Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-18 / 287. szám

Ez év október elején sem maradhatott el a középiskolások vidám a rendezvénye, a Mecseki Szüreti Nap, ahol képeink készültek. Az első képen Fekete Tibor, a Zipernovszky negye­dikes tanulója mondja a diákavató szövegét, az utolsó felvételen az avatandó diákok, a „szecskák" mondják a fogadalmat. Középső három felvételünkön a felvonulás egy-egy részlete •átható. Fotó: Tóth László Fiatalok r Kongresszus utáni feladatok A KISZ XI. korgresz- szusa és a megyei kül­döttgyűlés határozataiból adódó feladatokat részle­tesen meghatározta a KISZ Baranya Megyei Bizottsága, s ezt a testület el is fogadta augusztus 28-i ülésén. Minthogy az ifjúsági szövétség megyei testületének az elkövetke­zendő öt évre szóló fel­adatai valamennyi fiatalt érintik, itt közöljük az ifjú­sági szövetség önmaga elé kitűzött feladatait, s egyúttal várjuk, hogy a megye fiataljai írják meg lapunknak ezzel kapcso­latos véleményüket, ja­vaslataikat. A KISZ XI. kongresszusa és a megyei küldöttgyűlés hatá­rozataiból adódó megyei fel­adatok A KISZ-nek, mint a párt ifjú­sági szervezetének alapvető feladata az MSZMP politikájá­nak következetes képviselete az ifjúság körében, ezáltal megnyerve a fiatalokat társa­dalmi céljainknak. Ez a fel­adat arra is kötelezi az ifjúsá­gi szövetséget, hogy megnöve­kedett önállósággal, érdekala­pú, rétegdifferenciált, öntevé­kenységre épülő politizálással integrálja és képviselje az iparban és szolgáltatásban, a mezőgazdaságban és intézmé­nyekben dolgozó fiatalok a pályakezdő értelmiségiek, va­lamint a közép- és felsőfokú tanintézetekben tanulók érde­keit és törekvéseit. A KISZ Baranya Megyei Bi­zottsága a megye sajátossá­gainak figyelembevételével (az ipar meghatározó szerepe mel­lett jelentős mezőgazdasági és értelmiségi réteg jelenléte, to­vábbá Pécs egyetemi város jel­lege) találjon helyet a megye politikai vezetésében, legyen tisztában az egyes rétegek el­képzeléseivel és rétegtanácsai segítségével tegye ezeket a tö­rekvéseket a megye KISZ-szer- vezeteinek elsőrendű feladatá­vá. Erősíteni a politikai jelleget Politikai jellegünk erősítése megkívánja, hogy KlSZ-szerve- zeteink váljanak az adott kör­nyezetük alakítójává. Tagjaik a marxizmus-leninizmus eszméjét elsajátítva törekedjenek kör­nyezetük megértésére és érde­keik szerinti megváltoztatásá­ra. Legyen minden kérdésről véleményük, állásfoglalásuk és a problémák megoldására konkrét javaslatuk. KISZ-tagjaink mindig közös­ségben és szervezetben gon­10. HÉTVÉGE dolkodjanak, ismerjék az ifjú­ság, a KISZ és a társadalom egymás közötti viszonyát, köl­csönhatásait. Ahhoz, hogy környezetünket alakító politikai erővé válhas­sunk, erős, tekintélyes ifjúsági szervezetre van szükségünk. Ehhez elengedhetetlen, hogy a munkában, a tanulásban be­csülettől helytálló fiatalokat tömörítsük, akikre a tudás, a szakértelem, a teljesítményori­entáltság, az elkötelezettség a jellemző. KISZ-szervezeteink kapcsolódjanak az adott kör­nyezetükben folyó alaptevé­kenységhez. Működési terület tűkön sajátos eszközeikkel, munkaformáikkal vegyenek részt az adott terület előtt'álló feladatok megvalósításában. Érezniük kell a fiatalok döntő többségének bizalmát, körük­ben növelni kell befolyásunkat. Ahhoz, hogy véleményünk mögött tömegek álljanak, az eddigieknél határozottabban kell képviselniük a.fiatalok ér­dekeit, törekvéseit. E munka során bátor, az ütközéseket, a konfliktusokat is vállaló maga­tartást kell tanúsítanunk. Szervezetünk számára tagja­inkat vonzó, értelmes cselekvé­si lehetőségek útján kell meg­nyernünk. KISZ-szervezeteink erősítsék szervezeti életüket annak kellő tartalmat adva. E tartalmas szervezeti élet bizto­síthatja ifjúsági szövetségünk cselekvőképességét, tagjaink mozgósítását célkitűzéseink megvalósítására. Célkitűzéseit minden KISZ- szervezetnek egy világos, a tagok által elfogadott prog­ramban kell megfogalmaznia. Egész tevékenységünk során forduljunk a fiatalabb korosz­tályok felé. Közülük is legfon­tosabb a tizenéves diákok megnyerése, hiszen az ő talál­kozásuk, viszonyuk a KISZ-hez a későbbiekre nézve meghatá­rozó. A tizenéves diákok köré­ben a KISZ a legrátermettebb, cselekvő, elkötelezett diákokat tömörítse soraiba. Tagjai elé állítson magasabb követelmé­nyeket. A KISZ-szervezetek vállalja­nak meghatározó szerepet egy formájában új, a baranyai ha­gyományokon alapuló színes, tartalmas diákélet megterem­tésében. A diákmozgalom köz­pontjában az iskolai KlSZ-szer- vezet álljon, vállaljon megha­tározó szerepet. Tagjai cselek­vőén vegyenek részt a diákkö­zösségek munkájában. Az osztályközösségek, az osztály-diákbizottságok, a kol- lágiumi önkormányzatok erő­sítsék a diákképviseleti szere­püket. Teremtsenek lehetőséget cf ,,közéleti szerepvállalásra',', a közösségi élet alapvető nor­máinak elsajátítására. Segít­sék az iskolában folyó szak­mai, tanulmányi munkát. Támogatjuk és kezdeményez­zük a megyében a közös ér­deklődésre szerveződő, önkor­mányzati jelleggel működő, öntevékeny diákcsoportok lét­rejöttét, működését (pl. szak­körök, diáksportkörök, kulturá­lis csoportok és minden új, alulról jövő kezdeményezés, a társadalom és az egyén szá­mára hasznos tevékenységi forma). Tevékenységüket az is­kola állami felügyeletével és támogatásával végezzék. Szá­mítunk a szülők, a társadalmi, a mozgalmi, szakmai szerveze­tek segítségére is. Belső, életünket tegyük ru­galmasabbá, demokratikusab- bá. Igazodjunk a fiatalok 'kü­lönböző rétegei eltérő helyze­téhez és igényeihez. Rétegtanácsaink hatáskörét és szerepét a mozgalmi mun­kában tovább kell bővíteni. Választásaink során a közvet- ien delegálással biztosítsuk a rétegképviseletet. Tagoltabb ifjúsági mozgalmat A KISZ tevékenységének megújulásához elengedhetet­len egy eddiginél tagoltabb if­júsági mozgalom megteremté­se. A megye állami, társadal­mi és tömegszervezeteinek a jövőben közvetlenül is többet kell foglalkoznia a fiatalokkal. Saját szervezeti kereteik kö­zött adjanak a fiatalok igénye­inek, törekvéseinek megfelelő cselekvési teret, lehetőséget. Támogatjuk az egyén és a társadalom számára is hasznos célokért tevékenykedő, önkor­mányzati jelleggel működő if­júsági közösségek, egyesüle­tek, klubok létrejöttét, működé­sét. E közösségekben KISZ- tagjaink képviseljék ifjúsági szövetségünk politikáját. Az ifjúsági szövetség agitá- ciós és propaganda munká­jának célja a párt politikájá­nak megismertetése, elfogad­tatása az ifjúság körében, me­lyet ideológiai tudatformáló, nevelő tevékenységén kérész-1 tül valósít meg. Váljék a KISZ a demokrati­zálódó társadalmi folyamatok bázisává, nyílt, őszinte politi­zálással, gyors és teljeskörű in­formációáramlással biztosítsa a vélemények cseréjét. Az if­júság politikai nevelésében, tudatformálásában vállaljon meghatározó szerepet. Ifjúsági szövetségünk síkra- száll a leszerelésért, a két vi­lágrendszer békés egymás mellett éléséért. Az eddigi ki­emelt békerendezvények mel­lett kapjon nagyobb teret napi politikánkban a békemunka. Szorgalmazzuk és támogatjuk a megyében békeklubok létre­hozását, békefórumok és ren­dezvények szervezését. — A KISZ Baranya Megyei Bi­zottsága és a mellette műkö­dő Politikai Képzési Munka­bizottság dolgozza ki a me­gye réteg- és korosztályi sa­játosságainak megfelelő po­litikai képzési rendszerét és az ehhez igazodó nem kép­zési jellegű, közvetlen ideo­lógiai nevelőmunka módsze­reit. — A felkészítéskor a határoza­tok ismertetése mellett az ideológiai nevelőmunka, meggyőzés stb. módszertaná­nak megismertetésére, gya­koroltatására kell a fő hang­súlyt helyezni. — Információs rendszerünket tegyük alkalmassá arra, hogy a KISZ vezető testületéi rendszeres ismeretekkel ren­delkezzenek az általuk irá­nyított testületek, alapszer­vezetek munkájáról, a KISZ- tagok gazdasági, politikai, kulturális élettel kapcsolatos — nézeteiről. — A tájékoztatási rendszernek még alkalmasabbá kell vál­nia arra, hogy megfelelő is­mereteket biztosítson a tag­ság számára a szövetség egészéről, a vezető testüle­tek munkájáról, a soronkö- vetkező feladatokról, adjon választ az információs jelen­tésben jelzett kérdésekről. — A DIÁK és az Universitas, valamint az iskolarádiók ad­janak tájékoztatást a testü­letek e réteget érintő mun­kájáról, a KISZ előtít álló feladatokról, a mozgalom­ban elért eredményekről. — Kössünk megállapodást a Dunántúli Naplóval, a Ma­gyar Rádió Körzeti és Nem­zetiségi Stúdiójával, az MTV Pécsi körzeti és Nemzetiségi Stúdiójával és a Kábeltele­vízióval a tájékoztatási rend­szer bővítése, agitációs és propagandamunkánk szélesí­tése érdekében. Kezdemé­nyezzük a megye tömegkom­munikációs eszközei „ifjúsá­gi szekcióinak” kialakítását. — A megye KISZ-szervezeteit irányító, vezető testületek tagjai kapjanak és vállalja­nak nagyobb szerepet a me­gye politikai- és közéletében. — A nemzetiségi politika helyi szinten történő megvalósítá­sa érdekében a nemzetiségi területek KISZ-vezetői részé­re felkészítőket, fórumokat kell tartani. Szervezzünk nemzetiségi vitatáborokat. — Elsősorban középiskolai te­rületen az új törekvések se­gítése érdekében tematikus pályázatokat kell kiírni. Cselekvőén támogatjuk a párt politikáját KISZ-szervezeteink fordítsa­nak megkülönböztetett figyel­met a legrátermetteb fiatalok párttaggá nevelésére, hogy azok nagyobb számban jussa­nak el a párt soraiba. Jelölt­jeink azok közül kerüljenek ki, akik munkájukkal, magatartá­sukkal és elkötelezettségükkel bizonyították alkalmasságukat. Az eddiginél több munkás és parasztfiatalt, egyetemi és fő­iskolai hallgatót és pályakez­dő értelmiségit ajánljunk a pártba. Kiemelt feladatunknak te­kintjük a jövőben is az MSZMP gazdaságpolitikájának cselekvő támogatását és a VII. ötéves terv megyei végrehajtá­sára történő mozgósítást. — A KISZ-tagok járjanak élen a munkában, legyenek fej- gyelmezettek, törekedjenek a minél jobb minőségre. Dol­gozzanak alkotó módon, le­gyenek fogékonyak az új megoldások iránt. — KISZ-szervezeteink vegyenek rászt a műszaki-technikai fejlesztés gyorsításában. Te­vékenységük terjedjen ki a műszaki fejlődés valameny- nyi belső mozzanatára, a termelés szervezésére, ösz­tönzési és irányítási rend­szerére. Találják meg területükön azokat az eszközöket és tevé­kenységi formákat, amellyel hozzájárulhatnak a számítás- technika, mikroelektronika, bio­technológia minél szélesebb alkalmazásához. Ösztönözzék és segítsék a fiatalok ezirányú szakmai képzettségének to­vábbfejlesztését (pl. számítás- technikai tanfolyamok, szak­mai-politikai vetélkedők, video­technika alkalmazása stb.) — Termelést segítő mozgalma­ink igazodjanak a megválto­zott fejtételekhez, ne a mun­kaszervezés hiányosságainak leplezéséhez, hanem an­nak javításához, a termelé­kenyebb munkához járulja­nak hozzá. A leghatéko­nyabb módon úgy tudjuk a termelést segíteni, ha megkö­veteljük a folyamatos, mi­nőségi munkát, segítünk ab­ban, hogy ennek feltételeit biztosítani lehessen. — KISZ-szervezeteink következe­tesen gyakorolják mindazo­kat a jogosítványaikat, ame­lyek káderügyekben számuk­ra rendelkezésre állnak. Az egyes személyi ügyeken túl törekedjenek teljesítményori­entált légkör megteremtésé­re, az eredményeket minden szinten kérjék számon. — ösztönözzük és támogatjuk fiataljaink bekapcsolódását az új vállalkozási formákba, a háztáji és a kisegítő gaz­dasági termelésbe. Szervez­zünk olyan programokat, amelyek hasznosan segíthe­tik ezeket a munkákat.- Támogassuk a valóban át­gondolt és szükséges mun­kaerő-átcsoportosításokat, de alaposan vizsgáljuk meg, hogy ki és milyen indok alapján kerül leépítésre, át­csoportosításra. A jól dolgo­zó fiatal ne kerüljön hát­rányba a már hosszabb ide­je ott lévő, de rosszabbul dolgozóval szemben.- A pályakezdők bérének megállapítása során a KISZ- szervezetek éljenek véle­ményezési jogukkal, hatá­rozottabban képviseljék ál­láspontjukat. Törekedjenek a teljesítménybérezés mind ál­talánosabbá tételére, fordít­sanak több figyelmet a tel­jesítmények és keresetek összhangjára.- Lépjünk fel azért, hogy a jobban szervezett, főmunka­időben nyújtott nagyobb tel­jesítményért legyen nagyobb a bér. Ne támogassuk a gazdaságilag nem indokolt túlmunkavégzési lehetőségek szervezését.- A KISZ megyei, városi bizott­ságai vegyenek részt a gyer­mek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervek munkájá­ban. KISZ-szervezeteink tá­mogassák e munka anyagi feltételeinek biztosítását, ve­gyenek részt a nevelőottho­nok patronálásában. Fordít­sunk nagyobb figyelmet a ci­gányfiatalokra, igyekezzünk őket bevonni programjaink­ba. A pedagógus KlSZ-szer- vezetek segítsék a veszélyez­tetett és hátrányos helyzet­ben lévő gyermekek társa­dalmi beilleszkedését, ehhez a munkájukhoz igényeljék az állami és társadalmi szervek, KISZ-szervezetek segítségét.- Vegyünk részt a tanácsok lakásgazdálkodással foglal­kozó rendeletéinek megalko­tásában, e munka során képviseljük a fiatalok jogos érdekeit. Lépjünk fel az in­dokolatlan árnövekedési kez­deményezésekkel szemben. Szorgalmazzuk mindazon megoldások bevezetését — félkész ház-akció stb. —, amellyel a bekerülési költ­ségeket csökkenteni lehet.- Szorgalmazzuk, hogy a ta­nácsok nyújtsanak az arra legjobban rászoruló réte­geknek reális mértékű, az építési költségekhez, lakás­árakhoz igazodó támogatást. (Folytatása következik) Rovatszerkesztő: DÜCSÖ CSILLA

Next

/
Thumbnails
Contents