Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-26 / 295. szám

Birkózó-vb Gáspár Tamás világ­bajnok A nap első döntőjén a Fe­rencvárosi Gáspár Tamás (100 kg) a román olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes And- reivel csatázott. Gáspár kitű­nően kezdett. Egy perc alatt 4 pontot gyűjtött. Az első me­net 4-1-gyei végződött. Szünet után Gáspár újabb pörgetés­sel növelte előnyét, amelyre a román birkózó csak kettővel tudott válaszolni. így a 8 ezer néző öt év után (Tóth István) újból magyar világbajnoki aranyéremnek tapsolhatott. Világbajnok: Gáspár Tamás (Magyarország) 2. Vasile Andrei (Románia), 3. Anatolij Fjodorenko (Szovjet­unió), 4. Ilija Vaszilev (Bulgá­ria), 5. Gerhard Himmel (NSZK), 6. Panajotisz Picilidisz (Görögország) * Gáspár Tamás, az újdonsült világbajnok az eredményhirde­tés után a következőket mond­ta: — Fantasztikus élmény volt szinte telt ház előtt birkózni. Nagyon hálás vagyok, mert a buzdítás a legkritikusabb pilla­natokban is erőt adott. A mér­kőzésről még nem akarok nyi­latkozni. Majd később. Eddig már van egy világ- és Európa- bajnoki aranyérmem, remélem, lesz még folytatás. Arra a kérdésre, hogy meg­érte-e az idei Európa-bajnok- sógot kihagyni, csak annyit vá­laszolt: — Sokan bíráltak, amikor bejelentettem, hogy Pireuszban nem rajtolok. Remélem, most már mindenki egyetért az el­határozásommal. A vb utáni műsora?- - Most két napot pihenek, majd újabb erőpróba követke­zik, három hét múlva a chica­gói Világ Kupán. Addig azon­ban sok dolguk lesz az orvo­soknak, mert az elődöntőben a bokám és a térdem is komo­lyan megsérült. A 90 k^-b"n Szegvári Laj*s szom­baton először a finn Koskelával ta­lálkozott. Szegvári véaia kezében tartotta a avőzelmet, végül lelépte- téss«l gvőzött. Az 5. fordulóban az Ú. Dózsa versenyzője a csehszlovák DuresaMcal csanott össze és nagy csatában ,,ODró” pontokat gyűjtve diadalmaskodott. A legnehezebbek súlvcsooortjában a világbajnoki újonc csepeli Klauz László előbb pontozásos vereséget szenvedett a svéd Johansson-tól, a 4. fordulóban viszont a tavalyi vi­lágbajnoki ezüstérmes román Grigo- rast leléptetéssel verte. így a debü- táns — kellemes meglepetésre — bronzéremért mérkőzhet vasárnap. • A 62 kg-ban Sipos Árpád az idei EB győztese a negyedik fordulóban a svájci Dietsche ellen küzdött, s 7-6-os első menet után izgalmas ta­lálkozón 10-7-re győzött. Ezután . a Sipos számára a létfontosságú Dietsche—Klozik összecsapás követ­kezett. Ha itt a svájci birkózó győz, Sipos akár az aranyéremért is mér­kőzhetett volna. A lengyel versenyző azonban a Bp. Honvéd sportolója után Dietschét is könnyen verte. Sípos a japán Oszanai elleni győ­zelmével így a bronzéremért küzd­het vasárnap. A nap utolsó döntője furcsán ért véget. A 22 éves ferencvárosi Európa- Bajnok, Komáromi Tibor és a len­gyel Daras találkozott, mint Pireusz­ban is, dz EB-döntőben. Akkor Ko­máromi győzött. Ezúttal nem látták jobbnak a bírók. Végső sorrend: 1. —, 2. Bogdan Daras (Lengyelor­szág) és Komáromi Tibor (Magyar- ország), 3. —, 4. Sorin Hertea (Ro- tmánia) és Magnus Fredriksson (Svéd­ország) . Volentér László új magyar csúcsot állított fel. Fröhlichnek sikerült (Folytatás az 1. oldalról) egyetlen katamarán és pa­pucs sem. Szó, mi szó, a tó megtré­fálta a csúcsjavítókat. A kora délelőtt mért négy—öt méteres szél fokozatosan felerősödött, hosszában fújta végig a tavat, amit itt-ott keresztbefújó szél is tarkított. A tó egyre „gyű- röttebb” lett, ami szinte ki­látástalanná tette a csúcsja­vítási kísérleteket. Hiszen a hullámos vízen száguldó mo­torcsónakot leginkább egy macskaköves úton rázódó For­ma—1-es autóhoz lehet hason­lítani. Pedig az új csúcsok benne voltak a motorokban is a versenyzőkben is. Volentér 'László a délelőtti edzésén 159 km,-es sebességet ért el (A világcsúcs 159,82 km/óra) O-350-es hajójával. Az 500 kcm-es kategóriában pedig a versenyfutamán 162 km órát. Ez új magyar bajnoki csúcs, de 22 kilométerre elmarad a világcsúcstól. Fröhlich János­nak viszont sikerült kifognia néhány szélmentes percet és 750 kcm-es sporthajójával jobb időt ért el a fennálló vióg- csúcsnál. (A régi világcsúcs 117.85 km/óra, Fröhliché 126 km/óra). Az eredmény termé­szetesen akkor válik hivatalos világcsúccsá, ha a nemzetközi szövetség is elismeri és még­erősíti. A délutáni kísérletek már nem biztattak jó eredmények­kel az időjárás miatt. Ma délelőtt ismét rajthoz állnak, folytatódik a világcsúcsjavítási kísérlet. Ismét láthatjuk Volen­tér Lászlót (0-350 és 0—500), Csepregi Györgyöt (0—500 és 0-750), Sarkadi Sándort (O— 350), Kormos Györgyöt (0— 350 és 0-750), Siklósi Já­nost (S—750) és Fröhlich Jó­zsefet (S-750) száguldani az egykilométeres gyorsasági pá­lyán. Dr. Kovács Ferenc szövet­ségi kapitány kérdésünkre el­mondta, hogy ideális körül­ményeket találtak a Desedán (persze az időjárást kivéve) és máskor is eljönnek, abban a reményben, hogy sikerül ezen a tájon is híveket sze­rezni a motorcsónakverseny- zésnek. Kurucz Pál f 1111 m 11 k i Nem akadt olyan pályázónk, aki eltalálta volna a 7-3-as gólözönnsl végződő Sellye—Kisdorog mérkőzés eredményét, így a sorsolásnál a pótmérkőzés eredményét telibe talá­lók (MÁV NTE—Siklós 1-1) közül került ki a 100 forintos nyeremény tulajdonosa Regős Lajos, Siklós, Köztársaság tér 1/B. alatti lakos személyében. Az utalványt postán küldjük el részére. Az e heti szelvények beérkezésének határideje pénteken déli 12 óra. Pályázni csak a lapból kivágott szel­vénnyel lehet. Címünk: VDN Pécs, Hunyadi út 11. 7601. Főmérkőzés: Haladás—PMSC: ......................................................... Pótmerközés: Siófok—Dunaújváros: ................................................ A pályásé neve: .................................................................................... A pályásé lakcíme: ............................................................................. b en kerülnek bíróság elé. A döntés egyébként, különösen az európai labdarúgó kupák­ban szereplő olasz klubokat érinti, mert soraikban szerepel a volt világbajnokság csapa­taiból Bergoni, Cabrini, Gen­tile, Scirea, Tardelli, Orali, Al- tobelli és Conti. A klubok most annak lehetőségét keresik, hogy legalább a nemzetközi kupamérkőzésekre kiengedjék külföldre a botrányba kevere­dett játékosokat, és értük szí­vesen írásbeli garanciát is vál­lalnak. A kérdés azonban, hogy erre van-e jogi mód, mert az olasz előírások az adócsa­lás ügyében rendkívül szigorú­ak. A legnagyobb nyomás Fre- derico Sordillo ügyvédre, az olasz szövetség volt elnökére nehezedik, aki ellen bűnvádi eljárást indítottak. Mint isme­retes, az olasz válogatott-játé­kosok a francia Le Cog Spor- tiff sportszergyártó cégtől 400 millió líra értékű összeget kap­tak dollárban, s ezt nem je­lentették be. A botrány, egyre nagyobb. A bíró lefoglalta a különböző ki­fizetésre vonatkozó dokumen­tumokat, s tartalmukról eddig annyi szűrődött ki, hogy az ügyben valamilyen formában szerepe volt Cerrarónak, az Olasz Olimpiai Bizottság ak­kori elnökének, akit a „válság- helyzetben” nemrégen az Olasz Labdorúgó Szövetség ideigle­nes elnökének neveztek ki. Cer- raro tudott a kifizetésekről, mégis azt mondta a vizsgáló- bírónak, hogy csak az újságok­ból értesült róla! S az is nyil­vánvaló, hogy Bearzot korábbi szövetségi kapitány sem ártat­lan az ügyben. Területi bajnokság Golozon Sellyén Sellye—Kisdorog 7-3 (3-1), Sellye, 400 néző. V.: Szabó P. Sellye: Simon — Kuti, Vass, Labricz, Király — Golubics, Szalóki, Kiss (Bíró) — Mato- ricz, Pfeiffer, dr. Fekete (Ke­resztes). Edző: Bán László. Kis­dorog: Liman — Brunner, Klein, Páli (Patkó), Fábián — Szabó, Spiel (Ferenc), Papp, Berning — Domonkos, Kovács. Edző: Kerekes Ágoston. Jó játékkal, s nagyobb technikai fölényben játszó hazaiak, ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arat­tak, időnként lelkesen játszó vendéqek ellen. G.: Pfeiffer (5), Matóricz (2), ill. Fábián (2), Palkó. MÁV NTE—Siklós 1-1 (1-0), Nagykanizsa, Vasutas pálya, 100 néző. V.: Pauer. MÁV NTE: Szalai — Szabó, Markán, Koz­ma, Liviczky - Balogh, Rada, Mözsi, Kém (Csányi), Szerda­helyi (Visnovics), Bélák, Edző: Németh Lajos. Siklós: Pál — Molnár, Kovács, Affentóller, Burai Szabó, Ferenci, Petrétei, Mim — Bagoly (Kolompár, Bí­ró), Sztojka. Edző: Csaba Gá­bor. Két ellentétes félidőt ho­zott a küzdelmes találkozó. Az első játékrészben a hazaiak több góllal is vezethettek vol­na. Szünet után egykapura ját­szott a vendégcsapat, amely a 88. percben megérdemelten egyenlített. G.: Liviczky, ill. Sztojka. Forma-I Adelaidében a vasárnapi iForma—1-es világbajnokság zárófutama előtt megtartották az utolsó hivatalos edzést. A versenyen a világbajnoki cím­ért küzdők indulhatnak az első sorokból. A rajtsorrend: első: sor: Mansell (brit, Wil­liams), Piquet (brazil, Wil­liams), második sor: Senna (brazil, Lotus), Prost (francia, McLaren). MéxilaKiiir Idényzárás győzelmekkel PMSC—Székesfehérvári KÖFÉM 36-20 (17-9) NB I. B-s, női mérkőzés. Pécs, Városi Sportcsarnok, 400 néző. 'PMSC: Csorba — Mészáros 5. Körmendiné 9, Kruzsicz 4, Dézsi 2, Nagy 2, Szabó 12. Cserék: Jelenszky- né (kapus), Tóth, Anczil, Sze- bényi 2, Rihmer. Edző: Pál- völgyi Istvónné. A PMSC-nek az esetleges feljutásért, míg a. vendégek­nek az esetleges győzelemmel elérhető bentmaradásért kel­lett volna győznie. Nos, a kettő kizárta egymást. így, csak egyikük örülhetett a győzelemnek, ám nem felhőt­lenül. Ahhoz ugyanis, hogy a pécsiek öröme teljes le­gyen, az Egernek ki kellett volna kapni Debrecenben. Mindezek ellenére a két csa­pat nagyon komolyan vette a mérkőzést, s a nyilvánvaló­an gyengébb vendégek 10 percen át vezetni is tudtak. Tíz perc elteltével azonban mind jobban kidomborodott a piros-feketék tudásfölénye, akik Szabó és Körmendiné vezérletével szinte számlálat­lanul lőtték góljaikat a perc­ről percre erejüket és türel­müket vesztő fehérváriakkal szemben. Az utolsó tíz perc­ben még azt is megenged­hette magának a hazai együt­tes, hogy pályára küldje egész cseresorát, a nagy gól- arányú győzelem így sem forgott veszélyben. Komló-Cegléd 24-21 (12-10) NB I B, férfimérkőzés. Kom­ló, Városi Sportcsarnok, 300 néző. XBSK: Kulcsár — Ma­kai 3, Soós 1, Wágenbach '8, Nagyvizeli, Keszthelyi 2, Am- 'brusics 3. Csere: Schmidt (kapus), 'Mile 1, Juhász 1, Székelyhídi 1, Németh 4. Ed­ző: Pataki Sándor. A két csapat csak néha villantotta fel a sportág szépségét. A közepes iramú találkozón a végig biztosan vezető hazaiak megérdemelten nyertek és ezen győzelmükkel sikerült megtartaniuk a 6. helyet. Áján Tamás az ÁGFIS új alelnöke Monacóban befejeződött az AGFIS (Nemzetközi Sportszö­vetségek Szervezete) 20. kong­resszusa. A zárónapon az 54 eszten­dős dél-koreai Un Young Ki­met, a Nemzetközi Taekwon-do Szövetség elnökét választották az AGFIS új elnökének. A tiszt­séget 17 éven át betöltött svájciThomas Keller utóda lett. Thomas Kellert az AGFIS tisz­teletbeli elnökének választot­ták. Nagy magyar sportdiplomá­ciai siker, hogy az AGFIS új alelnöke Aján Tamás, az ÁISH elnökhelyettese és a Nemzet­közi Súlyemelő Szövetség fő­titkára lett. Aján Tamás eddig az AGFIS Végrehajtó Bizottság tagja volt. Az AGFIS következő tanács­kozását 1987. október 14. és 17. között Colorado Springs- ben tartják. H mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II.: Ganz-MA- VAG—Komlói Bányász, Budapest, 13.30. Olajbányász—Veszprém, Nagy­kanizsa, 13.30. SBTC—Kaposvári Rá­kóczi, Salgóarján, 13.30. Szekszárdi Dózsa—Diósgyőr, Szekszárd, 13.30. Baja—Bp. Volán, Baja, 13.30. Terü­leti bajnokság: Bólyi MEDOSZ— Szigetvár, Boly, 13.30. Marcali—Mo­hácsi Új Barázda Tsz SE, Marcali,, 13.30. D. Vasas—PVSK, Dombóvár, 13.30. H. Táncsics—Bonyhád, Kapos­vár, 13.30. Paks—Mázaszászvári Bá­nyász, Paks, 13.30. Nagyatád—DVM- SE, Nagyatád, 13.30. Megyebajnok- tág: Steinmetz SE—Vasas! Bányász, Postás-pálya, 10.30. Villány—Szent- lőrinc, Villány, 14.00. Harkány—Pécsi Zsolnay, Harkány,. 14.00. Újpetre— Somberek, Újpetre, 14.00. Beremend —Drávátok, Beremend, 14.00. Ge- resdlak—Bükkösd, Geresdlak, 14.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők: MTK- VM—PVSK, Hungária krt., 10.30. Férfiak: Dombóvár—PVSK, Dombó­vár, 11.00. kézilabda, nb i. férfiak: pmsc— Várpalotai Bányász, Pécs Városi Sportcsarnok, 11.00. TÁJFUTÁS. November 7-i Emlék- verseny. Zobákpuszta, 9.00. RÖPLABDA. NB II. nők: Pécsi VM —Kaposvári Sportiskola, öz u., 11.00. Férfiak: U. PEAC—Szombat- helyi Tanárképző, POTE-Csamok, 13.00. TÖMEGSPORT. Jubileumi futóver­seny. Szuperett Áruház, 9.30. Szeli- daritási Kupa, terembe jnokság. Komló Városi Sportcsarnok, 9.00. A KÖZLEKEDÉSI ÉS METRÓ ÉPÍTŐ VÁLLALAT felvételre keres németül jól beszélő bányászati robbantómestereket és építőipari nehézgépkezelőket JELENTKEZÉS: KÉV-METRÓ, piackutatási és exportosztály, 1126 Budapest, Böszörményi út 20—22. Telefon: 555-727 Vil*« ■ vasárnapi Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Előfizetési díj egy hónapra 11,— Ft negyedévre 33,— Ft félévre 66,— Ft egy évre 132,— Ft Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírtapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforqalmi jelzőszámra. ISSN 0133-2007 Indexszám: 21 054 Elvették a volt világbajnokok útlevelét Tovább gyűrűzik az olasz futballbotrány. Dr. Poppe, a milánói ügyészhelyettes döntést hozott, amelynek értelmében az 1982. évi spanyolországi vi­lágbajnokság győzteseitől, az olasz csapat tagjaitól megvon­ják az útlevelüket. A döntés mind a 22 válogatott-játékost érinti. Ezt a váratlan döntést a mi­lánói ügyészhelyettes éppen a legkellemetlenebb pillanatban hozta, hiszen Olaszország-szer- te a feketealapok, a titkos fo­gadóirodák és a mérkőzések megrendezése körüli botrány­ról beszélnek. A válogatott já­tékosokat most nemcsak tör­vénytelen úton szerzett nyere­séggel és valutacsempészéssel vádolják, hanem adóeltitkolás­sal is, s ez utóbbit Olaszor­szágban különösen szigorúan büntetik. Az olasz válogatott-játéko­sok e vádpont miatt december­Bűnvádi eljárás a volt elnök ellen

Next

/
Thumbnails
Contents