Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)
1986-11-22 / 321. szám
Öt éue profi színházként — Negyedszázad a bábművészeiben Jubileumi interjú Kós Lajossal, a Bóbita művészeti vezetőjével Horváth Dénes grafikája Kiállítási jegyzetek A lélek tükre és a fénytörés józansága Gyönyörű feladvány Birkái Ákosé a Pécsi Galériában. Tudja, hogy a kiállítás látogatója nem olyan alkotó, aki mindenáron tágasabb rálátást követel saját életére vagy jobban akarja ismerni holnapját. Tudja, hogy a művészi szándékkal megmunkált dolgok, az eszmei és funkcionális értékek legkülönbözőbb fokain helyezkednek el. Vállalja hát a segítségnyújtást ott, ahol a fogalmak képpé válásának titkos csapásain a konvepció, a gőg vagy az ostobaság egyszerűsítései térítenének el. Sugallja inkább: a Paradicsomról szóló álmodozások közben elkerülni a szenvedést — lehetetlen. Láttatni képes egy szervesen felépített rendszert, melynek egyetlen építőkockájából, a fotószerűen leképezett emberi arc és fej mindig tárgyilagos talányosságából a művésznek természethez fűződő visszafojtott és folyamatosan formálódó élményvilága bontakozik ki. Az 1976—78 között K. F.-ről készített 167 — egészen kiváló — fotóportré ad értelmet és alapot egy élménynek, ami természetes lendülettel tör a nem ismételhető, tisztán személyes, legmagasabb összefüggéseket traktáló megvalósulás felé. A nagyméretű vízfestmények szándék és forma- tisztító előjátéka után így következnek az 1986-ban készült „Fej" ciklus építészeti léptékű olajfestmény-paneljei. A gyönyörű féladvány kínálta gondolatkísérletek egyik pólusán természetes következményként elfogadott egyszerűsödés - és persze, érzéki, poétikai tartozékai -, a másikon az „egésznél” lényegesen kevesebbre, az „egésznek” ellen- tettjére irányuló formaelőttes, rendezetlen indulatok és képeik állnak. Alaptörekvése megfontolandó „harmadik út" a már meghatározott és elfogadott alaptendenciák radikális átalakítására a konzervativizmus és művészi forradalom között. A „Fej^’-ciklus Pécsett bemutatott darabjai úgy maradtak „profi” műalkotások, hogy meg tudták őrizni az alkotó belső feszültségeinek, megin- dultságának nyomait. Jelképeinek megmutatása szuggesztív festői eszközhasználata következtében sikeresen kerüli el a misztériummá válás kibogozhatatlan — és nem is mindig okos — rébuszait. Drámát jelenít meg „fejeivel”, keveset mond, de semmit nem leplez. Kétértelműségeket emel rendszerré: igen, az arc a „lélek tükre”, de asszimetrikus is, derűs és borús is. Melankolikus, fiatal és agg. 'Kozmikus képzettársítások hús-vér kerete. Benne részek felcserélhetők. Egyikben a másik tükröződik. Zajos és néma színfutamok barázdálják a felületeket, néha plasztikusan árnyékos tónusokkal fátyolozva tovább, ami lényege szerint is tragikus színezetű. Az alkotó folyamatok alig ellenőrizhető mélyéből származó mondandóval, differenciálatlan formahalmazokkal borítja be Birkás Ákos a végső, utolsó alakzat alig továbbbontható tisztaságát. Átérezni segíti a változatlan minőségek állandóságának és a cselekvésben megváltozó folytonos másságnak egymást kiegészítő szélsőségeit és átmeneteit. Méltóságteljes, tömör hangzású festményei a „művészet lehetetlenségéről” bizonykodó történeti periódusban a továbbgondolás felszólításának éppúgy, mint a bizakodásnak is ábrái lehetnek. Más célokkal tölti fel lapjait Horváth Dénes a Pécsi Kis- galéria kiállításán. Láthatóan összefoglalás-közeiben készültek a többnyire ceruzarajzok, hiszen utalásrendszerük éppannyira gyök^-e^ik a klasszikus képépítés szabályaiban, mint e szabályozottságot engesztelőbbé tevő képzeleti lehetőségekben, lírai talányos játékosságban. Nem vállalt keveset Horváth Dénes, amikor „egyszál" ceruzával megkísérelte az emberi élet „nehéz helyzeteinek" képét úgy felrajzolni, hogy abban ne korlátozza az elfogadást a saját stílus, saját jelkép, egyénileg izgalmasnak tartott, de esetleg követhetetlen „tudása” a látható dolgokról. Tudjuk, Horváth Dénes pro- fesszoros alapossággal keresi a festőmesterség alapjainak tekintett összefüggéseket, hogy számos tudományos közleményt, könyvet írt ezekkel kapcsolatban, és hogy tanárok nemzedékeinek jelentett e vizsgálódásaival alapokat a rendszerező vizuális oktatásban. Nem gondolt keveset Horváth Dénes, amikor a műhelylégkör biztonságát kissé feladva, kicsit távolabb a „kívülről fújt” igazságoktól, ezúttal többet engedélyezett alanyi önmagának. Bizonyás, hogy személyes kiteljesedéséhez kívánatos volt a „kitekintés", hiszen más alig magyarázza ezeket az 1986- ban készült rajzokat. De nem tud szabadulni alapvetően racionális lényének beidegződéseitől. Horváth Dénes számára — a legszimpatikusabb elkötelezettség ez egyébként — már minden „bekövetkezés" gyanús. Nem tudhat már „ártatlan” szemmel nézni, ezért előítéletmentesén cselekedni sem. A lírai-érzelmi kiegészüléseknek pedig inkább követelménye a belefeledkező elra- gadtatottság, mint a dolog „hogylétének” szakadatlan firtatása. A ketősséget alig tudja feloldani, vagy ha sikerül, akkor az valamelyik part részleges feladásával jár. De nincs vesztes. Szép rajzok mindössze. Aknai Tamás Sokan, sokszor leírták 1986-ban: 25 éves a Bóbita. Felnőtt generációk legelső színházi élményei fűződnek hozzá, attól kezdve, hogy Kós Lajos grafikusművész és bábművész Pécsett letelepedve, középiskolás diákokból megalapította a Bóbita néven megismert és híressé vált együttest, amely a hazai >ábművészet egészen sajátos, egyedi útján elindulva, a modern bábművészet új eredményeivel, új stílusokkal és műfajokkal gazdagította az egyeteme# színházművészetnek ezt az ősi, de mindig megújuló, sőt, századunk második felében új reneszánszát élő ágazatát. A Bóbita jelentősége elsősorban ebben rejlik. Az utókor bizonyára rangjához méltóan értékeli majd ezt, hiszen mi, pécsiek — úgy tűnik —, meglehetősen közel vagyunk hozzájuk még ... A 25 évből főképp a rendkívül élvezetes, modern hangvételű gyermekelőadásokra; az anyagában újszerű, kedves olló-fakanál-teaszűrő, s megannyi más anyagú bábfigurákra: a kézpantomim, a kesztyűbábok, az első kirobbanó sikerű paródiák, tv- showmúsorok fölbukkanására emlékszünk, vagy a XX. századi zenével együtt élő, felnőttbábszínházi élményekre. Mi, a mai közép, s idősebb generáció, kortársai vagyunk a Bóbitának. Tudjuk, hogy amatőr együttesként ún. „profi”-színvonalon (és előadásszámmal) játszottak Pécsett, megye- és országszerte 20 éven át. Mígnem öt éve fordult ugyan a kocka, de régóta esedékes, szükséges hivatásossá válásuk után is itt vannak közöttünk, aktív részeseiként a gyerektórsa- dalom művészeti, színház- művészeti nevelésének, — a fordulat, illetve folyamat minden ellentmondásával együtt. Minderről, s még néhány alapvető kérdésről beszélgettünk nemrég a jubiláló •bábszínház művészeti vezetőjével, iKós Lajossal, akinek neve összeforrt a Bóbitáéval!, s viszont. Egy 'kicsit egymást jelentik. * Elöljáróban Kós Lajosról annyit, hogy eredetileg a szabómesterséget tanulta ki. Közben esti rajziskolába járt. 1942-től a Képzőművészeti Főiskola hallgatója; utolsó három évében a grafikai tanszék tanársegédje. Mint grafikus, a szakma valamennyi ágazatával foglalkozott, egy éviq a Lúdas Matyi rajzolójaként is. Metszeteivel több önálló kiállításon is bemutatkozott. — Mindezek után, gondolom, jogos a bizonyára sokszor löltett kérdés: sikeres grafikusként hogyan lett mégis bábművész; miként s hogyan éppen Pécsett indult el a maga saját művészi útján? — A bóbiótszóssal még főiskolai éveim alatt ismerkedtem meg. Közben egy kórusban énekelve, majd az Operában, kardalosként, meghatározó zenei élményeket szereztem. Ezek később itt, Pécsett kamatoztak. 1947-ben kapcsolódtam be a Magyar Bábjátékos Szövetség munkájába, s ettől kezdve e művészeti ág szinte valamennyi területén dolgoztam. Kezdtem a bábszínészettel, (a SZOT „kultúrautóján"): írtam bábjátékokat, technikai kézikönyveket, szcenikai füzetekét, fejezeteket a magyar bábozás történetéről; sokat terveztem, rendeztem. Ekkortájt már - kb. tíz éven át - a Népművészeti (Népművelési) Intézetben dolgoztam főállásban, mint a bábművészet szakfelügyelője. Tanfolyamokat, bábművészeti találkozókat szerveztem, serkentve az egyre terebélyesedő amatőr bábozást. Ez az időszak az elméleti fölkészülés ideje is volt számomra. Most éppen 25 éve, 1961 őszén költöztem le Pécsre. Hogy miért épp ide? Mindig vonzottak a hegyek ... S körülnézve, hol van számomra „terep” megvalósítani az elképzeléseimet, Pécsett igény mutatkozol egy, már tíz éve működő bábegyüttes modern hangvételű újjászervezésére. Az új csapatot fiatalokból, gimnazista diákokból alakítottam ki. Lehettünk harmincon, s ez a szám végig meg is maradt. Velük indult, velük formálódott az a játékmód, amelyet a szakmában néhány éven belül „Bó- bita-stílus"-ként emlegettek. — Mi jelentette a Bóbita újszerűségét a hatvanas évek első leiében? — A bábozást ma is sokan gyermekeknek szóló művészetnek tekintik. Akkor általános nézetként uralkodott ez. A Bóbita pedig a lelnőtt- közönség felé nyitott... Részben - dr. Németh Antal korábbi nagy sikerű törekvéseit kiteljesítve, (pl. Péter és a farkas) - a zenés bábszínházzal; részben a bábszínházi dramaturgiától eltérő televíziós bábozással. A 2—3 perces etűdök, paródiák eleve képernyőre tervezett műfajával, „tévészerűségével"; a kezek, a mozgás, az anyagok, a zene együttesen ható újszerűségével, megelőzve ezzel a népszerű Muppet- show műsorokat is. Mindez természetesen hosszú évek kísérletezésével juthatott el arra a nívóra, amellyel azután a Ki mit tud?-ok (1965, 1968, 1972) révén országos sikereket is elérhettünk. A Magyar Televízió több mint 30 önálló vagy részműsort készített a Bóbita produkcióiból, miközben a 30 tagú amatőr együttes évente 150 -180 gyermekelőadást tartott itthon és az országban sokfelé. — A 60-as évek végétől a Bóbita — új művészi utakat kereső felnőttműsoraival — méltó házigazdája a nemzetközi felnőttbábfesztiváloknak. A Pécsi Nyári Szinház programjában is - 1983-ig egyéni színfolt nyaranként a Bóbita szabadtéri műsora. Ez köztudottan anyagi okokból maradt abba, s azóta voltaképp csak gyerekeknek játszanak. Számithat-e a pécsi közönség újabb lelnőtt- bábműsorokra? — Ha ismét kapunk ilyen megrendeléseket, természetesen, igen . . . Egyfelől. Másfelől a hajdani kisdiákok nem ismerhetik a 8-10 vagy 15 évvel ezelőtti műsorainkat. Ezért 1987 tavaszán közép- iskolás bérletet is meghirdetünk. Operaparódia és más show-műsorokkal — javarészt új műsorszámokkal —, később az Egy kiállítás képeit, a Kalevalát, a Rómeó és Júliát is műsorra tűzzük részükre. — öt éve a Bóbita hivatásos, állami színházzá vált, a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként. Előtte legalább 30-an voltak a tagjai. Az „állami" Bóbitában talán feleannyian működnek, összesen. Hogyan is alakult ez Így?- Az ország második „önálló" állami bábszínháza nálunk jó 30 éves késéssel jött létre, a szomszédos vagy más európai országokhoz képest, ahol 10—15, vagy több ilyen intézmény működik, régóta. Sajnos, ez szemléleti kérdés nálunk, amellyel —, miként az irodalmon belül a gyermekirodaimat —, a bábművészetet sem a szerepének, fontosságának megfelelően kezelik. A működő jó amatőr csapatokat nem koncentrálták. Az amatőr bábjátszás szétaprózódott — a szemlélet pedig öröklődött... Mi sem önálló bábszínház vagyunk, hanem tagozatként, egy vékony anyagi köldök- zsinóron függünk az anyaszínházon. (Illetve, újabban, egy-két kísérletező kedvű művész rendezői munkájával egészült ki a kapcsolat). 1981 elejétől a régi Bóbitások 3000 forint körüli havi gázsit kaphattak volna, mint profi bábszínészek ... Ezt nyilván nem vállalhatták. Ők ma is jórészt amatőrködnek, csak másutt. Akkor országos toborzással sürgősen új csapatot kellett szervezni. Ehhez Magyarországon először, itt. Pécsett beindult egy kétéves bábszínészképző tanfolyam. S diplomázás után, „már” 3750 forintot kaphat egy bábszínész a besorolás szerint. ..- Egy időben mégis úgy hirlett a városban, hogy sokan belső, légkörbeli okokból távoztak az együttesből. Igaz-e ez?- Nincs szó erről. Nem ment el senki, csak olyan kolléga, aki pesti vagy debreceni lakos volt. Négyen távoztak a diplomázásuk után —, őket pécsiekkel pótoltuk. Jelenleg tíz bábszínésszel dolgozunk, s a technikai dolgozók mellett van külön szervezőnk is. Korábban 600 bérletes nézte az előadásokat, jelenleg 4500 . . . Ehhez havi 40 előadást tartunk, s a terv szerinti előadásszámot szinte az évad első felében teljesíthetjük. Ami szép bevételt hoz a színháznak. iKár, hogy ebből nem sokat láthatunk viszont. A Bóbita filléres gondokkal küszködik ...- A televízió „Stúdió '86" műsorában a nyáron igen keserű nyilatkozatát hallottuk a bábtagozat színházon belüli megbecsülésével kapcsolatban. Javult-e a helyzet?- Nem. A színházvezetés változatlanul negligálja a bábtagozat tevékenységét.- Miben látja a pécsi Bóbita Bábszínház jövőjét? Milyen föltételekkel bontakozhatnának ki a benne rejlő lehetőségek?- Mindössze öt státus kellene méq. Akkor, más dramaturgiával, két „stábbal", kétfelé játszhatnánk eqy időben és jóval több előadásszámmal. Az igények ugyanis jóval naqyobbak, mint amennyit teljesíteni tudunk, így azonban 200 előadást játszunk tavasziq -, s akkor kitesszük a táblát... És ter- méseztesen külön gazdasági egységként tudom elképzelni a jövőnket... * Sok-sok pécsi színház- és bábszínházlátogató nevében kívánjuk: sok szép, sikeres bemutató mellett, vagy közben mielőbb teljesüljenek a 25 éves Bóbita jelenlegi gondjait megoldható föltételek. Wallinger Endre Birkás Ákos festménye
