, az éhezőknek a Föld össz­lakosságához viszonyított ará­nya ugyanakkor enyhén csök­kent. Ám ez sovány vigasz, ha összevetjük az említett számo­Elelmiszerre várók - valahol Afrikában. kát: 5 milliárd ember közül 500 millió alultáplált. Magya­rán: bolygónk minden tizedik lakosa nem jut hozzá a szük­séges táplálékhoz — s akkor még szó sem esett az elemi szükségletek egyéb, területein mutatkozó hiányokról, az egészségügyi, oktatási és számtalan más téren jelentke­ző elmaradásról. A legmegafázóbb, legtöb­beket érintő kín persze való­ban a táplálék hiánya. A leg­több éhes embert Ázsiában tartják nyilván, de a leg ki­látó sta lana bb helyzetbe még­is Afrika került. Elsősorban a fekete kontinens szaharai tér­sége, illetve egyes közép- és dél-afrikai államok szerepelnek a veszélyzónák listáin. Ezeket egyszerre sújtják az alacsony színvonalú agrárter­melés, a népességrobbanás, a sokszor elhibázott gazdaság- politika, a kedvezőtlen időjá­rás és az egyre nyomasztóbb eladósodás következményei. Az egyik fő gond épp az, miként lehetne elkerülni a leginkább hátrányos helyzetű afrikai ál­lamok megsegítésének kam­pányjellegét. Nem arra van csupán szükség, hogy az aszállyal vagy sóskajárással küzdő térségekbe dömping­szerűen küldjék a gabonás zsákok millióit. Sokkal üdvö- sebb lenne a helyi adottsá­gok, a fejlődés belső lehető­ségeinek kibontakoztatása. Ahogy a sűrűn használt mon­dás megfogalmazza: nem az segít igazán az éhes emberen, aki ad neki egy halat, hanem az, aki megtanítja halat fogni. Természetesen a megannyi nemzetközi segélyakció és gyűjtés hasznát, jószándékát nem lehet kétségbe vonni. Fi­gyelemre méltó, hogy az el­múlt évben jó néhány ilyen, nemegyszer világméretű kezde­ményezés született a fekete kontinens javára. A tavalyi Live Aid koncertsorozat^ szer­vezőjét, az ir Bob Geldofot Nobel Béke-díjra javasolták. Más kérdés, hogy átfogó megoldást, gyökeres változást ilyen humanitárius tevékeny­ségtől irrealitás lenne várni. Hosszú távú, a gazdasági és társadalmi elmaradottság fel­számolását célzó folyamatok beindítására lenne szükség. Konkrét teendőkre fordítva: az agrártechnika javítására, a földreformok valóra váltósára, az oktatás kiterjesztésére. Egyre inkább előtérbe ke­rülő cél az is, hogy az élel­miszerpótlás ne a nyugati vi­lág feleslegeiből származzon, hanem Afrika azon vidékein Egyedül reménytelen küzdelem vásárolják fel, ahol a viszony, lag bőséges termés feltöltötte a raktárakat. Ellenkező eset­ben ugyanis a más kontinen­sekről beáramló nagy mennyi­ségű élelem elveheti az ottani parasztok kedvét a többletter­meléstől. A segélyirodák veze­tői azt is szeretnék elérni, hogy a gabonaszáflítmányok mellett (néha helyett) szállí­tóeszközök, alkatrészek és egészségügyi cikkek is érkez­zenek, hiszen adott esetben mondjuk egy kikötői daru meghibásodása is veszteglésre kényszerítheti a rakománnyal teli hajókat. Komoly előrehaladást jelen­tene, ha az érintett országok valóra váltanák az ENSZ-lköz- gyűlés legutóbbi, május végi rendkívüli ülésszakán elfoga­dott határozatokat. Itt öt évre szóló cselekvési programot je­löltek ki, s az afrikai részt­vevők a beruházások fokozása meHett külön kiemelték az adósságok enyhítésének, vagy a törlesztési kötelezettségiek elengedésének fontosságát. Akárhogy alakuljanak is a dolgok, sajnos, joggal gyanít­ható, hogy az éhezők száma a közeljövőben sem csökken Földünkön. A szakemberek szerint már az is nagy ered­mény lenne, ha a tragikus táplálkozási- szakadék nem mélyülne tovább... Szegő Gábor Mámor - másodperceken belül A gyilkos crack „1941-ben a japánok lebom­bázták Pearl Harbort, s mi azonnal hadat üzentünk. Most az egész országot ellepik az apző fehér csomagocskák, amelyeknek hasonló a pusztí­tó hatásuk, ám a nemzetet ez egyáltalán nem izgatja." A ko­mor figyelmeztetés Joel Gil- 'lianotól, az ismert amerikai kábítószerszakértőtől szárma­zik, aki nemrég szenvedélyes hangú nyilatkozatban igyeke­zett felhívni a figyelmet az Egyesült Államok-szerte futó­tűz-gyorsasággal terjedő, pusz­tító hatású szerre, a ,,crack" néven ismertté vált igen ve­szélyes kábítószer-származékra. Az aggodalom, az intelem teljesen . megalapozott. Az Egyesült Államok illetékes ha­tóságai (amelyek az elmúlt években-évtizedekben már szembe kellett, hogy nézzenek a különböző hallucinogén sze­rek ármádiájával) fel kellett, hogy ismerjék: a crack nem egyszerűen a megszokott ko­kainpor egyik új formája, ha­nem egy minden eddiginél veszélyesebbnek tűnő szer, amely jó néhány szakember megfogalmazása szerint máris új korszakot nyitott a kábító­szergyártás és kereskedelem szféráiban. Mi is ez a crack? Volta­képp nem más, mint szóda­bikarbónával összekevert, víz­zel felhígított, majd egy té­gelyben felhevített kokainpor (a melegítés közben hallható jellegzetes pattogás-recsegés miatt kapta egyébként a ne­vét), amelyet kiszárítás után apró labdacsokra, kapszula alakú .kavicsokra" tördelnek. Előállítása tehát egyszerű, kezelése-vásárlása néhány pil­lanat alatt lebonyolítható; a kis műanyag zacskók villám­ként cserélnek gazdát az ut­casarkon, elhagyott parkok­ban. S ami a fő: gyorsabb, s ál­lítólag összehasonlithatatla- nul tökéletesebb élvezetet nyújt a hagyományos kokain­nál. Mig azt rendszerint fel­szippantották, így a nyálka­hártyán át lassabban ért az agyba, a speciális üvegpipá­ban elszívott crack viszont gya­korlatilag azonnal, vagyis má­sodperceken belül mámorhoz juttatja élvezőjét. „Mintha le­csapták volna a fejem tete­jét" — mesélte egy New York-i teenager, s társai is egybehangzóan megerősítet­ték, hogy az új szer sokkal intenzívebb - igaz, gyorsab­ban is múló — kábulatot okoz elődeinél. A szakemberek szerint hat- szori kipróbálás után már alig lehet másra gondolni, mint az újabb dózisra. Csak­hogy semmi biztosíték arra, hogy valakiben elegendő az akaraterő, s meg tud állni e végzetes határ előtti New Yorkban a bűncselekmények száma az elmúlt években —, ha igen lassan is — fokozato­san mérséklődött. A folyamat az utóbbi fél esztendőben azonban megállt, sőt számos körzetben drasztikusan emel­kedni kezdett. A Newsweek hírmagazin, amely a jelensé­get egyértelműen a crack ro­hamos terjedésével hozta ösz- szefüggésbe, még azt sem tartja kizártnak, hogy az ame­rikai metropoliszok szegény­negyedei „hazai Vietnammá" válnak; emlékeztetve a hadse­reg embereinél ott egykor oly elterjedt kábítószer-élvezetre. Mi több, a crack megtalál­ja az utat a társadalom fel­sőbb rétegeiben is. Az össz- nemzeti veszteségeket csak ta­lálgatni lehet - a becslések 30 és 40 milliárd doliár körül mozognak. A kokainélvezetből Az USA-ban a fegyvergyártás a legkifizetődőbb üzlet. Képűn kön: Pershing-2-es rakéták alkatrésze futószalagon. Katonai-ipari komplexumok Az amerikai „vas háromszög" Halál - műanyag zacskókban fakadó halálesetek száma öt év alatt háromszorosára nőtt, s tavaly elérte az 563-at. (Használóinak körét egyébként 4—5 millióra teszik, s ehhez még vagy félmillió heroinistát és vagy 20 millió marihuna- fogyasztót is hozzá kell szá­mítani I) Mindennek tudatában ért­hető a növekedő nyugtalan­ság, az erősödő felháborodás. Tiltakozók piros X-betűkkel bé­lyegzik meg a szomszédságuk­ban kábítószertanyaként mű­ködő elhagyott épületeket. New Yorkban a rendőrség speciális, 101 tagú nyomozó- csoportot hozott létre a crack­A reykjavíki leszerelési áttö­rést megakadályozó legfonto­sabb oknak Mihail Gorbacsov az Egyesült Államok politikai vezetésének a katonai-ipari komplexumtól való függését nevezte. De milyen erőkről is van szó? A katonai-ipari -komplexum­nak — a militaristák, a fegy­vergyárosok és a szélsőséges politikusok „vas háromszögé­nek" - a gazdasági, a politi­kai, a tudományos és a szel­lemi életben való egyre szem­betűnőbb jelenlétéről több mint tíz évvel a második vi­lágháború befejeződése után első ízben Dwight Eisenhower egykori elnök tett említést bú­csúbeszédében. Azóta közel három évtized telt el, s az amerikai társadalmat hatal­mas polipként szipolyozó kép­ződmény — kiváltképp Reagan elnöksége idején — eredeti méretének többszörösére nőtt. Nézzük a tényeket. Az Egye­sült Államok katonai kiadásai 1985- re már rekordszintet, 292 milliárd dollárt értek el. Az október elsejével kezdődött 1986- 1987-es költségvetési év­re a kormányzat eredetileg több mint 300 milliárdoí -kért hadügyi célokra, a törvényho­zás azonban az egyre nyo­masztóbb államháztartási de­ficit (csaknem 230 milliárd dollár!) csökkentésére töre­kedve, lefaragta az előirány­zatokat. (Még Így is 274 mil­liárd dollárral gazdálkodhat a Pentagon.) Az arányokat jól érzékelteti, hogy az 576 mil­liárdos összkiadásokból meny­nyi jut fegyverkezésre, annál kevesebbet költenek viszont egészségügyre, polgári kutatá­sokra, a szociális gondok eny­hítésére. A számadatok alap­ján azt is gondolhatjuk: az USA hadiállapotban állónak tekinti magát, máskülönben elleni hadjárat jegyében. Szer­vezkednek a társadalmi, val­lási társaságok, különleges, több milliárdos csomagtervet fontolgat a közeljövőre a kép­viselőhöz és a szenátus is. Ed­ward Koch New York-i pol­gármester súlyosabb ítéleteket sürgetett, s esetenként halál- büntetést javasolt a kábítószer­piac cápáira. Az adatok egyelőre a borúlátókat igazolják. A crack alig 2—3 éve kezdte meg diadalútját, tavaly szinte még csak az amerikai nagy­városokra korlátozódott, nap­jainkban pedig már az euró­pai kontinens nyugati felében is megjelent. Az egyiptomi sötofség nyomai 3500 évvel ezelőtt Egyip­tomban nagy sötétség uralkodott. Erről számol­nak be az egyiptomi fá­raók 18. dinasztiájának idejéből származó forrá­sok. Az ótestamentumban, Mózes II. könyvében is, amely leírja a zsidók Egyiptomból való kivonu­lását, az áll, hogy Isten az egyiptomiakat három nap sötétséggel büntette meg. A washingtoni Smithsonian Institute tu­dósainak felfedezése most megerősíti az akkori sötét­ségről szóló információt. A Santorian vulkán ki­törése i. e. 1500-ban az emberiség történetének egyik legnagyobb vulkán- kitörése volt. A kitörésnél 13-18 köbkilométer por és hamu került a levegő­be. A szél a sűrű hamu- felhőt a Földközi-tenge1- délkeleti része fölé sodor­ta. A Santorin-szigetről származó vulkanikus anya­got találtak a geológusok Krétán, Rhodoson és az Égei-tenger sok kis görög szigetén. A vulkánkitörés­nek tulajdonítják a mi- noszi kultúra pusztulását is. Daniel Stanley és Har­rison Sheng a Nílus deltá­jának északkeleti részén, 800 km távolságban San- torintól, 35 méter mély­ségig terjedő talajmintá­kat vettek. Angolok, ha tréfálkoznak Londonban sok furcsa klub és szövetség van. Ilyen például A Fárarná- szók Szövetsége. Míg a turisták legtöbbje ba­kancsban hátizsákkal föl­szerelve vág neki a termé­szetnek, ennek a klubnak a tagjai fekete öltöny­ben, keménykalapban, er­nyővel és diplomatatáská­val indulnak „útnak". Fel­másznak az előzőleg kivá­lasztott, terebélyes koronó- jú fára, elhelyezkednek azon az ágon amelyet a legkényelmesebbnek tarta­nak és könyveket, újságo­kat, folyóiratokat olvasnak. Mindezt teljesen komoly képpel teszik. Ez is brit humor! mi indokolná a katonai büd­zsé ilyen magas szinten tar­tását? Egyetlen dolog magyaráz­hatja: a katonai-ipari komp­lexum étvágya nőttön-nő, s a mind újabb, egyre költsége­sebb nukleáris és hagyomá­nyos fegyverek gyártását és szolgálatba állítását kénysze­rítik ki a kormányzattól. Ami­lyen mértékben szaporodnak a Pentagon által a legkor­szerűbb haditechnikai eszkö­zök előállítására feladott ha­dimegrendelések, olyan ütem­ben hatványozódnak meg a „nagy cápák” profitjai. Hosszadalmas lenne felsorol­ni azokat a mamut-vállalato­kat, amelyek ilyen vagy olyan módon közvetlen haszonélve­zői, egyúttal befolyásolói is a kormányzati döntéseknek, egyebek között például a nemzetbiztonsági tanácsban ülő embereiken keresztül. A fegyverkezés fokozásában ér­dekelt 12 legnagyobb mono­pólium - a McDonnel Doug- las-tól a Rockwell Internatio- nalig, a General Dinamicsig, a Lockheedig, a Boeingig és a General Elccricig — egye­dül 1984-ben egyenként 5-7 milliárd dollárnyi tiszta hasz­not zsebelt be. Nem rosszabb ennél a következő két eszten­dő mérlege sem. Érdekes adat, hogy az utóbbi három évben a Pentagonból több mint 2500 magas beosztású katona és civil „áramlott át” a hadi­ipar vezető posztjaira. (Sokan közülük korábban ugyanebből a körből kerültek be a Penta­gonba.) Ez a sajátos körfor­gás, a „személyi uniók” össze­fonódása tartósan biztosítja a szavatolt állami katonai meg­rendeléseket. Ismeretes, hogy Caspar Weinberger, a jelen­legi hadügyminiszter és jó né­hány kulcsembere azelőtt a Pentagonnal ugyancsak szo­ros kapcsolatban álló kon­szernnél dogozott. A kör ily módon bezárul. Az sem titok, hogy Ronald Reagant, az . egykori kalifor­niai kormányzót a „nyugati part" gyors ütemben feltörő hadiipari csoportjai segítették az 1980-as választási kampány­ban és juttatták be a Fehér Házba. Ezért a támogatásért — véli az elnök — mindmáig hálával tartozik, amit Reykja- vrkban a „hadászati védelmi kezdeményezéshez”, az SDI- hez való makacs ragaszkodá­sával juttatott kifejezésre. Nos, ez a hála mindenekelőtt a „csillagháborús" terv zászló­vivőinek, azoknak a katonai- ipari köröknek szál, amelyek a „nemzetbiztonsági érdekek­re" hivatkozva — a hadügy- és az energiaügyi minisztérium sokmilliárdos keletéből része­sülve - kö ömszakadtáig el­lenzik a nukleáris föld alatti kísérleti robbantások beszünte­tését, ■ az űrhadviseléshez szük­séges újtipusú röngten-lézer- és sugárnyalab-fegyverek ki­próbálásának tilalmát. Ez az úgynevezett védelmi pajzs — szerény számítások szerint is — legalább 800—900 milliárd dollárba kerülne. Nem min­dennapos üzlet! Serfőiö László HÉTVÉGE 7.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents