Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)
1986-09-27 / 266. szám
A Pannónia utcai menettánca Montebellunában A Pannónia v Olaszországban Magyar hangulat a Kossuth indulóval 1986. augusztus 31, Olaszország. Jellegzetesen mediterrán éjszaka volt. Az itáliai kisváros, Castell del Piano szűk utcácskáin a megszokott közvilágítás helyett középkori hangulatpt idéző viaszfáklyák sercegtek és mérték szűkén a fényt a járókelőkre. Előestéje volt ez a város egykori nagy ünnepeit követő mai, modern megmozdulásnak, a háromévente megrendezésre kerülő ipari vásárnak. A sikátorokat népviseletbe öltözött, különböző nemzetiségű folklórcsoportok járták, és ahol a házak között elegendő i'.eiy volt, táncra perdültek a párok. Az utcák lakói pedig azon versenyeztek, hogy ki tudja fenségesebben megvendégelni a másnapi főműsorra kedvcsináló együtteseket. Az olasz embereknek nem kellett sok hogy jókedvre derüljenek. A zenét hallva, néhány lépést gyorsan elsajátítva egymást hívták a táncba. Ilyen volt oz idei olaszországi útján a Pécsi KISZÖV Pannónia Tánc- együttesének első nyilvános szereplése, melyen az olaszhoz oly közel álló magyaros temperamentummal, a mutatós tánccal és szép népzenével már a következő napi sikerüket alapozták meg a csoport tagjai. Az ipari vásár nyitónapjának fő látványossága volt a folklórbemutató a Csend kastélyában, mert magyarra fordítva így hangzik a városka neve. A fellépő együttesek verseny nélkül adtak ízelítőt hazájuk táncaiból, dalaiból. Az előadásért a város bőkezűen jutalmazta a csoportokat, a többiekkel együtt a KISZÖV Pannónia is aranyB————m plakettel gazdagította eddig elnyert díjainak sorát. A következő fellépés egy hét múlva Montebellunában volt. A közben eltelt idő egy részét a magyar csoport egy másik olasz kisvárosban, Avianóban töltötte. Itt szövődött barátság a pécsi és a Castell del Pianóban megismert ankarai török csoport táncosai között. Az ázsiai együttes vezetője Enver Keskih volt, aki az UNESCO Nemzetközi Folklór Szervezetének titkára. — Nagyon szépek a kézzel készített ruháik, jól énekelnek, táncolnak és nekem a zenészek játéka is nagyon tetszik. Érdekességként mondom el, hogy a magyarok táncát figyelve, főleg a fiúknál, néhány, a mi táncainkkal hasonló vonást vettem észre. A fiúk egyes ruhadarabjai is majdnem teljesen azonosak. Enver Eskin elmondta, hogy bár ő maga még soha nem járt Magyarországon, számos ismerőse és néhány barátja is akad hazánkban, akikkel különböző nemzetközi rendezvényeken ismerkedett meg. Ő tolmácsolta a pécsi csoportnak a törökök meghívását, és egybe'n kifejezte abbéli reményét, hogy a látogatást ők is viszonozhatják majd. A törökök mindenesetre a pécsiek nem kis meglepetésére a búcsúnapon dudán eljátszották, hogy Azok a szép szász leányok ... Montebellunában a város 12. nemzetközi folklórfesztivál- jóra volt hivatalos a KISZÖV Pannónia. Fellépésük előtt a görög, török és olasz csoportokkal együtt látványos , utcai menettóncon mutatták be a magyaros lépéseket a táncosok: Talán az itt mutatott produkció sikerének köszönhetően kérték fel a pécsieket a rendezők az esti főműsor zárószámának előadására. Sem ők, sem a közönség nem csalódott. A KISZÖV Pannóniások mintegy 40 perces bemutatója maradandó élményt nyújtott az olasz embereknek. Az itáliai út utolsó állomása az észak-olasz Pordenone volt. A valamivel nagyobb lélekszámú város Castell del Pianóhoz hasonlóan ipari vásárt rendezett nemzeti ünnepén. Ezt színesítette a táncosok produkciója. A fellépés itt is két részből állt, a már elmaradhatatlan utcai táncból és a színpadi szereplésből: Sajnos, a vásárt övező nagy felhajtás kicsit méltatlan helyzetbe hozta az együtteseket. A közönség így nem értékként, hanem inkább holmi egzotikumként figyelte a táncosokat. Ez .a kis kellemetlenség azonban nem rontotta el az utazás végig jó hangulatát, örömteli érzés volt a két hét alatt nem egyszer látni, hogy az eredeti, magyar néptáncnak és népzenének is milyen sikere van idegen földön. Hogy^ lehet bográcsgulyás, karikásostor és hazai borok nélkül egyszerűen a Kossuth-induló eléneklésével is olyan hangulatot teremteni, hogy abba nemcsak a mieinknek borsózik bele a háta. Cserében a csoportnak része lehetett a híres olasz vendéglátásban, a jutalom pedig firenzei és velencei kirándulás volt. Kaszás Endre Sok könyv hiánycikk - szaporodó raktárkészletek Hosszú listát tesz elém Rabóczky Ferenc, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat tolna—baranyai boltcsoportjának vezetője, én pedig egyszerre bennfentesnek érzem magam. Együtt tanulmányozzuk, milyen művek fognak megjelenni 1987-ben. iNem tévedés: jövőre. Már több mint egy hónapja le kellett, hogy adjak a rendelést központjuknak.* Pedig annyi minden történhet még addig, nem szólva arról, hogy nem tudják, nem tudhatták, mely könyvek jönnek ki az 1987- es könyvhétre. „Szép dolog, ha ennyire előre tudunk tervezni!" — mondom, és egyszerre nevetünk fel. Ezt a nevetést mór láttam valahol. A könyvesboltban gyakran ilyesféle kényszeredett mosoly ül ki a vevő arcára, a sajnos, gyakori „elfogyott!” válasz után. Hosszú listát sorolok én is a hiánykönyvekből, és közben ott motoszkál a fejemben az is, hogy más oldalról több milliós raktári készlet halmozódott fel eladatlan könyvekből a terjesztő vállalatoknál. Próbáljuk meg a lehetetlent! Tűzzünk ki magunk elé elérhetetlen célokat, aztán elégedjünk meg azzal, hogy árnyalni tudjuk a képet: 'hiánykönyv ügyben. Szenvedélyes beszélgetések közben több miérttel kezdődő kérdés hagyja el a szánkat, mint egy hároméves gyereknek. Érvel a bolti eladó: ő tehetetlen, hiába érzi, mennyi kéne egy- egy műből, ritkán kapja pontosan a kért mennyiséget. Vagy több jön vagy kevesebb. Érvelnek a terjesztő központok: a kiadók diktálnak. Érvel a kiadó: kevés a papír, a nyomdákra se lehet mindig számítani. Érvel a nyomda: Késve érkeznek a kéziratok. Érvel a vásárló: hozzá szeretnék jutni a könyvhöz! Három könyvterjesztő vállalat van hazánkban. Munkájukat nagyobbrészt a területi elrendeződés jellemzi. Az Állami Könyvterjesztő Vállalaté Budapest, a Művelt Népé a vidék nagy része. A Könyvértékesítő Vállalat a könyvtárakat és oz áfész-boltokat látja el, és újabban kezdeményezéseket tesz arra is, hogy saját könyvesbolti hálózata legyen. t Megkérdeztem: a három vállalat gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nincs egymással. Koordinálás nélkül igénylik a példányszámokat, és többnyire — szintén személyes és más objektív okok miatt — vagy kapnak a könyvekből az igényeiknek megfelelően vagy nem. A verseny a "könyvterjesztésben, e területi elrendezés miatt sem az igazi. Legfeljebb a kiadók, valamint a központok és a vidéki boltcsoportjaik között folyhatnak. No, de ez oly messze van az egyszeri vásárló kegyeitől, mint, mondjuk, egy kézirat leadása a könyv boltba jutásától. Könyvekre évente több és több pénzt költünk. Igaz, mostanában ehhez hozzájárult af árak jelentős emelkedése. A terjesztő vállalatok azonban nem igazán érdekeltek a forgalom növelésében. Rendszerint kevesebbet rendelnek a szükségesnél. A jó könyv számukra az, ami hamar elfogy. A raktározás pénzt köt le, meg különben sincs elég helyiségük. Mi, szegény olvasók búslakodunk, és azt hiszem, búslakodni is fogunk, amíg olyan struktúra nem alakul ki a szerző, kiadó, nyomda, terjesztő négyszögében, ahol mindenkinek érdeke, hogy amit csinál, azt jól csinálja. Mert pillanatnyilag úgy tűnik, mindenkinek más éri meg, a kiadónak például saját kapcsolatai, a terjesztőknek a napról napra élés, a nyomdáknak a borosüveg- címke gyártása. Nincs egységes ‘ szabályozás, nincsenek egyeztetve a napi feladatok sem. Nem véletlenül ilyen a helyzet, amilyen: az olvasó érdeke sehol. Vannak persze, érdekes kezdeményezések is. Érdekesek, mert bizonyára találkoznak igényeinkkel, és érdekesek azért is, mert nem elsősorban a könyvterjesztés javítása, a hiánykönyvek, a raktári készletek megszüntetése a feladatuk. Inkább az, hogy a könyv mellett mást is áruljanak a boltokban. Meglátogattam Budapesten Drucker Tibort, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatóját. Hallottam, hogy a Könyvért két boltot is nyit Pécs belvárosában. így az üzletek számával nem lesz gond, de javít-e ez valamit az áruellátásban? — Csodákra mi sem vagyunk képesek — kezdte Drucker Tibor, szavaiban szelíd irónia bujkált. — Siránkozás helyett tettekkel próbálunk válaszolni a kialakult helyzetre. Például Magvető könyvesbolthálózatunkkal. Ezek közül az egyik még ebben az évben megnyílik Pécsett, az Ele- fántos-tömbben. Elsősorban kortárs magyar írók munkáit áruljuk majd itt, később sor kerülhet kisebb kiállításokra, író-olvasó találkozókra is. Októberben, a volt Kossuth könyvesbolt helyén, a Rákóczi úton megnyílik új üzletünk. Az általános profilú 'boltban teljes készletünk lesz a Pécsett kiadott Pannónia könyvekből, és innen rendelhetik meg ezeket az ország bármely részébe. Gyors után rendelésre törekszünk, és szeretnénk videokazettákat, mikrofilmeket is árulni — fejezte be Drucker Tibor. Három újdonság várja a Művelt Nép boltjaiba betérőket még ebben az évben. A népszerű Planétás kártyasorozat újabb fejezete a szépségápolással kapcsolatos. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt előjegyezhetik az egyes paklikat a boltokban. Újdonság a koronglexikon is. Matematika, földrajz, kémia és fizika témakörökben szerezhetnek •hasznos információkat, egy „lapon" két elforgatható sík segítségével tűnnek fel az egymáshoz tartozó információk. Megjelenik a Lehet egy kérdéssel több? című társasjáték is, és megjelenik a Lingva sorozat első két része, elektromos érintkezőkkel, tesztlapok alapján ellenőrizheti tudását mindenki, aki angolból és németből akar alap- vagy középfokú pyelvvizsgát szerezni. Az ' új kezdeményezések mindenképp örvendetesek, nekem mégis az az eset jár az eszemben, amely akkor történt, amikor Druckfer Tiborral találkoztam. Ugyanakkor vendége volt az egyik országos kereskedelmi vállalat igazgatója is. „Tibor — fordult az igazgatóhoz —, tudod, a lányom középiskolás. Sehol sem kapni Victor Hugótól a Nyomorultakat, nem szereznél egyet nekem?” Drucker nem lepődött meg a kérésen, telefonálgatni kezdett. De hiába. A Nyomorultak nem kapható sehol, még az igazgatónak sem. A változások hosszú időt vesznek igénybe, a türelem fogy. Bozsik László Bertalan Istsvön: Portyák az éjszakában (Regényrészietek) III. Nyugtalan pihenő November tizenhetedikén már ötödik napja járőrözgettünk a kerületben. Este tízkor tértünk vissza a körletbe, ahol cigarettafüst, pirított kenyér, sült szalonna illata terjengett, elvegyülve a nedves csizmák és a hevenyészve bevetett ágyak átható szagával. Járőrtársam, Deres Sándor főhadnagy egy rozoga karosszékbe telepedett. Miközben a tisztító vesszőt fegyvere csővé8. HÉTVÉGE ben húzogatta, ütemesen fel- felnyögött alatta az öreg szék. Kótai Péter százados, akivel november tizedikén együtt jelentkeztem karhatalmistának, ugyancsak géppisztolyát tisztogatta. Mindig gondosan ügyelt arra, hogy a fegyver csövét a padló vagy a mennyezet felé irányítsa. Karvas Ernő főhadnagy, a kis szemüveges tüzér: törékeny termete akár néhány összedrótozott csont. Arca sápadt, gyerekes: vékony bőrén átütöttek a kék erek. Minden lehetséges alkalmat megragadott az olvasásra: egyetlen percig sem lehetett könyv néfkül látni, még járőrözéskor is köpenye zsebében őrizte az olvasnivalót. Most is nyitott könyv feküdt előtte az ágyon, olvasás közben megosztott figyelemmel tisztogatta fegyverét. A különben hallgatag Kótai ezt nem hagyhatta megjegyzés nélkül: „A hideg futkározik az ember hátán! A géppisztolyát babrál- gatja, és közben olvas! Egyszer még bajt csinál!" Ilyenkor Karvas tekintete néhány percig fegyverére összpontosult, majd újra megfeledkezett magáról. Utolsóként lkász Péter had-' nagy került a rajunkba. Közép- termetű fiatalember volt. Sovány, kissé görbe alakján lötyögött az egyenruha. Alacsony, széles homloka alatt arca any- nyira keskenyedett, hogy feje jókora körtére emlékeztetett. Vékony nyaka, akár a körte szára. Dús, homlokába hulló sötét haját a tarkónál kiborot- váltatta, elálló füle mellett hosszú oldalszakállt viselt. Apró, fényes, fekete szembogara szüntelenül ugrált. Puszta megjelenése nyughatatlan, heveske- dő természetre vallott. — lkász Peti, valériatelepi vagány! — mutatkozott be érkezésekor. Hozzátette: — Nem félek a majrés buliktól. A hadnagy ezúttal ágyán ült, halkan fütyörészve serényen tö- rölgette a fegyverből kiemelt súlyzárat. Rajparancsnokunk, Keszpéri József őrnagy lépett a szobába: Már az első napon észrevettem, hogy a koros tiszt külsőleg Don Quijotére emlékeztet. Éppoly hosszúra nyúlt, sovány, vékony arcú, lázas tekintetű. Csupán a kecskeszakáll hiányzik, hogy külsőleg teljesen hasonlatos legyen a regényalakhoz. Természete viszont korántsem egyezett a hiszékeny és naiv búsképű lovagéval. Erős okaratú, reális gondolkodású ember volt. Megszerettük. Nyugodt, kiegyensúlyozott jelleme, határozott fellépése biztonság- érzetet adott. Márpedig a katona számára ez — különösen rázós helyzetben — mindennél fontosabb. Alváshoz készülődtünk. Éjfél közeledett, s hajnali háromkor ébresztő: négy óra készültségi szolgálat, majd újabb négy óra járőrözés. Átázott csizmáinkat a kályha köré állítgattuk, a lábbelik szárára teregettük nedves kapcáinkat. Én is lehúztam latyakos csizmámat. Elmerengve néztem az ormótlan lábbelit. „Igen, talán ebben patkolok el — ágaskodott bennem az aggodalom. — A csizmát biztosan lehúzzák rólam, s valaki más koptatja tovább vele az aszfaltot. Tavasszal pedig, amikor már rend lesz, ebben megy mojd találkára, s valahol a budai hegyekben rúgja le a lábáról, elkeveredve egy lány mellett. Nem is gondol arra, hogy valaki meghalt benne ...” Tovább gondolkodtam. Ki tudja, mi lesz? Egyelőre semmi vigasztaló. A közlekedés kiszámíthatatlan. A villamosok és az autóbuszok személyzetét az utcán összecsődülő rendzavarok ijesztgetik, fenyegetik. Az üzemekben sztrájk . . . »a néhol nagynehezen meg is indul a munka, abban sincs köszönet. A munkások fejét és kezét elbizonytalanítja a cseppfolyós, kilátástalanak tetsző helyzet. A kerület szívében, az áruház környékén naponta összecsődülő gyülekezet törzsközönsége egyre kihívóbban viselkedik, nyugtalanítja a lakosságot. Mi pedig diskurálgatunk velük, agi- tálgatjuk őket. Határozottabban, keményebben kellene fellépnünk. Persze, a parancs, az parancs. Nem tehetünk mást: jámboran rójuk az utcákat, tétlenül nézzük, hogy lassan újra eluralkodik a káosz, s hogy a negyediké után visszahúzódott bajkeverők ismét színre lépnek.. „Vérszemet kapnak ... Ha nem csépeljük el őket, biztosan vérszemet kapnak... l e kell hűtenünk az indulatokat... De hogyan? Mivel?... Puskatussal?" — Ebben már nem vöt tam teljesen bizonyos. Harsány nevetés zökkentett ki gondolataimból. Karvas főhadnagy hatalmasat húzott aa egy szál lábravalóban-tötyörgö Deres hordónyi fenekére. — Ahol feszül, jogos! — kiáltotta, de terebélyes társa ne*n méltányolta az indokot. A véletlen ágyakon átugrálva, a menekülő Karvas után igyekezett. Persze, nem érte el, a tréfacsináló egy iramodással a túlsó sarokba szökkent, újabb esi pős megjegyzéssel ugratta a lihegő Derest: — Nem értem, ilyen hordár,,*» pocakkal hogyan lehet szerelmeskedni! — Cincogsz, csontegér? A/t hiszed, izgatnak a hülyéskeáé- seid? De jól vigyázz, a pacs-'f visszakapod! Csak egy kicsikéi nagyobbat! — emelte fel fenyegetően péklapátnyi tenyéréi, majd morogván ágyába bújt. (Következik: Riadó!)
