Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-22 / 291. szám
1986. október 22., szerda Dunántúli napló 5 Változás a Pannónia Innováció élén Képünkön balról: dr. Gaál Csaba, Kiss Péterné, dr. Vas János, Baksai Antal, dr. Wilhelm József Fotó: Proksza László Óriás Nándor professzor köszöntése Dr. Óriás Nándor jogászprofesszort latinul köszöntötte tegnap 100. születésnapja alkalmából a Pedagógusok Szak- szervezete Pécs Városi Bizottsága nevében Horváth Gyula, a nyugdíjas tagozat elnöke. A professzor Anna utcai lakásában tartott hangulatos ünnepségen latinul hangzott a válasz is, majd Óriás professzor az életéről beszélt. Nyolcvanhárom évvel ezelőtt érettségizett a gyulafehérvári katolikus főgimnáziumban. A budapesti bölcsészkaron latint és történelmet tanult, s kollégái biztatására a jogot is elvégezte. Három doktorátussal rendelkezik. Előbb a kultuszminisztériumban dolgozott, majd Egerbe a jogi akadémiára került. Később a kereskedelmi iskola igazgatása mellett tanította a leendő jogászokat, sőt jutott ideje az Egri Népújság szerkesztésére is. A pécsi jogi egyetemre 1939-ben hívták, ahol az ő szavaival élve „16 gömbölyű évig" tanított római jogot. 1946-ban ment nyugdíjba, és negyven éve tagja a Pedagógusok Szakszervezetének. — Nem bántam meg soha, hogy pedagógusnak mentem — foglalta össze munkában töltött évtizedeit a professzor. A4 egkétszérezétt forgalom Tízmilliós nyereséget vár a közös vállalat - Alapvető feladat továbbra is a szellemi termékek megvalósításának finanszírozása Számítástechnikai előadás a 400 fős előadóteremben Nyílt nap a PMMF-en A tájékoztatás megkönnyítheti a döntést Másodszor vonult nyugdíjba tegnap Baksai Antal, öt éve az ország egyik legfrissebben gondolkodó termelőszövetkezetét adta át utódainak, most pedig a fennállásának legjobb pozíciójában lévő, dinamikusan fejlődő Pannónia Agrárinnovációs Vállalattól köszönt el. A vállalatot ő alapította 1979-ben, két évvel a nyugdíjba vonulása előtt, hogy az országban mindenütt jelentkező új szellemi termékek megvalósítását segítse elő. A közös vállalat a nulláról indult — a tegnapi igazgatótanácsi ülésen bejelentették: 197 milliós árbevétellel, 10 milliós nyereséggel zár az idén — forgalmát egy év alatt megkétszerezte. Debrecentől Magyaróvárig, 76 taggazdaság küldte el képviselőit az igazgatótanács ülésére. Gaál Csaba ügyvezető igazgató a jövő évi tervet terjesztette elő. Eszerint 1987-re 228 milliós árbevételt irányoznak elő - 15 százalékkal többet, mint amennyi az idén várható, s ebből 20 millió innovációk megvalósításából képződik. Aki most fejlesztéseket akar finanszírozni, annak jórészt magának kell megkeresnie hozzá a pénzt. A kereskedelmi tevékenység ezt szolgálja. A Pannónia idén 11 százalékkal növelte tőkés realizációjú exportját: 15 000 tonna terményt adott el — szárítmányt, madáreleséget, napraforgót, borsót, tejet — 3 millió dollárért. Kifejlesztette nyomdaipari és reklámtevékenységét. A szedéstől a színes nyomásig mindent meg tudnak csinálni, az amerikai Pioneer cég pavilonja az ő munkájuk volt a bábolnai napokon. Ez a háttér teszi lehetővé, hogy a szerényebb érdeklődés ellenére alapvető törekvését — 40 százalékos árbevétel növekedés az alacsony jövedelmezőségű innovációk területén — jövőre is finanszírozni tudja. Az általuk felkarolt újdonságok közül nagyobb tételben kerül már piacra a Phytowax, a ■gyorskötöző, a műtrágya cövek. Az idei újdonságaikból a TEK szivattyú és a biobrikett felfutása várható. Dunaszekcsőn 4000 tonna biobrikettet gyártó referencia üzem épül, Nagykőrösön pedig termelni kezd a Belto- mix üzem. A habbetonnál és a tűzoltásnál pótolja az eddigi nyugati importanyagot. A vállalkozás gazdálkodására jellemző, hogy a betétek utón évek óta magasabb részesedést fizet, mint amekkora a kamat, s a részjegy értéke öt év alatt 20 000 forintról 102 000-re nőtt. Ennél fontosabb azonban az a haszon, amely a taggazdaságoknál képződik — 90 millió forint az idén — a közös vállalat tevékenysége alapján. Az igazgatótanács ülésén a hagyományoknak megfelelően két kutató ismét bemutatott egy-egy újdonságot. Dr. Katona Zoltán, az Energiagazdálkodási Intézet programiroda-vezetője a biobrikettről szólt. Tóth Titusz, a Vízgazdálkodási Társulatok Egyesülésének igazgatója pedig a hígtrágyakezelés új eljárásáról adott tájékoztatást. Ennek is Dunaszekcsőn indulnak az üzemszerű kísérletei. „Megnyugvással adom át helyemet. Vállalatunk eredménye bizonyítja. hogy gazdasági szükségszerűséget oldottunk meg — mondotta leköszönő beszédében Baksai Antal. — Az induláskor csak az a meggyőződésünk segített, hogy érdemes a szellemi termékek gyorsabb megvalósításáért fáradozni. Néhány év alatt létrehoztunk egy szervezetet, amely képes eredeti céljainknak megfelelően dolgozni és eredménynek tekintem, hogy az innovációra nem éppen alkalmas időben is talpon tudtunk maradni." A Stagek kimutatása szerint az ország 45 szövetkezeti közös vállalata közül hatékonyság alapján a Pannónia a 4. helyen áll. Baksai Antal munkáját dr. Bitó Sándor, a Baranya Megyei Tsz Szövetség titkára köszönte meg. A közös vállalat igazgatótanácsa a vállalat új elnökévé dr. Vas Jánost, az egyházasko- zári tsz elnökét választotta meg, -elnökhelyettes dr. Wilhelm József, a dunaszekcsői tsz elnöke. (Munkatársunk telelonjeien- tése) A TIT XVIII. országos műszaki vándorgyűlésen Győrött energiagazdálkodás, a régiók gazdasági helyzete, a szakképzés, valamint a közlekedés és a távközlés szerepelt döntő súly- lyal. Ennyire szerteágazó témakörben három nap alatt nem lehetett elmélyülni. A műszaki szakemberek azokra a kérdésekre koncentráltak, amelyekre a tudományos ismeretterjesztésben, a továbbképzésben fokozott figyelmet kell fordítani. Dr. Tóth László közlekedési minisztériumi államtitkár felszólalásában azt vázolta, hogy az eszközóllofnány fejlesztésére Meglepődve álltak a szervezők tegnap reggel a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola folyosóin. Soha nem látott érdeklődést tapasztalhattak; a tavalyi mintegy 120 érdeklődő helyett idén több mint kettő- százötven középiskolás jelent meg az ország minden tájáról. A résztvevők több mint fele más megyéből jött. (Megtudtam, hogy szállás hiányában jó néhány, hétfőn jelentkező érdeklődőt vissza kellett utasítaniuk;...) Gyorsan intézkedtek aztán a műszaki főiskola vezetői, szabaddá tették a 400 fős előadót. Itt hallgathatták az érdeklődők a főiskola életéről, képzéséről, szakmai tevékenységéről tartott rövid, frappáns előadásokat. Az érdeklődés többféle szempontból is megmagyarázható. Elképzelhető, hogy az eddigieknél nagyobb propaganda kísérte idén az előkészületeket, feltételezhető az is, hogy valamivel élénkebb lett az érdeklődés a műszaki pályák iránt, várhatóan nem lesz lehetőség, ugyanakkor a szállítási igények - elsősorban a személyszállításban — növekedni fognak. „Meg kell akadályozni — mondotta — a szállítás leépülését, mert félő, hogy ez a 90-es években a gazdasági fejlődés visszahúzójává válhot. Dr. Lakatos László, az MSZMP Győr-Sopron Megyei Bizottságának első titkára a megye gazdasági helyzetét ismertette. A gépgyártás termékeinek jó egyharmada nyugati piacokon is vevőre talál. 1985- ben átlagosan 10 százalékos béremelést hajtottak végre és ez a szám idén is 9,5 körül alakult.! Ehhez viszont a termelés 4,5 százalékos növekedése jáígy a PMMF-re is többen akarnak jelentkezni. (Legutóbb 468 pályázóból 332-es elsős létszám alakult ki, a felvettek több mint 15 százaléka átirányított, azaz eredetileg más felsőiskolába jelentkezett.) Gondolom, szerepet játszott az is, hogy a megyei pedagógiai intézet megfontolandó kezdeményezésként, egy-egy ilyen alkalommal „tömbösített információként" elmondja, milyen lehetőségek vannak az ország más, hasonló típusú intézményébe való bekerüléshez. Baranyai kezdeményezés, hogy különbuszokkal ellátogatnak más magyar felsőoktatási intézményekbe is. A napokban 200 középiskolás öt busszal látogatott két budapesti és a két kaposvári felsőiskolába, november 5—6-ón Szegedre, a rult. A nemzeti jövedelem egy- tizedét a megye termeli. Dr. Kís- celli László, a Közlekedéstudományi Műszaki Főiskola igazgatója szólt a felvételizők és a végzettek felkészültségéről. Kiemelte a diploma megszerzése utáni ismeretfelújító tanfolyamok szerepét, és a szakmunkások, valamint a szakközépiskolát végzettek továbbtanulásában jelentkező feladatokat. Dr. Major István, az MTA Köz- gazadságtudományi Intézetének főmunkatársa néhány meglepő adatot ismertetett, elsősorban figyelemfelkeltő céllal. 1985- ben a 100 főre eső telefon fővonalak száma mindössze 6 Volt Magyarországon. A környező országokhoz képest ez 20 éves JATE Természettudományi Karóra mennek. Az okok között nem szabad elfeledkeznünk a tanácstalanságról sem. Februárban adják be a jelentkezési lapot a középiskolások, és most, beszélgetve jó néhánnyal, nem tudják pontosan, hova is jelentkezzenek. A tanácstalanság részint érthető lehet, de rávilágíthat a pedagógus és a szülő felelősségére is. A nyílt napok folytatódnak; 23-án nyolctól a JPTE Tanárképző Karára, 30-án délután az orvosegyetemre várják az érdeklődőket. Azokat sem fogják elküldeni, akiknek — mint ahogy az tegnap a PMMF-en is megesett — nem az első olyan helyük lesz, ahol tudakozódnak, érdeklődnek. Bozsik L. lemaradást jelent. Romvári Ferenc, a Rába műszaki igazgatója az előttük álló feladatok közül a kocsik önsúlycsökkentését, a fajlagos fogyasztás mérséklését, a raksúly növelését és a karbantartási költség minimalizálását jelölte a legfontosabbnak. A vándorgyűlés munkája a műszaki ismeretterjesztésben kiemelkedő tevékenységet végzettek kitüntetésével zárult. A baranyai résztvevők közül Radnai Béla, a Baranya Megyei Tanács V. B. közlekedési felügyelet járművezetők vizsgabizottságának vezetője Kiváló Munkáért minisztériumi kitüntetést kapott. Sz. Koncz István A TIT műszaki vándorgyűlése Győrött Eredményes lakásprogram Szigetváron Otthonok a fiatal, többgyermekes családoknak Fiatal házasokat, többgyermekes családokat érintő napirend szerepelt többek között a Szigetvár Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnap délutáni ülésén. Áttekintették, hogy miként teljesült az a hároméves lakásprogram, mely a kormány döntése nyomán országos, megyei és városi teendőket jelentett. E feladatok lényege, hogy három év alatt lakáshoz kell juttatni azokat a két- és többgyermekes családokat, fiatal házasokat, akik 1983. december 31-ig beadták az igénylésüket. A határidő végéhez közeledve az összkép kedvező: a 135 érintett szigetvári családból mindössze négy olyan van, akik igénye még nem teljesült. A program kezdetekor — 1984-ben — összesen 247 lakásigényt tartottak nyilván o szigetvári tanácson. Ebből 135-öt két- és többgyermekes családok, fiatal házaspárok, adtak be. A 135-ből október elejéig 127 kérelem megoldódott. Tizennégyen tanácsi bérlakást kaptak, 71 házaspárt OTP-lakás vásárlásához segítettek, 42-en pedig — önálló építkezés, vásárlás miatt — visszavonták az igényüket. A program keretében 43 családot részesítettek — összesen több mint kétmillió forintnyi — vissza nem térítendő támogatásban. Ez a támogatás részben megyei, részben városi tanácsi keretből származott. Tizenöten kamatmentes kölcsönt kapak. összege meghaladja az egymillió forintot. A támogatás, illetve a kölcsön mértéke természetesen különböző. A családok anyagi helyzetétől függően. 30 000-80 000 forint között mozog. A végrehajtó bizottság ülésén elismeréssel szóltak a Lakásügyi Társadalmi Bizottságról, melynek tagjai valamennyi igénylőt felkerestek, s a helyzetük ismeretében, a véleményüket kikérve tettek javaslatot a névjegyzék összeállítására. Kijelentették, hogy a közeljövőben - az év végéig - megüresedő, illetve újonnan épülő lakásokból annak a négy családnak az igényét is teljesítik, akik még várakoznak. Hangsúlyozták, hogy a három év elteltével nem tekintik befejezettnek a programot, hiszen újabb igények vannak a tanácsnál. A VII. ötéves tervben is megyei, illetve városi tanácsi támogatással akarják segíteni azokat a fiatal házasokat, többgyermekes családokat, akik csak saját erőből, belátható időn belül képtelenek lennének a saját otthonuk megteremtésére. Az viszont valószínű, hogy ez a támogatás nem tanácsi lakások juttatásában, hanem az OTP-lakások vásárlásában, illetve az építkezések segítésében lesz kézzelfogható. T. É. Zajcsökkentés Kedden a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének székházában kétnapos tanácskozás kezdődött, amelyen a gépek és a járművek zajának csökkentésében elért eredményeiket, valamint a további tennivalókat vitatják meg a szakemberek. Az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület szervezésében összehívott tanácskozáson kétszáz mérnök, tudományos kutató, valamint környezetvédelmi szakember vesz részt. érdeklődés