Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-07 / 307. szám
itiüiiüüü mé*é*mmh±éém*mmé^ IC jÉ ír HI litt TF BBBf *Sf: KS ***** BBS BMT n ■ ■ w ■wü ss Hm ■ Vm ■ . ■ mm» wm Kiváló Pártmunkáért Emlékplakett Horváth Jánosné Feketeszemű, széparcú asz- szony. Nem udvariasságból mondom, de korából letagadhatna jópár esztendőt. Amikor azt mondja, hogy nagylánya kereskedő, a sikondai városrészben dolgozik, el kell fogadnom: Horváth Jánosné a törzsgárdatagok közé tartozik a komlói Carbon Könnyűipari Vállalatnál. — A tanulóidővel együtt már 24 éves a munkaviszonyom itt. A minap elmentem a munkaügyre, s megkértem, mutassátok meg már a munkakönyvemet, hadd lássam, milyen. Hiszi avagy nem, én nagyon büszke vagyok arra, hogy a régi „karbonosok” közé tartózhatom. Kárpitosipari tanulóként kezdte, ami akkoriban nem egy könnyű munka volt. Durvább, keményebb anyagokkal dolgoztak. Aztán jött a férjhez- menetel — /érje ugyancsak a Carbon dolgozója —, a gyes, s a viszajövetel. Gépre került, a furnérlemezt szabta. A munkával egyidejűleg közéleti teendőket is vállalt, 1972-ben felvették a pártba. — Megtanultam beosztani az időmet, hogy a sok-sok tennivaló ne zúduljon a nyakamra. Tíz éve megyei pártbizottsági tagnak választottak, s közben alapszervezeti titkári megbízatást is kaptam. Szakközépiskolában érettségizik, természetesen esti tagozaton. Pártiskolára jár, majd szakosítóra, kéri, hogy a magyar munkásmozgalom történetét választhassa. Itt laknak a vállalattól öt percre. — Ez privát szerencsém. Vezetőim látva a sok társadalmi vállalást, segítettek. Előbb meós lettem, majd jelenlegi megbízatásom vezető adminisztrátor. Mi tagadás, kevesebb lett a munkám, de több a felelősségem. — A pártélet? — Úgy gondolom — jegyzi meg —, változtatni kell a munkamódszereken, igazodni kell az élet mindennapi menetéhez. Mi ezt próbáljuk. Persze egy dolgot soha sem tudok megszokni, soha sem fogom szó nélkül tűrni: ez a passzivitás! Többnyire közös dolgainkról, gondjainkról, örömeinkről, ha tetszik jövőnkr^l esik szó. s ebben senki sem lehet kívülálló, érdektelen. A mozgalmi munkához arra is szükség van, hogy jó családi háttér legyen. Egy nő számára ez nélkülözhetetlen, hogy nem mondja senki se mögötte: már megint hol voltál? Férje megértő, ő is otthoniról hofta a közéletiséget, aktív ő is. Anyósa is társadalmi feladatokat vállal, apósa alapító munkásőr volt. — Megszokja ezt az ember az élet folyamán, s nem is tudna tétezni nélküle . . . Éppen úgy hiányozna talán, mini a kisfiartn mosolya. K. F. Magyar Népköztársaság Csillagrendje Bus János Gyönyörű környezetben bújik meg a MÉV IV-es üzeme, kacs- karingós erdei út vezet Bus János munkahelyéig. Élete hasonlóan kacskaringós, mint oly sok emberé, aki az ötvenes években volt pályakezdő, fiatal. Édesapja cselédember volt Arad környékén, onnan települtek át Dombegyházára, ott kapott hat hold földet 1945 után. Gazdálkodott, s folytatta a korábban kitanult asztalosságot. Mondom, messziről indulunk, de végül is így lehet megérteni Bus János aknász életét. — Nem volt könnyű — mondja, kicsit elmerengve a múlton. — Vácra Írattak be, állami öntőipari iskolába 1949-ben. Akkoriban az acél országa voltunk . . , Ózdra kerültem aztán a vasgyárba, ott szabadultam ötvenegy éves. A tanácsi apparátusban 32 éve dolgozik. Ivándárdán, Majson, Duna- szekcsőn volt vb-titkór, 1978-tól a mohácsi járási hivatal elnök- helyettese. Két éve a mohácsi városi tanácson a titkársági osztály vezetője. Elvégezte a tanácsiskolát, c tanácsakadémiát, a pécsi jogi karon 1971-ben kapott diplomát. — Rengeteg ez a harminckét év, s ezt nem azért mondom, mintha ritka madár lennék az ilyen hosszú szolgálati időmmel. Itt, a közvetlen környezetemben is többen akadnak, akik akár nálam is hosszabb ideje dolgoznak az államigazgatásban. De, hogy nem kevés, azt például azon is mérem, fel, kaptam oklevelet. De csak két hetet dolgoztam a szakmában. Kiemelték. Akkor az úgy ment, hogy megkérdezték; akar-e repülőtiszt lenni? Mire válaszolt volna, már ott is volt a kiképzőhelyen: a Hármas határhegyen, s hangármesterként kerül 1952-ben a szolnoki repülőiskolába . . . Párttagjelölt 1950-től 1953-ig — oly sok helyen fordult meg, hogy a tagjelöltségből végül is csak 1953- ban lett tagság.- Ötvenötben avattak, mint repülőtisztet, s repültem is akkoriban légcsavaros géppel . . . Taszáron harcálláspont-megfigyelő beosztás, majd nősülés következett 1956 nyarán. Mezőtúrról, korábbi otthonából vitt magával asszonyt. Néhány hogy még működésem kezdetén elkezdtem egy — más híján nevezem így — mintatárat gyűjteni: különböző, a tanácson készülő okiratok, határozatok példáit. Most már olyan vastag, hogy alig tudom átérni, pedig mindegyik mintha csak egy-két lap . . . — Mi az alapvető leiadata a titkárságnak? — A tanács, a végrehajtó bizottság, a különböző tanácsi bizottságok, a tisztségviselők, tanácstagok munkájával kapcsolatos szervezési, ügyviteli feladatok megoldása, munkájuk törvényességének biztosítása — nagyvonalakban így tudnám megfogalmazni. Újabb, de nagyon fontos kötelességünk: a hónap boldogság, aztán kitör az ellenforradalom, jön a konszolidáció, s létszámcsökkentés a hadseregben. Csak a tapasztaltabbak maradhatnak, tőle 1957-ben elköszönnek. — Nehéz döntés előtt álltam, mihez kezdjek? Aztán hallottam az uránbányáról, a lakáshoz jutás lehetőségeiről, a fizetésekről . . . Végül is döntöttem. — Jól? — Bizony jól — mondja határozottan. — Kevés olyan munkahely van, mint a bánya, ahol olyan barátságok, kollektívák születhetnek, mint itt. A mindenki egyért, egy mindenkiért mondás itt igaz. Aztán bizonyítja ezt az is, közel harminc éve nem mozdultam. Pedig hiheti, hogy a repülés volt az álmom, s nagyon megkeseredetten vetettem le az angyalbőrt... Operátorként dolgozik, közben tanul, elvégzi a bányaipari technikumot, képzi magát pártvonalon is. Környezete is megközségi tanácsok munkájának segítése, figyelemmel kísérése, elsősorban a törvényesség szempontjából.- Megterhelő mindez? Arra gondolok: a tanácsi munkát, az ügyvitelt ritkán illetik az egyszerű jelzővel.- Jó munkamegosztás mellett maradéktalanul megoldhatóak a feladataink. Sőt, azt mondhatom: kellően képzett, megfelelő gyakorlattal rendelkező, a jelenleginél jobban fizetett munkatársak esetében a létszámunk csökkenthető is lehetne.- Hányán vannak az osztályon?- Tizenheten, de közülünk kifejezetten szervezési, jogi, ügyviteli munkával csak heten foglalkozunk.- Itt, ahol a jogi előírásoknak teltétien prioritása van, mi szereti a szókimondó, igazságszerető embert, pártvezetőségbe választják, alapszervezeti párttitkár lesz. Aktívan dolgozik a közéletben, funkcióit nehéz jelenti a sikert? Az örömteli munka érzetét?- Érdekes módon én éppen hirtelenjében számba venni. Most is párttitkárhelyettes a IV-es üzemben. És még valamit: hetvennyolctól aknász. Minden társadalmi megbízatást kemény munka mellett végez, függetlenített posztokra nem vágyott. — Már nyugdíjba mehettem volna egy .éve — mondja -, de így jobb. Még a 86-ot végig csinálom. Tudja, néha rossz belegondolni, mit kezdek majd a sok szabadidővel? Kielégít-e, ha-a lakóterületi alapszervezet, ahova átigazolnak, ad néha- néha valami megbízatást?^... Nehéz lesz a búcsú, nehéz lesz utoljára „Jószerencsét" köszönni a kapusnak. Vigasz, ha egyáltalán vigasznak lehet mondani: igen kevesen vannak már abból, a 30 év előtti nemzedékből. Az urán hőskorából. És előbb-utóbb Bus János is hiányozni fog az öregeknek, pedig a 30 év alatt mindössze hat napot volt táppénzen. S hogy a Jancsit végleg nem lehet majd megtalálni, siinte hihetetlen . . . K. F. a jogszabályokkal legszorosabban érintkező feladatköreimet szeretem. Nem kell tehát egy csomópont, amit sikernek mondok, hiszen folyamatában szeretem a tanácsi munkára ható jogi szabályozás sokrétűségét, színességét, érdekességeit. — Több mint 15 éve már, hogy jogi diplomája van. Nem jutott eszébe, hogy kifejezetten jogászi pályára váltson? — Dehogynem! Természetesen akkor, amikor doktorrá avattak. Szerettem volna még közelebb kerülni a joghoz mindennapi munkám során. Beláttam azonban, hogy túl hosszú múltam van az államigazgatásban, vagyis az itt megszerzett ismereteimet, gyakorlatomat sajnáltam volna feladni. Pedig éppen a közelmúltban tréfálkoztam egy szövetkezeti jogtanácsossal: cseréljünk állást. Amikor megmondtam neki, mennyi a fizetésem, igen jóízűt nevetett! M. A. Munka Érdemrend ezüst fokozata Dr. Fodor Károly Munka Érdemrend bronz fokozata Dévai László — ötvenkettőben, csenevész gyerekként jöttem a Pécsi 'Bőrgyárba dolgozni, a családnak szüksége volt az én keresetemre is. Az itteni öregek úgy tanítottak: tanulj meg fiam köszönni a gyárban és tiszteld az embereket. Arra is ügyelj, hogy ne adj ki mindent egyszerre a kezedből, mert hamar kiégsz. Ez már rég volt, igaz, de megfogadtam a tanácsaikat — mondja az ötvenhárom éves Dévai László, a sertésbőrgyár-részleg főművezetője. A talpasban kezdte, a keményáru hengerlésnél (cipő- talpakat gyártottunk), igyekezett mindent megtanulni, átkerült a sertésbőr meszesbe, „zászlóval" kenték vegyszerekkel a bőr húsaoldalát, hogy lejöjjön a szőr (ma már ez az egész folyamat gépesített), s amikor ruházati célra indult a sertésbőrgyártás, átkerült erre a területre. — Nehéz volt, de megszoktam és megszerettem az itteni munkát. Közben elvégeztem a bőripari vegyésztechnikumot, így Ribli János keze alatt lehettem függetlenített csoport- vezető. Jó ideig egyedül csináltam a sertésbőrvonalat, ruházati és bélésbőröket gyártottunk a vizes műhelyben. Később a társaság művezetője lettem. Jelenleg vagy száz ember munkáját irányítom három csoportvezető és egy művezető kollégámmal együttdolgozva — summázza a több •mint három évtizedes gyári és szakmai múltját.- Milyen a gyárrészleg közössége? — Olyan, akikkel szeretek és tudok is dolgozni, társak is vagyunk, segítünk egymásnak, s ha kell, nógatjuk is egymást. Szerencsére hazai viszonyok között a mi gyárunk jól fizet. Igaz, követel is. Együtt, egymást segítve lehet és érdemes is együtt tevékenykedni a gyáron belül és a gyárkapun kívül. Nálunk alapelv: nem cserbenhagyni a másikat. Aki mégis ilyet tesz, az nálam megette a sót. Ezt már nemcsak főművezetőként, hanem alapszervezeti párttitkárként is mondja. Hisz ebben a közösségben lett párttag húsz éve, s két évre rá megválasztották alapszervezeti titkárnak - mind a mai napig az. Büszke rá, hogy a mostani vezető garnitúrát hosszú, tudatos pártmunkával hozták létre. Az is a közösségi munkához és élethez tartozik, hogy Dévai László a gyári polgári védelmi egészségügyi század-, illetve fél évtizede szakaszparancsnoka, volt éveken át segédrendőr, tagja a vállalati kiváló címet nyert Zrínyi Miklós szocialista brigádnak és a brigád által életre keltett MSZBT üzemi tagcsoportnak, két éve vezeti a 18 fős tűzvédelmi takarítást végző vgmk-t. „Hogy győzni ennyi mindent a munka mellett? — kérdi vissza. - Ügy, hogy a társaim nem hagynak magamra, sokat segítenek.” Feleségét is — aki a sertés- velúr részlegnél válogató — a gyárban, egy szüreti bálon is-' merte meg, a veje is gyári dolgozó, festő-adagoló. Elégedett ember, bár nem mindennel. Magában ^emészti meg a kiborító eseményeket, ha tudja is, hogy ez nem mindig a legelőnyösebb. Számtalan újítása él, tavaly vezették be a hátuk által közösen kidolgozott szabadalmat: a környezetkímélő cserzési eljárását. Mindiq foglalkoztatja valami, ami egyszerűsítést, változtatást kíván. — Addig, amíg úgy érzem, hogy feladataim vannak, addig jó, addig vannak célok, amiért kell és érdemes is küzdeni - mondja terveit, álmait összegezve. M. L. Kiváló Társadalmi Munkáért Gehring Bálint ötvenhat éves. A Bólyi ÁFÉSZ szövetkezetpolitikai munkatársa. Nagybudmérban született, most is ott lakik, korábban 8 éven át a helyi .tanács vb-titkára, most a község elöljáróságának vezetője. Tagja a Bólyi Nagyközségi Közös Tanács végrehajtó bizottságának.- Nagy szó volt pár éve: Nagybudmér elnyerte a Hazafias Népfront Nemzeti Zászlóját. — Az volt, bizony, nagy szó. Igen komoly eredményei voltak nálunk a társadalmi munkának, s mint minden jelesebb eredmény, ez sem született csak úgy. Felvetődött, hogy az úgynevezett intézményi 'központot kell rendbeten- nönk, mi azonban azt mondtuk: miért büntetnénk tovább- la is azzal a nagybudmériek egy részét, hogy esőben-sár- ban nem tudnak hazamenni, terményeiket a piacokra elszállítani — szilárd burkolatú út hiányában. Megcseréltettük a sorrendet, s igen komoly társadalmi összefogás eredményeként elkészült az út. 1982-ben elnyertük a zászlót, az ezzel járó egymillió forintot, amit a megyei tanács megtoldott további 400 000-rel, s ebből már nagyon szépen megcsinálhattuk az intézményi központot is. El is készült azóta. — Mi ma a feladata egy szövetkezetpolitikai munkatársnak? — Tartani a kapcsolatot a tagságunkkal, újabbakat szervezni, felügyelni négy iskola- szövetkezetünk munkáját, szervezni, koordinálni a szocialista munkaversenyt. — Lehet még új tagokat szervezni? — Természetesen. Mindenki, aki részjegyet vásárol, ez egyúttal belépési nyilatkozat is. — Nagybudmér ma már apró település. — Mindössze háromszázan élnek itt, zömmel németaj- kúck, pár évtizede jóval többen voltak. Legtöbben a bor- jádi tsz-ben, a Bólyi ÁFÉSZ- nél, illetve a kombinátnál dolgoznak. — Milyen lett a múlt évben elkészült intézményi központ? Mire tudják használni? — Minden van ott, amire Nagybudmérban szükség van. Orvosi rendelőtől a könyvtár- szobán át a KISZ-esek és az öregek klubjáig. — öregek klubja? — Harminchárom taggal, rendszeres összejövetelekkel. Többen közülük házi konyháról kapnak mindennap ebédet. Ez is szerepel az elöljáróság terveiben: bővíteni az ilyen ellátásban részesülők számát. Sok az idős ember Nagybudmérban . . . — Milyen tervei vannak még az elöljáróságnak? — Minden, amiről tudjuk: találkozik az itt élők tetszésével. Folytatni akarjuk az útépítést, 350 méteres szakasz van hátra, a borjádi tsz igen sok segítséget ad. Tiszták lesznek a vízelvezető árkok, megkezdtük a buszforduló hídjának rendbetételét, az egész községben korszerűsíteni akarjuk a közvilágítást, meg kell épülnie a tervidőszakban a temetőbe vezető járdának. — Lehet alapozni e munkákban is a lakosságrá? — Lehet. És tudja miért? Mert nem azt mondja az elöljáróság: csináljátok meg, hanem azt: gyertek, csináliuk! M. A. HÉTVÉGE 5.