Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-24 / 323. szám
1986. november 24., hétfő Dunántúlt napló 3 A hét sikerkönyve Jöttem, láttam... Vesztettem ? Székely Éva, úszó olimpiai bajnok immáron második könyve, nem sportkönyv. Míg az első, a Sírni csak a győztesnek szabad című egyértelműen sportügyekről szólt, addig ez, a mostani, az elmúlt hét legsikeresebb könyveként jellemezhető, napok alatt elkapkodott Jöttem, láttam . . . Vesztettem? című, valami más. És úgy hiszem, ebben áll e 200 oldalnyi kötet népszerűségének titka is. Mert a szerelem szép dolog. Mert a férfi számára a nő az igazi és lám, fordítva is hatásos a hasonlat. Székely Éva ebben a könyvében a férfiakról ír. Az egyesekről mondja, hiszen a nők, a kettesek, a személyi szám alapján . . . A téma hálás. Egyetlen kérdés vetődhet fel: érdekesebbek-e egy olimpiai bajnok ,,férfi-ügyei", mint másoké? Nem hiszem. Legalábbis nem feltétlenül, ebben az esetben pedig biztos, hogy nem. Legfeljebb annyiban, hogy Székely Éva fiúbarátaival, fiúfőnökeivel az uszodákban vagy azok környékén találkozott, ahogy mások a gyárakban, hivatalokban, iskolákban, ahol dolgoznak, élnek. Ö ott lett boldog a férfiakkal, ott csalták meg, ott voltak szerinte jó és szerinte kevésbé jó edzői. Ahogy nekünk máshol lehettek lány vagy fiú ismerőseink. Ahogy mi máshol szerethetünk, gyűlölhetünk. Attól függ. Ha olimpiai bajnok leszek, én is írni fogok „nőügyeimről”, akárki meglássa. A gördülékeny stílusú, kellemes olvasmányként tekintendő könyvet úgy gondolom a nosztalgia és a magány íratta Székely Évával. No és unokája, akinek ajánlja, és aki; ne tagadjuk, (fér)fiú. A könyvben megjelenített férfiak többségére szívesen gondol vissza a könyv írója. Így a ködbevesző évek távolából, csak a sportvezetők közül választott olyanokat, □ kiknek túlnyomó többségére haragszik. Ma is. Ö tudja?! Több mint harminc évet sportolt ?s edzősködött. A könyv borítóján egy szomo- ú tekintetű, szép, ismeretlen iclgy fényképe látható, aki pro- ilját mutatja felénk, az olva- iók felé. Pedig mi, mi férfiak egalábbis, szemből szeretnénk átni. — Bozsik L. Illem csak divatos, de célszerű is Meglehetősen gyér a választék síkesztyűkből, illetve a kaphatók zöme is drága, megvásárlásuk kevesek lehetősége. A nemrégiben megalakult Magyar Sízők Egyesületének egyik célja, hogy a síelni vágyóknak szolgáltatásokat nyújtson és gondoskodjon arról is, hogy hozzájuthassanak a megfelelő felszerelésekhez, ruházathoz. Kicsit koordináló szerepre is vállalkoznak az ipar és a kereskedelem között. Ennek első lépése, mint arról Csillag János, a pécsi Hunor Kesztyűgyár belkereskedelmi osztályának vezetője tájékoztatott, a kesztgyűgyárral való kapcsolat felvétele. A kesztyűgyár januártól újfajta síkesztyűket gyárt, amelyek Újfajta síkesztyiik hazai piacra nem csak szépek, divatosak, de célszerűek is lesznek. A terveket és az első darabokat bemutatják a sízők egyesületének, ahol a szakemberek elbírálják, megfelel-e a követelményeknek? A kesztyűket a Skála-COOP forgalmazza. Jó hír, hogy készítenek olcsó síkesztyűket is, amelyek ugyan anyagminőségben eltérnek a drágább fajtáktól, de szintén korszerűek és főleg szakszerűek lesznek, megvédik a kezet az esetleges sérülésektől. Gondolnak a sífutók, sílesiklók, terep- sízők eltérő igényeire és a felvonók okozta horzsolásokra. Ez utóbbit megelőzendően speciális erősítésekkel varrják majd a kesztyűket. Nem kis gondot okoz, mondjuk éppen lesiklás közben, hol is tartsa a síelő a bérletét, kulcsát, igazolványait. A kesztyűgyárban szintén a jövő évtől kezdődően különböző méretű, formájú sításkákat is gyártanak, amelyeket nadrágszíjhoz, övhöz lehet erősíteni. Apropó, síruha. A gyár távoli elképzeléseitől nem idegen, hogy egyszer netán síruhákat is készítenek, ha találnak jó alapanyagot. Egyébként minden újfajta anyaggal ismerkednek és felhasználják. Ök készítették a rendőrség új, orkánszerű egyenruháját és most dolgoznak a postások öltözékén. A barna, fényvisz- száverővel ellátott ruhadarabokból néhányat próbahordásra már ki is adtak. B. A. Az építkezők közül sokán a fával égetett mészre esküsznek. - Az volt az igazi — mondják. Az utóbbi években azonban eltűnt a TÜZÉP-tele- pekről, és jóformán sehol sem kapni. Utánajártunk: a megyei tanács ipari osztályán, a KIOSZ megyei szervezeténél nem tartanak már nyilván mészégető mestert. Egy szakma tehát — úgy tűnik — kihalt. Sportkedvelő olvasóink számára nyilván ismerősen csöng még Kun László neve. A Pécsi Dózsa egykori jónevű birkózója a mészégetők utolsó mohikánja volt Barcnyában. Két aknakemencéje ma is ál! a csarnótai kőbánba szomszédságában. — A nagyobbik 800 mázsa követ is elnyelt — idézi föl emlékeit Kun László. — Először egy bolthajtást kellett kialakítani a hatalmas — gyakran kétmázsás — tömbökből, alulról belépve a kemencébe. Fölülről erre ömlesztet- tük a többit, a tetejét boksa formára alakítottuk, letégláz- tuk, soroztuk. Ezt minden alkalommal végig kellett csinálni. Egyszerre. 50 mázsa fát emésztett föl. Ha jó volt a kő, szerencsés a tüzelés menete, 40—50 óra blatt végigégett az egész. Mikor éjszaka kinn voltunk, néha órákig elnézegettük a tetejét. Fantasztikusan izzott, olyan narancssárgát sehol sem látni, mint ott. Amikor elkészült, fehér meszet szedtünk ki belőle, és az úgy nézett ki, mint a foszló, fehér kalács. Persze nemcsak szépsége volt ennek a munkának. A mész márt is, égési sérüléseket is okozhatott. Ha nem ürítették ki időben, szétpor- 'lott. Rendkívüli fizikai erőkifejtést igényelt a kőtömbök mozgatása, és ha egyszer begyújtották a tüzet, azt bizony folyamatosan fölügyelni kellett. A hőingadozás rontotta a minőséget. — Előfordult, hogy valaki elaludt — meséli a mester —, és kihunyt a tűz. Utána mintha megfagyott krumplit kellett volna megfőznünk. 100— 110 órát is eltartott, mire végre lett belőle valami. De az nem volt ugyanaz. Viszont ha szépen kiégett, a lehullottda- rabok úgy pengtek, mintha harangoznának. Szép meszet égettem. Ha annak idején este végigmentem egy falun láttam, melyik az a ház, amit az én anyagommal meszeltek. Szinte világított, öt éve aztán abbahagytam. Ahogy öregszik az ember, egyre nehezebben megy az erőkifejtés. Pedig sok pénzt ajánlottak, ha folytatom. Utóbb még gmk-t is akartak csinálni, csak menjen a dolog. De nem a pénz kellett volna, hanem a segítő, dolgos kéz. Az meg nemigen akadt. Úgyhogy befejeztem. Oltani — ha megkérnek — még oltok. Azt el tudom látni * a családommal. Sz. Koncz I. iert kell várni? Hirdetések a Dunántúli Naplóban Mert valami mindig felesle- lessé válik, mert mindig mást > szeretnénk, mint ami van. Jirdetünk. Újságokban vagy a orgalmasabb utcákon. Aprót és agyobbat, apróért és papír- énzekért, és rendszerint sze- snesénk is lesz, de sokszor íeglepődünk. Meglepetésünk lehet ugyan ellemes is, de hogy a kelle- íetlent elkerüljük, nem árt tudunk néhány dolgot a Dunán- jli Naplóban megjelenő hirde- ísekről, márcsak azért sem, iert bár a DN-ben jelennek leg ezek, a Baranya Megyei □ pkiadó Vállalat 4 fős hirde- :si csoportja foglalkozik kizá- >lag valamennyi hirdetéssel, sicsók Jánostól, a csoport velőjétől kértünk információkat. Aki már hirdetett a Naplóban, tudja, nem kerülhet be hirdetése egyik napról a másikra a lapba. Ennek oka, hogy központilag meghatározott utasítás értelmében a DN 12 százalékát foglalhatja csak el a hirdetés. Rengeteg ember fordul meg az újabban hétfőn meghosszabbított időben (17.30- ig) nyitva tartó Hunyadi úti hirdetőirodában, naponta hetvenen—nyolcvanon is jönnek, a legkülönbözőbb, többször teljesíthetetlen kéréssel. A gyakran változó, de jelenleg érvényben lévő szabályok közül néhányat: nem közölhető hirdetésként személykeresés, semmilyen okból, mint ahogy a személyi igazolványok elveszése is rendőrségi ügy. Nem közölhető álláskeresés, vagy felajánlás tanároknak, orvosoknak stb., azoknak tehát, akik pályázat útján helyezkednek el. Nem közölhetők úgynevezett nyílt tér hirdetések sem, például: X. Y. elvált feleségétől tetteiért felelősséoet nem vállal. Apropó feleségek. A házassági hirdetések külön fejezetet képeznek. Itt mindig elkérik a személyi igazolványt, hiszen megtörtént már, hogy kétgye- - rekes, nős úr akart hirdetést feladni, mondván: unatkozik. Szabály az is, hogy 50 éves korig, a „házasság céljából”, 50 . felett az „élettársi kapcsolat" kifejezéseknek szerepel ni kell. Természetes, hiszen emberek vagyunk, hogy néha értelem- zaveró hiba kerülhet a hirdetésbe. Ilyenkor a teljes árat viszszakapja az ügyfél, csakúgy mint okkor, ha valami miatt az előrejelzett napon nem jelent meg a hirdetése és más alkalom nem jó számára. A befizetett összeg 80 százalékát kaphatja vissza, ha a befizetés után, de a megjelenés előtt visszamondja a hirdetést. Jelenleg a Dunántúli Naplóbon a hirdetés fele közületi, fele lakossági. A jeligések személyét titok fedi, hiszen ezért választották ezt a formát. Erre vonatkozóan tehát felesleges információkat kérni a hirdetési csoport amúgy is túlterhelt tagjaitól. És végül egy jó hír: a tervek szerint a hirdetések ára jövőre nem emelkedik. Bozsik L. A holló „húzása” Wolframpásztor a Postapalotán Galambriasztos, garanciával Felesleges kerülgetni a kását: amíg a galamboknak van mit enniük, annak nyoma marad. így azután nem is annyira a kását kell kerülgetni. Volt gondja ebből elég a hollónak — * a Pécsi Postaigazgatóságnak —, palotája felújítása 25 millió forintba került, s ennek nem kis hányadát a fő-, illetve déli homlokzatra kellett fordítani, éppen a galambok tömeges jelenléte nyomainak eltüntetésére. Ügy tűnik azonban, hogy a csendes háborúnak most már vége. így volt-e? Egy idős budapesti mérnök ráérő óráiban az ablakban könyökölve fölöttébb megunta a szemközti ház zeg- zúgos homlokzatán működő galamb-nagyüzemet, s jutott erről eszébe egy találmánynak minősülő megoldás — a végeredmény szempontjából mindegy. A galambriasztó lényege: falba ágyazott, s a galambok lábánál hosszabban kiálló fémtüskék, amelyek között 30—50 centiméteres, szemmel szinte nem is látható vékony wolfram- szál feszül. A galamb nem tud leszállni, párszori kísérlet után „rájön", itt mór nincsen mit keresnie. Mindezt elsőként Győrben, az ottani városházán próbálták ki, mégpedig — mert ilyen is van — a csornai székhelyű Galambriasztó Gmk kivitelezésében. Azóta, hogy ott feszülnek a wolframszálak - amelyek egyébként a leszállni nem tudó, szárnyaival verdeső galamb keltette légmozgástól, mint a hegedű húrjai, fel is búgnak -, megszűnt veszély- érzete az alant siető járókelőknek . . . Auth Jakab, a Postáigazga- tóság magasépítési üzemének vezetője Győrbe utazott, személyes tapasztalatai és a gazdasági számítások meggyőzték: érdemes a munkát megrendelni a Galambriasztó Gmk- tól. Annál is inkább, mert alighogy elkészült a pécsi Postapalota felújítása, máris jelentkeztek újból a falon a galambnyomok. Ha hagyják őket zavartalanul „dolgozni", öt év múlva ismét festhetik az épületet, a főhomlokzatot és a déli oldalt mindenképpen, 4,5—5 millió forintért. Ugyanis a tervező előírása a homlokzatokon használt festékszínekre is vonatkozott — ám erre a kötelezvényre . . . szóval a galambok nem voltak tekintettel. Az előzetes becslések szerint a j}écsi Postapalotán a wolframpásztor felszerelése 600 000 forintba került volna, de a végszámla ennél lényegesen kevesebbet, 485 000 forintot mutatott, ebben már benne van a feltalálónak fizetett 60 000 forintos licencia-díj is. És a beépített szerkezet gyakorlatilag korlátlan ideig hatékony, mondhatnánk: garancális a galambriasztás. Van még egy szempont: nem emelhetnek kifogást a madár- védők sem, nincs például elektromos feszültség a wolf- ramszálakban, a madarak nem sérülnek meg, s alig egy hónap alatt - októberben készült el a munkával a gmk — bebizonyosodott: nem szívlelik a galambok most már a Postapalotát. Kérdés csak az: hova mentek innen? Megemlítem: Győrben már 17 épületen szerelték fel a wolfram pásztort, nálunk, Pécsett, pedig sorban újítják fel a belváros szép és homlokzataikon tagolt, vagyis galambcsalogató épületeit. Hasznos lenne már a munkák ideje alatt gondolni a galambok színdinamikát nem tisztelő jelenlété re. Mészáros A. Meg állnak a kemencek Fával már nem égetika meszet „Olyan volt, mint a foszló, fehér kalács”
