Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-28 / 297. szám

Dunántúli napló 3 1986. október 28., kedd Lapszemle Computerworld - Számítástechnika A szeptemberben bemutat­kozott új szóim ításteoh ni kai fo­lyóirat második száma meg­lehetősen sietve követte az elsőt, a szakma nagy szerve­zéstechnikai kiállításán, az Orgtechniken imár kapható volt a Computerworld—Számi, tástechnika, vagy ahogy egy­re inkább nevezik, a CW— SZT. Az időzítés nem véletlen, a lap sok apró hírrel, informá­cióval igyekszik a vásárláto­gató segítségére, kiderül belőlük, hogy hol kell keresni új szervezési segédeszközt, hasznos programot vagy a könyvelőgépek örökébe lépő karton kezelő számítógépet. Az információ fölényét a hipotézissel szemben jól bizo­nyítja az a cikk, amelyik a számítástechnikai magán­importról szól. Az utóbbi há­rom évben behozott 66 ezer gépnek 99 százaléka a hob­bi kategóriába tartozik, de az is tanulságos adat, hogy a turisták 75-féle számítógé­pet tojóitok érdemesnek ha­zahozatalra. A CW—SZT ezúttal két in­terjút közöl: az egyikből meg­ismerhetjük Vámos Tibor utódját az MTA SZTAKI élén, a 41 éves Kevicrky Lászlót; a másiknak tárgya viszont nem az interjúalany, hanem az általa irányított intéz­mény, az Államigazgatási Szá­mítógépes Szolgálat. Az újság folytatja a szo­cialista mikroszámítógépek­ről szeptemberben elkezdett beszámolót, a programozási módszerekről indított „tanfo­lyamot” és az ejsö számban megjelent külföldi szoftveris­mertető után folytatásnak is •felfoghatjuk, de inkább pre­mier, az első magyar szoftver kritika. A fehérvári számítás- technikai főiskola (KKVMF SZÍ) szakértői jól használha­tónak, könnyen megtanulha- tónak, de egy kicsit drágá­nak találták a Software ’86 első díjas termékét, a dACCES HI-at. Szinte folytatja a szoftver­szemlét az Infoweltből átvett cikk, amely dicséri a magyar szoftvertermékeiket. Kevésbé elégedetten ír viszont a ma­gyar hardverről az amerikai Computerworld. A kritikaiész­revételekre a iMOM képvise­lője válaszol egyelőre a ma­gyar CW-ben, de a közölt szerkesztőségi Ígéret szerint remélhetőleg rövidesen a ten­geren túl is. A világ legna­gyobb számítástechnikai ki­adójához való kötődést ezút­tal is jól használja ki az új­ság: a frissen megjelent mik­roprocesszorokról, az új DEC mikrogépről, a Boston mellet­ti számítógépes adatbankból került hír a lapba. Egy érdekes összevetést kínál a Computerworld Infor­matika Kft azoknak, akik az újság mellett a kiadó kizáró­lag előfizetés útján terjesz­tett kiadványát, a compu- TREND-et is szokták olvasni. A CW—SZT utolsó oldalán közli a Computerworld-höz kapcsolódó információs köz­pont egyik „guru”-jának, Zachimannak a prognózisát. Ennek utolsó mondata: „Azok a kereskedők, akik nem tesz­nek valós értéket szolgáltatá­saikhoz, el fognak tűnni a színpadról." A mondatnak szinte hátterében áll az a többszázas lista, amelyik a compuTREND-ben a számí­tástechnikai cikkek árusításá­val foglalkozó üzleteket so­rolja fel. itt a második négy­oldalas lista utolsó mondata: folytatjuk... Kinos a lábunk előtt Gumiabroncsok a BCM udvarán Ezerarcú hulladék Az úttörők megkezdték a hul­ladékgyűjtést s szervezik már a Hazafias Népfront lakóterületi gyűjtési akciót is. Az általános iskolások tehát már javában stócolják otthon az újságokat, járják a környéket, másra már nem jó vasért, fémért, textilért és papírért. Nélkülük még gyor­sabban telnének meg a szemét­telepek, még több papír, rozs­dás tűzhely, és ki tudná felso­rolni hányféle vas és más anyag gyűlne-gyűlne és halmozódna fel az erdőszéleken. Ök tudják, mi az, ami valójában szemét, és mi az, ami értékes, az újra­feldolgozásnál nélkülözhetetlen másodnyersanyag. Az úttörők már tudják. De vajon mi, felnőttek e téren pél­dát veszünk-e gyermekeinktől? Tudjuk, elhisszük-e, hogy a mai energiaínséges világunkban mennyi, még újrahasznosítható anyagot pocsékolunk el, vagy egyszerűen hagyunk veszen­dőbe menni: ma még könnye­dén kicsúszik a szánkon sokféle anyagra, hogy szmét. Mert való igaz, hogy a kiszuperált, rozs­daette traktor, kombájn eredeti céljára már nem alkalmas, mint ahogy hasznavehetetlen az el- rongyolódott ruhanemű. De épp az anyaga miatt — még érték! A hulladékhasznosítás gazda­sági szükségszerűség. És ez a hulladékhasznosítás annyira ezer arcú, hogy a beavatottab- bak is csak alig egynéhányat ismernek belőle. Mert ide so­rolható akár a mecseki szénbá­nyászat átkos velejárója, a me­tán — melynek még mindig csak egy részét fogják be és hasznosítják —, ide tartozik a bőrgyártási hulladék, mely lé­nyegében állati takarmányként, akár kozmetikai alapanyag­ként újra teljes értékű és hasz­nos anyaggá válhatna. Me­gyénk állattenyésztése méltán örvend jó hírnévnek eredményei alapján. De mennyivel több hasznot hozhatna a nagyüze­meknek, háztájiknak, ha a ma­gasabb beltartalmi értékű, nö­vényi eredetű, mezőgazdasági és élelmiszeripari maradványo­kat maradéktalanul felhasznál­nák takarmányozásra, ha meg­valósítanák a tarlólegeltetést ott, ahol annak üzemi feltételei adottak. Ha az állati eredetű hulladékok intenzívebb feldol­gozásával fehérjetakarmányt helyettesítenének. Megyénkben az éves átlagban 2000 tonna állati tetem feldolgozása több­nyire megoldatlan. Soroljam még a kihagyott le­hetőségeinket? Mind megannyi elszalasztott pénzforrás, amel­lett, hogy környezetünket veszé­lyeztetve kifejezetten károkozó is lehet. Kárbavesző anyagok hektó és tonna számra, mint a fáradt olaj, a műanyaghulla­dék, az üveg, a vegyihulladé­kok garmadája, vagy a leglát­ványosabb ágazata, a kommu­nális, azaz háztartási hulladék. Ezek mindegyike környezetkáro­sító anyag, tehát már csak ezért is érdemes, sőt szükséges lenne valamit kezdeni velük, olyat, mellyel két legyet lehetne ütni egyszerre. Az egyik: meg­kíméljük, azaz nem károsítjuk tovább életterünket, a környe­zetet, a másik: még anyagi ha­szon is remélhető. De, ha csak a környezet kímélését érnénk el vele egyedül! Már az is tiszta nyereség lenne. Tudom, erre méltón mondják a gazdasági vezetők, örülünk, ha a ma, leg­feljebb a holnap munkájával, hasznával számolhatunk, ho­gyan is gondolhatnánk a tá­volabbi jövővel? A pénzszűke, az anyagi beszűkülés feltétlenül a jövőt, a jövőnket károsítja. Mert ott a kincs a lábunk előtt, de mire megyünk vele, ha a ki­aknázásához nincsenek meg ma az anyagi lehetőségeink! Bár — szerencsére — már vannak me­gyénkben gazdálkodó egysé­gek, ahol megteremtették a kincsfeltárás lehetőségeit. Hasznosítják a bányametán jelentős részét, részint az erő­művi pernye is hasznosul a ce­mentgyártásnál, az útépítésnél, a szüséges tüzelőolaj jelentős részét megtakarítja a BCM-ben az egyébként semmi másra nem használható autóköpeny, vagy a Bólyi Mezőgazdasági Kom­binátban a kukoricacsutka. Az élőbaromfi fogyasztásra alkal­matlan részeiből húsliszt készül Pécsett, a szénbrikett égéshőjé­vel vetekedő fabrikettet állíta­nak elő a MOFÁ-ban, s hason­ló üzemet épít a MEFAG, be­szélhetünk a biogáz hasznosítás kezdeti lépéseiről ... Szeretnénk sorozatot indítani lapunkban, igyekezvén feltárni a kiaknázatlan lehetőségeket, együtt keresve — s remélhető­leg megtalálva — a megoldást. Hisz az valóban közös érde­künk. Hisz a kincs itt van előt­tünk — csak fel kell tárnunk. Murányi László Á Budatranspack jól jött üzletileg a Sopianának Az egyik slágere volt az idei Budatranspacknak a pé­csi Sopiana Gépgyár ke- iményfóliás vákuum-csoma­gológépe. Váradi Imrét, a vállalat kereskedelmi főosz­tályvezetőjét kértük meg, sa­ját szempontjukból vonja meg a múlt hét végén befe­jeződött nemzetközi anyag- mozgatási és csomagolási ki­állítás üzleti mérlegét. — Három újdonsággal sze­repeltünk a Budatrans'packon, a svájci licenc alapján gyár­tott vákuum-csomagológép­pel, a saját fejlesztésű, gyűj- töcsomagolást végző ipántoló- vonaHal, valamint a tálcás csomagológéppel. Nagy volt irántuk mind a hazai, mind pedig a 'külföldi érdeklődés — nyugtázta örömmel a ke­reskedelmi vezető. A komoly technikai színvo­nalat képviselő, 2,5 millió forintot érő vákuum-cső ma­gológép már el is kelt, a Békéscsabai Baromfiipari Vállalatnál állítják üzembe, de további példányaira tart igényt az édesipar, a tej- és húsipar is. Nagy volt a kül­földi érdeklődés is, olasz, holland, japán, nyugatnémet és francia cégek keresték meg őket, s kértek ajánlat- tételt a gépszállításra. Ha­sonló fogadtatásra talált a másik két új gép is, a hazai felhasználók igénybejelenté­sekkel éltek. Váradi Imre fordulópont­nak minősíti, miszerint eddig ők talpaltak a külföldi kap­csolatok felvétele után, most pedig fordítva, Immár a kül­földiek jöttek, hogy hajlan­dók akár együttműködésre is lépni. A nyugatiak megér­tették, csak crkkor tudunk üz­leteket kötni, Iha a kooperá­ciók útját járjuk, több cég egyenesen ilyen szándékkal jött el Budapestre. Ez bizta­tó, s remélhetően a folyta­tásban kézzel fogható ered­ményeket is hoz. Arról van egyébként szó, hogy a So­piana egyes gyártmányaival jól kiegészítheti más nyugati csomagológép-gyártók vá­lasztékát, együtt léphetnének fel harmadik piacokon. A pé­csiek úgy is kihasználták a Budatranspack adta nyilvá­nosságot, hogy népszerűsí­tették azt a 'magyar-svájci közös vállalatot, mely 'Pé­csett kezdi meg majd műkö­dését. összegészében elége­dettek a kiállítással, melyen az eddiginél jelentősebb volt a külföldi részvétel, a Buda- tronspaoknak úgymond kezd megjönni a rangja. Miklósvári Z. A szocializmus megújulásának útja (16.) Leraktuk a szocializmus alapjait Az MSZMP VII. kongresszu­sa, amely 1959. november 30- tól december 5-ig tanácskozott, miután elemezte az ellenforra­dalom leverése óta eltelt idő­szak tapasztalatait, célként tűzte ki, hogy a következő években befejeződjön a szocia­lizmus alapjainak íerakása Ma­gyarországon. Ezt szolgálta az 1956-ot követő átmeneti há­roméves terv (1958—1960) sike­res teljesítése. A nemzeti jö­vedelem az előirányzott 13 százalékkal szemben 20 száza­lékkal, az ipari termelésé a 22 százalék helyett 40 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági termelés 11 százalékkal, az árutermelés és felvásárlás 15 százalékkal növekedett. A második ötéves terv (1961 -1965) már 36 százalékos nem­zeti jövedelem, 48-50 százalé­kos ipari termelés, 22-23 szá­zalékos mezőgazdasági terme­lés növekedést irányzott elő. E viszonylag - más szocialis­ta országok terveihez képest — szolid mennyiségi növekedések a minőségi tényezők fejlettebb színvonalával párosultak; a gazdaságosság követelményei, mindenekelőtt a munkaterme­lékenység fokozásának elő­irányzatai kerültek előtérbe. Az új ötéves terv második évének végén, 1962. november 20-24-én tanácskozott az MSZMP Vili. kongresszusa, amelyet történelmi határkőként tartanak számon az ország és a párt történetében is. A VII. kongresszuson kitűzött alapvető célt elértük, a szocialista forra­dalom győzött a társadalmi­gazdasági életben. „A mező- gazdaság szocialista átszerve­zésével egész népgazdasá­gunkban osztatlanul uralkodó­vá váltak a szocialista termelé­si viszonyok, befejeztük a szo­cializmus alapjainak lerakását. A magyar nép új történelmi je­lentőségű győzelmet aratott, a szocializmus teljes felépítésé­nek korszakába lépett” - álla­pította meg a kongresszus ha­tározata. Ez a változás így tükröző­dött a számokban: 1957-ben az összes keresők 55 százaléka volt munkás és alkalmazott. 1962-re részarányuk 65 száza­iéin növekedett 1957-ben a keresők 6 százaléka volt szö­vetkezeti tag és seqítő család- taa, 1962-re részarányuk 30 százalék lett, vagyis a kong­resszus ideién már a dolaozók 95 százaléka szocialista állami vállalatokban és intézmények­ben, illetve szövetkezetekben dolqozott. Ekkoriban, hat évvel az el­lenforradalom után már kevés szó esett az 1956-os év esemé­nyeiről, hiszen ez végleg lezárt periódusa volt a párt és az ország életének. De azokban a kérdésekben, amelyeket a ta­nácskozás számba vett, az elemzésekben és a feladatok kijelölésének módjában ott munkáltak, hatottak a harcban szerzett tapasztalatok. Minden­ki érezte és értette, miért hangsúlyozta kongresszusi zár­szavában, a tanácskozás han­gulatának és fő törekvésének hangot adva Kádár János: „Ki­fejezésre jutott az a bizonyos­ság, az a mély meggyőződés, hogy politikánkban semmiféle lényegbevágó változás nem le­het. E politika fő jellemvonása, hogy a marxista-leninista el­veken nyugszik, torzítás nélküli kommunista politika. E politika lényegét és fő irányát meg kell őrizni.” És a továbbiakban még egyszer visszatérve e gon­dolathoz a kongresszus részt­vevőinek egyetértő tapsától kí­sérve kijelentette a párt első titkára: „Pártunk politikai irányvonalával nemcsak a kongresszus küldöttei, hanem egész párttagságunk, nemcsak a magyar munkásosztály, ha­nem az egész dolgozó nép legszélesebb tömegei egyetér­tenek, helyeslik és támogatják azt. És ami szintén nagyon jó: már nem is foglalkoztatja őket a gondolat, hogy ez a politi­ka valamilyen irányban változ­hat. Az a kötelességünk, hogy a népnek ezt a bizonyosságát még jobban megerősítsük. A mi marxista-leninista politi­kánkban nem" lesznek cikcak­kok, sem kitérők, sem törések. Az a feladatunk, hogy ezt a helyes politikát szilárdítsuk, fejlesszük, és következetesen alkalmazzuk az élet minden te­rületén.” Sok méltatást és elismerést kapott a kongresszuson a szö­vetségi politika, mint amely je­lentős mértékben hozzájárult az eredményekhez. Az új hely­zetben, amikor már a szocia­lizmus alapjain a teljes fel­építés feladatai kerültek napi­rendre, a szövetségi politika is fejlettebb szakaszába került: a szocialista nemzeti egység fejlesztése, erősítése lett a cél. A társadalom valamennyi osz­tályát és rétegét kellett a kö­zös munkára, az együttműkö­désre ösztönözni. A párt hang­súlyozta, hogy a szocialista nemzeti egység politikája sem jelenti azt, hogy Magyarorszá­gon az osztályharc befejező­dött. Szó sincs arról, hogy a párt az osztályharc éleződésé­re törekedne, ellenkezőleg: az országnak, a népnek, a párt­nak mindig az az előnyös, ha az osztályharc hevessége csök­ken, formái kevésbé élesek. De persze, különösen az imperia­lista környezetben, nem lehet kizárni azt sem, hogy rövidebb- hosszabb ideig bizonyos osz­tályellentétek vagy rétegek összeütközései élesebb formá­kat öltenek. Még e kedvezőtle­nebb lehetőség esetére is a szövetségi politika sikerei, a szocialista nemzeti egység po­litikájának fokozatos erősödé­se kedvezőbb pozíciókat te­remtett a párt, a munkásosz­tály, a haladó erők számára. A politikai harc döntő sikerei után, még az eddiginél is in­kább, a gazdaság került a fi­gyelem középpontjába, és a gazdasági munka általános fejlesztése vált a társadalom- építésben kulcskérdéssé. A kongresszus ugyan még in­kább csak irányvétel szem­pontjából, keresve a megol­dások módját, érintette azokat a kérdéseket, amelyeket a kö­vetkező években már mélyeb­ben elemeztek. A kiindulópont a kongresszusi határozat értel­mében az volt, hogy: „A mun­ka termelékenységének emelé­se, a gazdaságosság fokozása, a termelés növelése ma a fő front, amelyen a küzdelem a szocializmus teljes felépíté­séért hazánkban folyik.” Látható, hogy ugyan szó volt a termelés mennyiségi emelé­séről is, de az első helyen a minőségi tényezőket: a munka termelékenységének növelését, és a gazdaságosságot említet­te a határozat. A továbbiak­ban ezeknek a teendőknek részletezésében az ipar ága­zati arányainak javítása, a szakosítás és a kooperáció, a gazdaságtalan, elavult termé­kek helyett korszerű, gazdasá­gos, a hazai és a nemzetközi iaényeknek eayaránt megfele­lő áruk előállítása volt az el­érendő cél. Méq azt is kimond­ta ez az állásfoalajás, hogy a gazdasági munkában az ered­ményeket a legfejlettebb orszá­gok színvonalával kell mérni. Ugyancsak a mqjdani gaz­dasági reformmal összecsengő volt az a megállapítás is, hogy az anyagi érdekeltség követke­zetes megvalósítása nagy len­dítő ereje a szocialista gazda­ságfejlesztésnek. A párt Vili. kongresszusa te­hát számos területen és kérdés­ben gazdagította és segítette elő a szocializmus megújulásá­nak programját és gyakorlatát. (Következik: Az új mechaniz­mus) Nemes János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents