Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-30 / 329. szám
Képeinken balról: 200 km-es sebességgel az ugratón a Renault S Turbó... Néhány másodperc múlva így nézett ki „Hihetetlennek «unt, hogy elünk** Egy tragikus baleset kulisszatitkai Sok tanút idéztek meg Háromszázezer forintos kaposvári ajánlat Hét-főn kezdődik a tárgyalás a bundaügyben Németh László navigátorával, Jójárt Andrással évek óta a legeredményesebb autóversenyzők közé tartozik, több külföldi rali BBK-verseny 2-3. helyét szerezte már meg. Ösz- szel- a hazai ralibalesetek egyik legsúlyosabbját szenvedték el a Porán-ralin. A Váci Autójavító színeiben Fenjáncz régi R 5 Turbójával versenyez Németh. — A Porán-rali előtt miénk volt már a bajnoki cím — emlékezik vissza a balesetre Németh. — A rendezők kérésére álltunk rajthoz, ami jólesett. Úgy éreztük, hogy most végre tét nélkül egy jót autózunk. Az Óhuta-Erdőhorváti gyorsaságin is ragyogó lendülettel startoltunk, s már a cél felé közeledtünk, amikor egy nagy buk- kanóhoz értünk, ahol 1979- ben Fehér Istvánék tragikus balesete történt. Amióta a Ladával versenyeztem, erre a dobbantóra mindig 160-170- es tempóval érkeztünk és soha nem volt baj. A Renault-val 200-as tempóban futottunk rá, s a levegőben orra bukott az autó. Gondoltam, ezt ilyen tempónál nem lehet élve meq- úszni! Orra estünk, majd újA héten Pécsett járt dr. Frenkl Róbert ' kandidátus, a magyar sportorvoslás elismert képviselője. A nagy- közönség főleg síkerköny- vein keresztül ismerkedhetett a szakemberrel, s mivel ezekben bőven szó esik a doppingolásról, témánk eleve adva volt.- Vajon Magyarországon mennyi esély van a doppingoló sportolók kiszűrésére? — tettük fel a kérdést a professzornak. — Ha a nemzetközi mércét vesszük alapul, nincs okunk panaszra. Budapesten a Sportkórházban működik egy laboratórium, melyben nagy biztonsággal megállapítható, kik tartoznak a renitensek közé. Az más kérdés, hogy többre is szükség lenne, hiszen ha ez meghibásodik, nincs mihez nyúlnunk. A vizsgálatok egyébként nem kis pénzbe kerülnek: egy-egy versenyen több ezer forintra rúglak az ellenőrzés költségei. — Mit szól azon vádakhoz, melyek szerint a Stuttgartban megrendezett atlétikai EB-n az egyébként folyamatosan használt szerek megvonása miatt nem érték el sportolóink a jogosan várt eredményeket? Sőt voltak olyanok is, akik sérülésre hivatkozva lemondták a részvételt, nehogy kimutassák rajtuk az állandó „kokszolást" . . .- Valóban gyanús volt a dolog, dehát senki sem bukott le. Bizonyítani semmit nem lehet. Az engem is elgondolkodtatott, hogy a résztvevők mindegyike messze elmaradt eddigi eredményeitől. S ha akarom, ez doppingelvonással is magyarázható. Persze, ezt bizton állítani " felelőtlenség, sőt a végül ból fel, s a későbbi rendőrségi mérés szerint 42 m-es repülés után újból orral csapódtunk az aszfaltra. Egy telefon- oszlopnak vágódtunk, ami megpördített, aztán iszonyú csörömpölés közepette többször felborultunk. Hihetetlennek tűnt, hogy élünk; a lábam beszorult, a műszerfal az ölembe nyomult, a kormány a nyakamat szorította, de éltem. Amikor nagynehezen feszítővassal kiszabadítottak, még örültem is, hogy nem robbant fel az autó, a tank éppen az ülésem alatt van, s egyedül az maradt sértetlen . . . Csak a mentőben tudtam meg, hogy két gyermek is volt a pályához közel, akiket elsodortunk, s az egyik kisfiú meghalt. Ez borzasztóan megviselt és valószínűleg örökre nyomot hagy bennünk . . . Annak ellenére, hogy ebben vétlenek voltunk. Jójórt Andrásnak mellettem két helyen eltörött a lába, én csak zúzódásokat szenvedtem és a szilánkok miatt véreztem, azonban semmi több. Azóta gondolatban vagy tízczerszer végigmentem azon a pólyán, de nem tudom, hol hibáztam . . . Fekete Kálmán is „tisztán maradt" sportolók alaptalan rágalomnak is minősíthetik.- A mexikói kudarcban szerepe lehetett az oly sokak által emlegetett és állítólag hibásan végrehajtott vérdoppingnak?- Meg vagyok győződve, hogy Mezeyéknek eszükbe sem jutott ilyen badarság. Azt viszont meg kell mondanom, hogy a „tészta-téma" mára vb előtt felkeltette az érdeklődésemet. És mivel Mohácsi doktorral együtt dolgozom a TF-en (ő volt a labdarúgó válogatott orvosa), óva intettem a módszer- lói. Főleg azért, mert tudtam, ha leég a csapat, azonnal ezen fog csámcsogni a fél ország, holott ennek elenyésző szerepe lehet csak egy esetleges balsikerben.- Hány magyar sportoló bukott le eddig dopping miatt a nemzetközi szintéren?- Volt rá nem egy példa, főleg az atléták köréből. Számot nem tudnék mondani.- A legutóbb megbélyegzett 16 öttusázó közül 14 szocialista országbeli volt. . ,- Ebben valamiféle provokációt sejtek. Különben sem vagyok jó véleménnyel a Donike- féle kölni vizsgálatokról, de a legutóbbi eredmények egyenesen megdöbbentettek. Véleményem szerint a béta-blokkolókat eleve öutaság volt felvenni a doppinglistára, hiszen a vérnyomásproblémákkal küszködő emberek nagy része rá van szorulva. Ezért tartom kifejezetten Sztarosztyinék elleninek a döntést. Sajnálom, hogy ilyesmi megtörténhetett. Az eset még a nyáron történt. Csendesen folydogáltak az osztályozómérkőzések a labdarúgó NB 11 - be jutásért. Szinte minden a papírformának megfelelően alakult, mígnem a Győri MÁV DAC bejelentése alapján felkavarta az állóvizet. Történt, hogy a Kaposváron 2-2-re végződött első K. Rákóczi—MÁV DAC mérkőzés után Horváth Lajos, a ha- zaick kapusa 120 000 forintot ajánlott fel Csóka Györgynek, a MÁV DAC középpályásának, ha n«m nehezítik meg a Kaposvár dolgát. A győri játékos ezt elutasította. Ezután Csollány Imrét, a MÁV DAC csapatkapitányát kereste meg, de már emelte a „tétet": 200 000 forintot ajánlott fel. Ismét nemleges volt' a válasz. A kaposváriak viszont nem nyugodtak bele a meg- vcltoztathatatlanba, újra próbálkoztak. Horváth János, a K. Rákóczi volt labdarúgója a győri visszavágó előtt megint megkereste Csóka Györgyöt. Horváth János 300 000 forintot ajánlott fel arra az esetre, ha a visszavágó döntetlenre végződik. Csóka jelentette a vesztegetési kíséiletet a MÁV DAC vezetőinek, akik levélben értesítették az MLSZ-t a történtekről. A tizennyolc nappal UK későbe a szövetségben megtartott . fegyelmi tárgyaláson azonban megváltoztatta a vallomását. — Csóka szerepe az ügyben meglehetősen kétértelmű — mondja Fogai István, a MÁV DAC ügyvezető elnöke —, hiszen ez ajánlatról korábban tájékoztatta az egyesület vezetőit és játékostársait, viszont a fegyelmi tárgyaláson egészen mást mondott. Júliusban felfüggesztettük a játékjogát, azóta nem tudunk róla. Az MLSZ fegyelmi bizottsága nem foglalt állást a vesztegetési ügyben. Az ügyet átadták á rendőrségnek. December 1-jén Győrött tartjuk a tárgyalást — dr. Szöllösi Zoltán tanácsa hoz ítéletet majd a Győri Városi Bíróságon. — Sok tanút idéztünk meg, szembesítésekre is sor kerül. Nem biztos, . hogy hétfőn délután meglesz a „végeredmény". Hogy milyen büntetést kaphatnak a vádlottak? A BTK paragrafusai szerint a vesztegetés vétségével vádolt Horváth Lajosra es Horváth Jánosra egy évig terjedő szabadságvesztés; vagy javitó-nevelő munka; vagy pénzbüntetés szabható ki. Hasonlóképpen szól a BTK a hamis tanúzás vétségével vádolt Csóka György esetében is. Papp Győző SIKLÓSI 103. SZ. MEZŐGAZDASÁGI SZAKBOLTUNKBA MOST ÉRKEZETT Grönland mélyhűtőláda 220 l-es HUSGVARNA motoros láncfűrész 500 l-es olasz műanyag szüretelőkád, 220 l-es széles szájú műanyag tárolóedény Várjuk kedves vásárlóinkat. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Siklós, Felszabadulás u. 97. (Tűzoltóság mellett) Telefon: Siklós 442. „TENKESALJA” ÁFÉSZ, SIKLÓS Kik doppingolnak? „Koksz” — a sportorvos szemével Vesztegetések, botrányok Pénteken teljes lett a létszám, megalakult az MLSZ új elnöksége. Az új vezetésre nehéz feladat várt, hiszen a sportág meglehetősen a mélyére jutott. Az pedig nem mindegy, hogy labdarúgóink milyen eredményeket érnek el. Ez a sportág hatással van a többire, még a tömegek szabadidősportjára is. Az új elnökség december 9-én az országos labdarúgóaktíván már programmal jelentkezik. Annyi már elhangzott az alakuló ülést követő sajtó- tájékoztatón, hogy nagyon fontos a diakfútbaII, mivel a gyerekek jelentik a jövő alapját és ha most jól alapozunk, akkor annak pár év múlva eredményekben is jelentkeznie kell. Létrehozták az etikai bizottságot is, mert változatlanul vannak még kényes ügyek, még mindig lehet előre alakítani az eredményt, előfordulnak még megvesztegetések. Ugyancsak gpnd a lelátókon helyet foglaló nézők egy részének sportszerűtlen viselkedése. Példa erre a lequtóbbi zalaegerszegi eset. Bizonyítani egyértelműen ugyan nem lehet, de közvetve a ZTE és a Haladás szurkolóinak nézeteltérése emberéletet követelt. Visszatérve a vesztegetésekhez, jelenleg két ügy szerepel a napirenden. Az egyikről részletesebben is olvashatnak' ezen az oldalon. Ez a Kaposvári ^Rákóczi ügye, melyet hétfőn tárgyal a bíróság Győrben. Az MLSZ főtitkárhelyettesétől érdeklődtem, milyen büntetés várható? Amennyiben a bíróság megállapítja a bűnösséget, akkor az MLSZ is eliár a csapattal szemben. Bizonyára, aki egy kicsit is jártas a labdarúgásban, az nem hiszi el, hogy egy ilyen vesztegetési kísérlet magános akció lenne. Ha én, mint szurkoló, lefizetem kedvenc csapatom ellenfelét, akkor arról tudnia kell csapatom játékosainak is. Ellenkező esetben nem ér a bunda semmit. Bundázni csak úgy lehet, hogy mindkét féltől be kell avatni valakit. Ezért meglepő, hogy amikor kipattant az ügy, az érintett csapatok máris elhatárolták magukat az ügyben szereplő személyektől. Szóval, ha kiderül a bűnösség, akkor az MLSZ büntetőpontokat vonhat le, vagy akár ki is zárhatja a Rákóczit az NB II- ből. Természetesen, ha nem történt bűncselekmény, akkor a szövetség is lezártnak tekinti az ügyet. Hasonló cipőben járnak a veszprémiek is. Talán emlékeznek még rá, ott a technikai vezető fénykép helyett tévedésből ötezer forintot rakott a játékvezető táskájába. Az ügyben még tart a nyomozás és valószínűleg december közepén már nyilatkoznak a rendőri szervek a vizsgálat eredményéről. Az emlékezetes totóbotrány óta nem szerepelnek magyar mérkőzések a szelvényeken. Többször felvetődött már, hogy változtatni kellene, de eddig az MLSZ elzárkózott ettől. Az újjáalakított MLSZ-vezetés ismét foglalkozik a gondolattal és úay tervezik, hoqy tavasztól újból lehet tippelni a csapatokra. Ez amolyan előlegezett bizalom és reménykedjünk, talán most nem él visz- sza senki. Egy-i ksj2> kettő A HDN totótipp- jeit a 49. játékhétre Balogh János, Hőerőműi dolgozó, pécsi lakos, az Irányi Dániel téri totózó törzstagja állította össze. A 49. hét tippjei: 1. Düsseldorf—Bochum. Tipp: 1, x. 2. Nürnberg—Mönchengladbach. Tipp: x, 2. 3. VfB Stuttgart—Leverkusen. Tipp: 1. 4. Hamburg—Kaiserslautern. Tipp: 1. 5. Karlsruhe—Saarbrücken. Tipp: 2. 6. Braunschweig—St. Pauli. Tipp: 1. 7. Solingen—Osnabrück. Tipp: 2. 8. Essen—Stuttgarter K. Tipp: 1, 2. 9. Cagiiari—Bologna. Tipp: 1, x. 10. Messina—Modena. Tipp: 1. 11. Parma—Lanerossi. Tipp: x, 2. 12. Pisa—Arezzo. Tipp: 1, x. 13. Taranto—Catania. Tipp: 1. 1 14. Schalke 04—B. München. Tipp: 2. A PANNON VOLÁN MOHÁCSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA t eherprof ílhoz: autószerelőt, karosszérialakatost, autóvillamossági műszerészt. Jelentkezni lehet: Mohács, Szent I. u. 6 Telefon: 10-444, Munkaügy. J Pauska Zsolt