Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)

1986-09-27 / 266. szám

12 Dunántúli napló 1986. szeptember 27., szombat Fogyasztok fóruma Kulturális ajanlö Kereskedelemtechnika *8© Á fagyasztóládától a korszerű pénztárgépig Az idei BNV-n immár heted­szer rendezték meg a nemzet­közi kereskedelemtechnikai és vendéglátóipari szakkiállítást. Aki látta a korábbi bemutató­kat, aligha tartja túlzásnak, hogy a mostani Hoventa jóval gazdagabb volt a korábbiak­nál. A sokszínű gép- és eszköz­kínálatban nagy újdonságok ugyan nem szerepeltek, mégis érezhető volt, hogy a mérleg nyelve ezúttal más irányba mozdult, Tomcsányi István, a Belke­reskedelmi Minisztérium keres­kedelemfejlesztési és -szervezé­si főosztályának osztályvezető­je, a Hoventa '86 titkára, a szakkiállítás jellemzőként ki­emelte, hogy idén jóval na­gyobb számban jelentek meg a kisüzletek működését segítő gépek, berendezések. Közülük néhány olyan is akadt, amit az ember akár a saját háztar­tásában is szívesen használna. A Hoventa '86 4600 négyzet­méteres kiállítási területén 54 kiállító mutatta be termékeit. A látnivalók között a vendég­látás eszközei, gépei voltak túlsúlyban, érdemes volt azon­ban szétnézni á korszerű keres­kedelem technikáját bemutató standokon is. A Hűtőgépgyár 200—300 és 400 literes energiatakarékos fogyasztóládái már nemcsak fehér színben készülnek. Pethes Sóndorné, a hűtő- és klíma- technikai gyáregység kereske­delmi osztályvezetője elmond­ta, hogy a gyártók véleménye szerint a színes hűtőládák, sok­kal jobban illenék a konyhák­ba mint a régebbiek. A 400 literes fagyasztóládák sorozatgyártása egyébként ok­tóber eléjén kezdődik. Idén vár­hatóan mintegy 2—3000 dara­bot készítenek. Ebből, valamint az otthoni használatra is al­kalmas kisebbekből a követke­ző évben mintegy 35 ezret gyártanak. A jászárokszállási klímatech­nikai gyáregység fő profilja a Tyler hűtőkamra. Ez a sajátos — és tegyük hozzá igen elmés — berendezés lehetővé teszi, ‘hogy a hazai élelmiszerüzletek, ABC-k világszínvonalon tárol­ják, árusítsák, a zöldség-gyü­mölcs féléket, a tejet, a tejter­mékeket. A bemutatott korszerű hűtő- berendezés két részből áll. A hátsó, kamra felében bármi­lyen hűtésigényes áru tárolha­tó, és a szállítása is roppant egyszerű. Csupán egy függönyt kell elhúzni és az áru egy moz­gatható konténeren az eláru­sító nyíláshoz gördíthető. így a fogyasztó mindig friss élelmi­szereket kaphat; sőt az árufel- töltés sem okozhat gondot, hi« szén bármikor elvégezhető és senkit sem zavar. A korszerű technika azon­ban más vonatkozásban is be­tört a kereskedelembe. Bemu­tatták például hogyan lehet né­hány egyszerű megoldással, egy kis gondolkodással, jobb vásárlási körülményeket terem­teni kis üzletekben. Az „aíu- FER-system" elemeiből önki- szolgáló, vagy éppen hagyomá­nyos boltok, áruházi osztályok is kialakíthatók. A modul elem­rendszer segítségével a beren­dezések számos változata fel­építhető. A szeletelés, a csomagolás, a mérés korszerű eszközeiből is többfélét bemutattak. A leg­modernebb szeletelőgép már nemcsak feldarabolja a szalá­mit, de meg is számolja, sőt az előírt adagokban továbbít­ja is. A csomagológép utasí­tást ad a nyomdának, hogy milyen címkét készítsen. Ha­gyományos módon, késsel- bárddal egy óra alatt 400 ka­rajszeletet lehet vágni, egy mo­dern géppel ugyanennyi idő alatt 1000 darabot. A hódmezővásárhelyi mér­leggyár elektromos mérlegei az áru tömegét érzékelik és még egy golyóstoll súlyát is rögtön kijelzik. A vevő és el­Az új lakótelep egyelőre még göröngyös útjain a né­hány hónapos gyermekét Sé­táltató anyuka egyszer csak azt vette észre, hogy eltörött a babakocsi kerekének mű­anyag tartója. Kicsit elkese­redett ugyan, de úgy gondol­ta, valahol biztosan kapható ilyen alkatrész. Egyik helyről a másikra kül-. dözgették. Járt a Magévnél, a vasboltban, a motorbolt­ban. Az utóbbi helyen sajná­lattal közölték: valamikor tar­tottak ugyan kereket, de most már sem az, sem alkatrész nincs. A kutatásban a férj is segédkezett, bárhová mentek, mindig magukkal vitték a tö­adó előtt egyszerre jelenik meg az áru mennyisége és a vételár. Csalás, vagy tévedés kizárva, csupán figyelni kell, hiszen a számok az áru levé­tele után is világítanak kis ideig. A bemutatott pénztárgépek nagy családja a legegysze­rűbb készülékektől a számító­gépes rendszerekig terjedt. Az elektronikus pénztárgépek jó­val gyorsabbak mint a hagyo­mányosak, sőt felhasználási lehetőségük is gazdagabb. Nagy lehetőségük, hogy egy- egy nagyobb kereskedelmi egy­ségben rendszer alkotható be­lőlük, a pénztárgépek adatait összesíteni lehet. Az adatokból meg lehet tud­ni például, miből mennyi fo­gyott, mennyi van raktáron, mit kell sürgősen rendelni. Ennek viszont az a feltétele, hogy ne az ár, hanem egy bizonyos kód kerüljön a gépbe. Ha ezt sikerül bevezetni, az ipar egyezségre jut a kereskedelem­mel, lehetővé válik a legkor­szerűbb pénztárgépek alkalma­zása is. Sőt az sem utópia, hogy a pénztárgépek adatait számítógépekbe továbbítsák. A pénztárgépek egy része szocialista, míg más része tő­kés importból jöhetne be, bár van hazai gyártás is. A vonal­kódos megoldással a kereske­dők szerint az ipar is jól jár, hiszen az újdonság bevezeté­sével a kereslet-kínálat is job­ban követhető. rött alkatrészt; Érdeklődtek Somogy és Tolna megyében, sőt még az ország legkele­tibb részébe is eljutottak. ‘Mindhiába. Közben a pano­rámás, mély gyermekkocsi az előszobában porosodott. A véletlen mégis segített. A kölcsönzőben megtudták a javítás „trükkjét”. Meleg fúró­val kis lyukat kell készíteni a kerék agyára és apró csava­rokkal rögzíteni lehet a ke­reket. Három hónap múlva végre ismét használható lett a babakocsi, igaz a család legifjabb tagja időközben ki­nőtt belőle. Sz. K. Eltörött a babakocsi kereke Nagyító alatt Diabetikus újdonságok Mind sűrűbben éri bí­rólat a hazai kereskedel­met az általuk forgalma­zott diabetikus készítmé­nyek szűk választéka miatt. Lassan közhely, hogy a boltok polcain ál­talában az ilyen árufélék­ből legszegényesebb a kínálat. Pedig a gyártó szerint alig akad ma olyan élelmiszerelőállátó magyar cég, amely leg­alább egy-két terméket ne készítene. Az idei Budapesti Nemzetközi Vásár ad né­mi alapot, hogy gyanít­suk, lehet ebben valami igazság. A fogyókúrázók, a cukorbetegek, a korsze­rű táplálkozási szokások elterjesztésének hívei nyil­ván örültek a sok sárga­címkés terméknek. Meglepő volt például a sörgyárak, az üdítőital- előállítók gazdag kínála­ta. A Diet Pepsit az Er­dei Termék Vállalat ké­szíti, a narancs, citrom, szamóca, banán, mangó, ananász ízesítésű szénsa­vas üdítők egész sorát pedig a sörgyárak. Az utóbbiak közül például a nagykanizsai és a kőbá­nyai gyár világos, cukor­betegek ójtal is fogyaszt­ható diabetikus sörkülön­legességeket is bemuta­tott. Külön említést érdemel a Pille nevű alkoholsze­gény sörkülönlegesség, melyet félliteres kiszere­lésben, 0,5 százalékos al­koholtartalommal 6,40-es fogyasztói áron láttunk, vagy a Soproni Állami Gazdaság Fauna-fitt el­nevezésű, 5 literes, csap­ra üthető papírdobozban kiállított terméke, amely 20 fillér híján egy szá­zasba kerül. Ott voltak a kiállított termékek között a hús­ipar nátriumszegény és szó- jás felvágottjai, a tejipar zsírszegény krémjei, sajt­jai. Láthattuk a különféle gyárak diétás száraztész­táit, a tartósítószer nél­küli rostos ivóleveket, az ásványvíz felhasználásával készült különféle üdítő italokat. Vajon lesz-e belőlük a boltokban? Film.m. Film... Film... Gondban a szindikátus (Macskafogó) MACSKAFOGÓ Lám, már a macskák is. Nem elég, hogy bandákba verődtek, már gengszter-szin­dikátussá fejlődve folytatják gonosz üzelmeiket a tisztessé­ges egerek kárára és szomo­rúságára. Elérkezik az utolsó háború ideje, amely az ege­rek számára semmi remény­nyel sem kecsegtet. Ám a döntő pillanatban feltalálják a csodafegyvert, a szuper-hi- per macskafogót, s a többit már kitalálhatjuk. Mindez egy új magyar rajz-játékfilmben látható majd a jövő héten. Rendezője Ternovszky Béla, akinek a súgói közé tartozott a Sefel Pictures International LTD és az UNFAFULM GmbH is. Marcel Proust regénye nyo­mán készült a SWANN SZERELME című francia film, nem kisebb sztárokkal a főszerepben, mint Ornella Muti és Alain Delon. Swann ■ végzetesen beleszeret egy „félvilági” nőbe. A rossz­hírű teremtésért otthagyja az előkelő társaságot, felszámol­ja barátságait, szakít egykori környezetével. A hölgyet el­halmozza minden földi jóval, csak a múltját cipeli az asz- szonyka változatlanul, mint a csigaházat. Kísértésbe esik Kuzjakin is, a szibériai galambász, ami­kor egy baleset után pihenni küldi őt a szakszervezet egy kies déli szanatóriumba. Eb­ből áll össze a SZERELEM ÉS GALAMBOK című szovjet vígjáték kacag­tató története. Vaszja ugyanis a szanatóriumban is galam- bászni kezd (a zsákmány egy kis töltött galamb a szomszéd szobából), de aztán győz a józan ész, s miközben a mo­ziközönség hahotázik, Kuzja­kin visszatér Szibériába. Rádió Számítógép és gyógyítás Balogh Zoltán szerkeszti a ma reggel 8 órakor kezdődő Jó pihenést című kétórás össze­állítást, melyet így ajánl: a műsorban megszólal Deák Andrea, az Állami Biztosító ve­zérigazgatója, aki csütörtökön járt Pécsett. Felkerestük az őszi BNV-n a Protenvita kör­nyezetvédelmi kiállítást — ami­ről csekélyke híradások láttak eddig napvilágot. Mennyit se­gít a gyógyító munkában a számítógép? — Tervek a pécsi Honvéd Kórházban. Bemuta­tunk egy nyugdíjas pedagó­gust, aki több tucat néprajzi és helytörténeti pályázaton nyert már díjat — most éppen első világháborús katonalevelekkel is. Negyedszázada érettségi­zett évfolyam találkozik ma a pécsi Nagy Lajos Gimnázium­ban. Ennek kapcsán beszélge­tünk az egykori diákokkal a 60-as évek ifjúságáról. Idén a korábbinál nagyobb nyilvánosság mellett ünnepel­jük a fegyveres erők napját. Ennek egyik kiemelkedő ese­ménye a mai kaposvári nyilvá­nos katonai eskütétel is, amely­ről a holnap reggeli ünnepi műsorban a helyszínről kül­dött tudósításban számol be o Pécsi Rádió. Nemrégiben határőr község lett Kölked. A kistelepülés hosszú évek óta segíti a ha­tárőrizeti munkát, ezt ismeri el az országos parancsnoktól ka­pott oklevél. Egy riportban a lakosság és a határőrség kap­csolatáról lesz szó. Mindez p vasárnapi magazinban hallha­tó, melynek szerkesztője Müller István. Szavaz az olvasó Értékelőlap A bolt neve, címe: Sor­szám Értékelési szempontok: kiváló H) iá (4) m.gf.lelő <») rossz (1) 1. A dolgozó magatartása (se­gítőkésszé?, udvariasság, pontos mérés, számolás, reklamációk intézése stb.) 2. A vásárlási körülmények (árukihelyezés, rendszere­zettség, csőm. anyagok, ki­szerelt áru, üvegvisszavál­tás stb.) 3. Az áruválaszték 4. Az árfeltüntetés az árun, a gondolán, a kirakatban 9. A pénztárosok munkája (árak ismerete, pontos blokkolás) 6. A bolt és környezetének tisztasága \ Pontszám összesen: A beküldő neve: életkora : címe: Változatlan az élmezőny Félidejéhez érkezett a Fo­gyasztók Baranya Megyei Ta­nácsával közösen meghirdetett akciónk. Mint ismeretes, a két­fordulós verseny első szakasza decemberben zárul, amikoris értékeljük, hogy a beküldött szavazatok alapján, mely üzle­tek érdemelték ki leginkább a vásárlók elismerését. A mérlegkészítés egyben jó alkalom arra is, hogy megtart­suk a beígért sorsolást, ame­lyen azok az olvasóink vesznek részt, akik beküldték szavaza­taikat. Az értékelőlapok kitöl­tői arról döntenek, hogy me­lyik pécsi vagy vidéki üzlet kapja meg a Fogyasztók Kivá­ló Boltja címet. Nagyságának megfelelően természetesen minden kereskedelmi egység külön versenyez. Nem titok az sem, hogy az eddig beküldött szavazatok alapján az élmezőny változat­lan. Első helyen továbbra is a pécsi Konzum Áruház ABC-je áll. Az értékelő lapokat kitöl­tők nagy része nyugdíjas, bár akadnak köztük a fiatalabb genrációt képviselők is. Az ál­lami, a szövetkezeti boltok mel­lett kaptak szavazatot szerző­déses üzemeltetők és magán- kereskedők is. A Fogyasztók Baranya Me­gyei Tanácsával közös akciónk­ra már a megye határain túl is felfigyeltek. Elküldte vélemé­nyét például egy dombóvári ol­vasónk, sőt néhányon érdek­lődtek Bonyhádról, Kaposvárról Is, hogy szavazhatnak-e a pé­csi üzletre. A válaszunk termé­szetesen igen! Változatlanul várjuk olvasó­ink véleményét, szavazatát! Kérjük a kivágott értékelőla­pot tegyék borítékba, vagy ra­gasszák levelezőlapra és küld­jék el címünkre. Ne feledjék el ráírni: Szavaz az olvasó! A decemberi sorsoláson nyerhető tárgyak jegyzékét az októberi fogyasztók fórumában közöljük. Újabb filmklub Filmklubot indít a pécsi DOZSO délszláv klubja: az eszéki Filmoteka és a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat együttműködése biztosítja a ju­goszláviai filmújdonságokat. Elsőként hétfőn este 7 órakor vetítik az Aki énekel, nem gon­dol rosszra című filmet. Hanglemez Az őszi Hungaroton hang­lemez hetek gazdag kínála­tából egy népzenei lemezre hívom fel az olvasók szíves figyelmét. Lőrincrévi táncok muzsikáját s itt gyűjtött nép­dalokat hallhatunk egy fe­hér borítás hanglemezen, amelyen egy ősz hajú, tánco­ló férfi fényképe látható. Ez a .férfi Karsai Zsigmond, a népművészet mestere, aki a Televízió A pécsi körzeti stúdió portréfilmjével emlékezik meg a televízió a fegyveres erők napjáról. Baján és Nagybaracskán forgatták a filmet Horváth Mihály nyugdíjas alezredesről, aki életéről, munkájáról és a szép, de nehéz szolgálat­ról beszél a kamera előtt. Szerkesztő-riporter: Müller István, operatőr: Háda Sándor, rendező: Bucsky Csilla. Az Állandó katonai belépő című filmet vasár­nap 15.35-kor vetíti a tv az 1. programban. Tiroli képzőművészek kiállítása Ma, szeptember 27-én nyílik meg a Pécsi Galériában nyolc osztrák képzőművész kiállítása. Rovatszerkesztő: Maros menti szülőfalujának zenéjét kínálja nekünk. Is­Rovatszerkesztő: Ferenci Demeter mert és kevésbé ismert dalok Havasi János szólalnak mea előadásában.

Next

/
Thumbnails
Contents