Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-22 / 291. szám

1986. október 22., szerda Dunántúlt napló 3 A b ii rt lova iskolája? Fotó: Proksza László Színpad, mozi és étterem Átadás előtt a bakonyai művelődési ház ’Néhány hónapja a ’külsejé­,,Óriási árengedmény! Egy hal most csak 18 Ft!" A reklám a pécsi Fábián Béla Úti Általá­nos Művelődési Központban^ az iskola folyosóján közlekedőket állítja meg. A szaporító akvári­um az igazgatói iroda előtt áll: ebben a napfényes folyosószög­letben jutott neki hely. Külön­ben minden zugot jól ki kell használni, hogy tanítani, tanul­ni lehessen: a zsúfoltság itt egyik alapélménye minden pe­dagógusnak és minden gyerek­nek. Mégsem tapasztalni ide­gességet, kapkodást. Ez a zsú­foltság ugyanis eredmény is, fejlődési fok, amit persze, sze­retnének majd megszüntetni az illetékesek. De az iskola most rövid ideig nem előre néz, ha­nem hátra: Pécs nyugati pere­mén tíz éve lett az egykori is­tenkúti iskolából, óvodából és művelődési házból nevelési köz­pont - mára: Általános Műve­lődési Központ. Magyarürög, Mecsekszentkút, a Daindolok, az Abaligeti út, számos dűlő régi családi házai­ból jártak ide gyerekek: 140- 150-en a tizenöt pedagógus, óvónő keze alá, a népművelő a Gárdonyi Géza Művelődési Házba várta a közönséget. A nevelési központ elméleti alap­vetéssel kezdte a munkát: szá­mos tudományos intézmény és iskola tapasztalata nyomán dol­gozták ki azokat a programo­kat, amelyek révén oktatási-ne- velési-közművelődési központtá akartak válni a. környékbeliek számára az óvodás kortól a nyugdíjas korig. így a tanulás­tanítás programja, a szabadidő, a termelő munka, a közművelő­dés és a sport programja át­fogja a gyermeki élet szinte minden területét, és a felnőtt lakosságnak is kínál művelődé­si, szórakozási választékot a mozitól kezdve a klubokig be­zárólag. Az 1976-77-es tanév elején kezdődött meg a falak döntö- getése — gyakran szó szerint is, amikor át kellett alakítani a különböző helyiségeket tante­remmé. Először az óvoda duz­zadt fel, hiszen az iskolaelőké­szítést tartották a legfontosabb­nak, és mindenkit felvettek az óvodába. „Nehéz harc volt a paragrafusokkal és a hagyomá­nyos iskolát kivánó szülőkkel - mondja most Soós lános igaz­gató. - De egyre több szövetsé­gesünk lett a szülők között: a kétkezi munkában is, a gyere­kekre való figyelemben is." A körzetben sok veszélyezte­tett, hátrányos helyzetű gyerek élt, számukra külön „felzárkóz­tató foglalkozásokat" tartottak. Eqyébként mind a mai napig az iskolaotthonos rendszer vált be legjobban, a felső tagozatban pedig az úgynevezett klubnap­közi. — A nevelési központok meg­felelő pszichológiai és szocioló­giai alapokra épitve szerves egységben folytatják az iskolai és az iskolán kívüli ne­velő munkájukat - mondja Soós János. - Ez nagyon mag­vas gondolat, de tudnunk kell, hogy a valóság nem ilyen szép. Ma sokan még csak tapogatóz­nak, keresik a számukra' leg­megfelelőbb utakat. Az egyik központ a néptáncra épít, a másik a számítástechnikára. Mi az idegennyelv tanítására, befo­gadására. Országosan elismert eredményeink vannak ebben. Oroszt az óvodai naqycsoprttól, németet ötödik osztálytól taní­tunk. A program szerint jövőre a nyolcadikosok alapfokú nyelv­vizsgát tesznek oroszból.- Hogy mi volt a legnehe­zebb? Partnert találni a munka­iskola ideáljához. Sok próbálko­zás után gombatermesztésbe és fóliakertészetbe fogtunk; van szövetkezeti alapon működő is­kolaboltunk, egyes tanulók disz- növénygondozást tanulnak, Irodalomóra a IV. osztályban mások akvarisztikával és bár­di szműkészitéssel foglalkoznak. Nem akarok nagy szavakat mondani, de éppen ezen a pe­dagógiai területen szerzett ta­pasztalat bizonyltja számomra, hogy ilyen lesz a jövő iskolája: az üzemek, vállalatok segítsége révén működik és ebbe a for­mába a szülőket is könnyebb bevonni. A legkülönbözőbb szakmájú édesapák, édesanyák tudása kamatozik közvetlenül is az iskolai munkánkban. Gazdag Andrea és Takács Gábor nyolcadikosok: mindket­ten itt kezdték az óvodát, az iskolát is. Daindolban laknak, ■családi házban. Közepes tanu­lók, s amúgy az iskolában igen jól érzik magukat, mert a na­pirend nem hajszolt, nem kime­rítő.- Délelőtt tanulunk, délután játék, szabadidő, 4-től 5-ig ta­nulás másnapra - mondja And­rea. - De most próbán vagyunk: hazamehetünk, és elválik, tu­dunk-e egyedül tanulni otthon. Ha nem, újra kell jönnünk 4- re.- A szabadidőben vannak a szakkörök - egészíti ki Gábor. Egyet kötelező választani. And­rea földrajzra jár, én tornaszak­körre. A fakultációban ő a né­metet én a környezetvédelmet és a számítástechnikát választot­tam. A délutáni órákban külön foglalkozhatunk azzal a tan­tárggyal, ami érdekli az em­bert. A hét végén játszani hívja a művelődési ház az ekkora gye­rekeket is: például számítógép­hez és diszkózenéhez. A diszkót mindketten kedvelik, akárcsak a közös családi kirándulásokat. Andrea női szabónak tanul majd a szakmunkásképzőben, Gábor a Zipernovszky Károly Gépipari Szakközépiskolába je­lentkezik. • A jubileumra megjelent ki­adványból kiderül, hogy tíz év­vel ezelőtt a nyolcadikosok egy­ötöde tanult tovább gimnázi­umban vagy szakközépiskolá­ban. Ma a fele. Ebben egyfor­mán része van az iskolában folyó munkának és a körűimé« nyék változásának: a környé­ken sok új ház épült, sok értel­miségi család költözött ide. Tíz év alatt a tanulók, pedagógu­sok létszáma megduplázódott. Minden zugot kihasználnak (né­melyik ajtóra nem lehet kiírni, hogy tanterem, kiírták hát: kuc­kó), és igaz, hogy megalkuvá­sokkal, de mindenük van: könyvtár, tornaterem, tanítanak öltözőben, könyvtárban, a műve­lődési ház" előterében és ter­mészetesen az októberi verő­fényben fürdő udvaron is. Mára az iskola elérte befogadóképes­ségének határát. Detre Pálné igazgatóhelyettes megmutatja, hol épül majd 1989-ben a négy új tanterem: a terv a ma négy különálló épületet egy nagy egységbe fogja majd­A Fábián Béla Üti Általános Művelődési Központban manap­ság úgy adják egymásnak a ki­lincset a tapasztalatcserére ér­kező szakmabeliek, mint aho- qyan tíz éyvel ezelőtt az isten- kútiak kerestek példát, segítő kollégákat szerte az országban. G. T. rő’l ítélve még lebontására szánt épületnek nézhette volna a felületes szemlélő Bakonyán a hajdan volt csendőrpihenő, bábalakás, majd községi ta­nács épületét, melyen a ro­mos vakolat fölött hiányos be­tűk hirdették, hogy ez a ház a művelődési otthon. Pedig belül már akkor is lázas mun­ka folyt. Bakonyán a lakosság min­dig igényelte a művelődés, szórakozás lehetőségét. Régen szabad téren vagy pajtákban, kocSideszikálkból összetákolt színpadokon folyt a „kultúr- mun'ka", aztán 1964-től, amikor a mai helyén berendezték a művelődési házat, benne ál­landó helyet kapták a színi előadások és a szórakoztató összejövetelek. Évente 6—8 al­kalommal látogattak a falu­ba budapesti és vidéki város­beli vendégművészek, a Me­cseki Ércbánya, a Sógvári End­re Művelődési Názzal közösen itt rendezte Otthoni randevúit, és hetente négyszer is volt mozielőadás. Az idő azonban eljárt az épület felett, ezért vált szükségessé újjáépítése. A felújítási munkálatok ered­ményeképpen mindössze egy maradt meg az épület régi falai közül. Új a tetőszerkezet, kicserélték az összes nyílás- szárát, cementlappal borították a padozatot. A kialakított leg­nagyobb helyiség a mozi- és színházterem, melynek a vé­gén emelkedik ki a 30 négy­zetméteres színpad. A színpad mögött található három szí- nészöftöző és a szociális helyi­ségek. A korábbi méretéhez képest bővült is az épület. így a jobb szárnyán kapott helyet egy teakonyha, étterem és a ruhatár. Ezeken kívül praktikus célokra pénztárat, mozigéphó- zat, raktárát és pincét alakí­tottak ki az építők. A házba bevezették a vizet és felújí­tották az egész elektromos há­lózatát. Eltűnt a romos vako­lat és kívülről is mutatóssá vált az épület. A felújítására fordított 1 750 00 forint kívül be­lül látványos változást hozott. Ez az összeg részben a Hazafias Népfront országos pályázatá­nak első díjából került ki, azontúl pedig számos vállalat támogatta anyagilag az épít­kezést. A fa’lu lakossága tár­sadalmi munkával vette ki á részét a felújításból. A ház elkészülte után már csak a környező terep rende­zése van vissza és újra fogad­hatja látogatóit a művelődési otthon. A tervek szerint ismét lesz mozi, visszatérnek a még nem felejtett, sokak áltál sze­retett rendezvények. De meg­nyílik a ház ajtaja az ifjú pá­rak előtt is, hiszen lakodalma­kat is akarnak majd itt tar­tani. A 400 lelkes falu szeret­né megtartani fiataljait. E cél szolgálatába áll az új művelő­dési ház is. K. E. A szocializmus megújulásának útja (12.) A mezőgazdaság átalakulása A gyors konszolidálódósnak kifejezője volt a parasztság termelési kedvének növekedé­se. A pártvezetés nem erőltette a mezőgazdaság nagyütemű átszervezését. A KB 1957 júli­usi agrártéziseiben így fogal­mazta meg nézeteit: „A me­zőgazdaság nagyüzemű átszer­vezése nem öncél, hanem esz­köze, fő módszere a mezőgaz­dasági termelőerők állandó fej­lesztésének, a dolgozó nép és ezen belül a parasztság jólé­te állandó növelésének.” Kézzelfoghatóan be kell bizo­nyítani a dolgozó parasztság­nak a korszerű mezőgazdasági nagyüzemek fölényét a kisgaz­dasággal szemben, és csak ak­kor szabad lépni - ezt vallotta az MSZMP. Ennek helyességére az ötvenes évek első felében történt két sikertelen nekifutás tanulsága figyelmeztetett. Az agrártézisekben megfo­galmazott feltétel, hogy a nagyüzemnek bizonyítania kell fölényét a kisgazdasággal szemben, 1958 végén kezdett teljesülni. Több mint 26 ezer traktor végezte a munkát a szocialistg szektor földterüle­tén; a műtrágyafelhasználás egy hold szántóra országos át- laqban 11,4 kg volt, de ez a különböző szektorokban így oszlott meg: állami gazdasá­gok 41,4, szövetekprot«l< ^4.4. egyéni gazdaságok 4,5 kg-ot használtak fel. A ter­mésátlagok a szocialista szektor javára fordultak, ha az állattenyésztésben még az egyéni gazdák álltak is az élen, a szántóterületen belüli arányuknál nagyobb részt ad­tak. Ennek ellenére a termelő- szövetkezetei parasztság évi jö­vedelme 12 százalékkal túlhalad­ta az egyénilea gazdálkodó oa- rasztok átlagjövedelmét. (Per­sze az átlagon belül voltak azért egészen naqv jövedelmű középparaszt-gazdák is.) 1958. december 7-i ülésén a Központi Bizottság elhatározta a termelőszövetkezeti mozaa- lom tovóbbfeilesztését. De mennyire másképpen indult és ment véabe ez a harmadik ne­kifutás! Rendkívül körültekintő­en, a parasztság gondolkodá­sát a leamesszebbmenően tekin­tetbe véve, a gazdasági és po­litikai tényezőket mindig kom­binálva, kellő körültekintéssel tettek meg minden lépést. Mindez persze nem jelentet­te azt, hogy e naayfontossáqú és valóban bonyolult feladat megoldásában elvi és gyakor­lati viták, elvi és oolitikai bi­zonytalankodás leküzdése nél­kül lehetett volna célt érni. Az önkéntességet, mint alapelvet persze mindenki hirdette — ez a lenini szövetkezeti elv elemi igazsága —, csak éppen az ér­telmezésében voltak nézetelté­rések. A szektás nézetek ma­radványaival megvert elvtár­sak, megriadva az egyéni gaz­daságok megerősödésétől, csa­vartak vojna a srófon, mert szerintük, a jövedelmük csök­kentése nélkül nem lehet rábír­ni a parasztokat, hogy a szö­vetkezetét válasszák. Az inkább revizionista szemlélet hatása alatt lévő emberek viszont már a szervezés gondolatától is ir­tóztak és — gz önkéntességet valamiféle automatizmusként szemlélve — teljesen az ösztö- nösségre bízták volna a szö­vetkezetesítést. A párt, szerencsére, mind a jövedelmet megnyirbálni aka­róknak, mind az ösztönösség híveinek tanácsaitól elhatárol­ta magát. Helyes álláspontot alakított ki a vezetés a fejlesz­tési ütemről folyó vitában is. Minden siettetés — állapították meg — az erőszak alkalmazásá­nak veszélyét rejti magában. Viszont az az érvelés, hogy ha már minden gazdasági alap megvan az adott — tulajdon­képpen így kellene mondani: jövendő ... — nagyüzemben, csak akkor lehet szervezni a parasztokat a közös gazdálko­dásra, ugyancsak elfogadha­tatlan megközelítése volt a ké­nyes feladatnak. A gazdasági feltételek jelentősége persze nem lebecsülhető, de azért az adott helyzetben a politikai feltételek voltak az elsődlege­sek. Megint — mert már az első két nekifutáskor is — jelentkez­tek a nézeteltérések az úgyne­vezett kettős feladatról: egy- időben történjen-e a szocialis­ta átszervezés és a mezőgaz­dasági termelés növelése? E kérdésben tulajdonképpen a két szélsőség, a bal- és a jobboldal egy platformra ke­rült: nem hitték lehetségesnek a kettős feladat megoldását; a balosok úgy vélték, a nagy cél oltárán áldozni kell, tudo­másul venni a termelés vissza­esését, a jobboldaliak a terme­lést, ellátást féltve inkább le­álltak volna, vagy beláthatat­lan jövőbe tolták volna az át­szervezés lebonyolítását. Az MSZMP a kettős feladat egy­idejű megvalósítását választot­ta, és ennek érdekében min­den intézkedést megtett. Ebben a legfontosabb volt az önkén­tesség szigorú őrzése, és per­sze az is, hogy minden lépés után megerősítette a „talajt” és csak azután tette meg a kö­vetkező lépést. Vagyis miután 1959 elején a mozgalom két hónap alatt 342 ezer új taggal gyarapodva a tsz-földek ará­nya 34 százalékra nőtt, leállt az átszervezés szorgalmazásá­val. 1959—60 tele volt a követ­kező ütem, ekkor 380 ezerrel nőtt a tagság száma, és a te­rület már 56 százalék volt. 1960-61 telén ismét 340 ezer ember lépett a szövetkezés út­jára, s ezz.el a termelőszövet­kezetek összterülete már a szántóföld egészének 76 szá­zalékát tette ki. Az új szövetkezetek megszi­lárdulásában fontos szerepet játszott az is, hogy a bevitt ál­latokért, eszközökért térítést, a földekért pedig földjáradékot fizettek. 1960-ban például a tagságnak kifizethető összes jövedelem 7-8 százalékát földjáradék címén fizették ki. Nagy hatást tett az is, hogy a társadalombiztosítást, beleért­ve az öregségi nyugdíj fizeté­sét fokozatosan kiterjesztették c termelőszövetkezeti tagokra. Nyugdíjas paraszt - ez valami egészen új, rendkívül vonzó volt a falusi lakosságnak. El­kezdődött - a szövetkezeti ön­állóság alapján — a jobban teljesítményekhez igazodó, ösztönző jövedelemelosztási rendszerek kipróbálása és al­kalmazása is - az addig alkal­mazott egységes munkaegység­rendszer helyett. Új, e valódi szövetkezeti elvet közvetítő gyakorlat volt az is, hogy egyre inkább a szövetkezeti tagságé lett a döntő szó a helyi vezetők kiválasztásában. Ennek ered­ményeként többnyire tisztelt és elismert gazdák kerültek a szövetkezetek élére, nemegy­szer olyanok, akiket - egykor indokolatlanul — kuláklistára tettek. Általában elv lett, hogy a tagokat soha sem régebbi osztályhelyzetük, hanem a szö­vetkezetben végzett munkájuk alapján kell megítélni. Lehető­vé vált, hogy a kulákok szin­tén tagjaivá váljanak a szövet­kezetnek. A mezőgazdaság átszervezé­se a szocializmus alapjainak lerakása szempontjából óriási akció volt, amelyben az orosz­lánrész a falusi pártszerveze­tekre és a falu kommunistáira hárult, és ehhez segítséget kaptak a- munkás elvtársaiktól is. A régi termelőszövetkezetek tagjai is jelentős munkát vé­geztek, az ő legfőbb érveik a saját termelőszövetkezetük eredményei voltak. A tapintat és a megértés vezérelte a szer­vezők munkáját, hiszen meg kellett érteniök a parasztok gyötrődését, át kellett élniök bizonytalankodásukat, kételyei­ket, félelmeiket — mindazt, ami az embert mozgatja, mi­kor élete nagy elhatározását teszi meg. (Következik: Értelmiség és a kulturális politika) Nemes János Példát kerestek, példa lettek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents