Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)

1986-10-02 / 271. szám

1986. október 2., csütörtök Dunántúli napló- 5 fi baboli ipokrol jelentjük Nyugdíjasok közművelődési tábora A Pécsi Agroker kistraktorja a farmer show-n Újdonságokkal jelentkeznek a baranyaiak Claas-Dominótorok ferde felvonójához fel- és leszere­lést megkönnyítő kocsit mutat be a bábolnai napokon a pé­csi Új Élet Mgtsz. Nemcsak ez a berendezés az, amely eddig még nem szerepelt itt, hanem — néhány kivételtől el­tekintve — valamennyi bemu­tatott gép újdonságnak szá­mít. örvendetes, hogy ezek egy részé a kiskerttulajdono­sok, háztájival foglalkozók munkájának segítésére szol­gál. A legszélesebb kínálat ez­úttal a pécsi Agrokeré. Gel- tox középnyomású permetező­gépiik aprómagvak fertőtlení­tésére készült, folyamatosan üzemeltethető, energiatakaré­kos. Hasonló az állatfertőtle­nítő is, segítségével tizedére csökken a szükséges vegyszer mennyisége. Két változatban is kapható lesz, az istállóban használatos villany, a sza­badtéri kivitel benzinüzemű motorral szerelt. Érdekes a vízsugaras fejőberendezés, amely eddig föl nem tárt energiát hasznosít. Két készülék is a dömsödi Dózsa Termelőszövetkezettel közös fejlesztésű. Az egyik a folyadék átfolyásmérő, -mely minden eddiginél pontosab­ban regisztrálja az adatokat. Részösszegeket is kiír, illetve summázásra_ is alkalmas. A csigás prés pedig tulajdon­képpen egy gyártmánycsalád első tagja. Használható az édesiparban, gyümölcslevek nyerésére, zsírsajtolásra. Ha­zai anyagokból készül az a háztáji szivattyú, melyet ugyancsak az Agroker stand­ján láttunk, 25 atmoszféra nyomással lehet permetezni vele. Magnézium-karbonát, kal­cium-karbonát mellett más fontos vegyületeket, ásványo­kat, nyomelemeket tartalmazó összetett anyag a Silvital, mellyel hazánkban először je­lenik meg erdővédő tápanyag. És még mindig a pécsi Agro­ker kínálatából emeljük ki az Agribent, amely adalékanya­gokkal kiszerelt bentanit. Nagy fajlagos felületével megfelelő segédanyaga a szerves és szervetlen sók megkötésének a hígtrágya gyártásnál. Igazi szenzációt kínál a Pannónia Agrárinnovációs Kö­zös Vállalat. Olyan védőkesz­tyűt hoztak, amely lúg-, sav-, kopás- és vágásálló, jóformán azt mondhatnánk róla, hogy nem is megy tönkre. Folyé­kony gumi és műanyag keve­rék, textília - ennyit sikerült megtudnunk az alapanyagai­ról. Belül kellemes tapintású, és fogófelülete olyan kiképzé­sű, hogy sem az üvegtábla, sem az olajos, zsíros lemez nem csúszik, amennyiben ez­zel fogják meg. Fertőtlenítő meszelések, sóoldás, festék­gyártás eszköze lehet az ugyancsak itt kiállított dezag- regátor. A pannóniások árusí­tanak is, kordonos szőlőműve­léshez huzalfeszítőt kapni ná­luk. Kiállít o Pécsi Mezőgép, és az ÉPFU is. Utóbbi azt a sa­ját fejlesztésű tartálykocsit mutatja be, mely folyékony trágya szállítására szolgál. Sz. Koncz I. Fotó: Proksza László Hazánkban több mint 2 mil­lió nyugdíjas él. Az ő szel­lemi frissességük megőrzése nemcsak egyéni, hanem tár­sadalmi érdek is. Éppen ezért örvendetes hír, hogy Baranyában, sőt az ország­ban első alkalommal ren­dezik meg a nyugdíjasok közművelődési táborát. Az egy héten át tartó rendez­vénysorozatra, melyet teg­nap délután 2 órakor Har­kányban, az Állami Gazda­ságok Székházában nyitott meg Bernics Ferenc nyugal­mazott művelődési osztály- vezető, főleg nyugdíjas klu­bok nyugdíjas vezetőit hív­ták meg a szervezők a Bara­nya Megyei Tanács művelő­dési osztálya és a Vöröske­reszt Megyei Szervezete. A tábor célja, hogy segítséget nyújtson a nyugdíjas közös­ségek vezetőinek emberi kapcsolatok teremtéséhez, életkorhoz alkalmazkodó változatos programok kiala­kításához, a szabadidő dif­ferenciált eltöltéséhez. Az október 1-től 7-ig tartó tá­bor délelőtti előadásai egy- egy téma jegyében (iroda­lom, zene, képzőművészet stb.) zajlanak. Az előadók között találjuk Tüskés Tibor írót, Várnagy Ferenc zene- pedagógust, dr. Iván Lászlót, a Gerontológiai Kutató Köz«, pont munkatársát, dr. Pan­dur Józsefet, a JPTE TK rajz­tanszékének docensét, dr. Vastagh Zoltán egyetemi ta­nárt és a tegnapi első elő­adót, dr. Zeller Gyulát, a közgazdasági tudományok doktorát. A délután mindig a szóra­kozásé és a kikapcsolódásé. Műsort ad Sólyom Kati és a Szélkiáltó együttes, találko­zót szerveznek a harkányi művelődési ház nyugdíjas klubjának tagjaival, lesz filmvetítés, kirándulás és dí­szítőművészeti kiállítás. Az utolsó délután fórummal zá­rul a tábori program. Itt összegzik a tapasztalatokat szervezők és rendezők. Amennyiben sikeres lesz e kezdeményezés, jövőre ismét megszervezik, ilyen vagy spe­cializált (pl. nyugdíjasok ze­nei tábora) formában. H. A. Kézimunkák, rajzok, fotók Bemutatkoznak a bükkösdi nevelőotthon szakkörei a pécsi úttörőházban Kalocsai térítők, futók, vi­rágmintás szekrénycsík, 'könyv­jelző, kínai népi mintás terítő szomszédságában a hétközna­pokból ellesett képekre, aztán vidám, százszínű gyenmekraj- zokra esik a tekintet: hirdetik, hogy ezt tudják a bükkösdi Hámán Kató Nevelőotthon szakköreiben dolgozó gyerme­kek. Kissé elzárva a „világtól", távol a nyüzsgéstől, a várostól élnek, dolgoznak és tevékeny­kednek. Az ott tanító pedagó­gusoknak, nevelőknek köszön­hetően ugyanúgy járhatnak szakkörökbe, mint a városi is­kolások. Hogy nemcsak részt vesznek a szakköri munkákban az állami gondozott gyerme­kek, de alkotnak is — ezt bizo­nyítja a mostani kiállítás, melynek október 1-től október közepéig a pécsi úttörőház emeleti galériája ad otthont. A megnyitó a fka Imából Bak- tay Patricia rajz-szakfelügyelő elmondta: ritkán adatik meg egy-egy iskola alkotó közössé­gének, hogy kiállítás keretében bemutatkozhatnak. A bükkösdi gyermekek szép munkát vé­geztek, és ez köszönhető He­gedűs Kálmánné nyugdíjas nevelőtanárnak, aki a kézimun­ka szakkör vezetője, Meisl Ká­roly általános iskolai tanárnak, aki a fotószakkört irányítja, és Csikós István szobrásznak, aki a képzőművészeti szakkört ve­zeti. A megnyitó után a megb^ vott vendégek — főként a szak­körökben dolgozó gyermekek - megnézték a kiállítás anyagát. Sokan a saját munkájukat, vagy pajtásukét keresték. Né­hányon azt a fotót állták körül, mely a nevelőotthon téli táj­képét örökítette meg: valame­lyik kisgyerek azt mondta, de szép is a mi otthonunk! Majd, ha nagy leszek'ezt a képet el­kérem magamnak ... A. E. Disszertáció és film a magyar zeneoktatásról Holland-magyar zeneoktatási szimpózium Képünk a Koninklijke Philharmonia Bocholtz főpróbáján készült a POTE aulájában Fotó: Kóródi Gábor A Hollandia üdvözli Magyar- országot egyhónapos ' rendez­vénysorozat egyik eseménye a tegnap Pécsett kezdődött hol­land—magyar zeneoktatási szimpózium. Délelőtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet pécsi tagozatának igazgatója, Antal György fogadta a ta­nácskozás vendégeit, majd Pa- lovecz János, a Művelődési Mi­nisztérium osztályvezetője kö­szöntötte a résztvevőket, a ma­gyár zeneoktatás rendszeréről, szervezet! és tartalmi felépíté­séről. Körber Tivadarné, a Mű­velődési Minisztérium főelő­adója tartott részletes tájékoz­tatót és válaszolt a holland ze­netanárok, elméleti szakembe­rek kérdéseire. Megtekintették Apagyi Mária, Lantoá Ferenc és diákjaik bemutatóját, ízelí­tőt kapva a vizuális és zenei nevelés kapcsolatával foglalko­zó oktatási módszerükről. Délután órákat látogattak és este a Liszt teremben tartották a zenei világnap alkalmából a 'rotterdami konzervatórium és a pécsi Zeneiskola Tanárkép­ző Intézet hallgatóinak a hang­versenyét. Albert van der Schoot, az amszterdami egyetem esztéti­kai szakcsoportjának elnöke magyarul tette föl a kérdéseit, és magyarul ismertette Apáczai Csere János hollandiai oktató­éveinek történetét. Beszélgeté­sünkkor kiderült jó magyar nyelvtudásának és alapos isme­reteinek „titka”. — Ismerem a Dunántúli Naplót! 1973-ban a Jeunesses zenei tábor egyik hallgatója voltam, amikor felkeresett egy újságíró a szerkesztőségből. Akkor jártam Pécsett és a tá­borban negyedszer. Közben magyarul tanultam az amsz­terdami egyetem egyik tanfo­lyamán és 1973—74 között egy évig jártam a budapesti zene- akadémiára. Diplomamunká­mat a magyar zeneoktatásról írtam, amelyből a közelmúlt­ban készült el egy televízió­film, a holland és a magyar televízió koprodukciójában, rendezője Hilde van Oostrum. Amikor eljön a holland király­nő Budapestre, neki is át sze­retném adni a film videopéldá- nyát. — Hollandiában milyen a ze­neoktatás szervezeti felépítése? — Az óvodában akkor ismer­kednek a zenével a gyerekek, ha az óvónő éppen érdeklődik a muzsika iránt. Az általános iskolákban mennyiségileg keve­sebb óraszámban tanítunk éne­ket, zenét, mint önöknél. A kö­zépiskolákban (típustól függő­en 3-6 évesek) általában az első két évben van zeneokta­tás, de az eredményessége nem túl kimagasló. Más a helyzet a szakképzésnél. A zeneisolák- ban majd az ötéves konzerva­tóriumban színvonalas, zenemű­vészeket és tanárokat képez­nek. A hangversenyek látoga­tottak és a kis vidéki települé­seken is sok zeneszerető, kon­certlátogató ember él. B. A. Start előtt a szigetvári bútoriízem Szépen alakul a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság szigetvári bútorüzeme. Az üzem lelke a 24X48 méteres gyártócsarnok gyakorlatilag ké­szen van, a tegnapi napon be­fejezték az aszfaltozást is. Itt kap majd helyet a festő és szá­rító rész, a tmk-műhely, vala­mint a tényleges gyártósor. A gépek egy része már a helyé­re került, és a napokban ér­kezik az az olasz szakember, aki a termelővonal berendezé­seinek beüzemelését segíti. Megírtuk már, hogy a gaz­daság exportbővítő hitelpályá­zaton nyert pénzt használ az építkezéshez, és az előzetes ter­vek szerint december közepén indulnia kell a próbaüzemnek. Ennek fontos föltétele volt az e heti mélyépítési átadás, mely jól sikerült. Elkészült ugyanis a 100 köbméteres tűzivíztároló, a csapadék-, és szennyvíz elve­zetés, a vízvezetékrendszer, a térburkolat. Mindent rendben lévőnek találtak a szakembe­rek, egyedül a Vízmű illetékese kérte, hogy a szennyvízelveze­tés aknáinak víztartási próbáit végezzék el. Erre a teljes át­adásig kell sort keríteni. Szerelik a hőközpontot, teg­nap megérkezett a harmadik kazán is, egymás mellett sora­koznak a Vegyigépgyár OP—- 300-as berendezései. Innen az előtüzelők, az ATB—350-esek hiányoznak csak. A teljes hő­ellátást egyébként az erdőgaz­daság által előállított erdészeti aprítékkal oldják meg, saját energiabázisra alapozva így a tüzelést. Még egy előnye a módszernek, hogy nem termel ként — ami a szénfűtésnél el­kerülhetetlen —, és ez bizony nem közömbös, különösen ha a közeli városközpontra gon- dulunk. üzemkész a lakkraktár, a Fe­lületkezelővel együtt már csak a robbanásbiztos villamos szere- 1 lésekre vár. A szociális- és üzemviteli épület emeletén is helyükre kerültek a szerelvé­nyek, itt-olt kell kiigazítani a burkolatot, az utósimításoknál jár a munka. Készek a telefon fogadására is, erre annál is inkább szükség volna, hiszen Barta Sándor üzemigazgató már folyamatosan itt dolgozik, ő intézi a munkásfölvételt is. Decemberig azért van még tennivaló. A kompresszort be­üzemelték, de ugyanez nem mondható el az élezőműhely gépeiről, melyek speciális tar­tozékai a gyártósornak. A Fű- tőber és a Szellőzőművek gé­pei hiányoznak még, megérke­zésük után megkezdődhet a porelszívás szerelése. Egy-két héten belül erre is lehetőség nyílik. Bizonyos technológiai szerelésekre is szükség van, de úgy tűnik, itt sem lesz olyan komoly hátráltató tényező, amely méghiúsítaná a decem­berre tervezett próbaüzemet. Sz. Koncz István

Next

/
Thumbnails
Contents