Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-26 / 295. szám
Ä.«-' A gyermekmozgalom társadalmasításának feladatai Baranya megyei úttörővezetői konferencia Több, mint 45 000 kisdobosa, úttörője, var» Baranya megyének. Vezetőik küldöttei a Magyar Úttörők Szövetsége soron következő konferenciájára készülve, a korábban lezajlott városi értekezletek tapasztalatainak birtokában tegnap tartották megyei konferenciájukat a pécsi „Szabó István" Úttörőházban. A 159 küldött mellett részt vett a tanácskozáson 25 vendég is: párt, állami és társadalmi szervek vezető képviselői, köztük dr. Kovács József, az MSZMP KB Baranya megyei instruktora, dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára és dr. Fodor László, a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára. A MUSZ Baranyai megyei elnökségének írásbeli beszámolóját az 1983-as megyei úttörőkonferencia határozatainak végrehajtásáról Tóth László megyei úttörőelnök terjesztette szóbeli kiegészítéssel a konferencia elé. A beszámoló és a szóbeli kiegészítése egyaránt hangsúlyozta, hogy az elmúlt három év kiemelt feladata az úttörőszövetség társadalmasítá- si programjának megvalósítása, az úttörőcsapatok önállóságának növelése, a differenciált úttörőmunka elterjesztése és az irányítás korszerűsítése volt. Ennek eredményeit, tapasztalatait, folytatásának, megújításának módozatait vette számba a plenáris üléseken, és a 6 szekcióban folytatott vita során a megyei úttörőkonferencia, s egyúttal megvitatta a MUSZ Országos Tanácsa által az országos konferencia elé terjesztendő beszámoló téziseit, a Magyar Úttörők Szövetsége új alapdokumentumait és állást foglalt ezekről. A konferencia egész napos tanácskozása, a vitában elhangzott vélemények és javaslatok egyértelműen bizonyították, hogy a megye úttörővezetőiben erős a szándék és megalapozott a készség a három évvel ezelőtt kijelölt program megújulva folytatására a gyermekek javára és érdekében. Felszólalásában ennek elismerésével értékelte a megye úttörőmozgalmának helyzetét, a megyei úttörőelnökség tevékenységét az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága nevében dr. Jerszi István, a KISZ Baranya Megyei Bizottsága nevében dr. Fodor László és a MUSZ Országos Tanácsa képviseletében Szabó Imre osztályvezetőhelyettes. A vitazárót követően a konferencia elfogadta a megyei úttörőelnökség beszámolóját és az országos úttörővezetői konferencia dokumentumaihoz fűzött állásfoglalást. Ezután megválasztották a IX. Országos Úttörő Konferencia 15 baranyai küldöttét, Mörcz Róbertné és Horváth Gyöngyi személyében két főt delegáltak a MUSZ Országos Tanácsába, végül előzetes többesjelölés után 17 tagú új megyei úttörőelnökséget választottak, amelynek elnöke és titkára ismét Tóth László, illetve Kapusi Tibor lett. D. I. Bőséges volt a salátaválaszték A Zöldért standja a pécsi vásárcsarnokban Almadömping a piacokon PANORÁMA Lányok „Az istenek szigetéről” Európai turnéra érkezett a Báli-szigetek egyikéről, „Az istenek szigetéről” egy egzotikus táncegyüttes. Képünkön az egyik Báli-szigeteki táncosnő. Afrika még titokzatos Az afrikai kultúra misztikuma és jelzésrendszere még mindig nem egészen megfejthető az európai ember számárai — mondta egy nyilatkozatában Wole Soyinka, nigériai író, az idei irodalmi No- bel-díj tulajdonosa. Drezda megújult híre Nagyarányú kulturális idegenforgalom várható a háborúban elpusztult és ■most eredeti állapotában újjáépített drezdai Sem- peroper-ban, mostantól a Zwinger képtárral egymás turisztikáját erősítik. Az év végétől a Don Giovanni és a Hattyúk- tava előadásait nyugati turistacsoportoknak is játszók. Bár a zöldségfélék közül lecsengett a zöldpaprika és paradicsom szezonja, hála a hosszú, szép ősznek, valamint a fóliás kertészetnek, még mindig bőven van a piacokon belőle. Igaz az árak a korai primőr időszakhoz közelítenek, egy kiló zöldpaprika ára például tegnap 20- és 45 forint között mozgott, aszerint, hogy milyen volt a minőség. Gyönyörű üvegházi paradicsomot is árultak, 40 forintért kilóját. Igazán nem panaszkodhattak, akik szeretnének az egészséges táplálkozáshoz ragaszkodni, rengeteg és nagyon szép salátát lehetett kapni, fejenként 6, 8, 10 forintért. Nagy volt a karfiol választék is, amit 20—26 forintért kínáltak, a fejeskáposztának ó—10, a kelkáposztának 15—20 forint volt kilója. A vöröshagyma kilónkénti 10—20 forintos kínálata még elfogadható, ám igen drágán tartotta magát, a fokhagyma, aminek kilójáért tegnap 140—150 forintot kértek el. A tegnapi piacnak azért a meghatározója mégis az almavásár volt. Rengeteget hoztak a termelők, a viszonteladók és a Zöldért is. Az árusoknál a jonathán alma kilójáért 14— 18—20—24 forintot is elkértek, a starkingért, goldenért 20— 25-ötA tegnapi napra hirdette meg az újabb kedvezményes almavásárt a Zöldért. Nemcsak a boltjaik, piaci pavilonjaik, de a piacok területén — vásárcsarnokban, a Felsőmalom utcain és Uránvárosban — alkalmi árusok is kínálták az almát. A jonathánt 6 forintért, a starkingot és goldent 10, illetve 12 forintért. Biró Pálné, a Zöldért Vállalat kiskereskedelmi osztályának hálózati ellenőre elmondta, reggel az egyes piaci árusító helyek 5—6 mázsákat kaptak az almákból, és délelőtt 11-ig már kétszer kellett utánpótlást kérni, ugyanennyit. Mint mondta, a legkelendőbb a 6 forintos jonathán volt, de sok fogyott a másik két almafajtából is. Ezek az árak valóban reklámárak voltak, hiszen például a csarnok árusainál a nagyon apró, legolcsóbb jonathán is 14 forintba került. Lakodalom - részletre Pécs belvárosában, a Kazin- czy-étterem változatlanul nyitva tart és fogadja a vendégeket annak ellenére, hogy nehezen megközelíthető, mivel az utcában építkezés folyik és az építőanyagot a járdákon tárolják. A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat boltját Keresnyei József vezeti több új ötlettel, elgondolással. Első ténykedése az volt, hogy „megszűrték” az esti vendégsereget és az üzlet most kellemes vacsorahellyé változott. A délelőtt nyitó boltban naponta száz-százhúsz előfizetéses ebédet szolgálnak fel, de természetesen van étlap szerinti étkezés is. — Délután hat óráig harmadosztályú áron adunk ételt, italt, este az árak másodosz- tályúak — mondja az üzletvezető. — Még az ősz folyamán a déli órákban már melegszendvicseket, hamburgert, virslit is árulunk helyi elfogyasztásra, vagy elvitelre gyors-büfé rendszerben. Bevezettünk egy olyan szolgáltatást is, amely a gyakorlatban - tudomásom szerint — még nincs a városban: a kedvezményes lakodalmi rendezvény. Ez annyit jelent, hogy az esküvő költségeit többhónapos részletre is kifizetheti a megrendelő. Az étteremben este a kitűnő Tihanyi-zenekar játszik. Az ősz végére műsort is terveznek, neves művészek közreműködésével a nemrég felújított színpadon. A konyhafőnök, Vladika Gábor ifjú szakács. Két étel receptjét ajánlja a háziasszonyoknak. Az első: Vasi pecsenye. Tetszés szerinti mennyiségben sertés tarja vagy comb szeleteket kiverünk és már előtte este fokhagymás, sós tejben pácoljuk, így a rostok fellazulnak, sütés közben a szelet nem ugrik össze. Készítése előtt lecsurgatjuk a szeleteket, majd kevés pirospaprikával kevert lisztben megforgatjuk és forró zsírban kisütjük. Köret: rizs, vagy hasábburgonya, saláta ízlés szerint. A másik kitűnő „kreációja" a konyhának: Tanyasi sertésborda. Hozzávalók: 60 deka sertéskaraj, 5 dkg kolozsvári szalonna, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg gomba, 6 dkg zöldborsó, 5 dkg sertésmáj, 10 dkg mari- nált csöves paprika, 5 dkg zsír, 1/2 csomag petrezselyemzöldje, késhegynyi töröttbors, só ízlés szerint. A csíkokra vágott szalonnát kiolvasztjuk, hozzátesszük a cikkekre vágott vöröshagymát, felszeletelt gombát, zöldborsót és addig pirítjuk, míg a hagyma üveges nem lesz. Sóval, borssal fűszerezzük, megszórjuk petrezselyem zölddel, hozzákeverjük a marinált paprikát, illetve a májat és így együtt néhány percig még pároljuk-sütjük. Közben a felszeletelt, kivert bordót sózzuk, majd zsírban kisütjük. Tálaláskor a bordákra öntjük a forró ragut és hasábburgonyát adunk hozzá. Pályázati felhívás ALLAMIGAZGATASI SZERV PÁLYÁZATOT HIRDET ellenőrzési csoportvezetői munkakör betöltésére FELTÉTELEK: közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi, számviteli főiskolai végzettség, ötéves szakirányú gyakorlat. BÉREZÉS: 7500—8500 Ft alapfizetés. A pályázatokat 15 napon belül' kell a hirdetőbe k* leadni, (Pécs, Hunyadi út 11.) „Precíz” jeligére. V.V.'AV.VAV.V.V.’.V.’.V.V.'. ........***. mmnniiiiuiiiiiiiiilil A lma Yoray és Esztényi Szabolcs matinéja a Pécsi Galériában A zene és a tánc születése Improvizáció hanggal és mozgással — ez volt a címe annak a matinénak, amit Alma Yoray táncos, koreográfus valamint Esztényi Szabolcs zongoraművész mutatott be tegnap délelőtt a Pécsi Galériában. A programelőzetes a zenei és a táncos Improvizáció érdekes, kísérleti útjait ígérte, ezért sokan jöttek el a Pécsi Galériába a városban élő muzsikusok, képzőművészek, színészek, táncosok közül, sok volt a fiatal, és úgy tűnt, valameny- nyiükben mély benyomást keltett az egyórás műsor. Vagy eddig ismeretlen művészi utakat bemutatva, az információ erejével hatott — mint a Pécsi Galéria annyi más programja. Magát a műsort az Apáczai Csere János Nevelési Központ zeneeiskolája szervezte. Esztényi Szabolcs valamint Alma Yoray ugyanis jól ismeri az Apagyi Mária és Lantos Ferenc által gondozott zeneivizuális műhelymunkákat. Alma Yoray igen különös táncosnő, azaz nem is táncosnő a szó hagyományos értelmében. Tánca nem a szakma különféle manírjaiból építkezik, hanem mint maga is írja, kapcsolat, párbeszéd a természet, az emberi lélek, a gondolat és az érzelmek között. Alma Yoray az Egyesült Államok keleti partvidékén -él, és egy esztendeje dolgozik együtt Esztényi Szabolccsal. Az Esztényi által zongorán megszólaltatott zene teljességgel improvizáció, és ugyanígy, spontán módon épül Alma Yoray tánca is. A közönség számára szerencsés módon rejtve maradt, hogy zenében és táncban mi volt a rögtönzés, és mi volt előre eltervezve. A műsor ugyanis kissé mindén alkalommal változik, alkalmazkodva az adott térhez, környezethez. Az egy órában mégis tételek különültek el egymástól, majd a tánchoz a táncosnő hangja is kíséretet adott, aztán dob és végül két csengő hangja erősítette tovább a zongorakíséretet. Zene és tánc, látvány és mozdulat párbeszédét szemlélhettük. Gállos Orsolya i vasárnapi 5