Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-18 / 287. szám
Részletek Aezél Györgynek a pécsi kamaraszínház megnyitásán mondott ünnepi beszédéből Az első szó legyen a köszöneté azok munkájáért, akik nélkül a legnemesebb művészi törekvések is hiábavalóak maradnának. Kívánhatunk-e jogosabbat e pillanatban, mint azt, hogy váljék ez a színház olyan művek bemutatóhelyévé, amelyben létrehozói magukra ismerhetnek. Legyen otthonává olyan művészi munkának, amely segít az ország építőinek, hogy tudjanak szebbre is, többre is, másra is vállalkozni. A szocialista társadalmat önmaguknak csak olyan emberek képesek berendezni, akik össze tudják kötni egyéni céljaikat a közösség érdekeivel és céljaival: ehhez pedig nélkülözhetetlen a művészet. A művészet - életszükséglet Napjaink visszatérő kérdése, hogy nehéz gazdasági helyzetünkben nem fényűzés-e a művészetre költeni? Maguk az alkotók kérdezik olykor: van-e szükség ránk? Csorba Győző szép verse is feltette ezt a kérdést: nem luxus-e a művészet? A választ hisszük, de nem mindig tudjuk eléggé. Életünk nehézségei gyakran azt az érzést keltik, (hogy mostanában fontosabb dolgaink vannak. Pedig tudni kell, hogy javuló gazdasági élet, öntudatosodó társadalom, emberibb együttélés lehetetlen kultúra, művészet nélkül: a bensőséges kapcsolat a művészettel mélyen emberi szükséglet. A világban való eligazodásnak ez a sajátos útja nem arra vezeti az embert, hogy mindent fogadjon el, úgy, ahogy van, hanem arra, hogy, tegye a dolgát a jobb, az igazibb világért. Kell-e sorolni a történelmi példákat, a hazai és nemzetközi progresszió nagy időszakaiból? Ma is fordulóponthoz értünk, s ahhoz, hogy a nehézségekkel szembeszegülök legyünk, szükségünk van az emberhez méltó célok ébrentartására. Mégis, nem fényűzés-e színházat csinálni? De igen. Csakhogy az ilyen fényt űzés — József Attila művészetről mondott szavaival szólva — „az ember nélkülözhetetlen szükségletévé lett". Csakúgy, mint maga a fény. Meggyőződésem, hogy ezt az igényt sikerült tömegméretekben felkelteni, termékeny feszültséget teremtve fölfokozni, a szocializmus évtizedei alatt Magyarországon és ez megnövekedett felelősséget ró mindenkire, aki az alkotásban, a terjesztésben, a közönség szemléletének alakításában részt vesz. Olyan korszakban élünk, amikor a nagy társadalmi „földmozgások" egyenlőtlenül érnek el bennüket. Vannak több évtizeddel ezelőtti történések, amelyek mai konfliktusok mélyén fejtik ki hatásukat. Ebben az országban milliók változtattak lakóhelyet, foglalkozást, életmódot egyetlen bő emberöltő alatt. Még a zsigereinkben érezzük a megélt próbatételeket, a konfliktusokat önmagunkkal, a környezetünkkel, társadalmunkkal, de a mindig újraszülető bizakodást is. Érezzük, hogy drámákba születtünk bele. S érzik fiaink és leányaink, unokáink is. De nem elég érezni, érteni is kell, egyre mélyebben érteni. A színháznak is dolga, hogy ezt a maga eszközeivel elősegítse. A sokat megélt vagy a bizonytalanná lett ember gyakran pusztán feledni akar, van igénye az illúziókra. Mégis tarthatatlan azok szemlélete, akik közönségükben nem szellemi közösséget, csak zsöllyéket elfoglaló jegyvásárlókat látnak. Az eleve silány produkció megalázza a színészt, szétzülleszti a színházat, félre- - neveli a közönséget. Gyakran van bennünk késztetés arra, hogy kikapcsolódjunk olykor nehezen elviselhető mindennapjainkból. Mégis, arra is vágyunk mindannyian, hogy sikerüljön átkapcsolódni olyan szellemi világba, amelyik távlatot kínál olykor kicsinyes napi küszködéseinknek, s amely bekapcsol társadalmunk jó vállalkozásaiba, igaz ügyek vonzó áramkörébe, s ezekhez adhat új látásmódot a színházban eltöltött néhány óra. Ebben mindenkinek, aki mű és a közönség egymásra találósát szolgálni hivatott, megvan a maga kötelessége. Ne higgyük, hogy a művészet iránti igényt központi intézkedésekkel fel lehet kelteni. De bennünket, embereket, mint Brecht mondotta, el lehet csábítani a jó és az igazi keresésére. A színház olyan vállalkozássá lehet, ahol a díszletmunkást és a rendezőt, a világosítót és a művészt elválasztó különbségeknél erősebb a közös alkotásban való, nélkülözhetetlen, odaadó részvétel élménye. A Lear király időszerűsége A mű, amelynek bemutatására a színház ma készül —, mint minden klasszikus alkotás - aktuális, mának szóló: A Lear király a világirodalom egyik legnagyobb drámája. Jobban és élesebben láthatunk általa. Lear tragédiájához nem kell uralkodói cím és királyi udvar. Rólunk szól a dráma, amely befolyásolhatja egyéni magatartásunkat. Úgy gondolom, nemcsak a hűtlenség, hanem a hűség tragédiájáról is szól ez a dráma. A való életben a Gonerileik, a Regnek az Edmundok, tehát az álnokok ugyanúgy megtalálhatók, mint a hű Cordeliák, a Kentek, a Glosterek és Edgárok. De bennünk is fellelhető együtt a jó és rossz. Életünk a hűtlenség és a hűség harca, is, mégha nem is követeli minden egyes nap Cordelia halálát, miként a tragédiában, ahol, ha elindul a rossz lavinája, maga alá temeti az embereket. Mit mond nekünk a nagy angol költő? Többek közt azt, hogy a hamis és önös ambíciók, alattomos cselek nem maguktól lepleződnek le, hogy a naiv hitnek, a hízelgés elfogadásának elkerülhetetlenek a napi áldozatai. Figyeljünk jobban az emberre! Tanuljuk megkülönböztetni az élni akarást, a tenni akarást törtetésből, az egoista cselekvéstől, is különböztessük meg a tiszta ügyért szólót az álságtól. Cordeliának azért kell elvesznie a színpadon, hogy önökben, nézőkben erősödjék az eltökéltség: az életben ne hagyjuk elveszni a Cordeliákat, megvakítani a Glostereket! Azt is sugallja Shakespeare, hogy nem a hangosság a hűség biztosítéka, hogy figyeljünk, a mézédes szavak el ne takarják a tettek hűtlenségét. Nemcsak Learnek, mindenkinek fizetni kell, ha a Cordéliák csendes szeretetében, hangot nehezen találó ragaszkodásában nem értjük meg az igazi vonzalmat. Shakespeare figyelmeztet: az élet minden területén kárt tesznek a hatalomra szomjazó Go- nerilek és Reganok. Vigyázni kell a zavarosban halászó Ed- mundokra: ne lehessen kiszorítani méltó helyükről az Edgárokat, álöltözetbe kényszeríteni a Kentek igaz hűségét. A tragédiákban nem történhet semmi súlyos következmények nélkül: A való élet küzdelmeiben pedig a színpadi tragédiák leckéire is szükségünk van, hogy legyen erő, amely megakadályozza — kemény shakespeari szóval élve -, hogy „szörnyen megcsalják" az embereket. I A színház küldetéséről A színház — tpint minden művészet - az emberben lakozó közösségi lénylíez szól, mégpedig közvetlenül. A maradandó műveket katartikus hatásuk tartja fenn. Ezek a művek ma is érvényesek, az igazi színházi élmény ma tisztulást jelent, megszabadulást a pusztán egyéni lét szűkösségétől, fölemelkedést egy tágabb, az egyénit megőrző közösségi látásig. Olyan magaslatra emelnek, ahonnan látható az, amit a hétköznapok szegletéből nem láthatunk: A ma emberének — ha nem is mindig tudja — talán a korábbinál is nagyobb szüksége volna e megrendítő élményre, amely képes feloldani a magányt, s enyhíteni a bánatot, azáltal, hogy József Attila szavaival szólva „elkeveri milliókéval". De ez az élmény segít kifelé mozdulni a reménytelenségből, a belenyugvásból, a közömbösségből is. Igaz, nem idilli tájak, hanem olyan önvizsgálat felé, amely a lét nagy kérdéseivel kapcsolja össze a néző, a mi személyes életünket. A drámában az élet hatalmas a szenvedésekkel együtt, Aki kapcsolatot talál ezzel a nagysággal, annak számára jobban megteremthető az élet feltárásának, kritikájának, igenlésének egysége. És amennyire igaz — miként Lukács György írta -, hogy nincs ártatlan világnézet, annyira igaz az is/ fiogy nincs ártatlan színház. Hiszen' minden nagy művészet azáltal van az emberért, hogy bírál is, hogy fölmutatja, ami elégtelen, hogy szembesít bennünket elszalasztott lehetőségeinkkel, lehetséges esélyeinkkel. A bibliai Isten, miután megteremtette a világot, „látó, hogy az jó”. De az ember mindig azt látja — azt kell, hogy lássa —, hogy nem elég jó, amit alkotott, és ac cselekvésre készteti. Ha arról beszélek, hogy a színház a jelenhez szóljon, ezen Viem a szűkén vett most — időt értem, hanem a történelmi jelenlétet, amelyben ott van a múlt következménye és a jövő távlata. A mához szólás, az aktualitás nem a sanda célozgatás, nem az olcsó kétértelműség, hanem a művészet hatalmának mozgósítása az emberi igazságok katarzison átvezető érvényesüléséért. Az ember olyan lény - írja Marx —, aki csak egy másik ember sorsában képes önmagára ismerni: ha csak magába fordul, képtelen igazi mivoltát felderíteni. A színház, a színész- szel-szereppel teremtett eleve kapcsolat, a szinte kézzel fogható másik ember jelenléte tudja a legközvetlenebb módon adni a másik ember élményét. Mások sorsát látjuk, s közben — akarva-akaratlapu^ — többet tudunk meg önmagunkról: A színház nemcsak izgalmas történeteket kínál, hanem tudatosítja értékeinket, szembeállít gyengeségeinkkel. Másban élünk igazán, és mások sorsa él bennünk: ezt az örömet is nyújthatja számunkra a jó színház, a jó művészet. Színházi eszményeikről A szocializmus a mindig jobbért küzdés társadalma, ezért a színháza nem lehet a meglévő feltétlen dicsérője. Szocialista, haladó ember — Ember — nem képzelhető el kritikai szemlélet nélkül: Érvényes ez minden előadásra is, amelynek jelentése — legyen bár témája leghétköznapibb, legbensőbb —, sosem nyilatkozik meg úgy, mint egy tantételben, a tan. Az egészséges színházi élet nagy szolgálatot tehet az értékek megfogalmazásáért, megvalósításáért. De ennek feltétele, hogy a színházban is érvényesüljenek a valódi értékek. A színház legelső dolga jó művek, értékes előadások kihordása és romlatlan állapotban színpadon tartása. Az ilyen színház segítője a társadalomnak. Eligazító értékeket, minőséggel szerzett tekintélyt, felelős és tiszta gondolatot megbecsülő intézmény. A színház a gondokkal küszködő embernek, a közösség szolgálatának, a helytállásának, a jó ügyek vállalásának, a jogos tiltakozásnak és értelmes lelkesedésnek a fóruma, amely nem létezhet a hazugsággal való békés együttélésben. Életigazság nélküli figurák nem lehetnek gondolkodó, felelősen cselekvő emberek eszményei. Sokszor találkozunk még a köznapi életben féligazságokkal, frázisok félhazugságaival. De a színháztól azt várjuk, hogy az álság ilyen formái ellenében is legyen támasza a mai embernek. Kívánjuk, hogy a színház szóljon bele társadalmunk arculatának alakulásába. Mi tudjuk, hogy a valóságnak többféle művészileg érvényes, értelmezése lehetséges, többféle, de nem bármiféle! A valóság különféle művészi képmásaihoz juthat el ugyanannak a kornak a művészete, sőt egyazon színházon belül is helye van a stiláris sokféleségnek, de kell, hogy az eszmei rokonság, a nagy kérdésekben való egyetértés tegye szükségessé egy-egy műhely szellemét. Az igazság kifejezési módja a művészetben nagyon sokféle lehet, de jó volna, ha a színházak arculata határozottabban elhatárolódna egymástól: versenytársak is csak így lehetnek igazán. Legyen inspiráló a vetélkedés I Egymástól tanulni tudó műhelyek lendítsék fel a magyar színjátszást! Védjük értékeinket! A színház, a nemzeti színjátszás jelentősége egy olyan országban, mint a mienk, különösen kiemelkedő. Már létrejöttekor a magyar nyelv ünnepi megszólalásának lehetőségét jelentette, s azóta is a nyelv- ápolás egyik fő nemzeti intézményének számít. Ma újra felemelő feladat vár a színházra, e tekintetben is: segíteni kell nyelvünk védelmében. Romlik a hétköznapi szókincs, fölöslegesen telitődik nélkülözhető idegen szavakkal, hígul, bürokratizólódik, s legkivált, durvul a beszéd. Hiába emelte fel szavát a politika, az irodalom, a tudomány: öncélú divatként terjed a mocskos nyelv, sajnos, még némely színházban is. Szörnyűségekben, eladósodásban is gazdag korunk ábrázolása megkövetelheti az éles, olykor a jellemzés kedvé- ért a durva szavakat is, deezek ^halmozása nem válhat öncélúvá, hem pótolhatja az eredetiséget, nem válhat provokatív nyelvi környezetszennyezéssé. Színházaink kötelessége szembeszállni e lehangoló irányzattal. A magyar nyelv, amelyet naqy költőink, íróink emeltek a mai magaslatra, amely népünk történeti fejlődésének is tükre, nemzeti kincsünk, méltó védelmet érdemel. S ha már az értékvédelemről szólunk, óvjuk az értékeket az élet, a művészet minden más területén is. Ne engedjük elhomályosítani a magyar múlt nagy alakjainak jelentőségét, s azt sem, hogy a legutóbbi négy évtized kiemelkedő személyiségeit az elemző, szükség esetén bíráló, de elemző értékelés helyett fitymáló, ócsárlás kezdje ki. A jó szoborra nem azoknak van szükségük, akikről mintázzák, hanem az élőknek, az új nemzedéknek, s főleg a fiataloknak, akiknek egyszerre szolgál egy emlékmű találkozó- helyül és példaképül is. A hamis eszményítés és tudatos értékrombolás vészes végleteit elkerülve, segítsen a színház á magyar múlt értékeinek méltó oltalmazásában. beruházás Új vetőmagüzem létesül Bolyban Még messze van az év vége, a vállalati eredményeket még a mezőgazdaságban is sok minden alakíthatja, pedig a termés zöme már a magtárakban. Oe a költségekre még hatással van a száraz időjárás is, változhat kedvezően vagy hátrányosan a piaci helyzet, s nem érdektelen, hogy az állat- tenyésztés milyen eredményeket produkál. így van ez a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát esetében is, ahol Szabó János vezérigazgató így fogalmaz:- Optimista vagyok a helyzet megítélésében, mert a! termésátlagok alapján — s ebben kiemelném a vetőmagprogram keretében termelt búza-, borsó-, szója- és kukoricaátlagokat — jól zárhatjuk ezt az évet is. Búzából például az aszályos év ellenére is második legjobb termésünket takaríthattuk be, s jó átlagokat produkál a kukorica is. Ha a termésátlagokhoz hozzáveszem az eddigi értékesítési munkát, s ha szem előtt tartom a vetőmagprogram mögött levő magas szintű állattenyésztés eredményeit, akkor elmondhatom, hogy idén is nehéz évet zárunk — eredményesen. Ez a tartósan jó gazdálkodás az alapja annak, hogy a 'Bólyi Mező- gazdasági Kombinát exportfejlesztő beruházásba kezdett, melynek eredményeképpen 33 millió forinttal kívánják emelni a külpiacokra szánt vetőmagvak értékét. A tíz- százalékos exportbővítés 80 milliós beruházást kíván, s ezen belül 20 milliós tőkés gépimportot — ezért indult a kombinát azon a pályázaton, mely- lyel a minden piacon eladható termékek nyerhetnek kedvező hitelfeltételeket. A minisztériumok struktúrafejlesztési bizottsága — mérlegre téve a bólyiak eredményeit, eddigi exporttevékenységét — 22 milliós hitelt szavazott meg a vetőmagfeldolgozáshoz szükséges gépi berendezések megvásárlásé ra. A nyolcvanmilliós beruházás 60 milliós építési részét a kombinát saját erőből valósítja meg, a tervek már készülnek az 1987-es építkezésekre. Ám kihasználva, hogy idén a mezőgazdasági munkák két-három héttel előbb megtörténhetnek - ennyivel korábban értek be a termények — az ily módon felszabaduló gépi kapacitással már az idén megkezdik a talajmunkákat, tereprendezést az' építkezés számára. Szükség is van a gyors építkezésre: a jövő évi termés egy részét már az új vetőmagüzemben kívánják feldolgozni: tisztítani, csávázni, csomagolni. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ötféle vetőmaggal vívta 'ki országos és világhírét: a bab, borsó, búza, kukorica és szója jó terméseredményei sokhelyütt dicsérik a bólyiak munkáját is. Ezt a kivívott hitelt és rangot gyarapíthatja az exportfejlesztő beruházás. B. L. Exportfejlesztő HÉTVÉGE 3. isior 5®^ «* *&* eUN&'J »** '"■ •'• S® “* ^EKS nV Sípí '"^^M8 8h j®P^» %r$L jS'flfíSB Ty emmge iMygfd ■T’lrwri r' n '-^wnF HUHj |K^ ^Ar- ~ fyv .••- tv
