Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-27 / 296. szám

2 Dunántúli napló 1986. október 27., hétfő Reykjavik mégis sikerrel xárult (Folytatás az 7. oldalról) sok is közrejátszanak. Novem­berben törvényhozói választá­sok lesznek az Egyesült Álla­mokban, s most azt akarják elhitetni a tájékozatlan ame­rikaiakkal, hogy a megegye­zés felé tartunk. Valószínűleg célt is érnek, mert az amerikai kormányzat egy dologhoz két­ségtelenül jól ért: a reklámhoz. Az SZKP KB főtitkára Reykja- vikban csomagtervet terjesz­tett elő folytatta G. Arbatov. Az amerikaiak szemügyre is vették, de úgy forgatták ke­zükben, mint valami étlapot, amelyből kiválaszthatják a ne­kik ínycsiklandozó dolgokat, és elvethetik, ami nem tetszik. Ez nem meqy. Ha valaki házat akar vásárolni, meg kell egyez­nie az árban. Ez megszokott dolog a diplomáciában. Reagan elnökben — muta­tott rá ezután a szovjet kutató — volt ugyan némi megegyezé­si készséq, de megijedt saját árnyékától. Vannak ugyanis olyanok, akik felügyelnek ró, és közbeszólnak, ha úgy érzik, hogy az elnök túlságosan mesz- szire ment. Reagan szeretne „béketeremtő elnökiként, nagy államférfiként“ bevonulni a tör­ténelembe, de mindia enged azok nyomásának, akiktől füaq. Revkjavikban is az ő szorító- jukba került. Reykjavik — hangoztatta is­mét G. Arbatov — mégsem volt eredménytelen. A tárgya­lások új szintre tevődtek ót. új­szerű gondolkodásmód érvénye­sült és érvényesül. Most mind- nyóiunkon múlik, rajtunk, szö­vetségeseinken és barátainkon, minden becsületes emberen szerte a világon — keleten és nyugaton egyaránt —, hogy e tórayalások folytatódjanak — mondotta befejezésül a szovjet kutató. * — Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan reykjaviki talál­kozója egyszerre volt siker és kudarc — összegezte ugyaner­ről a kérdésről alkotott vélemé­nyét Eaon Bahr. — Tartok tőle — mondotta —, hoav néhány év múlva meg kell óllaoítanunk: elszalasztot­tuk a történelmi esélyt. Ezen azt értem, hogy a II. világháború óta első ízben most valóban egyedülálló lehetőségek adód­tak a leszerelésre. Mindez meg­hiúsult az SDI amerikai űrfegy­verkezési program miatt. Reyk­javik mégis olyan sikerrel zá­rult, amilyenre még álmunkban sem gondoltunk: a két nagy­hatalom gyakorlatilag képes volt egyetértésre jutni bizonyos leszerelési kérdésekben. — A közeljövőben — jegyez­te meg E. Bahr — aligha vár­ható, hogy Reagan elnök ér­demben módosítsa a hadászati Védelmi Kezdeményezésről val­lott álláspontját, habár ez kí­vánatos lenne. A meaegyezésre már túl rövid az idő, hiszen 1988-ban az Egyesült Államok­ban a választási harc kerül elő­térbe, ezért ebben az évtized­ben aliaha számíthatunk stra- téaiai áttörésre. A feayverkezés viszont folytatódik, új típusú feqyverek jelennek meg, esetleg olyanok, amilyenekről eddig szó sem volt. . — Most, kivált Európa szem- pontióból, arra kell törekedni — folytatta Bahr —, hogy a Gen*hen mór kialakult elvi egyetértésnek meafelelően meq- vnlásulion a meaállaoodás a közepes hatótávolsáaú feavve- rek eltávolításáról, eov európai békeövezet kialakításáról. Eaon Bahr a továbbiakban arra emlékeztetett, hogy a Pal- me-'bizottsóa eavközéD-euróooi atomfeawermentes folyosó lét­rehozását kezdeményezte. Az öt­letet rrrtnr^n Német Szociálde- m^krata Párt. mind oedin a Német Szocialista Eqységpárt felkarolta, s a napokban már létre Is iött ezzel kapcsolatos meqóllapodásuk. Az NSZK-beli politikus a to­vábbiakban a Varsói Szerződés tnaállamai Politikai Tanácskozó Testületének tavalyi budapesti felhívását méltatta. Ez; mint mondatta, meqfoaalmaztn a stabilitás megteremtésének iaé- nvét a hagyományos fegyverzet terén. A két nagyhatalom viszonyá­val foglalkozva E. Bahr remé­nyét fejezte ki, hogy Reykjavik tanulsáaainak figyelembe véte­lével folytatódnak a genfi tár- ayalások, . nem tér vissza a konfrontáció időszaka, megma­rad a párbeszéd légköre — hi­szen alapiában véve mindkét félnek szüksége van ró, hogy eredményt érjen el. 4 MAPUTO: A Mozambiki Népi Köztársaság kormánya nem zárja ki annak lehetősé­gét, hogy a Dél-Afrikai Köz­társaság hatóságainak közük van Samora Machel tragikus halálához — jelentette ki szombaton Teadata Hunguana mozambiki tájékoztatási .mi­niszter. 4 LONDON: Magánéleti bot­ránya miatt lemondott a brit Konzervatív Párt alelnöke, Jeff­rey Archey. A bulvárlapok által szellőztetett ügy — Archey állí­tólagos kapcsolata egy prosti­tuálttal — nem bizonyosodott be, de a politikus bejelentette lemondását. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Offenburgban, a nyugatnémet szociáldemokrata párt rendkívüli kongresszusán, Willy Brandt pártelnök (balra) és Johannes Rau, az SPD kancellárjelöltje. (Telefotó — AP — MTI — KS — DN.) 4 ÚJ-DELHI: Szikh terroris­ták ismét merényletet követtek el Pandzsáb indiai szövetségi államban. Szombat este Kuban falu zsúfolt piacterén gépfegy­verekből vaktában tüzet nyitot­tak az emberekre. Helyszíni je­lentések szerint nyolcán meg­haltak és hatan megsebesültek. Az áldozatok között szikhek is vannak. 4 MADRID: A spanyol NATO- tagság részleteivel kapcsolat­ban a kormányzatnak és sze­mély szerint Felipe Conzález kormánylőnek a törvényhozás­ban kell magyarázatot adnia, Ezt hangsúlyozta vasárnap egy nagygyűlésen Gerardo Iglesias, a Spanyol Kommunista Párt fő­titkára, a baloldali egység el­nevezésű választási koalíció vezetője. 4 ABIDJAN: Elefántcsontpart úgy döntött, hogy áthelyezi iz­raeli nagykövetségét Jeruzsálem­ből Tel-Avivba. Az afrikai or­szág az idén állította helyre dip­lomáciai kapcsolatait Izraeliéi, és egyike volt annak a három államnak, amely Jeruzsálembe helyezte képviseletét. 4 JOHANNESBURG: öt bá­nyász meghalt a Dél-afrikai Köztársaság egyik aranybányá­jában, ahol vasárnap leszakadt egy felvonó. 32-en a nyolcszáz méteres mélységben rekedtek, s a mentők csak hétórás mun­kával jutottak el hozzájuk. 4 OSAKA: Kényszerleszállást hajtott végre vasárnap egy thaiföldi személyszállító repülő­gép Osakában, miután műsza­ki hibából fedélzetén felrob­bant egy olajnyomósmérő. A gép utasai közül neqyvenen megsebesültek, közülük tízen súlyosan. Helmut Schmidt az NDK-ban Az európai és a világbéke két fontos eleméről: a pár­beszédről és a türelemről be­szélt vasárnap Potsdamban Helmut Schmidt, az NSZK volt szövetségi kancellárja. Schmidt- et az evangélikus-luteránus egyház potsdami körzetének főszuperintendense, Günter Bransch hívta meg. 4 MADRID: A spanyolorszá­gi Baszkföldön szombaton me­rénylet áldozata lett a körzet katonai parancsnoka. Szélsősé­ges erők ezen kívül öt pokol­gépes merényletet hajtottak végre még a nap folyamán. A támadások alig öt héttel az­előtt történtek, hogy Baszkföl­dön idő előtti választások lesz­nek. V. * SAN SALVADOR: Jósé Na­poleon Duarte salvadori állam­fő szombaton bejelentette, hogy kormánya a jövő év ele­jéig elhalasztja a mostani pénz­ügyi évre tervezett „háborús adó" kivetését. Duarte a dön­tést alzal indokolta, hogy az ország erőforrásait most első­sorban az október 10-i föld­rengés okozta károk helyreállí­tására kell fordítani. 4 MADRID: A kétoldalú kap­csolatok erősítésére irányuló, kölcsönös lépések fontosságá­nak hangsúlyozása volt a hét­végén tartott spanyol-portugál kormányfői találkozó legfőbb mondanivalója. A felek ugyan­akkor nem hunytak szemet a meglévő nézetkülönbségek felett Egy politikus tudós halálára Hatalmas ívű életpálya ért véget a 93 éves Szent- Györgyi Albert halálával. Az emberiség — és ezen belül szülőhazája - nem­csak egy nagy tudóst ve­szített el vele, 'hanem egy páratlanul sokoldalú, színes egyéniséget, egy gondolko­dásra serkentő tanítót és harcos közéleti embert is. Egy tudóscsalád anyai ágon negyedik nemzedéké­ből született budapesten 1983-ban. Orvosi tanulmá­nyokat folytatott amelyeket az első világháború átme­netileg megszakított ugyan, de azzal, hogy átlőtte a saját «karját, sikerült haza­kerülnie és 1917-ben dokto­rálnia. Még 1928-ban Cambridge- ben fedezett fel egy anya­got, amelyről később meg­állapította, hogy azonos a c-vitaminnal. Másik fontos tudományos eredménye az izomszövetek oxigénfelvéte­lével függött össze felfedez­te, hogy egyes szerves sa­vak elősegítik az oxigén felvételét. Ezekért a fölfedezéseiért ítélték oda Szent-Györgyi- nek 1937-ben a fiziológiai vagy orvosi Nobel-díjat, ek­kor azonban már a szege­di egyetemen volt az or­vosi kémia professzora. (Mindmáig ő az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki Magyarországon dolgo­zott, amikor e magas nem­zetközi tudományos elisme­rést elnyerte.) Több mint egy évtizedes szegedi működése (1932— 1944) alatt Szent-Györgyi Al­bert termékeny munkája mellett egész tudományos is­kolát teremtett. Ismerve Szent-Györgyi po­litikai, nézeteit és nyugati kapcsolatait, a háború alatt őt bízták meg, hogy Isztam­bulban próbáljon kapcsolatot teremteni a szövetséges ha­talmak, mindenekelőtt az an­golok hírszerzőivel, hogy bé­ketárgyalásokat indíthassa­nak. Ez a küldetése nem járt sikerrel, ami nem is csoda, hiszen ő maga mondta, hogy gyakorlottabban mozgott a kémcsövek, mint a kémek vi­lágában ... Am ugyanezért Magyarország német meg­szállása (1944. március 19.) után bujkálnia kellett, mert a Gestapo halálra kereste. Hazatérve szokott energiá­jával bekapcsolódott a tudo­mányos és közéletbe, most már mint a budapesti egye­tem professzora. Á politikai­lag maradi és egyoldalú aka­démiával szemben egy új akadémiát szervezett termé­szettudósokból. Egyik meg­alapítója és társelnöke volt a magyar—szovjet baráti tár­saságnak, főszerkesztője a társaság folyóiratának. És ekkor következett be az a for­dulat, amelyet senki sem tu­dott elképzelni, Szent- Györgyi 1946. végén külföld­re utazott és nem tért vissza Magyarországra. Az Egyesült Államokba költözött, amely­nek 1955-ben állampolgára lett. Folytatta kutatásait tanul­mányozta a csecsemőmirigyet és megállapította, hogy ez a mirigy milyen szerepet ját­szik a szervezet immunológiai képességének kialakításában. Élete’utolsó szakaszában a rák keletkezésének elmélete foglalkoztatta, és ennek ér­dekében megszervezte a „la­boratórium, falak nélkül" el­nevezésű, nemzetközi együtt­működést. Ha munkáját nem is fejezhette be, gondolatai sokakra hatottak megtermé­kenyítőén. Bár soha nem lett a szo­cialista rendszer híve — még annak az ellenforradalom után megtisztult formájában sem —, hazalátogatott és tárgyilagosan elismerte a szocialista ország eredmé­nyeit. Idehaza sok elismerés­ben részesült, és ő is igye­kezett megtenni Magyaror­szágért, mindenekelőtt a ma­gyar tudományért és tudóso­kért, ami tőle tellett. Mert — mint nevezetes tévéinterjú­jában is hangsúlyozta — ő mindvégig magyar maradt. Nagy hazánkfiát gyászoljuk benne, aki, ha nem is járt mindig egy úton hazájával, munkája legjavával dicsősé­get hozott reá. Pető Gábor Pál-f ADEN: Adeni pártdelegá­ció járt Etiópiában a Jemeni Szocialista Párt főtitkárának vezetésével. Ali Szalem al-Bied és az etióp vezetők az Aden- ban kiadott hivatalos közle­mény szerint a két ország kö­zötti kapcsolatok jövőjéről tár­gyaltak. 4 HANOI: Tran Xuan Bach, a KB titkára vezetésével Ti­ranába utazott a Vietnami Kommunista Párt Központi Bi­zottságának küldöttsége, hogy részt vegyen az Albán Mun­kapárt kilencedik kongresszu­sán. 4 DAMASZKUSZ: Az a döntés, hogy Nagy-Britannia megszakítja diplomáciai kap­csolatait Szíriával, London ré­széről a Szíria ellen agresz- sziót előkészítő izraeli körök érdekeit szolgáló politikai lé­pés volt — jelentette ki szom­baton egy damaszkuszi sajtó- értekezleten Faruk as-Saraa sziriai külügyminiszter. 4 DAMASZKUSZ: Szíria to­vábbi erőfeszítéseket tesz a Libanonban fogva tartott ame­rikai túszok kiszabadítása érde­kében, annak ellenére, hogy az Eqyesült Államok, követve Nagy-Britannia lépését, haza­hívta damaszkuszi nagykövetét — jelentette ki szombaton Da- maszkuszban Faruk as-Soraa szír külügyminiszter. 4 LIMA: Augusto Pinochet tábornok, Chile államfője szom­baton kijelentette, hogy nem hajlandó semmiféle párbeszéd­re az ellenzékkel a demokrácia helyreállításáról. A diktátor a fővárostól 1400 kilométerre északra fekvő Antofagasta vá­rosban tartott beszédet. 4 MANILA: Juan Ponce En- rile Fülöp-szigeteki hadügymi­niszter vasárnap ismét nyilvá­nosan bírálta Corazon Aquino elnököt. A miniszter volt a fő szónok azon a manilai tömeg­gyűlésen, amelyet az elűzött Morcos elnök hívei tartottok kormányellenes és kommunista ellenes jelszavakat kiabálva. Baranya megyei uttorovezeto konferencia (Folytatás az 1. oldalról) is, és a megyei pártbizottság nevében méltatta az úttörő­mozgalom és vezetőinek áldo­zatos munkáját. „Az úttörő- mozgalom minden segítséget megkap a pártszervektől — mondotta —, jogos elvárás, hogy senkinek se legyen kö­zömbös a gyermekek, az ifjú­ság nevelésének ügye, hiszen mindannyiunk érdeke, társadal­munk, országunk jövője múlik azon, hogy a legifjabb nemze­dék tagjai elkötelezett, felké­szült felnőttekké válnak-e." Dr. Fodor László, a megyei KISZ-bizottság nevében köszö­netét mondott mindazoknak, akik a gyermek iránti szeretet- ből és felelősségérzetből ered­ményesen dolgoztak az úttörő­szövetség céljainak végrehaj­tásában. Ezután azokról a kér­désekről szólt, amelyek a két szövetség együttműködésének legfontosabb területei lehet­nek a jövőben. „A KISZ tevé­kenységének megújulásához elengedhetetlen egy eddiginél színesebb, tartalmasabb diák­élet megteremtése. El kell érni, hogy a közös érdeklődésre szerveződő, önkormányzati jelleggel működő, öntevékeny diákcsoportok teremtsenek le­hetőséget a közéleti szerepvál­lalásra, a közösségi élet alap­vető normáinak elsajátítására. A MOSZ Országos Tanácsá­nak alapvetően pozitív értéke­lését a Baranya meayei úttö­rőelnökség munkájáról Szabó Imre osztályvezető-helyettes tolmácsolta, májd azokról a törekvésekről szólt, amelyek a soron következő országos úttö­rővezető konferencia előzetes téziseiben, a szövetség alap- és működési szabályzata meg­változtatásának javaslatában fogalmazódtak meg. A vitazárót követően a kon­ferencia elfogadta a megyei űttörőelnökíég beszámolóját, az országos űttörővezetői kon­ferencia dokumentumaihoz fű­zött állásfoglalásában fontos­nak ítélte az úttörőcsapatok társadalmi kapcsolatainak fe­lülvizsgálatát, a mozgalom te­vékenységrendszerének, esz­közrendszerének megújítását, a gyerekek öntevékenységének, közösségi önszervező képessé­gének fejlesztését, a mozgal­mi munka hozzájárulását az Iskolák demokratikus szellemű megújulásának folyamatához, Végezetül a megyei úttörő­konferencia megválasztotta 15 küldöttét az országos tanács­kozásra, Mörcz Róbertné és Horváth Gyöngyi személyében két főt delegált a^ MOSZ Or­szágos Tanácsába’ majd meg­választotta a 17 tagú új me­gyei úttörőelnökséget, amely­nek elnöke és titkára ismét Tóth László, illetve Kapusi Ti­bor lett. D. I. Felvessünk: — Férfi és női szabókat — Bőrdíszműves szakembereket — Gépi és kézi munkásokat JELENTKEZÉS: Börruházati Gyár, Pécs, Vadász u. 83. Munkaügy.

Next

/
Thumbnails
Contents