Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-13 / 342. szám
Kádár János válaszai a Magyar Televízió kérdéseire Termelőberendezéseinkben, az emberi akaratban több tartalék van, mint amennyit kihasználunk Ha a gazdasági munka rendben folyik, akkor fejlődhet minden más, ami erre épül Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára péntek este interjút adott a Magyar Televíziónak. A riporter Sugár András volt, akinek első kérdése így hangzott: Kátém mondja el, hogyan Ítéli meg a nemzetközi helyzetet és a kilátásokat? Kádár János bevezetőben a reykjavíki csúcstalálkozóról szólt, ahol — mint mondotta — a béke megőrzésének, s természetesen a két nagyhatalom viszonyának legfontosabb kérdései kerültek szóba. Nyilvánvalóvá vált, hogy az álláspontok bizonyos mértékig közelednek egymáshoz, és úgy tűnt, mintha karnyújtásnyira lenne a megegyezés lehetősége. Ez volt a legfontosabb vonása ennek a találkozónak. Rövidesen egy esztendeje lesz annak, hogy Gorbacsov elvtárs a Szovjetunió nevében teljesen újszerű és radikális javaslatot tett. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet és az emberiség érdeke mindenekelőtt azt követeli, hogy a civilizációt, az emberiség létét fenyegető nukleáris fegyverektől egyszer s mindenekorra megszabaduljunk. A nyugati nagyhatalmak magatartása nem ebbe az irányba mutat. A napokban olvastam a NATO egyik legutóbbi tanácskozásának nyiltkozatát, amelyben ismét megállapítják, hogy nekik' szükségük van a nukleáris elrettentésre. Tessék ezt a két álláspontot szembesíteni egymással, s akkor nagyon könnyen lehet véleményt alkotni a dolgok menetéről. A KGST-tagországok pártvezetőinek moszkvai találkozójáról szólva Kádár János kiemelte, hogy a béke védelmének és az enyhülésért folytatott harcnak a kérdéseiben teljes egység volt. Egyöntetűen helyesnek ítéltük és teljes támogatásunkról biztosítottuk azt az álláspontot — mondotta —, amelyet Mihail Gorbacsov Reykjavíkban képviselt, s amely azóta is napirenden van. A Gorbacsov elvtárssal tartott kétoldalú találkozón is pozitívan értékeltük a pártvezetők megbeszélését és teljes nézetazonossággal, elvtársi egyetértésben megvitattuk a magyar-szovjet kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Visszatérve a nemzetközi kérdésekre: mi gyakran mondjuk, hogy egyetértünk a szovjet javaslatokkal. Ezt nem illendőségből, s még kevésbé valamiféle nyomás hatására tesszük, hanem teljes belső meggyőződéssel. A szovjet állásfoglalás új, nagyon erős eleme, hogy a szovjet vezetés és személy szerint Gorbacsov elvtárs nemcsak beszél az új módon való gondolkodás szükségességéről, hanem ténylegesen így is cselekszik. legforróbb napokban - született egy határozata, amely feltárta az események jellegét, s megjelölte az előidéző okokat is. Ezt a határozatot bárki elő- veheti, újra olvashatja és megállapíthatja: a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának akkori értékelése ma is helytálló. Sokan elfelejtik, hogy Magyarországon 1956 októberében nem 10—12 napos válság volt, sok mindenről lehet és kell szólni. Az előállott helyzet egyik jellemzője a teljes anarchia és a társadalom szervezett erőinek bomlása volt. Először ezt kellett megszüntetni, és helyreállítani az országban a törvényes rendet. További nagy eredménynek tartom, hogy egy olyan helyzetből, amelyben már a párt sem volt működőképes, szervezetlenné vált az Kölcsönös biztonság A Szovjetunió merőben új módon lépett fel Reykjavíkban is, ami némi mearökönyödést keltett a NATO-ban. Számos amerikai és NATO-javaslatot kiindulópontként elfogadott, s azokon túlmenően radikális leszerelési javaslatokat tett. A moszkvai találkozón megemlítettem, hogy a Reykjavíkban elfoglalt, és a jelenlegi szovjet álláspont fontos új eleme a kölcsönös biztonság hang- súlyozása. Tehát nem egyoldalú, hanem kölcsönös biztonságra való törekvésről van szó, ami az összes érdekelt fél számára garantálja a biztonságot. Erőfölényt a mi oldalunkon nem akarunk, és nem enged' hetjük a másik oldalnak sem. Az erőegyensúlyt azonban fokozatosan, paritásos alapon, a fegyverzet mind alacsonyabb szintjére akarjuk leszállítani. A magam részéről nagyra értékeltem, hogy a Reykjavíkot követő időben — különféle viták közepette — Mihail Gorbacsov kijelentette: javaslataik az asztalon vannak és bármely kérdésben, bármikor készek az érdemi tárgyalásra. A nemzetközi helyzet igen fontos jellemzőjének tartom, hogy bár a katonai versengés még tart, létrejött a „köszönő viszony”, Gorbacsov és Reagan Genfben általános eszmecserét, Reykja- vrkban konkrét tárgyalásokat folytatott. Beosztásomnál fogva sokat foglalkozom nemzetközi ügyekkel. Ez természetes, szükség- szerű, s nem is panaszként említem. A napokban is voltak olyan találkozóim, amelyeken megismerhettem jelentős nyugati politikusok véleményét. Felvetették: pillanatnyilag az Egyesült Államok vezetésének bizonyos nehézségei mutatkoznak, vajon nem akarja-e a Szovjetunió a maga előnyére kiaknázni ezt valamilyen formában, akár úgy is, hogy nem hajlandó tárgyalni. Azt válaszoltam, hogy mély meggyőződésem szerint a szovjet vezetés a kérdéseket teljes felelősséggel közelíti meg, az ügyet nézi, és nem akpr a maga számára előnyöket szerezni. A riporter ezután árról kérdezte Kádár Jánost, mit várhat hazánk a nemzetközi kapcsolatoktól? A nemzetközi helyzetet illetően népünk legfőbb igénye, hogy béke legyen, békében élhessen és dolgozhasson a szocialista építés terveinek megvalósításán — hangzott a válasz. — Ez ugyan automatikusan nem valósul meg, de a békét óhajtó népek akarata és a józan ész végül felülkerekedik, mert az emberiség számára más út nincs, mint a nemzetközi kérdések tárgyalásos megoldása. A magyar nép nyugodtan élhet, népünk biztonságáról szövetségeseinkkel együtt mindig gondoskodunk. Fel szokták vetni, mit tudunk tenni mi, magyarok ebben a nemzetközi helyzetben? Az természetesen világos mindenki számára, hogy egy ilyen, aránylag kis lélekszámú, kis területű ország alapvető fordulatot egyedül nem tud előidézni semmiféle nemzetközi kérdésben. De a jó ügy javára tud tenni valamit. És állítom: tesz is. Sikerült újjászervezni a pozitív erőket Miként Ítéli meg ma Kádár elvtárs Magyarország harminc évvel ezelőtti helyzetét? — kérdezte ezután a riporter. , Mostanában — nem egészen a mi szándékunk szerint — sok szó esett 1956-ról. Azok a propagandaforrások, amelyek nem különösképpen szeretik a szocialista társadalmi rendszert, a kommunistákat, valamiféle kampányt indítottak az események újraértékelése céljából. Az akkori valóságot szeretnék a lényegéből kifordítani, ezért kapott nagy sajtót ez a harmincadik évforduló Nyugaton. A hangulatkeltés bizonyos értelemben nálunk is érződött, ezért mi is felidéztük: mi történt valójában 1956-ban. Magyarországon akkor — több ok miatt is - mély társadalmi krízis volt. A Magyar Szocialista Munkáspártnak 1956 decemberében — tehát még a Kádár János, az MSZMP főtitkára nyilatkozatot adott a Magyar Televízióban (MTI-fotó, Manek Attila felv.—telefoto—KS—DN) hanem 1953 nyarától nyílt politikai krízist éltünk át éveken keresztül Hathónaponként változtak az irányzatok, hol a szektás, hol a revizionista irányzat nyomult előtérbe^. A hibák ismertek voltak, de a nép nem látott komoly szándékot arra, hogy a hibákat kijavítsák. Elkeseredettek és összezavartak voltak az emberek — ez is hozzátartozik 1956 októberének történetéhez. A mi számunkra ezért elsőrendű feladat volt ennek az eszmei zűrzavarnak a felszámolása, hogy mindenki megtalálja az igazi helyét, és ne olyan oldalra sodródjon, ahová talán nem is akart kerülni. ön, mint az elmúlt harminc esztendős korszak névadója, hogyan értékeli azt az utat, amelynek során az 1956-os válságból kijutva a mához érkeztünk? A „névadó" címhez nem ragaszkodom — válaszolta-a párt főtitkára. - Ettől függetlenül állam, megbénultak végrehajtó szervei, sikerült kikerülni és újjászervezni a pozitív erőket. Rendkívül fontos volt számunkra, hogy szembenézzünk a valóságos helyzettel és felismerjük, hogy szükségünk van a nép megértésére és támogatására, de ezt semmiféle parancsszóval, vagy tekintélyre való hivatkozással elérni nem lehet. Az emberekkel meg kell beszélni, miről van szó. Meg kell hallgatni őket, és érvekkel, meggyőzéssel megszerezni a támogatásukat. Magyarországon a munkás- osztály, a parasztság, az értelmiség, s általában a dolgozó osztályok, vagy ha másképpen fogalmazok, a különböző nemzedékek és világnézetű emberek - a kommunistáktól a hívőkig — két alapvető kérdésben egységre jutottak: törvényes, alkotmányos rendünk néphatalom legyen és szocialista társadalom épüljön az országban. Gyökeresen megváltoztak az életkörülmények Az 56-os anarchikus viszonyok után igen hamar országos választásokat tarthattunk. Népünk egyetértőén támogatta azt a programot, amelyet a párt, az akkori kormányzat meghirdetett. Aztán hozzáláthattunk a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez — ami soha nem egyszerű feladata a szocialista forradalomnak - mégpedig a parasztsággal egyetértésben. Később ugyancsak nagv vállalkozás volt a gazdaságirányítás átszervezése. Mindezeket elvNpolitikai jelentőségű eredményeknek tartom. De idetartozik az is, hogy 1960-hoz viszonyítva a magyar ipar termelése több mint háromszorosára növekedett, a mezőgazdaságé kétszeresére, ennek megfelelően emelkedett az életszínvonal, gyökefesen megváltoztak az életkörülmények. Sok más területen is történtek változások. Az emberek szabadon utazhatnak és ezzel sok misztikum szertefoszlott. Bátran hozzáfogtunk a kapunyitáshoz, ahhoz, hogy nyitottá tegyük az országot és a társadalmat. Nekünk senki sem mondhatja, hogy „vasfüggöny" mögött élünk, hogy állampolgáraink fogságban vannak, hiszen utaznak a világ minden tájára. Aki pedig idejön Nyugatról, láthatja, hogy nem idealizáljuk a viszonyainkat; sok még a problémánk, de a kép annál mindenképpen jobb, mint amilyet korábban a nyugati propaganda festett Magyarországról. És itthon az emberek ki is használják a nyitottságunk adta lehetőségeket. Azt hiszem, igaz a mondás, hogy háromszor is örül, aki utazik: először, amikor tervezgeti az utat, azután, amikor már úton van és harmadszor pedig,1 amikor hazaérkezik. A Központi Bizottság novemberi ülésére vonatkozó kérdésre válaszolva Kádár János rámutatott arra, hogy a országnak vannak gazdasági gondja*, amelyeket nem is tagadtunk soha. Mögöttük különböző okok húzódnak. Talán nem is kell mondanom, hogy a meghatározó ok a számunkra kedvezőtlen nemzetközi gazdasági körülményekben rejlik. Hiszen egy háziasszony is könnyen ki tudja számolni, ■ mit jelent az országnak, ha azért, amit vásárolni akarunk, egynegyedével többet kell fizetnünk, mint 1974-ben. így alakultak az ország nemzetközi gazdasági körülményei, s ezek n^m segítettek bennünket. A problémák másik oka, hogy itthon a kezünkben lévő lehetőségekkel se tudtunk megfelelően élni. Termelőberendezésben, emberi akaratban, cselekvő szándékban sokkal több tartalékunk van, mint amennyit ki tudtunk eddig használni. Természetesen a nemzetközi együttműködés sem elhanyagolható, hiszen Magyarország - s kevés ilyen ország van a világon - nemzeti jövedelmének mintegy felét a nemzetközi áruforgalomban realizálja. Tehát a szocialista országokkal való gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket is sokkal jobban ki kell használnunk, mint eddig. Emellett szükségszerű, hogy a kapitalista piacon is megtanuljunk jobban dolgozni. A lényeg az, hogy gazdaságilag is bonyolult, nehéz nemzetközi viszonyok között élünk, s árucikkeinknek sem a választéka, sem a minősége nem felel meg egészen annak, amit külföldi partnereink igényelnek. Ez az egyik kérdés, amely- lyel szembe kellett néznie a Központi Bizottságnak. A másik nagyjelentőségű kérdés: a vezetés. De ne csak a pártvezetőségre és a kormányra gondoljunk, hanem a középszintű és a helyi vezetésre is. Tehát a vezetésnek - ilyen széles értelemben —, a dolgozó kollektíváknak, az egyes embereknek is másként kell megoldaniok a gazdasági kérdéseket, mint eddig. Az emberek a szocialista társadalom viszonyai között szinte természetesnek veszik, hogy mindent, ami gondot jelent - élelmezés, ruházkodás, lakás, ház, a gyerekek és az idősek ellátása — oldjon meg az állam. Megteremteni az anyagi feltételeket De van a dolognak egy másik oldala is. Az elosztásnak ugyanis már szinte művészei vagyunk. Mindnyájan, vezetők és nem vezetők az elosztással tízszer annyit foglalkozunk, mint az elosztani való megtermelésével. Pedig, ha valamiből nincs elegendő, azt nagyon nehéz megfelelően elosztani. E téren változtatni kell a közgondolkodáson, a sok-sok éves gyakorlaton, hogy előbb elosztunk és aztán majd megtermeljük annak az anyagi fedezetét. Ez járhatatlan út, ez nem megy. A Központi Bizottság is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. A napokban egy nem nagy lelkesedést kiváltó intézjzedés született, miszerint az év első negyedében ne emeljék az alapbéreket. Itt, a nyilvánosság előtt is meg kell mondani egyenesen, hogy az eddigi gyakorlat szerint számos helyen a gyárak vezetői — nehogy rossz emberek legyenek — az év elején kiosztották az egész évre szóló béremelési összegeket azzal, hogy maid év közben megtermelik a fedezetét. De ez sohasem sikerült teljes mértékben. Most másfajta alapállás kell. Bármilyen előrelépés — legyen az béremelés, az életszínvonal bármiféle javítása, vagy egyéb társadalmi vívmány — csak akkor nyuaszik szilárd alaDokon, ha előbb megteremtjük hozzá az anyagi fedezetet. Visszatekintve a múltba: konszolidációnk, talpraállásunk, a harminc év alatt végbement fejlődésünk bizonyos értelemben meglepett mindenkit idehaza is, de a Nyugatot még inkább. Miért sikerült ez nekünk? Mondanak olyasmiket is, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk. Én persze megértem, hogy hangadó kapitalista államférfiak nem mondhatják azt — talán zokon is vennék tőlük —, hogy lám, milyen életerős ez a szocialista rendszer. Odaragasztottók hát, hogy mindez kapitalista módszerek eredménye. Pedig nekünk semmi közünk sincs azokhoz a módszerekhez. Mert ha azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, ez a szocialista társadalomban egy termelőegység számára 'még szigorúbb követelmény, mint a kapitalista viszonyok között. Olyasmiket is próbálnak elhitetne hoay mi tulajdonképpen a ..fölkelők” követeléseit valósítjuk meg, azért haladunk előre. Ezek mind hamis dolgok. Hadd emlékeztessek valamire. Volt a magyar történelemnek egy Horthy Miklós nevű fiauráia. Fasiszta nllamvezető volt. akit a második viláahá- ború elsöoört innen és véaül Portugáliában élt emigrációban. Kezembe kerültek Portugáliában írt emlékiratai. Az első fejezet címe: Ellenforradalom. Horthy még ellenforradalomnak nevezte az ellenforradalmat. Ez mostanában kiment a divatból, még az ellen- forradalmat is forradalomnak nevezik. Népünk békét akar A válság idején nyíltan nem azt mondták, hogy állítsuk vissza a kapitalizmust, döntsük meg a népi hatalmat, számoljuk fel a szocialista vívmányokat, a földreformot. Még az SZKP XX. kongresszusára is hivatkoztak, a hibák kijavításáról beszéltek, de őket nem ez a szándék vezette. Céljuk az volt, hogy a szocializmust végső válságba taszítsák. A hibákat mi javítottuk ki, mert ezeket tényleg ki kellett javítani, szakítva a korábbi gyakorlattal. S mindehhez még valamit hozzátennék: miért kellett nekünk akkor határozottan és gyorsan cselekedni, megalakítani a Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormányt. Azért is, mert nem akartunk egy esetleg hosszan tartó polgárháborút, meg azért is, mert biztosan tudtuk, hogy . a szocializmus hívei nagy többségben vannak ebben az ország-,^ ban. De volt egy másik, a nemzetközi helyzetből következő okunk is. Mára már kiderült: annak idején a vezető nyugati hatalmak megfontolás tárgyává tették, hogy erővel beavatkozzanak a magyar- országi eseményekbe. Még mostanában is hallottam — nem is akárkitől —, hogy szerintük hiba volt akkor katonailag nem beavatkozni Magyarországon. Én, mint meggyőződésem, világnézetem szerint kommunista ember, a szocializmus híve, emberi érzésektől is vezérelve nem kívánom sem a szovjet népnek, sem az amerikai népnek, sem az emberiségnek, hogy valaha e két ország fegyveres erői összeütközzenek. És annyi részrehajlást engedjenek meg nekem, mint magyarnak: legkevésbé (Folytatás a 4. oldalon) HÉTVÉGE* 3.
